| 2007.09.30 - 2007.10.30 »» 2/3 oldal »»
| | ...folytatás az előző oldalról |
10. nap, 2007.10.09. Reggel a nap ismét szépen sütött, a szél és a hullámzás is kitartott, jó tempóban haladtunk. Még sötétedés előtt megpillantottuk Palmerstont, de mire közelebb értünk, teljesen besötétedett. Tudtuk, hogy Moonshadow még a szigetnél van, ezért kértük őket VHF-en, hogy kapcsolják fel a horgonylámpájukat. Óvatosan közelítettünk, nehogy az atoll védőgyűrűjének ütközzünk a sötétben. Dingotól és Hafskiptől korábban megkaptuk 1-1 mooring koordinátáját, azt is tudtuk, hogy az egyik Moonshadow mellett van.
Közben begorombult az idő, a szél 30 csomóra emelkedett, de már szerencsére védve voltunk az óceáni hullámoktól.
9 órakor, koromsötétségben érkeztünk Moonshadow mellé. Egy csónakos ember elemlámpával jelzett, a mooringot tartotta a kezében.
- Én vagyok Edward, a vendéglátótok - mutatkozott be, miután rögzítettük a hajót - reggel kihozom nektek a határőrt, utána jöhettek csak a partra. Ha gond van, hívjatok rádión, hívójelem Alpha Echo vagy Alpha Sierra.
Később rádión hívott Bob is, megnyugtattuk, itt vannak a káposztái.
Napi pozíció:
21:00 18-02.89S 163-11.68W log= 23496.2
|
11. nap, 2007.10.10. Reggel Edward Marsters meghozta Alex Marsterst, aki egyszemélyben egészségügyi tiszt, határőr és vámtiszt. Közben megérkezet Bob Marsters is a káposztákért.
Egy kicsit zavarban voltunk, mert a káposztákat Bob kérte, de Edward lett a házigazdánk és nekünk összesen 5 nagy és 1 mini káposztánk volt. Ezt végül elosztottuk közöttük, Bob kapott 3 nagyot és 1 kicsit és még pár paradicsomot, Edward pedig 2 nagyot és egy kicsit több paradicsomot.
Edwarddal keresztül száguldottunk a korallzátonyon levő keskeny kanyargós bejáraton, majd házától nem messze partra szálltunk.
Kávéval, hideg vízzel kínált, majd bemutatta a családját. A nagymama Tuaine Marsters az árnyékban üldögélt és kedvesen mosolygott ránk. Simon Marsters a családban a legidősebb testvér, 54 éves és kormány képviselő. Az ő legfiatalabb öccse Edward Marsters, aki 34 éves és akinek felesége Rarotongaról jött maori. Edwardnak 3 gyermeke van, a 11 éves David Marsters, a 8 éves John Marsters és egy 5 éves lány, akit 4 éve nem láttak, mert a felesége testvére neveli Rarotongán. És még ha valaki követni tudja,
akkor elmeséljük, hogy Sue Marsters (aki családi hagyományból csodálatos kalapokat készít pálmalevélből), Edward és Simon testvére összeházasodott Paul Marsters-szel (aki pedig csodálatos buktákat készít) egy másik Marsters családból, de ők egy másik házban laknak, így inkább nem folytatjuk a Marsters családfát tovább, mert a végén mi is belezavarodunk.
Marsters itt, Marsters ott, Marsters amott... hogy is van ez?
A Cook-szigeteki Palmerston lakatlan sziget volt 1774-ben, amikor Cook felfedezte. A sziget még mindig lakatlan volt, amikor az angliai bálnavadász William Marsters 1863-ban letelepedett polinéz feleségével és annak lánytestvérével. Később még egy lánytestvér csatlakozott hozzájuk. William Marsters mind a hármat elvette feleségül és 1899-ben, amikor 78 évesen meghalt 21 utódot hagyott maga után. A szigeten csak az ő leszármazottjai élnek, 13 család. Sok Marsters viszont elhagyta a szigetet, főleg
Rarotongán, Új-Zélandon élnek, több, mint ezren vannak.
Palmerston mindentől távol esik, nincs repülőtér, nincs kikötő, nincs kompjárat. Évente 2-3 alkalommal jön csak a teherhajó, ami a megrendelt élelmet, építő anyagot és egyéb szükséges dolgokat hozza. És elviszi a fagyasztott papagály-halat, az sziget fő bevételforrását.
