Hajónapló: Panamából Equadorba in English

     2007.04.01 - 2007.05.12                                   ««   1/5 oldal   »»

Ugrás oldalra:12345

 

1. nap, 2007.04.01. Vasárnap, Közeleg a nagy nap

Ezúton adunk magyarázatot, miért szünetelt az elmúlt héten a hajónapló. Múlt hétvégén indulás előtt még kimentem a partra vízért. Kiugrottam a bociból, de elfelejtettem, hogy egy híd van felettem, úgyhogy lendülettel lefejeltem. A magas emberek hátránya. Kicsit leültem, hogy magamhoz térjek. A kezemmel tapogattam, mekkor pukli lesz ebből, és akkor láttam, hogy tiszta vér vagyok.
Az egyik hajós, aki pont kocsijához igyekezett, felajánlotta, hogy elvisz, így a panamai sürgősségi egészségügyi ellátást is kipróbáltuk. Igazán nagyon rendesek voltak, de szomorúan vettük tudomásul, hogy még legalább egy hétig maradnunk kell indulásig, 1 hét múlva fogják a 4 kapcsot eltávolítani a fejemből.
Ezidő alatt dolgoztam a számítógépemen, wc motort szereltem - pont bedöglött. A városban már minden csavarboltot felkutattunk, de réz csavarja egyiknek sem volt. A réz azért lett volna fontos, mert a ház is rézből van, és mivel a belsejében tengervíz áramlik, ha más anyagot használunk, akkor a két különböző fém galván-elemként funkciónál és az egyik fokozatosan elfogy. Összeraktam rozsdamentes csavarokkal, valahol hamarosan ki kell majd ezeket cserélni.
Április elsején vasárnap a bolondok napján, még bebolondoztunk a kórházba, hogy a kapcsokat kiszedjék. A kórházban ismét bebizonyosodott, hogy kicsi a világ. A Contadora-szigetről osztrák vendéglátónkkal futottunk össze, Charlieval a Romantica szálló tulajdonosával. Őt egy erős orrvérzés hozta be a klinikára. Melegen üdvözöltük egymást és mondtuk neki, lehet, hogy beugrunk arrafelé menet.
Hazatérve elkezdtünk az új indulási időponthoz készülni.


2. nap, 2007.04.02. Hétfő, Akkumulátor projekt

Már hetek óta gyanús az energiaellátásunk. Megállapítottuk, hogy a napelemek rendben töltenek. Nincs rejtett fogyasztónk, a 6 db 100 Ah-os akkumulátorok nem szívják egymásból az áramot. A terhelés- és kapacitás teszt azonban kimutatta, hogy a 600 Ah helyett már csak 150 Ah az akku-csoport kapacitása. Próbálkoztam szulfátlanítással, nem sok eredménnyel. Hosszú út áll még előttünk, és valószínűleg itt Panamában a legolcsóbbak az akkumulátorok, úgyhogy megszületett a döntés, hiába nagy érvágás, új akkumulátorok
kellenek.
Nem autó-akkumulátorokra van szükségünk, hanem speciális, mélykisütést álló fogyasztó akkumulátorokra. A többi vitorlázó tanácsára elmentünk a Casa de Batterias (Akkumulátor-ház)-hoz. Voltak akkumulátorok nagy választékban, jó minőségűek is, de horror áron. Nem vettünk.


3. nap, 2007.04.03. Kedd, Méder Áronnal a Rotor fedélzetén

Reggel a helyi akkumulátor gyárban (Tasco) kezdtünk. Itt végre kaptunk elfogadható áron mély-kisütést bíró akkukat, bevásároltunk.
Kiszereltem a hajó régi akkumulátorait. Közben szólt a rádió. Amikor az utolsó akku kábelét is lekötöttem, meglepődtem. Még mindig szólt a rádió. Néztem, hogy bent felejtettem egy akkut, vagy hogy-hogy? Aztán kapcsoltam. Persze, a napelemek!
Közben megszólalt a VHF rádió is!
- Rotorman! Itt van Méder Áron, a kikötőben, a bárban! Veszel?
Másfél éve szervezzük ezt a találkozót. Áronnal még Magyarországon beszéltük meg, hogy Panamában találkozni fogunk. Talán hallottatok már róla. Honlapja www.meder.hu. Egy 19 lábas hajóval kelt át az Atlanti-óceánon tavaly. Most ő is itt van Panamában, csak még a csatorna túloldalán várja, hogy átkelhessen. Ha már a két hajó nem tud találkozni, legalább mi találkozzunk, egyeztünk meg.
Így került Áron a Rotor fedélzetére. Hamar elszállt a délután, Áronnak menni kellett, mi pedig beszereltük az új akkumulátorokat.

