| 2007.02.07 - 2007.02.26 »» 2/3 oldal »»
| | ...folytatás az előző oldalról |
8. nap, 2007.02.14. , San Blas-tól Portobelo-igHajnali négykor indultunk Gézával, hogy eljussunk Portobelo-ig estére (ez 58 mérföld, és sajnos nem tűnt úgy, hogy túl erős szél lesz). Hogy ne keltsük fel a legénység többi tagját, vitorlával indultunk el a horgonyzó helyről.
Sajnos később a motorlázni kellett, mert a szél pár csomóra enyhűlt és szembe fordult.
A napfelkelte csodálatos volt, a hold magasan fenn volt, mialatt a nap felszökkent az égre.
Egész délelőtt nem történt semmi izgalom egy-két delfint leszámítva körülöttünk.
Este egy rövid városnézés és egy csodálatos naplemente után Portobelo-ban, Zsuzsi fantasztikus rakott krumplija került az asztalra nagymama recept alapján.
Zsuzsi tollából:
Miután mi a Lacival nem keltünk fel az induláshoz, Éváéknak először ittlétünk alatt sikerült a jól bevált müzlijüket reggelizni. A hosszu út alatt mindenki talált valami tevékenységet. Géza azután, hogy egy kicsit szunditott, megbirkózott egy kissé megereszkedett papaja felbontásával, majd nekiveselkedett a kunákkal cserélt kokuszdióknak. Először egy kisbaltával hadakozott, majd jött a vasfürész. Kitartó türelmének köszönhetően előételként kokuszt ettünk. Évi nagyon finom zöldséglevest készitett, aminek exoticuma az volt, hogy az egyéb szokásos zöldségek mellett yuca -nálunk szobanövény- is volt beledarabolva. Laci kiolvasta a mult héten magunkkal hozott néhány folyóiratot, majd rövid átmeneti időre átvette tőlem a kormányzást, míg én a hajónaplóba irtam. Mindezen közben a pecabot ügyeletet is elláta, de erdménytelenül. Egyébként is elhatároztuk, hogy rakott krumpli lesz vacsorára.
Napi pozíciók:
15:10 9-39.18N 79-33.48W log= 17026.8
17:00 9-33.24N 79-39.95W log= 17035.5
|
9. nap, 2007.02.15. Szolgalati kozlemeny:
Februar 17-en, panamai ido szerint este 7 korul (magyar ido szerint hajnali 1 korul) fogunk felemelkedni a Gatun folyo szintjere a Gatun-zsilipen. Masnap napkozben (magyar ido szerint valamikor este) fogunk leereszkedni a Csendes-ocean szintjere a Miraflores-zsilipen. Az utazas lathato lesz a Panama csatorna webkamerain, az alabbi webcimen:
http://www.pancanal.com/eng/photo/camera-java.html
Ha valaki latna a Rotort, megkoszonnenk, ha lementene a kepet, es elkuldene emailben.
Koszonjuk. |
Portobelo-tól Colón-igNem siettük el a reggeli készülődést, és a tegnapi séta után nem volt kedvünk még egyszer bemenni a városba. A város egy szegényebb karibi város hangulatát nyújtja. A legénység úgy döntött, hogy inkább fürödjünk megint egyet a Narancs-szigetnél. Így is tettünk.
Ezután elvitorláztunk Colónig és bebocsátást kértünk a kikötőbe. A hajóforgalom miatt ezt több mint egy óráig nem tudták megadni, ezért szemtanúja voltunk egy naplementének, miközben néztük a be és kimenő hajókat. Egy hatalmas 5 árbocos vitorlás is elment mellettünk. Géza közben a hajó parkolóállását is bemutatta. Miközben a fővitorla hajtja előre a hajót addig a fokvitorla egy beggel hátrafele hajtja. Tehát a hajó gyakorlatilag álló helyzetben marad, lassan sodródik.
Teljes sötétben értünk a horgonyzóhelyre és az ügynök már nem vette fel a telefonját, ezért szép hosszú üzenetet hagytunk neki arról, hogy megérkeztünk és készen állunk a csatorna átkelésre. Természetesen addig még jócskán akad teendő.