Régebben a sziget egyetlen kapcsolata a külvilággal az erre járó bálnavadász vagy kereskedelmi hajók voltak. Érdekes szokás alakult ki: az a család, aki előszőr veszi fel a kapcsolatot az ide érkező hajóval, a hajósok vendéglátójává válik, befogadja őket házába, életébe. Ez a hagyomány ma is él, a családok versenyeznek, ki tud több hajós házigazdája lenni. Majd megkezdődik az adok-kapok, a csere-bere, mihez ért a hajós, mit tudna megjavítani a szigeten, milyen munkára lehetne befogni. Ha valaki pár
napig ki akarja próbálni milyen egy elszigetelt szigeten élni és dolgozni ez a hely tökéletes erre. Sok hajós maradt itt 1-2 hétre, pld. az új iskola tetejét befejezni, a templom vízpumpáját megjavítani vagy a leendő vitorlásklub csónakjait javítani.
A nagy bemutatkozás után sétára indultunk a szigeten. Megnéztük az adminisztrációs irodát, ahol Yvonne Marsters-szal (Adminisztrációs Titkár és Iskolaigazgató) beszélgettünk arról, hogy mennek a dolgok a szigeten. Amikor megtudták, hogy Éva közgazdász azonnal ott akarták tartani, el kéne a segítség pár hónapig. A hurikán szezon miatt ezt nem tartottuk jó ötletnek. Ezután megnéztük a kis templomot és a temetőt, ahol az első William Marsters nyugszik. Bob kifilézett két papagájhalat a káposztákért
cserébe, az ebédre pedig Edwardéknál ettünk szintén papagályhalat.
Moonshadow is Edwardék vendége volt. A hajón mama papa és 2 kislány utaznak. A gyerekeket beíratták a helyi iskolába, az éjszakát pedig Edwardék családjánál töltik. A szülők közben a hajót javítgatják.
Az éjszaka nem volt túl kellemes a hajón, a nyított horgonyzóhelyre bejönnek a hullámok, a hajó 25 fokot dölöngélt jobbra-balra folyamatosan, viszont a koromsötétben bálnák szuszogtak a hajó mellett. |
12. nap, 2007.10.11. Az előző napi bemutatkozást és pihenést egy szorgos nap követte. A reggeli sznorkelezés után, amit az atollon kívül követtünk el néhány hal és teknős társaságában, ismét Edward-ékhoz csatlakoztunk. Összegyűjtöttünk nekik egy kis élelmiszert (cukrot, gyümölcskonzervet, krumplit, fokhagymát, gázolajat a generátorhoz a hal hűtésre stb), amit tudtunk nélkülözni a hajón. Nagyon örültek neki, mert kifogyóban vannak mindenből, de meglepetésünkre megkérdezték, hogy tudunk-e DVD filmet adni nekik, így abból
is adtunk nekik párat (az olvasáson, szabadtéri játékokon kívül ez az egyetlen szórakozásuk). Ezután az iskolához indultunk, mert a gyerekeknek is készítettünk egy kis csomagot.
Az iskolában összesen 2 segítő tanár van, 25 tanulóra. Erre azt mondanánk, ez egy osztályban nem olyan rossz arány, de ha belegondolunk, hogy ebben az osztályban minden tanulónak más és más az életkora, akkor el kezdünk gondolkodni, hogy csinálják itt a tanítást. Az itteni okatatási rendszerrel a gyerekeknek lehetőségük van Új-Zélandon, Ausztráliában vagy Amerikában is továbbtanulni az egyetemeken, a kérdés csak az, hogy a családok a gyermekeik továbtaníttatását tudják-e finanszírozni (erre általában
nem a válasz).
Az iskolában a nálunk megfelelő érettségi bizonyítványig mindenki eljut, a gyerekek tudnak helyesen írni és számolni és megtanulják Új-Zéland és a csendes-óceáni térség történelmét is. Yvonne minden utazótól szívesen veszi, ha besegít az oktatásba. A legtöbb gyermek a Cook szigeteken kívül nem járt, így az sem baj, ha valaki csak a saját kultúrájáról mesél a gyerekeknek. Éva is ezt tette miközben a gyerekek rajzoltak. Pár perc múlva már minden gyerek azt akarta tudni, hol van Magyarország, így Yvonne
az osztályban kifüggesztett térképen megmutatta nekik.
