Hajónapló: Tuamotu-szigetek in English

     2007.07.30 - 2007.08.30                                   ««   1/4 oldal   »»

Ugrás oldalra:1234

 

1. nap, 2007.07.30. Hétfő

Miután feltankoltunk pipihússal és a helyi graphefruittal, 12 körül elindultunk a Tuamatu-szigetek felé.
A Marquesas szigetektől kb. 500 mérföldre, nagy területen elterülve fekszik. Mind a 78 sziget atoll formájú, különbőző méretekben és formákban. Ezek azok a szigetek, amelyek felülről fényképezve fantasztikusan mutatnak. A vizen közeledve azonban vigyázni kell, mert a korallzátony csipkés fürészfogai hamar átrágják a müanyag hajótesteket.
Korábban a szigeteket Veszélyes-szigeteknek is nevezték, rengeteg a hajóroncs, sok havária történt errefelé. Állítólag nagyon pontatlanok a térképek és az atoll védőgyűrű sok helyen ki sem látszik a tengerből, rejtve várja következő áldozatát. Ezért kalibráltuk a radarunk is, a radarnak kell majd a zátony feletti törőhullámzást mutatnia.
A helyzetet bonyolítja a szigetek közötti kiszámíthatatlan áramlások. A GPS előtti időkben messze elkerülték a vitorlázók a szigeteket, de a pontos navigációs műszer ellenőre ma is nagyon vigyázni kell. Hiába tudjuk a helyzetünk pár méteres pontosággal, ha a térképek még a GPS előtti korokból származnak.
A kedvező passzátszél gyorsan távolított minket a Marqueses-szigetektől. A nap alábukott a horizontnak, fél órával később azonban a másik oldalt felragyogott a telihold. Ajánlott a teliholddal egyidőben indulni, hogy éjszaka a szigeteket jobban lássuk.
Megint rengeteg banán van a fedélzeten, meg sem számoljuk, annyi...

.


2. nap, 2007.07.31. Kedd

A tegnapi szél szépen megmaradt a mai napra. Süt a nap, magyaros húsleves volt ebédre vacsorára pedig paradicsomos tésztasaláta. Nyami....

Este jobbról balról sűrű fekete felhők kezdtek gyülekezni körülöttünk. Szerencsésnek éreztük a helyzetünk, jobbra-balra zivatarok, felettünk tiszta az ég. Ahogy a nap elbújt a horizont alatt a szerencsénk is elpártolt. A felhők összezárultak, a keleti passzátszél délire fordult és 20 csomóra erősödött. A barométer közben 2 tizedet zuhant, ez a trópusokon jelentősnek számít.
A szél előrejelzés szerint 5 csomós szélnek kellett volna lennie.
Erősen reffelt vitorlázattal szorítottuk a szelet és a növekvő hullámokat..


3. nap, 2007.08.01. Szerda

Pár óra múlva magunk mögött hagytuk a viharfelhőket, a szél is alábbhagyott. A gyenge szélben próbáltuk a hajót valamennyire egyenesbe tartani. Ilyenkor a legnehezebb vitorlázni, pár csomós szélben még 2-3 méteres hullámokon dölöngélünk és a vitorlákból állandóan kirázódik a szél.
A szellő közben befordult nyugatira majd északira és a sötét viharfelhők ismét üldözőbe vettek. Ezúttal azonban jobban álltunk, mert a szél és a hullámzás hátulról jött. A 25 csomós alapszélre jöttek 30 csomós befújások, repültünk!
Hajnalra a szelet és a felhőket is elhagytuk, a barométer visszaállt a normális helyzetére. Valószínűleg egy mini trópusi depresszión szaladtunk keresztül, ami még az időjárási előrejelzéseken sem látszott. Egész pontosan a holnap utánin rajta van, tőlünk keletebbre.
Napközben a gyenguska szélben csordogáltunk tovább dél felé.
A mai menü grill csirke volt petrezselymes burgonyával. Azért, érezhetően jókat eszünk az olcsó csirkéből, amelyhez az indulás napján jutottunk.
Estére teljesen elfogyott a szél. Lekurtítottuk a vitorlákat és csak dölöngéltünk egyhelyben.
Nem messze egy több mint 50 méter hosszú hajó haladt el, szépen ki volt világítva, de mi is, nehogy véletlenül nekünk jöjjön. Azonban csodálatosan kerülte ki a kis vitorlásunkat. A radart is teszteltük, kb 2 mérfölddel ment el mögöttünk. Lehetett látni, ahogy elhaladt, irányt változtatott és Tahiti felé vette az útját. Lehet, hogy ez volt az a hajó amelyet Marquesas-on láttunk (Anakin névvel) és turistákat is szállított. Amúgy nem nagy itt a hajóforgalom.


