Hajónapló: RV6 Pacific Panama in English

     2007.03.04 - 2007.03.22                                   ««   1/3 oldal   »»

Ugrás oldalra:123

 

1. nap, 2007.03.04. Vasárnap, Prológ

Az elmúlt napok lázas vásárlással, pakolással, szereléssel teltek. Hamarosan elhagyjuk a kedvező árú Közép-Amerikát. Kint, a Csendes-óceánon vagy nem lehet kapni semmit, vagy minden 3-5x árban lesz. Ezért amit tudunk, megvettünk. 8 hónapra előre a tésztát, rizst, lisztet cukrot, feltéteket, kekszeket, savanyúságot, olajat, fogkrémet, fűszereket, műzlit, konzerveket... Ezt a mennyiséget a hajó rengeteg rekesze már nem tudta befogadni. A hátsó kabint átrendeztük. A fekhelyeken a szivacsok helyére 2 szintes rekeszek kerültek. A hátsó kabinunk lesz ezentúl a közért. Innen fogjuk a konyhát havonta 1x feltölteni. A tenger kezdi elérni az új, megemelt vízvonal szintet is... Ám mielőtt kihajóznánk a nagy tengerre, ismét nagy öröm ért minket, szüleim meglátogatnak!! Ma este érkeznek, és terveink szerint Panama csendes-óceáni partjait fogjuk bejárni.


2. nap, 2007.03.05. Hétfő, Panama City

Aniko tollaból
24 órás utazás után Budapest-Frankfurt-New-York vonalon keresztül érkeztünk meg Panama-városba. A hosszú út ellenére elég frissek voltunk, persze miben is fáradtunk volna el. Evés, ivás, alvás, nézegetés- ennyi volt a dolgunk. Kicsit izgultam az USA-ba érkezéskor, mert élelmiszert nem szabad behozni és nálunk azért volt egy kis hazai, amit Géza nagymamája küldött. A vámnyilatkozaton ezért diplomatikusan kihagytam az erre vonatkozó kérdésre a választ. De problémamentesen átengedtek, nem néztek semmit,
kivéve a csomagfelvételnél egy kutyát, aki vezetőjét egyenesen felénk irányítva szaglászni kezdte a hátizsákomat. Miután kiderült, hogy nincs benne élelmiszer,- csak előző nap volt - a gazdája megjutalmazta és továbbálltak.
Egyébként a megszigorított ellenőrzések miatt elég sokat kellett várni a bechekkolásoknál. Mezítláb, csatos öveket levéve kellett áthaladni és a transitban vásárolt Jagermeister majdnem áldozatául esett a vizsgálatnak, mert az Usa-ba nem akarták felengedni a kézipoggyászban - dacára annak, hogy Ferihegyen lepecsételt zacskóba tették és úgy tájékoztattak, hogy ezzel nem lesz probléma. Végül is megoldottuk ezt az ügyet is és így az ital is célhoz érkezett. Az utazás során mindenütt hideg, télies időjárás
volt. Panamában a reptérről kilépve szinte arcul ütött a forró, párás levegő. Jó volt fél év után Gézáékat újra látni.
Másnap városlátogatásra indultunk. Panama-város három arcát ismertük meg rövid látogatásunk során, a nyomornegyedet a bádogviskókkal, az óvárost a letünt, szebb időket idéző épületekkel és az újonnan épülő metropolist.
Romano, a taxisofőrünk elmondta, hogy az új toronyházakban levő lakásokat általában az amerikaiak vásárolják meg, befektetésként. Nekünk is ajánlotta, hogyha nyugdíjba megyünk jöjjünk ide. Ezek az épületek nagyon igényesen vannak megépítve és érdekesen ötvözik a modern és hagyományos elemeket. Tervezik feltölteni a tengerpartot is, ezáltal is egyre több értékes területet nyerve. A helyiek szívesen veszik a beruházásokat, munkalehetőségben bizakodva. Panamában is mindenfajta embert lehet látni, kuna
indiánokat, - a nők a hagyományos ruházatukban, de a férfiak és kamaszlányok inkább már farmerban -, fekete és kreolbörűeket, fehéreket egyaránt. Az utcán mindent árulnak, törülközőt, cigarettát, telefontartozékot, paradicsomot, rágógumit stb. Mobiltelefonjaikat bérbeadják a telefonálni szándékozóknak. Elég erős a rendőri jelenlét, géppisztolyos rendőrök vigyázzák a rendet.
A gépkocsikon csak hátul van rendszám, bele van ütve az év is, és évente le kell cserélni. Ilyen lecserélt rendszámot is ajánlottak nekünk az utcán. Meg persze panamakalapot, amit praktikusan össze lehet tekerni és dobozba tenni a könnyebb szállítás érdekében.
A város nevezetességei közül megtekintettük a San José templomot, amely híres az egész falat betöltő aranyoltáráról. A fából faragott aranyozott oltár úgy menekült meg a hírhedt Morgan kalóz fosztogatásától, hogy a templom plébánosa fekete festékkel lefestette és Morgannal elhitette, hogy az arany oltárt már egy másik kalóz elrabolta. Hát elég nagy munka lehetett befesteni is, meg eltávolítani is, mert hatalmas darabról van szó. Ez a Morgan nagy gazfickó volt, 2oo hajójával szervezetten rabolta
ki és gyújtotta fel a városokat. Ma is több épület úgy áll, romosan mementóként emlékeztetve tevékenységére.
A tengerparton emlékmű emlékeztet a csatornaépítés nagyjaira. Ezen a téren találkoztunk egy olyan árussal, aki szörpös jeget árult. Volt neki egy jégtömbje és abból kapírgált le egy keveset egy kis pohárba, majd szörpöt öntött rá és kész volt a hűsítő.
A tengerparton látható még Balboa szobra, ő volt az első európai, aki meglátta a Csendes Óceánt.
Egy szép kis csipkés templom, szép terek, majd egy finom ebéd a helyiek által látogatott egyszerű kis étteremben, ezzel zárult városnézésünk.