Ebédre ismét papagályhal volt Edwardéknál, majd halászni indultunk a családdal. Szinte minden nap halásznak - ha nincsenek hajósok.
Csónakkal elmotoroztunk az atoll északi részéhez, ahol térdig érő korálos vízben, félkörívben kifeszítetettünk egy hosszú hálót (régen pálmalevélből készült és rau volt a neve), majd egy hosszú bottal verve a vizet a nyitott oldalról belehajtottuk a halakat.
A legnagyobb ellenségünk a halászat közben a cápa. Félelmetes volt látni, hogy a kis 8 éves John, hogy hajtotta el a cápát a háló és a halak közeléből a botjával.
Jó fogásunk volt, és a család hallal köszönte meg a segítségünk miután visszavittek minket a hajóra napnyugta előtt. Mi pedig adtunk nekik egy polip csalit, hogy megnyerjék az október 25-i családok közötti halászversenyt is. |
13. nap, 2007.10.12. Ellenőriztük a széljelentést, 20 csomós keleti szél várható. Helyes! Reggel akartunk továbbindulni. Elbúcsúztunk a házigazdántól, mindent összepakoltunk, már éppen el akartunk engedni a mooring kötelét, amikor elállt a szél. Egész nap, szinte teljes szélcsendben zuhogott az eső. Gyűjtöttünk is egy nagy adagot és mindjárt kimostuk a ruhákat vele. Igaz ugyan, hogy a horgonyzóhelyen össze vissza dülöngélnek a hajók, de azért az atollon kívüli horgonyzásnak itt megvannak az előnyei. Körülöttünk jönnek-mennek
az ámbráscetek legtöbbször párban, velünk fekszenek és kelnek. Éjszaka is halljuk, hogy egy-egy cet a hajó mellett hatalmasakat fújtat. És ami a legjobb, még sznorkeleztünk is velük. Ezek a nagytestű békés cetek úgy vigyáznak ránk és a hajóra, mintha porcelánból lennénk és az ő szempontjukból nézve ez valószínűleg igaz is, tényleg porcelánból vagyunk a tömegükhöz képest. A leglenyűgözőbb jelenet mégis az, amikor a cet feljövetelkor hatalmas testét kidobja a vízből, vagy néha, csak mint egy szikla
kidugja a fejét. Sajnos ezeket a jeleneteket tényleg nehéz lekapni, mert sose lehet tudni, hol bukkannak fel. De a híres farokjelenetüket azért sikerült néhányszor megörökítenünk.
Délután Edward a halászatról visszatérve meglátta, hogy még mindig itt vagyunk. És hogy a két napos nagy evészet után se éhezzünk, kaptunk tőle még egy papagályhalat vacsorára. Ez a papagályhal egész finom. Jobban ízlik, mint a tonhal vagy dorádó.
Az esti széljelentés ismét 20 csomós keleti szelet jósolt. Reméljük most végre eltalálják. |
14. nap, 2007.10.13. Tegnap meghiúsult a pénteki indulásunk, de ma 13-án sikerült elindulni. Nem tudjuk melyik a kevésbé rossz. Napfelkeltekor már 10-14 csomós szél fújt keletről, elengedtük a mooringot, felvontuk a vitorlákat és elindultunk. A házi bálnáink már ébren voltak és körülöttünk úszkáltak és még egy utolsót intettek a farokuszonyukkal.
Előttünk még egy kisebb vihar haladt, villámokat szórva. Majd hirtelen megfordult, és elindult felénk. A szél is elhalt. Motoroztunk egy darabig, úgyis ráfért az akkumulátorokra. Közben a sötét felhőbe érkeztünk és másfél órán át folyamatosan, mintha dézsából öntötték volna a vizet. Kiértünk a vihar túloldalán, vidáman kisütött a nap, kék lett az ég, megjött a várt keleti szél.
Ebédre a tegnapi papagájhal (igen, tudjuk, hogy pontos j-vel kell írni) másik felét fogyasztottuk, roston sütve.