4. nap, 2007.08.02. Csütörtök

A szél megérkezett a napfelkeltével. A 12-15 csomós szélben nagyon jól haladtunk, éjszakára azonban ismét jöttek a squallok (kis viharcellák) gyakran kellett a vitorlákat reffelni.
Az éjszakai őrség alatt ma egy különleges feladatunk volt. Egy atoll mellett hajóztunk el mindössze 6 mérföldre. Egyrészt figyelni kellett, nehogy nekimenjünk, ha esetleg mégsem ott van, ahol a térkép mutatja. Azt vártuk, hogy megpillantunk egy pálmafát, de nem így volt. Hiába világított erősen a hold a szigetből semmit nem láttunk. Igazán izgi lehetett volna az óceánon egy kis szigetet látni. Az, hogy nem láttuk, számunkra igazi csalódás volt, ahogy a sziget neve is jelzi: Island of Disappointment
(Csalódás-sziget). A neve alapján másnak is okozhatott már csalódást (egyébként nyugodt időben le is lehet horgonyozni - 30 méteres vízmélységben kell horgonyt dobni a nyílt vízen és a hajó fenekét a korallhoz kötni - de éjszaka lévén ezt az ötletet most elvetettük). A szigetet a radaron sem lehetett látni, de eléggé dőltünk a nagyobb hullámokban, így a pálmafák radarreflektorai nélkül ez a próbálkozás is kudarcot vallott.

Napi pozíció:
14:50 13-14.00S 141-12.00W log= 22008.7


5. nap, 2007.08.03. Péntek

A mai nap az igazán szép idő jegyében telt. 4-5 csomóval jól haladtunk az atollok felé. Meg is ragadtuk az alkalmat: szakáll- és hajvágás.
Hiába próbálunk pecázni, egy horgunkat már elvitte egy hal, majd a következő horogra egy polip leszakadt karja tapadt. A pecázást hamarosan abba kell hagynunk, mert az atolloknál mérgezettek a halak (lásd lentebb). Hal hiányában maradt a vegetáriánus (szójás) pizza vacsora.

Egy kis érdekesség az atollokról:
Darwin elmélete szerint az atollok a tűzhányók süllyedése nyomán jöttek létre. Előszőr a vulkánokat korall vette körbe, majd a kráterek lesüllyedtek, de a koráll tovább növekedett és így megmaradt a kör alakú védőgyűrű.
A Tuamotu-atollok, melyek több, mint 70 szigetből állnak (kb 30 lakatlan), a Marquesas és a Társaság-szigetek között fekszenek a Csendes-óceánon. Minden egyes szigetet korall gyűrű vesz körbe. A korall gyűrük lehetnek teljesen zártak, vagy résnyire nyitottak, ahol a zátonyokon megtört, beáramló víz kiáramlik az atollból.
A történelem szomorú múltja mély nyomokat hagyott az óceán eme rejtett kincsén és környezetén. Francia nukleáris teszteket végeztek sokáig több atollon is (kb 175-t végeztek Moruroa-n és Fangataufa-n), amelyek emiatt mind a mai napig nem látogathatók. Rengeteg vita van arról, hogy a földalatt végzett robbantások nukleáris anyagai a szigetek roncsolódása miatt a bioszférába is juthatott, veszélyeztetve a környező lakosságot. A tudósok eme teszteket teszik felelőssé az ismert halmérgezésért is, amely
ma már Francia Polinézia szigetei körüli vizeket a legtöbb helyen veszélyeztetik (pl Marquesas-on Hiva Oa-n is vagy az összes Tuamotu-atollon). A horgászat ezért nem ajánlott közvetlen a szigetek körül és a lagunákban. A helyiek általában tudják, mely halak nem mérgezettek, de halottunk történetet, hogy a helyiekkel együtt kifogott és elfogyasztott haltól a helyiek és a vitorlázók is megbetegedtek. Egyes halak azonban mentesek a mérgezéstől, például a tonhalak.