Napi pozíciók:
15:00 9-25.60N 79-48.15W log= 17046.7
20:30 9-21.71N 79-54.65W log= 17054.2
|
10. nap, 2007.02.16. , The Panama Canal. |
A Panama-csatornaReggel sikerült felhívnunk az ügynököt azt mondta, csúszik az átkelés és csak holnap este 7-kor kezdjük a tranzitot a reggeli indulás helyett. Azt is mondta reggel 10-kor hozzák majd az ütköző gumikat és a köteleket a hajóhoz. Maradt a várakozás. Kellett még egy kötél kezelő, mert összesen 4 kell az átkeléshez (Zsuzsán, Lacin és rajtam kívül). Lady Jane III hajó felajánlotta, hogy másnapérkező rokonuk szívesen végigcsinálna velünk egy tranzitot.
Ezután úgy döntöttünk addig is megnézzük csak úgy turistásan felülről a Gatun zsilipeket és azt, hogy működik a zsilipelés az Atlanti-óceánról a Gatun tóra.
Egy taxis vitt el minket óránkét 15 USD-ért, amit 30-ról sikerült lealkudnunk. Mire odaértünk a Gatun zsilipekhez pont egy hatalmas Panama hajó érkezett be az Atlanti-óceánról. Ez a hajó olyan nagy, hogy éppen, hogy csak elfér a csatornában. Kis mozdonyok húzták oldalt a síneken és hátulról egy motoros hajó tuszkolta be (szó szerint) két zsilip közé. Majd a zsilipek bezárultak mögötte és a vízet pumpálták be a tranzitba. Az örvénylő víz ellenére nagyon tartották a kötelek a nagy hajót. Ezután az
első zsilipek nyíltak és jött a következő tranzit, amely a Gatun tóra nyílt. Majd a hajó szép lassan eltávolodott.
Panama forgalma az aranyláz idején kezdett fellendülni. Ekkor kezdődött megfogalmazódni, hogy össze kellene kötni az Atlanti és a Csendes-óceánt is. 1879 egy francia társaság kezdett a projekt megvalósításához, de a vállalkozás csődbe ment. Ezután Amerika érezte úgy, hogy a csatornát fel kell építeni. Miután elhárították a malária és sárgaláz veszélyeit megkezdték a csatorna építését, ami 1914 augusztusban nyílt meg. Körülbelül 75000 ember építette 10 éven keresztül átvágva hegyeket -völgyeket, felduzzasztva
a Chagres folyót és egy mesterséges tavat előállítva belőle a Gatun tavat, amely a tengerszint felett van 26 méterrel. A Charges folyóval működtetik a zsilipeket és tartják a tó szintjét megfelelő szinten. |
11. nap, 2007.02.17. Nem kezdődött izgalommentesen a reggel. Az ügynök nem érkezett meg reggel 10-kor a felszereléssel. Ezért Géza elment fél 11-kor felhívni. Közben a Lady Jane III hajó hívott, hogy a rokonuk (az egyik kötélkezelőnk) elveszett a repülőgépek forgalmában valahol. Nem tudnak róla semmit, de valószínűleg lekéste a járatot. Szegények nagyon idegesek voltak, mert a kapitány ott is kötélkezelőnek ment az egyik izlandi (általunk korábbról ismert) hajóra. Biztos nem lehetett így jó kedve, hogy
a rokonról közben semmit nem tudtak.
Szerintem már mindenki tűkön ül, hogy néz ki a tranzit az egyik óceánról a másikra. Nézzük az Atlanti-óceánról. Atlanti-óceánról beérkezik a hajó itt egy 3 szintes zsilipelés következik a Gatun zsilipeken, ezután kiengedik a hajót a Gatun tóra (édes vízű), ahol egy horgonyzó helyre kell éjszakára eljutni. Majd másnap a folyón el kell motorozni először a San Pedro (egyszintű zsilip) majd a Miraflores zsilip (kétszintű) rendszerhez, ahol ismét zsilipelés következik, és ahonnan a hajó már a Csendes-óceánon landol.
Közben megérkezett az ügynök a kötelekkel, nejlonba csomagolt autogumikkal (puffer gyanánt).