Moonshadow utánunk indult 1-2 órával, így megbeszéltük, hogy néha VHF rádión beszélünk, egyeztetjük helyzetünk stb.
Több hálózat is működik HF frekvenciákon, ahol megadott időpontban be lehet jelentkezni, megadni a hajónk pozícióját, sebességét, irányát, a környező időjárást. Ilyen például a South Pacific Net. A netkezelő sorban hívja a hajókat, rögzíti adataikat. Ha egy hajó napokig nem jelentkezik és nem érkezik meg a megadott célhoz, az adatokat továbbítják a parti őrségnek. Mi eddig nem jelentkeztünk be, de ma Ruth volt a kezelő DoIt!-ról. 1000 éve nem beszéltünk, úgyhogy ma mi is bejelentkeztünk. A körhívás
után volt lehetőség beszélgetni is. Tegnap indultak Niue-ről, Tongára tartanak. Előttünk mindössze 380 mérföld van Niue-ig és még 250 onnan Tongáig. Niue pont útba esik. Még nem tudjuk, megállunk-e, majd az időjárás, a szél fogja meghatározni. Haladnunk kell, mert nyakunkon a hurrikán-szezon.
Napi pozíció:
16:00 18-12.29S 164-00.59W log= 23543.6
|
15. nap, 2007.10.14. Reggel a szél lecsökkent 4-5 csomóra. A hullámok maradtak 2-3 méteresek. Nem viccess. Inkább motoroztunk 2 órát, legalább töltöttük az akkumulátorokat. Aztán kellemes, 12-15 csomós keleti szél jött, amellyel 6-7 csomóval szinte repültünk az elnyújtott, lapos hullámokon. A nap továbbra is szépen süt és csak nagyon ritkán jön egy-egy kisebb squall a közelünkbe.
Mögöttünk jön Moonshadow, egy 50 lábas sloop. Pár órával utánunk indultak Palmerstonból. Kicsit rosszul vannak, mert napról napra nagyobb az előnyünk.
- Hogy lehet ez? - kérdezték a rádión.
- Elfogyóban az élelmiszer - válaszoltuk. De tényleg. No nem arról van szó, hogy éheznénk. De a tárolórekeszek tényleg kezdenek üresedni.
Persze inkább azért vagyunk gyorsak, mert a vitorlázatunk az ilyen szélre optimalizált. A szelet sréhen bal hátulról, kb. 160-170 fokról kapjuk. Jobb elől van egy 25 m2-es génoa a kivehető forstágon, a shotkötele a jobbra teljesen kihajtott fővitorla bummjának a végéhez van vezetve, bal oldalt van egy másik 25 m2-es rollgénoa, a sarkát kitámasztottuk a spi-bummal. Fent van a grósz 1. reffen és fent van a mizzen 1. reffen. Plussz keresztvitorlázat gyanánt a frissen mosott ruhák lógnak a kokpit felett.
A vitorlák így éppen hogy nem zavarják egymást és tényleg repülünk!
Napi pozíció:
10:00 18-31.80S 165-29.20W log= 23629.9
|
16. nap, 2007.10.15. Sajnos az eddig fújdogáló szél délután átváltott csökkenő szélbe. Jelenleg 10 csomó körül van, amely az erős hullámzásban hátulról nem túl sok, így felvettük a bálnatempót a 3.5 csomót. Lassúságunkat egy szivárvány kompenzálta, amely egy pici squall eredője volt a hátunk mögött.
Érdekesség: itt a Csendes-óceánon vannak olyan zátonyok, amelyeket még nincsenek a térképeken. Köszönhető ez a víz alatt működő vulkánoknak.
Ma két olyan zátony mellett haladtunk el, amelyeket az elektronikus térkép jelölt ugyan, de az igazi szigetek még nem alakultak ki belőlük, az egyik csak 9 méterrel van a felszín alatt, a másik éppen csak kilóg a felszín felett így szabad szemmel nem vagy alig láthatóak. Mellettük az óceán 4000 méter mély.
Moonshadow egyre jobban marad le mögöttünk.