3. nap, 2007.03.06. Kedd

A mai napon ellátogattunk a Panama-csatornához, ezúttal a Miraflores zsilipeket néztük meg és a múzeumokat, ami ehhez a témához kapcsolódik. Ahogy már korábban említettük a Miraflores egy 2 szintes zsilip rendszer a Panama-csatornán. Olyan szerencsénk volt, hogy épp a vitorlások vonultak át 12.30 körül a zsilipeken, így élvezettel kattintgattuk a fényképezőgépet. A helyszíni múzeum érdekes volt ellentétben a belvárosi múzeummal, ami csak spanyolul volt és jó példája volt annak, hogy lehet a semmit
hosszan kiállítani. Napközben egy kis időt szenteltünk a vásárlásnak is, hiszen itt nemcsak az élelmiszer, hanem a ruházati cikkek is nagyon olcsók.

Anikó:
A csatorna fantasztikus. Hosszasan nézegettük a zsilipelő hajókat. A múzeumban azután megtapasztalhattuk az átkelés érzését. Olyan szimulátoron vezethettünk egy hajót, amin oktatják a pilotokat is.
Egyébként a csatornát kinőtték a mai hajók, ezért bővíteni fogják, 55 m széles zsilipekkel, hiszen 1914-ben senki nem gondolt 95oo konténert szállító hajó átkelésére.
.


4. nap, 2007.03.07. Szerda, Parara Puru

Ellatogattunk az Embera indianokhoz..