Az elveszett kötélkezelő helyett sikerült egy francia hajóst beszervezni némi anyagi támogatásért cserébe, úgyhogy most negyed 4 van, 5-kor kell hívnunk rádión a Cristobal Signal Stationt és várhatóan 7 órak körül érünk a zsilipekhez.
Azt már tudjuk, hogy összesen 4 hajó fog ma átkelni a zsilipen, izgatottan várjuk... | Miután megérkezett az ügynök és megkaptuk az ütköző gumikat és a köteleket is, felszereltük a hajót. Az utolsó pillanatban egy új kötélkezelőt is sikerült találnunk egy francia hajóról, egy fiatal srácot, aki már többször csinált végig csatorna átkelést. Ez nem is árt ha van valaki a csapatban aki előre tudja mit kell csinálni. Délután 4-re ment Géza érte és áthozta a hajóra. Ezután már csak az advisor-ra kellett várnunk, aki irányítja az átkelést, és kezében a forgatókönyvvel és egy VHF rádióval
pontosan tudja a napi hajómozgásokat a csatorna területén. Az advisor abban különbözik a nagy hajók pilot-jaitól, hogy jelenléte nem mentesíti a hajó kapitányát semmilyen felelősség alól. Az advisor csak javasolhat, a kapitány megvitathatja vele, ha valamit nem úgy gondol.
Fél hatkor felszedtük a horgonyt és elkezdtünk körözni a kikötőben. Ekkor már világosan láttuk, hogy velünk együtt 4 vitorlás hajó készül átkelni a csatornán, mert ők is ott köröztek velünk együtt. Egy nap csak egyszer mennek át vitorlások és általában helyi idő szerint délután 4 után indulnak.
Az advisor először a legnagyobb vitorláshoz érkezett, és a hajó el is tűnt a csatornában. Tiszta sor, ők már egyedül fognak zsilipelni. Ilyenkor a hajót 4 kötéllel a zsilip közepén tartják, s ahogy emelkedik a vízszint, a négy kötélkezelőnek úgy kell a köteleket behúznia.
Fél hétkor a maradék három hajóra is befutottak az advisor-ok köztük a Rotorra. A 3 hajó szép sorban indult neki a piros és zöld bóják között a csatorna felvezető útnak és az advisorok úgy tervezték, hogy a három hajó egymás mellé kötve fog felzsilipelni a Gatun-tóra.
Egy nagyon rendes advisor-unk volt, aki állandóan azt mondogatta, ne aggódjunk, meg azt, hogy GYÖ-NYÖ-RŰ. Persze tudta, hogy van bennünk egy kis izgalom.
Közben lement a nap, és a teljes sötétségben, a felvezető szakaszon, jöttek-mentek mellettünk a hatalmas hajók. Az első zsilipnél elénk engedtünk egy hatalmas teherszállítót, majd összekötöttük a három vitorlás hajót. Középen a legnagyobb, egy 51 lábas hajó állt, majd a két kisebb 40-41 lábas hajó a két oldalán (a Rotor a nagy vitorlás jobb oldalán).
Az így összekötött szerelvényt a középső hajó mozgatta előre-hátra, a 2 kisebb oldalsó hajó pedig forgatta jobbra-balra.
Elég sokáig tartott a várakozás, mire bejutottunk a zsilipkamrába. Először a kijövő hajókat kellett megvárni, mert a forgalom oda-vissza megy folyamatosan. A koreográfia úgy nézett ki, hogy a nagy hajó az első zsilip ajtóhoz úszott fel, mi pedig a három vitorlás mögé tömörültünk összekötözve, és egyszerre csináltuk vele a tranzitot. A vitorlásokon a két szélső vitorláson kezelték a köteleket, így a jobb első és hátsó kötelek a Rotor legénység feladata volt. Hátul a francia srác (sok gyakorlattal
az előző átkelésekből), elöl pedig Laci és én osztoztunk a feladaton. Mindeközben a középső hajó kötélkezelői tétlenül, békésen iszogathattak, hiszen a köteleket mi kezeltük, és mindkét oldaluk 1-1 hajó pufferként védte őket.