Este kivittük a használt akksikat a partra. Szerencsére nem kellett elcipelni az akkutárolóhoz, mert a La Playita kompkikötő éjjeli őre szemet vetett rájuk és kérte, hogy adjuk neki őket. Így is lett.


4. nap, 2007.04.04. Szerda, Megérkezett az esős évszak?

A reggel egy kiadós zuhival kezdődött, majd 2 órán keresztül esett. Mindez már a tegnapi idő folytatása volt. A napot már az előző nap is alig lehetett látni, a felhők jöttek-mentek és néha egy-egy zivatar zúdult le az égből. Az esős évszak körülbelül április végén kellene, hogy kezdődjön, de úgy tűnik, beteljesül a jóslat (amit már a meteorológusok vetítettek előre) és az idén előbb megérkezik az esős idő.
Az eső végi idilli környezetet csak egy olajfolt a tengeren zavarta meg, amelyet egy kis oldószerrel próbáltunk semlegesíteni, ha már a tulajdonosa nem tette meg.
Még mindig mosolygunk azon, ha valaki a reggeli rádióban próbálja eladni az ütköző gumikat az átkelésről. Ha tudná, hogy a kikötő tele van vele!
A nap nagyon gyorsan telt el a friss áru beszerzéssel és a víztöltéssel.


5. nap, 2007.04.05. Csütörtök, Ismét szeljük az óceán habjait

A nagy nap április ötödikén jött el. Elindultunk.
Induláskor a VHF rádió szokatlanul forgalmas volt. A csatorna bejárathoz ezúttal hadihajók érkeztek és át akartak kelni rajta. A hadihajók bejelentkezését több órán keresztül hallottuk, egy tengeralattjárót láttunk is eltűnni a csatorna mélyén. Az idő ugyanolyan szürke, mint az előző nap, semmi szél, szürke ég és olaj tenger. Ebből a szürkeségből csak a delfinek tudják, hogy kell kitűnni és ezt meg is teszik. Kétszer is kísérték a hajót.
A legérdekesebb az, hogy a szél szerint tudnánk is haladni, a vitorlák a gyenge szélben is dagadnak, de a Humboldt áramlással teljesen visszaesik a teljesítményünk. A szembeáramlás ezúttal körülbelül két csomó lehet. Sajnos néha motort kell indítanunk.
Éjszakára Contadorára érkeztünk és mivel itt már jól ismerjük a járást sötétben könnyű volt lehorgonyozni. A sziget mellé egy csapat delfin raj kísért be minket. Először csak a szuszogásukat hallottuk, majd a feltörekvő hold fényében alakjuk is kirajzolódott.

Napi pozíciók:
06:00 8-54.63N 79-31.50W log= 17180.9
23:00 8-37.26N 79-02.26W log= 17214.6
.


6. nap, 2007.04.06. Péntek

Reggel nekiálltam a hajó alját megtisztítani az algáktól, csigáktól, rákoktól és kagylóktól. Leginkább a hajó propellerén vertek tanyát a nemkívánatos kis lakók. Amikor kijöttem a vízből akkor meg a testemet is kis rákok borították, amelyek kétségbeesésükben, hogy ház nélkül maradtak, hirtelen nem tudták hova meneküljenek.
A part mellett horgonyozva fogtunk wifit (vezeték nélküli hálózat), tudtunk Internetezni.
Délután egy kis szél is érkezett, tovább indultunk. San Pedro-szigetig jutottunk, naplemente előtt dobtunk horgonyt.
A parton egy csomó sátor volt, turisták játszottak Survivort (magyarul talán a Sziget-nek hívták a showt). A Perlas-szigeteken a Survivor több részét forgatták, s most a turisták is kipróbálhatják, milyen egy lakatlan öbölben kempingezni.