Embera indiánok - Parara Puru

Korábban a kuna indiánokról már elég sokat írtunk. Panamának összesen 6 indián rezervátuma van és ebből a kunák csak a San Blas területét képviselik. Egy másik nagyobb indián csoport az emberák akik a Darién területén élnek Kolumbia mellett. Őszintén szólva, a Darién területe nem túl ideális turistáknak, mert Kolumbia mellett van, ahol dzsungel van, és ahol több veszélyes állat él.
Az emberák mezőgazdaságból, halászatból, vadászatból élő indiánok. Termesztenek különböző magokat, rizst és kukoricát. Tradicionális öltözéküket fokozatosan modern öltözet váltja fel, de vannak még olyan területek, ahol a hagyományokat őrzik. Itt a nők csak szoknyát hordanak ezüst nyaklánccal és karkötőkkel (nem hordanak melltartót). A férfiak csak ágyékkötőt. Még ma is festik magukat a jagua fának a gyümölcsével. A festékanyag távol tartja a szúnyogokat, ezért a csecsemőket tetőtől talpig bekenik
ezzel.
Az emberák házai 3-4 méter magasságban épül cölöpökre. A padló keskeny, hosszú darab, erős pálmafa kéregből készül, a tető pedig általában királypálma levelekből. A ház védelmet nyújt a dzsungel állatai és a folyók áradásai ellen.
Az emberák csodálatos fafaragásokat készítenek és a nők kosarat fonnak. Faragásra a sötét cocobolo fát használják és a csont színezetű tagua diót, melyekből kis állat szobrokat készítenek például boát, békát, madarakat.
Az emberák csak a Darién területén élnek, de egy részük Panama város közelébe költözött a Chagres folyó mellé a Panama-csatorna területétől nem messze.
Mi is ezen a területen látogattunk el hozzájuk a Parara Puru településen. Ebben a közösségben körülbelül 55 felnőtt és 25 gyermek él.
Érdekes, hogy ezek az emberek azért költöztek ide, hogy hagyományaikat itt folytathassák, de a kormány megtiltotta nekik mindezt, és a területet természetvédelmi területté nyilvánította. Még kókuszt sem szedhettek kereskedelmi célból. Ezért egy új foglalkozást kellett nekik találniuk, amit a kormány támogatott és ez a turizmus lett. Az új területeken a kormány segített nekik, hogy iskolákat létesítsenek, hogy kezeljék a turistákat, és hogy ivóvizük legyen, mivel korábban a folyó vizével csillapították
szomjukat.