Géza vezette a hajót az advisor tanácsai szerint, Zsuzsi pedig az operatőri pozíciót vette fel. A legénység minden tagja tudta saját feladatát és teljes bevetéssel koncentrált arra.
A Gatun-zsilip háromszintes, ahol a tengerszintről 26 méterre emelik fel a hajókat, három lépcsőben a Gatun-tóra. 1-1 szinten kb. 8-9 métert emelkednek a hajók. Mikor beúsztunk a zsilipek közé, a partról (ebből a 8-9 méter magasságból) bedobtak a hajókra egy-egy vékony kötelet egy úgy nevezett célzó majom ököllel (fa golyó) a végén, amit a kötélkezelőknek el kell kapni. Ekkor, mint kötélkezelőknek kb. olyan érzésünk volt, mintha egy bowling pályán mi lennénk a bábuk, és szembe jön a golyó. A fejet
eközben kéz feltartással védeni kellet, el ne találja a majom ököl. Ezután egy bow-line csomóval rá kellet kötni a hajó köteleit (a vastag köteleket) amit kis séta után - amíg a hajó beúszik a végső helyére - kihúztak a partra és rögzítettek. Ezek tartják a hajót a zsilipelés alatt. Ezután jön egy csengő, lassan bezáródnak a hajó mögött a hatalmas, hátsó zsilipek és kezdődik a Rock and Roll.
A figyelem össztűzébe a kötélkezelők kerülnek. Ahogy nyomják be a vizet kis örvények keletkeznek, amelyek mozgatják a hajót, a kötelek lazulnak-feszülnek közben. Ahogy emelkedik a vízszint a köteleket nagy erővel kell húzni mindkét oldalon, hogy a hajók párhuzamosan maradjanak a csatornában és ne kenődjenek fel egyik oldalfalra sem. Ha egyik oldalon elrontják, akkor bizony a másik oldal hajósaival könnyen megtörténhet ez a dolog. Nem mintha fényezni akarnám az erőkifejtésünk Lacival, de a vizes kötélen
olyan erők voltak, hogy ketten húztuk mégis rendesen leizzadtunk mire a hajó felkapaszkodott.
Miután fenn voltunk az első 8-9 méteren az advisor elkiáltotta magát, hogy a köteleket rögzítsük. Ekkor jött a szó szerint szőkőárnak nevezhető esemény. Az előttünk levő nagy hajó beindította a motorját, felkészülve arra, hogy kinyomja magát az első zsilipkamrából. Előszőr felmorajlottak a motorok, majd a hajó hatalmas csavarlapátjai elkezdtek forogni. Ebből mi csak annyit láttunk, hogy a fartükör mögött megemelkedik kb. fél méter magasan a víz. A megemelkedett vízszint rohamosan közeledett felénk,
bár akkor ott ez nagyon lassúnak tűnt. A víz rettenetesen elkezdett örvényleni, és mint egy vízszíntesre fektetett vízesés, elért a hajókat.
Az első köteleink elkezdtek nyúlni, ezzel közelebb kerülve a hátsó zsilip kapuhoz, a három hajó orra jobbra-balra mozgott, már amennyire a kötelek engedték a mozgást.
A nagyhajó még nagyobb gázt adott, a 3 összekötözött hajó orra balra lendült, és olyan erővel jött felén a víz, hogy a jobb oldali kikötőkötelünk, ami kb. 30 mm vastag és 10 méter hosszú volt, mintha gumiból lett volna, 3-4 métert nyúlt!
Nem véletlen, hogy a csatorna-hatóság megköveteli a túlméretes, rendesen alátétezett kikötőbikákat és kifogástalan állapotú köteleket.
Egyébként két zsilip kapu van a biztonság kedvéért, ha esetleg ilyenkor elszabadulna egy hajó és kitörné az egyik hátsó zsilipkaput, még mindig ott van egy kapu, amely a vizet nem engedi elszabadulni.