Napi pozíció:
17:55 8-24.54N 79-04.79W log= 17227.5


7. nap, 2007.04.07. Szombat

Reggel a túlélő-túrázókkal keltünk. Egy helyi a kenujával odajött a hajóhoz és kérdezte, hogy van-e valamire szükségünk, mert ő be tudja szerezni nekünk, gyümölcs stb. Mondtuk neki, hogy nincs. Miután megtudta, hogy Coibára megyünk, felcsillant a szeme. Azt mesélte Coiba-t ő is ismeri, az volt régen a börtönsziget, ott raboskodott pár éve, ártatlanul.
Az időjárás előrejelzés jó szelet jósolt a következő két napra, ezzel el is juthatnánk Coibáig. Ismét ránk ragyogott a szerencse, amit ki is használtunk és gyorsan elindultunk. A reggeli szellő szép lassan megerősödött, ahogy az utolsó Perlas szigetet, Isla de San Jose-t is elhagytuk. A délután egészen 25-30 csomóig nőtt a szél, ez több, mint amire számítottunk, de azért még mindíg jobb, mint a szélcsend. A hullámok megnőttek, de legalább volt 2 csomós áramlás, ami segítette utunkat.
Nappal és éjszaka, folyamatosan jól haladtunk. A delfinek is felbukkantak, ezúttal fogócskát játszottak a hajóval. Direkt az orrnál úsztak és amikor a hajó közel ért hozzájuk kilőtték előre magukat, mint egy torpedó, majd előröl kezdték az egész játékot.
A hajóforgalom nagyon sűrű volt, így folyamatosan figyelni kellett.
Mindenkinek nagyon kellemes Húsvéti Ünnepet kívánunk!

Napi pozíció:
20:00 7-23.75N 79-56.39W log= 17307.0


8. nap, 2007.04.08. Vasárnap

Hajnalban még segített minket egy 2 csomós áramlás, aztán szép lassan lelassult majd elfogyott a szél. 1 órát motoroztunk, hogy töltsük az akksikat, aztán megálltunk, billegtünk és vártunk.
Késő délután jött egy kis szellő, erről-arról, de főleg pont Coiba felől, úgyhogy szép lassan negyedszeleztünk erre-arra. Közben nem sokat haladtunk a cél felé.
Éjszaka rengeteg nagyhajó jött-ment körülöttünk. Szerencsére figyeltek ránk, és mind nagy ívben kikerültek.

Napi pozíció:
16:00 7-09.23N 80-33.60W log= 17346.6
.


9. nap, 2007.04.09. Hétfő

Reggel, amikor kinyitottam a szemem, Géza egy nagy barna vödörrel állt fölöttem. Ezt mind a nyakamba akarja borítani? - gondoltam.
De rendes volt és csak egy kicsit megspriccelt a tengervízzel, hogy el ne hervadjak, hiszen Húsvét hétfő van.
A tojásfestést itt a hajón sem lehetett kihagyni, ezért egy-két dísztojást én is gyártottam. Ezeket a tojásokat még az előző nap nagy precizitással fújtam ki, majd kifestettem és kiragasztottam őket. Ezeket kapta meg Géza.
A nyúl hozzánk is beköszönt és egy nagy görögdinnyét hozott. Úgy látszik, rá akar szoktatni minket az egészséges életmódra.
Köszönöm minden locsolónak az éteren keresztüli locsolást és a kibernetikus éteren át küldöm majd a tojásokat.

Napközben teljes szélcsend volt, még a hullámok sem rezdültek. Néha egy-egy döghullámzás bebillegtette a hajót. A hajó pakolóállásban volt a nyílt vízen egész nap, haladni nem haladtunk, kiméltük a motort és spóroltunk az üzemanyaggal.
A napközbeni teljes szélcsendet egy délutáni fuvallat törte meg. Megjött a szél! Vitorlákat gyorsan felhúztuk és 5 csomóval haladtunk. Ekkor még nem sejtettük, hogy ez a szél egy hatalmas viharfelhő alá vitt minket, aminek ez az előszele volt.
Éjszaka szinte nappali világosság volt, a villámok megállás nélkül cikáztak körülöttünk. A felhők felett dörgött az ég a levegő lehűlt. Egy hideg front vonult át felettünk nem kis égi színjátékot rendezve maga körül. Amikor ezek a felhők elvonultak megérkezett az eső és elállt a szél. A hajót ismét pakolóállásba helyeztük, és csak vártuk, hogy sodródjunk, elálljon az eső és felkeljen a nap. Most már biztos, hogy idő előtt eljött az esős évszak.

Napi pozíció:
09:30 7-07.43N 81-05.91W log= 17378.7

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:12345

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2028785