Anikó:
Nagyon vártam a mai kirándulást. Igazi indiánokkal találkozni - mindannyiunkban él a vágy, akik indiántörténeten nőttünk fel.
Reggel Iguwa jött értünk. Iguwa kuna indián, arcán fekete festékkel minták voltak rajzolva. Turisták vezetésével foglalkozik, jól beszél angolul. Egy öreg terepjáró taxival jött, így hatan indultunk az útnak. Útközben Iguwa megállt, hogy részünkre gyümölcsöt és vizet vegyen. Hosszas zötykölődés után érkeztünk meg a Chagres folyó partjára, ahol már vártak bennünket a hagyományos öltözetet viselő indiánok.
Rézbőrű, izmos, arányos testükön gyöngyből készített szoknyaszerű lágyékkötő,- később láttuk, hogy nem minden férfi viseli a gyöngyszoknyát, van aki csak ágyékkötőt - felsőtestükön gyöngysor átlósan átvetve, csuklójukon fémkarperec. Büszke tartásuk, tekintetük pont olyan volt, mint amit a regényekben olvastunk. Fatörzsből kivájt kenujuk dögerős motorral volt felszerelve.
Rövid csónakázás után megérkeztünk falujukba. Érkezésünkre az egész indián család a partra sereglett, megszólaltak a dobok, furulyák, csörgődobok és pont úgy érezhettük magunkat, mint valamikor a spanyol hódítók. A nők fején piros hibiszkusz koszorú, derekukon rikító színes kendő, fedetlen felsőtestükön vastag gyöngysor, vagy fém melldísz, csuklójukon fém karperec. Szép arcú, kissé molett testalkatú emberek. Mindenki mezítláb jár. A kedves fogadtatás után az egyik nagy méretű kunyhóhoz vezettek,
ahol a család feje hivatalosan üdvözölt bennünket, elmondta történetüket, hogy 1999. óta élnek ezen a területen és próbálják megőrizni hagyományaikat, már csak azért is, mert egyetlen megélhetési forrásuk a turizmus.
Nem egységes az indián társadalom sem ennek az életmódnak a megítélésében, vannak akik ragaszkodnak a teljes elzártsághoz. A törzsfőnök ezután átadta lányának a szót és megértésünket kérte, ha nem elég gördülékeny az előadás, mert még csak most tanulja. A leány annyiban különbözött a többiektől, hogy fején lila bougainvillea koszorút viselt. Beszélt kézművességükről, megmutatta, hogyan készítik a dísztárgyaikat, mit viselnek. Közben gyakran tanácstalanul tekintgetett atyjára, aki súgott neki, amíg
Iguwa nekünk fordított.
Ezután a nők tánca következett, a méhek táncát, majd valami repülős táncot, végül rumbát jártak. Ez utóbbira a nők felkérték a vendég férfiakat, a fiú gyerekek meg a bennünket Évával. A tánc abból állt, hogy zeneszóra mentünk körbe-körbe egy-két sasszé-lépéssel. A tánc után két indián leányzó fekete festékes tégellyel, amiben a hennához hasonló anyag van Éva és Géza karjára indián motívumot rajzoltak.
Ezután szabad program következett, szabadon nézegethettünk, sétálhattunk a kb 8-10 házból álló faluban. A házak, ahogy Éva írta cölöpökön állnak, tetejük pálmalevél, oldaluk általában nyitott, vagy csak egy oldalon zárt. A kormány támogatásának eredményeként vízvezetékkel el van látva a falu, több zuhanyzófülkét is láttunk, pálmafalevéllel körülvéve. A központi téren állították ki az általuk készített ajándéktárgyakat, gyöngyfűzéseket, faragásokat, fonott tálakat, magukból készített karpereceket
stb. Mindegyiken rajta volt az ár is. Hagyták, hogy nézelődjünk, nem voltak erőszakosak. Közben befutott egy nagy létszámú csoport, az emberák újra feltették fejükre hajdíszüket és futottak üdvözlésükre. Ekkor kellett rádöbbenem, hogy ez már ipar és a kedves fogadtatás nem kizárólag nekünk szólt.
A tömegtől menekülve újra kenuba szálltunk. Uticélunk egy vízesés megtekintése és fürdőzés volt. A Chagres folyón felfele haladtunk, azt hogy milyen erős az emelkedés csak visszafele észleltük. Egy helyen az alacsony vízállás és a sodrás miatt percekig csak turáztatták a motort, egy helyben álltunk. Már azt hittük ki kell szállnunk, de végül csak sikerült ezen a szakaszon is tuljutni.
A vízesésnél jót fürödtünk és a velünk jött indián gyerekeket megtanítottuk halacskázni. Ők meg megtanították, hogy a köszönöm emberául bia-bua. Ezt később kamatoztattuk, amikor visszamentünk ebédelni a faluba. A konyha az egyik cölöpház emeletén volt, négy középkorú indián asszony főzött. A tűzhely kb. 10 cm vastag agyagrétegből kialakított tűztér volt, amin négy vastag fatörzs égett, végükkel összefordítva és azok tartották a sütőedényt, amiben lisztben megforgatott halat és platanast, sütnivaló
banánt sütöttek. Mindezt banánlevélből kialakított tasakba tették, majd fatálra. Desszertnek, sárga és görögdinnye, ananász volt, amit mi vittünk. Nagyon ízletes volt a hal és a platanas is, kicsit emlékeztetett a sült krumplira.
Közben újabb csoportok jöttek, így újra élvezhettük az emberák táncát, és megint rophattunk egyet. Kora délután vettünk búcsút az indiánfalutól, ami akármennyire is színház volt, csak adott egy kis bepillantást az életükbe.