Napi pozíció:
09:45 18-52.60S 167-37.79W log= 23753.5
|
17. nap, 2007.10.16. , NiueA szél délután kicsit erősödött, de azért egész nap jól haladtunk. Letöltöttük a szélelőrejelzést, mert Niue-n csak akkor tudunk megállni, ha nem nyugatias a szél, onnan ugyanis teljesen nyitott a horgonyzóhely. Pénteken várható egy front gyengébb nyugatis széllel, addig marad a szél keleti. Annyi jót hallottunk már Niue-ről, a szél is jó 2 napig, ezért úgy döntöttünk kikötünk Niue-n.
A szigetet már kb 30 mérföldről láttuk. Nem volt nagyon magas, de elég nagy kiterjedésű. Nagy hullámok nyaldosták a sziklás partot. Sötétedés után, este 9-re érkeztünk Alofi város elé. Horgonyozni nem szabad, mooringra kell kötni. Az egyik hajós elén jött a bocijával, elemlámpával, és feladott egy mooringot.
Moonshadow este 11-re igérkezett, felfújtuk a bocit és vártunk.
Napi pozíciók:
16:37 19-13.60S 169-44.70W log= 23875.3
19:00 19-03.49S 169-55.80W log= 23889.8
19:00 19-03.49S 169-55.80W log= 23889.8
|
18. nap, 2007.10.17. Hajnali 2-kor érkezett meg Moonshadow.
Reggel hívtuk a Niue Rádiót a bejelentkezéshez:
- Egyenlőre nem jöhetnek a partra, mert nemzeti ünnep van és nem sikerült a hivatalokat elérnem - kaptuk a meglepő választ. Nekiálltunk takarítani.
10-kor végre engedélyt kaptunk a partraszállásra. A parton már várt minket Keith, a Niue Yacht Klub Commodore-ja. A piciny kikötőbe bejönnek a hullámok, a bocik nem maradhatnak a vízben. Megmutatta Keith, hogy müködik a daru, amivel ki lehet emelni a csónakokat, majd Moonshadow-val együtt körbeautóztatott minket Alofiban.
Keith megmutatta a rendőrséget, vámhivatalt, közértet, bankot és a 2004-es hurrikán pusztításának nyomait. 35 méteres hullámok öntötték el az utakat és rombolták le a part menti házakat.
Niue-ba az elmúlt néhány pár évben már 3-szor pusztított a hurikán. Nem csoda, hogy az emberek egyre inkább költöznek el a szigetről, ahol amúgy sincs sok lehetőség a megélhetésre. A turizmus fellendülőben van ugyan (már ha évi 5-600 turista esetén lehet erről beszélni), mégsem mondhatjuk, hogy a sziget annyira populáris lenne. Ennek nem tudjuk mi az oka, hiszen az itteni természet adta formák egyediek a világon, mégsem hallottak róla sokan, ahogy azelőtt mi sem. Arról pedig nem is beszélve, hogy
a sziget a búvárok egyik kedvence, mert a láthatóság körülötte rossz körülmények között is kb 40 méter (ez annak is köszönhető, hogy nincsenek folyók a szigeten).
Jókor érkeztünk, mert 19-én lesz az alkotmányünnepség (Constitution Day), műsorokkal és nagy kirakodóvásárral. Jóllehet a kenuversenyről lemaradtunk, a zászlófelvonást a következő napra tervezték, és a műsorok pedig pénteken lesznek. Ismét jó helyre érkeztünk jó időben.
A bejelentkezés a vámhivatalba gyorsan ment és a rendőrségen is gyorsan be és rögtön ki is tudtunk jelentkezni. Azonban előtte a bankba kellett menni pénzt váltani, mert ezen a napon de. 11-ig volt csak nyitva az ünnepségek miatt és a szigeten nincs ATM. A bankban azonban csak pecsételt útlevéllel lehetett pénzt váltani, de ez nem volt gond, mert a rendőrségről egy hölgy pont előttünk állt a sorban és kezességet vállalt értünk. A napunk el is szaladt a hivatalos ügyek intézésével, a kis város felderítésével
és a délutáni sznorkelezéssel a tengeri mérges kígyókkal (rengeteg van belőlük, de olyan kicsia szájuk, hogy emberre nem veszélyesek). A forró fürdő, azonban felejthetetlen az itteni yachtkikötőben, amihez saját bejáratú kulcsot kaptunk. |
Folytatás a következő oldalon... |
| | |
|
