Publikácók: Hajóvásárlás: Regisztráció in English



A hajó tulajdonjogát igazolni kell tudni. Egyes országokban lazák az előírások. Annyira, hogy akár egy vitorlás-klub által kiállított igazolást vagy egy adás-vételi szerződés másolatát is elfogadnak. Más országok szigorúbbak, és csak a nemzetközi hajólevelet fogadják el. Például a Németországban a hajókat lehet regisztráltatni a Hajózási Hivatalban, a Helyi Biróságon, vagy akár a Német Autóklubnál. A kiállított hajólevelet egész Európában elfogadják, kivéve Francia-országban. Ott csak a Hajózási Hivatal hajólevelét fogadják el. Mást nem. A hajólevélhez a hajót regisztráltatnunk kell. Legkézenfekvőbb megoldás a Magyar Közlekedési Felügyeletnél regisztráltani a hajónkat, és ezután jogosulttá válunk a magyar lobogó viselésére. Vannak olyan országok, ahol a VHF rádió használatának feltétele, hogy nemzetközi rádióhívójele legyen a hajónak (ez nem azonos a rádióamatőr hívójellel). Magyarországon a Hírközlési Felügyelet ad ki hívójelet.
A magyar regisztráción kívül van azonban más lehetőség is. Én a következő, viszonylag olcsó lehetőségeket foglalom most össze (a táblázat elkészítése óta az Európai Únió tagjai lettünk, ez megváltoztat egy-két dolgot):

Ország Giblaltár   BVI     Málta   Gambia   Magyar  
Lobogó angol angol máltai gambiai magyar
Vizsgáztatni kell nem nem nem nem igen
Offshore cég kell *1 igen igen igen nem nem
Regisztráció költsége (eFt) 340 650 219 260 150*2
Regisztráció éves díja (eFt) 0 73 98 156 50*3
Offshore cég alapítás költsége (eFt) 160 ? 182
Offshore cég éves díja (eFt) 400 ? 91
Hajólevél érvényessége (év) 1 1 1 1 3
Fontosabb szükséges papírok          
Korábbi regiszterből törlési igazolás kell kell kell kell kell
Közjegyző által hitelesített a-v szerz. kell kell
Gyártói certifikát kell        
Előző hajólevélről közjegyző által készített hitelesített másolat kell        
Regisztertonna mérési jegyzőkönyv*4 kell kell
Hajófelmérési jegyzőkönyv*5 kell
Hajójelölési jegyzőkönyv*6   kell kell*7    

1.    Mivel csak az adott ország állampolgára/jogi személye regisztráltathat hajót, ezért egy offshore céget kell alapítani. A cég tulajdonosa Te leszel, a cég tulajdona lesz a hajó. Egyes hajós országokban külön társasági forma a hajótulajdonosi társaság. Általában az adott országban több cég azzal foglalkozik, hogy ilyen cégeket hoz létre és menedzsel, megfelelo díjazásért.
2. A 150.000 forint egy hozzávetoleges érték, amely egy 41 lábas hajó regisztrációs és elso vizsgáztatási díját tartalmazza, egyéb kapcsolódó költségekkel.
3. Az 50.000 forint a 3 évente esedékes vizsgáztatással kapcsolatos körülbelüli, egy évre elosztott költség.
4. Angolul "Tonnage Measurement Certificate". Vagy van a hajónak, és akkor ez semmibe sem kerül, vagy valamelyik nemzetközi céggel kell elvégeztetnünk, díja helytol függo, nagyságrendileg 350.000 forint.
5. Angolul "Measurement Survey". A hajó méretadatait tartalmazza. Vagy van a hajónak, és akkor ez semmibe sem kerül, vagy valamelyik nemzetközi céggel kell elvégeztetnünk, díja helytol függo, nagyságrendileg 200.000 forint. Elfogadott szervezetek: LLoyds, American Bureau of Shipping, Bureau Veritas, Norske Veritas stb.
6. Angolul "Carving Note". Olyan jegyzokönyv, amelyen egy nemzetközi szakérto cég igazolja, hogy a hajó regisztrációs száma megfeleloen lett felfestve a hajóra. Nagyságrendileg 50.000 forint.
7. Ha a hajóval elhajózunk Máltára, akkor ott ez díjmentes

Én a hajómat a Magyar Hajóregiszterben regisztráltattam. Bár így 3 évente le kell a hajót vizsgáztatni, de így a saját nemzetem lobogóját viselhetem, és ha mindent figyelembe veszünk, ez az egyik legolcsóbb lehetoség is. Más lenne, ha már bent lennénk az Európai Unióba. Akkor megtehetném, hogy a Német Hajóregiszterbe regisztráltatom a hajóm, és akkor az összes éves díj kb. 15 euro és vizsgáztatni sem kell.



Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2028853