Ez a játék még kétszer megismétlődött a következő két szinten is, ahogy mentünk előre zsilipkamráról zsilipkamrára a zsilip kapukon. Majd a teljes sötétségben, 11 körül az advisor elnavigált minket egy bójához a Gatun-tavon, ahol kikötöttünk. Jött érte egy motoros kishajó, így elhagyta a fedélzetet. Mi jó fáradtak voltunk, de a lényeg, hogy minden rendben ment és holnap a könnyebb szakasz következik. |
12. nap, 2007.02.18. . |
A Panama-csatorna másnapPár óra alvás után 6 órakor keltünk, ekkora vártuk az új advisort. Ahogy a horizontból vörösen perzselőn felkelt a nap, végre világosban is láthattuk a Gatun-tavat. A környező esőerdőből vadállatok bömböléséhez hasonló hanggal majmok üvöltését halottuk.
A legénység a reggeli fürdőzést kihagyta, a tó vize több aligátornak ad otthont, de sajnos, mi ezekből egyet sem láttunk. Azt is mondják, rengeteg nagy hal van a vízben és lehet pecázni is.
Clovit, az advisorunkat motoros bárka hozta. Széles vigyorral az arcán üdvözölt minket. Azonnal indultunk. A hajóknak a csatornában 30 mérföldön keresztül folyamatosan, minimum 6 csomóval kell haladnia, különben büntetést kell fizetnie.
Akkor is sok pénzt lehet veszíteni, ha leáll a hajó motor. Sok hajós indulás előtt olajszürőt, üzemanyagszürőt, ékszíjat stb. cserélt.
A reggelit útközben tálaltuk, amelyre az advisor-t is vendégül láttuk. Csodálatos volt a táj és a tó. Több pici szigetet láttunk, és a tónak olyan szakasza is volt, ahol az építkezés, bővítés ma is folyik.
Mi indultunk elsőnek, de a velünk éjszakázó 58 lábas amerikai hajó (mint később kiderült 135 lóerővel) megelőzött minket. Hiába, mert a zsilip előtt úgyis meg kell várnia, mondta az advisor, ma kettesével fogunk zsilipelni és ő lesz a párunk. A mi advisorunk amúgy ranger a Gatun-tavon és csak szünnapokon túlórázik, mint vitorlás-advisor. Így kicsit lazábban kezelte a szabályokat. Például a többi vitorlással ellentétben, akik folyamatosan szabályosan, a csatorna jobb oldalán haladtak, mi minden kanyart
levághattunk. Ha kedvező volt a szellő, a motorra még a vitorlákkal is rásegíthettünk. Vitorláztunk a Panama-csatornán! A többi motorozó vitorlás meg csak tágult szemekkel figyelt minket...
Elhajóztunk Észak- és Dél-Amerikát összekötő új (pár éves) híd alatt, amely erősen hasonlít egy horvát hídhoz. Fél időben Éva Gézától átvette a kormányt, hogy pihenjen kicsit mindaddig, amíg nem jutottunk el a következő zsiliphez. Ő pihenés helyett lemosta a tó édesvízével a hajót, majd pecázni próbált a francia kötélkezelőnkkel.
Kb. fél 12-re értünk el a San Pedro egyszintes zsiliphez, ahol bevárt az amerikai hajó. Egymás mellé álltunk és rájuk kötöttünk. Azt hiszem, ez a helyes kifejezés, mert innentől kezdve a Rotor, mint egy boci, úgy lógott az 58 lábas hajón, ő mozgatott minket, mi csak néha segítettünk be neki egy-egy szűkebb fordulónál.
Ezekben a zsilipekben a vitorlásokat a nagyhajók elé szokták berakni, de mivel most 4 hajó zsilipelt, ezért a nagyhajó kiszorult. Egy kis motoros tolóhajó azért betolakodott elénk, de ez nem tudott tegnapihoz hasonló örvényeket kavarni előttünk. Utánunk jött Lady Anne egy másik vitorlással összekötözve. Így záródott be mögöttünk a zsilip kapu. A vizet most leengedték alólunk, az első zsilipkamrában 9 métert süllyedtünk.
Lefele egyszerűbb volt a kötél-kezelés, csak engedni kellett a köteleket szép lassan.
A zsilipkapu után - összekötve az amerikai hajóval - haladtunk tovább még egy mérföldet, majd a Miraflores kétszintes zsilip következett. Körülbelül 12.30-ra értünk ide helyi idő szerint.