Napi pozíció:
13:30 14-51.19S 141-56.89W log= 22115.2


6. nap, 2007.08.04. Szombat, Raroia

Google Earth - Raroia
Google Earth - Raroia
Raroia terkep
Raroia - bejarat az atollba
Raroia
Hullamok a bejaratnal
Termessetes delfin show
Delfin a kalauz hallal
Termessetes delfin show
Rotor
4 és fél nap vitorlázás után hajnalban megláttuk Raroia atoll pálmafáit. A szél szembefordult velünk, úgyhogy szép lassan lavíroztunk az atoll felé. Nem siettünk, meg kellett várnunk, hogy az ég kiderüljön, hogy lássuk a zátonyokat a víz alatt.
A navigációs szoftverünk pontosan ott jelölte a szigetet, ahol volt. Ennek az atollnak egy bejárata van az észak-keleti oldalán, ahol a mélység lehetővé teszi a behajózást számunkra.
Azonban ez nem olyan, mint egy adriai öbölbe bemenni. Az atollt védő kőrgyűrűn nagy robajjal tőrnek meg a keletről érkező óceáni hullámok. A megtőrt víztömeg az atoll belsejébe áramlik. Kifele az atollból azonban csak a bejáraton keresztül tud áramolni a víz. Ráadásul az apály-dagály során is nagy mennyiségű víz áramlik ki- és be a csatornán keresztül. Ha az atoll bejárata viszonylag keskeny, a ki- beáramló víz sebessége elérheti a 10-11 csomót is.
Ezért úgy kell időzíteni a behajózást, hogy az vagy az apály vagy a dagály után nem sokkal következő viszonylag nyugodt víz idejére essen. Van 1-2 általános szabály, hogy ez mikor következik be, de sajnos az apály-dagályon ezt kívül befolyásolja a hullámzás, az atollok között áramlás is. Az általános érvényű szabály: várni kell. Várni a bejáratnál, figyelni az áramlást, és ha a víz megnyugodott, gyorsan behajózni.
10 óra körül értünk a bejárathoz. Az esőfelhők elvonultak, szépen ragyogott az ég. Raroia bejárata viszonylag szűk, a pilotkönyv szerint az áramlás elérheti a 9 csomót is. Mi motorral max 6-7 csomóval tudunk haladni, csak ennél kisebb áramlást tudunk legyőzni.
Szemmel láthatóan gyorsan áramlott ki a víz a csatornán keresztül. Csak úgy pezsgett a víz! Hatalmas, 15-20 méteres örvények kavarogtak, a víz egy kb. 40 méteres csíkban fehéren pezsgett, hullámzott, a hullámok megtőrtek.
Tanulmányoztuk a térképet, a bejárat egyszerű, egyenes, megállapítottuk, hogyha elindulunk az áramlással szemben és nem győzzük, legrosszabb esetben kilő minket a nyílt vízre.
Megpróbáltunk behajózni, vagy legalább megtudni, milyen gyorsan áramlik a víz. Oldalról behajóztunk a tajtékos vízbe, ráfordultunk a bejáratra és nagy gázt adtunk. Ahogy közeledtünk befele, a sebességünk úgy csökkent: 4 csomó - 3..2..1..0..1..2..3..4 csomóval haladtunk - száguldottunk vissza a nyílt víz felé. Túl sok volt az áramlás.
Várnunk kellett.
Hogy ne unatkozzunk előszőr azzal szórakoztunk, hogy oldalról belevitorláztunk az erős sodrásba és figyeltük, hogy ér el a hajó hirtelen 5-6 csomós oldalírányú sebességet, forog jobbra-balra. Miután ezt meguntuk, 2 delfin érkezett a hajóhoz szórakoztatásunkra. Még soha nem láttunk delfint kalauz hallal a hátán. A kalauz halak gyakrabban a cápákat szokták kísérni. Ez a delfin mulatságosan viselkedett, mert a hátára tapadt kalauz haltól akart megszabadulni. A hal borzasztóan bosszanthatta, mert végül