5. nap, 2007.03.08. Csütörtök, Bevásárlás

A mai nappal végre befejeztük a nagybevásárlást. A helyi Riba Smith nagy élelmiszerüzletben minden friss zöldséget és gyümölcsöt megvettünk, hiszen a következő napokban tervezzük a továbbindulást. Az ügynök is elvonult az útlevelekkel és azt is megígérte, hogy a hajózási engedélyt Perlasra és Coibára is megszerzi.
Este vendégül láttuk a Do It! nevű hajóról régi ismerőseinket és a panamai magyar konzult is, aki már több mint 20 éve él Panamában.
Anikó helyi halpaprikást készített túrós csuszával. A magyar étel a helyi halból is istenien sikerült. Vendégeink el is kérték a receptet.
A mosogatás közben egy-két kis maradékot kidobtunk a konyhaablakon, csak közben elfelejtettük, hogy Do It-ék a kis bocijukkal az ablak alá parkoltak. Egy-két dolog így a bocijukban landolt. Majd máskor kiírjuk: kérjük, ne álljanak a konyhaablak elé :-)
Lassan kezdünk teljesen önellátóak lenni a hajón. Az élőbaktériumos joghurton kívül már kovászos uborkát is készítünk, mivel találtunk kaprot a helyi közértben. Amint tiszta vizekre evezünk a pecázást is elkezdjük.
A fantasztikusan könnyű és finom vacsora után István, a konzul az egész társaságot vendégül látta egy koktélozásra egy helyi bárban.
A helyi bár fiatal pincére felvette a rendelést, a 7 koktélt. A felszolgálás úgy nézett ki, hogy félóránként egy koktélt hoztak ki, így elég hosszúra nyúlt az este, de jól szórakoztunk. A pincérsrác bevallotta, hogy egy ember van csak a bárban. A következő kört meggyorsítottuk és mindenki ugyanazt az amaretto-s mangós koktélt rendelte, amely a legfinomabbnak bizonyult.


6. nap, 2007.03.09. Péntek

A mai nap összeraktuk a motor tengervíz hütőrendszerét. A tengervíz szivattyú szimeringjénél jött a víz. Ugyanez a hiba jött elő tavaly Antiguán. Sajnos kicsit kopott a tengely és a perselyek is. A helyi Volvo képviselet (motorunk Volvo Penta) be tudná szerezni 1 hét alatt. Ennyit nem tudunk várni, és annyira nem rossz a helyzet. A helyi csapágyboltban fillérekért, bocsánat, centekért kaptunk szimeringet. Olyan olcsó volt, hogy mindjárt 8-at is vettünk.
5-6 óra volt, mire visszaküzdöttük a helyére a pumpát. Közben biztosan csuklott a motortervező, gyakran emlegettük a nevét. A szivattyút elvileg 2 csavarral ki-be lehet szerelni. De a motorra rászereltek egy tartó-konzolt, ami eltakarja az egyik csavart, a konzolhoz le kell venni a motor egyik oldaláról a csöveket, tartókat, stb. Nehezen lehetett hozzáférni, de megoldottuk.
Először még csak Géza volt könyékig olajos, majd a rám háruló feladatoktól én sem tudtam elkerülni az olajfoltokat.
Délután felhívtuk az ügynököt, hol maradt, miért nem jön. Nem végzett még a kiléptető papírokkal, ezért felhívtuk helyi barátainkat, hogy van-e kedvük egy búcsú-találkozásra mielőtt indulunk.
Egy helyi pizzázó helyre ültünk be. Barátaink ismét helyi finomságokkal jöttek, és életünkben először láttunk kimagozatlan keshu-dió gyümölcsöt is. Úgy néz ki, mint a magyar paprika, amelyre egy zöld gumó nőtt, amely a magot rejti. A gyümölcs belsejét ki kell szívni. Nagyon guszta.
A vacsora mindaddig kellemesen telt, amíg egy helyi tolvaj meg nem zavart minket az étteremben. Barátainknak ellopta a kistáskáját, úgy hogy észre sem vettük mi történt. Csak a táska hűlt helyét leltük. A rendőrséget is kihívtuk és az egyik pincérlány elkottyantotta, hogy ez már nem az első eset volt itt, de az étterem tulajdonosa, aki részeg volt, mindezt tagadta előttünk. Amilyen vidáman indult ez az este olyan szomorúan végződött. Mindenhol a világon nagyon oda kell figyelni a saját holminkra,
hiszen sehol sincs már igazi biztonság.


7. nap, 2007.03.10. Szombat, Késik az indulás

Az ügynökünk reggel helyett csak délben hozta a papírokat.
Gyorsan elpakoltuk Rotorkát, már csak vízet kellett vételeznünk, meg a gázolajtartályokra rátankolni.
A horgonyzóhely mólójánál drága volt a víz (20 dollár egy feltöltés), inkább visszamentünk a Balboa Yacht Club-hoz. Sokat kellett várni, és mire megitattuk a szomjas hajót, már szinte lement a nap. Éjszakára még itt maradunk. Vitorláztunk visszafele a csatornában, majd lehorgonyoztunk eredeti helyünkön.
Legalább este átjöttek Do It! legénysége, és megtanították a maxikói dominót. Kezdők szerencséjével jól el is vertük őket..