Behajózáskor egy kis probléma akadt. Az amerikai hajó kapitánya elég gyakorlatlan kapitánynak tűnt. Nem vette figyelembe, hogy a szél honnan fúj, így eleve jócskán leestük és nagyon közel kerültünk a jobb oldalon a falhoz. (Ebben a menetben a bal oldalán voltunk az 58 lábas hajónak.) A Rotor legénységének jó összjátékának köszönhették, hogy mégsem préselődtek a falra. Lacival megint izzadhattunk, pedig lefele nem húzni kellett volna a köteleket, csak lazán engedni. De így jártunk.
Érdekes volt látni, hogy a zsilipkapun túl véget ér a víz, és a Rotor 9-10 méterrel áll a kinti vízszint felett.
Amikor a Miraflores második zsilipkamrájában is lecsökkent a vízszint, kinyíltak a zsilipkapuk és feltárul előttünk a Csendes-óceán!
Közösen kihajóztunk, és elérkezett a nagy pillanat, hogy szétkössük a hajókat. Az instruktorok utasítására először az oldalsó köteleket oldottuk le, majd az első és a hátsó kötelek jöttek volna. Lacival az orrból lekötöttük a köteleket, és ekkor azt láttuk, hogy hajónk hirtelen 90 fokban kicsapódik oldalra. A nagy vitorláson a kötélkezelő ahelyett, hogy meglazította volna a farkötelet, hogy mi levehessük a bikáról, fényképezett! A kapitányuk meg ezt nem vette észre, felpörgette a 135 lóerőt és teljes
gőzzel megindult előre. A hátsó kötél kiforgatta a Rotort.
- Nem tudok csinálni semmit! Nem tudok csinálni semmit! Nem tudok csinálni semmit! - kiabálta Jessie hátulról - Kérek egy kést!
Más megoldás nem volt, a fent felejtett kötélen csüngtünk a száguldó vitorlás után farral előre.
Többször majdnem összeütköztünk, ahogy az amerikai először megijedt és elfordult jobbra, majd tolatni kezdett majd... brrrr... Géza szerencsére kihasználta a 75 lóerőnkben levő lehetőségeket, és ügyesen elnavigálta a Rotort az összeütközéstől. Nagy szerencse, hogy - biztos ami biztos alapon - a szélkormányt is leszereltük az átkelés előtt. Bizonyosan összezúzódott volna a két hajótest között.
Miután végül sikerült a két hajót eloldani egymástól összekoccanás nélkül, mindkét legénységre nagy megkönnyebbülés ült. Mielőtt az advisor kiszállt megdicsérte a Rotor legénységét. Áthajóztunk a Bridge of America alatt, amely a Panama-csatornából jövet a Csendes-óceán kapuja és szerencsésen megérkeztünk a Csendes-óceánra.
Balboa-ban volt kikötőhely, de mivel nem volt ott a főnök, ezért nem maradhattunk. Feltankoltuk a gázolajat és a vizet, és a francia srác is visszaindult Colónba, majd Panama város pálmafás útja mellé horgonyoztunk és végre megebédeltünk. Ebéd után újabb izgalmak következtek, mert a kettővel előttünk levő katamarán horgonya felszakadt és a mögötte levő hajónak sodródott. Amíg a sok hajós odacsődült segíteni, mi a Rotort helyeztük biztonságba. Nekünk elég volt a mai nap, hulla fáradtak voltunk. Hihetetlen
érzés... itt horgonyzunk a Csendes-óceánon. Mögöttünk, mint vízelválasztó, bezáródtak a csatorna kapui. Átértünk. Visszafordulni nem lehet... (...vagy mégis - 650 dollárért simán!)
Ha bárki látott ezekben a napokban vitorlást átmenni a Panama-csatorna webkameráján azok tuti mi voltunk, mert aznap összesen 4 vitorlás jött keresztül. Köszönjük a képeket Szerafin Zoltánnak és Kiss Józsefnek, akik idejüket nem sajnálva várták számítógépük előtt a Rotor átzsilipelését. |
Folytatás a következő oldalon... |
| | |
|