a hajó aljához kezdett dörgölőzni a delfin a hátával, hogy száljon le róla a hal, de az nem akart engedni. Majd a delfin tőlünk kért segítséget, hogy szabadítsuk meg potyautasától - kidugta a fejét a vízből, a farkával egyensúlyozva és tátogott valamit. Majd amikor elment, a farkával integetett nekünk. Mintha egy medence mutatványt dobott volna az óceán közepén. Lehet, hogy ezekre nem is kell őket betanítani, hanem alapból tudják?
A második próbálkozás 13.30-kor történt. Az áramlás össze-vissza keveri a vizet a bejáratnál. Néha foltokban tükörsíma a víz, valahol hullámos. Nagyon lassan átjutottunk a törőhullámokon, amelyek, egész nagyok voltak, és 4 csomós áramlást hoztak, majd a bejárathoz érve kezdett nehezedni a dolog, mert az áramlás tovább erősödött 5 csomóra. Álltunk egy helyben. Pedig a vízre nézve száguldottunk. Megemeltük a motor fordultszámát a maximum alá, és így nagyon lassan 0.5-1.0 csomóval elindultunk befelé.
A motor kicsit kezdett melegedni, de miután kinyítottuk és nyitva tartottuk a motorháztetőt, visszaállt a normális hőmérsékletre.
Sikerült bejutni.
Az érdekes az, hogy az atoll szájától a horgonyzó helyig bóják jelzik (éjszaka ki vannak világítva) az utat, így a koralloktól nem kellett tartani, csak akkor amikor horgonyoztunk. A horgonyzó helyen 7-8 méteres a víz, de elszórtan fél méteres mélységben csúnya korallfejek korlátozzák a rendelkezésre álló helyet.
2 horgony dobtunk le a korallok közötti homokos területre, hogy ne tudjunk a zátonyokra forogni, és a horgonyláncokat, köteleket a pufferekkel megemeltük a talajról, hogy ne csavarodjanak, dörzsölődjenek a kisebb korallokon.
Alámerültem, hogy ellenőrizzem a horgonyokat. Eddigre már 4-5 kisebb cápa érkezett a hajó alá hűsölni, de velem nem nagyon foglalkoztak.
Első Toumatou atollunknak olyan helyet kerestünk, ahova kevés vitorlás jut el, nincs repülőtér, nincs turizmus és talán bepillathatunk az atollokon élők eredeti életébe.
A pilotkönyveink szerint Raroia ilyen. Nincs áram, nincs televizió. Nincs repülőtér. 50-en laknak, de a lakosok létszáma csökkenőben van.
Az élet azonban mindenütt fejlődik. A parton gyönyörű házakat láttunk, a lemenő nappal egyidőben bekapcsolt a közvilágítás, a házaktól zene, TV, mulatság hangjai szűrődtek ki. A házak között egy autó és pár motorkerékpár cirkált. Kicsit csalódottak voltunk, nem erre számítottunk. De hát mit akartunk? A San Blas-i körülmények Polinéz változatát? Ugyan már. Inkább örültünk. Akik itt élnek, fejlődnek, gyarapodnak, szépülnek... Lehet, hogy igaza volt Sofinak, és San Blas egyedülálló, különleges hely?
És a 200 éves térképek és azok pontatlanságai? Legenda... A térképünknön pontosan ott haladtunk, ahol az valóságban is voltunk.
Viszont mi vagyunk az egyetlen hajó a lagunában. Legalább ennyiben sikerült a tervünk. Elfáradtunk. Majd csak holnap szállunk partra. Kiváncsian várjuk, mit fogunk találni?