8. nap, 2007.03.11. Vasárnap

Reggeli után felszedtük a horgonyt és elindultunk Taboga felé. Egy hajó pont a horgonyonk fölött állt, nem győztük arrébb lökdösni. Nem volt nagy szél, könnyen ment. Szerencsére. És sajnos is, mivel motorozhattunk a kb. 6 mérföldre fekvő Taboga felé. Legalább töltődtek az akkumulátorok.
Anikó:
Tabogát a virágok szigetének hívják és közelsége miatt a panamaiak hétvégi kiruccanásának egyik helyszíne. Kompjárat van Panama és a sziget között. A szigeten, annak jó levegője miatt szanatóriumot létesítettek és itt gyógyították a csatornaépítésnél maláriában, sárgalázban megbetegedett munkásokat. Többek között itt feküdt Gauguin is 188o-ban. Érdekes tudni, hogy Gauguin a csatorna egyik legnehezebb szakaszán, a Culebra sziklahegy átvágásánál dolgozott és 15o dollárt keresett havonta.
Taboga előtt egy fövenyes földnyelv előtt dobtunk horgonyt. Ebéd után Rotorkára pattantunk és kimentünk a forró homokos partra fürdeni. A keskeny földnyelv mindkét oldalát tenger simogatta, úgyhogy választhattunk, melyik inkább a kedvünkre való. A nyílt oldal felőlit választottuk, de ott olyan sok kis yacht horgonyzott, hogy szinte kerülgetni kellett őket a vízben. A kiránduló családok sütögették a hajókon a barbequet, a gyerekek viháncoltak a tengerben. Lassan elindultak a yachtok hazafelé nekünk
hagyva a kipufogógázaikat.
Mi is szedelőzködtünk, visszatértünk Rotorra, majd szépen átöltözve elindultunk a város felfedezésére. A komp ekkor érkezett meg, és a sziget kiürült a turistáktól. Rotorkát a földnyelvre kihúztuk, kikötöttük egy fához, horgonyt vetettünk a homokban, mert egy helyi -kérdésünkre- elmondta, hogy dagálykor a földnyelv víz alá kerül. Egy kis lépcsőn jutottunk fel a városkába, ahol autó nem jár, bár azért kertekben két-három autót, meg egy teherautót láttunk. A városka főutcájára kerültünk, ahol helyiek
ücsörögtek, iszogattak, a levegőben sült hal illata terjengett és a bárnak nevezett ívóból hangos rap-zene üvöltött. A kövezett, tiszta utca mentén szép és kevésbé szép házacskák sorakoztak és valóban sok virág vette őket körül. Bougainvilleák, leánderek, valami rózsaszínü virágzatú fák. Több parkocska törte meg az utca monotonítását. A szárazság miatt az aljnövényzet teljesen kiszáradt, dacára, hogy ottlétünkkor is locsolgattak.
Látszik, hogy a város a kirándulókra épül, mire mi odaértünk minden üzlet és vendéglő bezárt. A főtéren megcsodáltuk hófehér, egyszerű templomukat, majd egy másik utcán indultunk visszafele. Terveinkben szerepelt egy szigeten eltöltött vacsora is, de a dagálytól való aggodalom ezt sztornírozta. Különben is valahonnan frissen sült kenyér illatát hozta felénk a szél és nemsokára rá is akadtunk Taboga egyetlen vegyeskereskedésére, ahol friss kiflit és zsömlét vásároltunk és melyeknek nagy részét azonmód
be is faltuk. Egyébként az üzlet egy kínai asszonyé volt és meglepően olcsón vásároltunk. Rotorkát még idejében elértük, a dagály még nem érte el, úgyhogy száraz lábbal tértünk vissza a hajóhoz.


Napi pozíciók:
08:00 8-54.63N 79-31.50W log= 17089.6
11:00 8-28.80N 79-33.12W log= 17115.5

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:123

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2084556