Napi pozíció:
13:30 16-02.39S 142-28.30W log= 22192.5


7. nap, 2007.08.05. Vasárnap

Reggel kibociztunk a faluba. Jóllehet a falu mára már tényleg elveszítette azt a varázsát, hogy az emberek teljesen elszigetelten, kis fakunyhókban éljenek itt (solar panelek, modern épületek, kis repülőtér heti 2 rendszeres járattal Tahitiről), mégis találtunk valami mást, amit eddig talán sehol sem.
Az itteni emberek könnyet fakasztóan meleg szívűek, közvetlenek, mosolygósak, szó szerint jó fejek. Itt éreztük azt először, hogy úgy kezelnek minket, mintha a falu lakói közé tartoznánk, azonnal befogadtak minket önmaguk közé.
A partraszállás teljesen szokásosan kezdődött, de számunkra szokatlanul folytatódott. Amikor partra léptünk egy telefonfülkébe botlottunk és azt néztük visszahívható-e, majd a falu templom felől érdeklődtünk. Egy tüneményes asszony sietett segítségünkre a fülke mellett levő házból. Üdvözölt minket és gyorsan azt kérdezte angolul, meddig maradunk, mert ünnepséget szerveznek kedden és minket is meghívnak rá, ha itt maradunk.
Ez aztán a fogadtatatás!
- De milyen ünnepséget? - kérdeztük.
- Hát nem tudják? - kérdezte. Pedig mindenkinek kiküldték a prospektust róla.
Mondtuk neki, hogy nem tudjuk, mi vitorlázók vagyunk és most érkeztünk az előző nap délután.
- Most érkeznek Thor Heyerdahl unokái repülővel, és azt ünneplik velük, hogy a Kon-tiki tutaj (kapitányával Thor Heyerdahl-lal) itt vetődött partra Raroia-n 1947-ben 4.300 mérföld (3,5 hónap) megtétele után Peruból. Hatalmas ünnepség lesz Tahiti alelnökével együtt.
- Hát persze, hogy maradunk!
A hölgy megmutatta, merre leljük a repülőteret. Úgy tűnik ismét jókor érkeztünk jó helyre. A repülőtér leszálló pályát észre sem vettük, mert a földútról folytatódott. A biztonságiak ilyedten mutogattak, hogy menjünk kicsit arrébb, mert mindjárt jön a gép.
Közben összegyűlt a falu apraja-nagyja mi pedig ismerkedtünk a lakókkal és a távozni készülő Tahiti túristákkal (no nem voltak sokan csak páran). Közben egy nagy viharfelhő késleltette a gépet. Az eső elment, a gép hamarosan meg is érkezett. Nem is kicsi gép volt az Air Tahiti üzemeltetésében a pici pályán, amit kb 2 éve építettek.
Nagy öröm volt mindenki részéről, üdvözöltek, régen látottakat és a norvég testvéreket (Heyerdahl unokáit, Thor Juniort és Olafot). Láncfűzérek kerültek a nyakakba, majd az elszállásolás következett. Mindeközben kiderítettük, ki kicsoda az érkezettek közül, és az egyik testvérrel véletlenül szóba is elegyedtünk. Kiderült (sajnos mi nem tudtunk róla), hogy tavaly elkészítették a Kon-tiki replikáját és még egyszer megcsinálták ugyanazt az utat, mint egykor a nagypapa, csak rövidebb idő alatt sikeresen
értek partot, majd Tahitira folytatták az utat.
Az utazásról film is készült, és a 6-órás világpremierre minket is meghívtak.
Mi felajánlottuk a segítségünk a helyieknek, de azt mondták, csak élvezzük a vendégszeretetüket. Ez könnyen ment. Közben egy új vitorlás érkezett az öbölbe, akit szintén elhívtunk a filmvetítésre.
A falu városházáján (egy helység, kb. 60 m2) összegyűlt az 50-60 fős lakosság, és egy kis tévén megnéztük a dokumentumfilmet. Mi is képbe kerültünk és ezután még volt idő beszélgetni a testvérekkel is. Olaf részt vett a tavalyi expedición.

Szolgálati közlemény:
Tudjuk, hogy sokan nagyon várjátok majd a képeket. Várjatok türelemmel. Minnél tovább kell várnotok, annál izgalmasabb lesz visszatekinteni :-) Komolyra fordítva a szót, úgy néz ki, hogy talán Tahitin tudunk gyors...ööö... elfogadható sebességű Internet közelébe kerülni, talán képeket is fogunk tudni feltölteni.
RepterRepteri erkezes
Eloadas a Kon-Tiki tavalyi utjarolbalrol: Raroia lakos, Lee, Eva es a Heyerdahl testverek

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:1234

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2028831