| 2007.01.15 - 2007.02.07 »» 3/4 oldal »»
| | ...folytatás az elõzõ oldalról |
17. nap, 2007.01.31. , Tiadup és a kunákReggelizés közben beállított hozzánk a zátonyra futott hajó kapitánya és segédje a bocijukon. Nem igazán beszélnek angolul, Spanglish (spanyol-angol keverék) nyelven segítségünket kérték, mert a motort nem tudták megjavítani, az akkumulátoruk lemerült és mondták, hogy így nem tudnak tovább szivattyúzni (a motorjuk még a zátonyra futás elõtt robbant le, így nem tudnak tölteni).
Tehát a hajó, most tényleg süllyedhet, állítólag a csavartengely mellett folyik be a víz a zátonyra futás óta. Az eset sürgõsnek tûnt, így mai napi kirándulásunk és snorkelezés kissé csúszott.
Bár kicsit még mindig mérgesek voltunk rájuk, hogy tudtak felelõtlenül 6 turistát elvinni, mégis, ha segítség kell, természetesen segítettünk.
Elmondásuk alapján, azt tervezik, hogy kivitorláznak az öbölbõl - jó látási viszonyok között van rá esélyük, mert az itteni öböl bejárata elég széles - és eljutnak Porvenirbe (kb. 4 órás út), ahol meg tudják szerelni a hajót. Ehhez azonban az kell, hogy a folyamatosan bejövõ vizet ki tudják szivattyúzni, ezért kellett az aksijukat feltöltenünk.
Közben egy kuna kenu is befutott, akik mola-t árultak (saját kezükkel készített szövet). Úgy tûnik forgalmas napunk van ma. Érdekes volt elbeszélgetni velük. A kuna nyelven kívül õk folyékonyan beszéltek spanyolul, amit nem minden kuna tud, és a kereskedelemhez az angol nyelvet is beszélték kicsit.
Sok hajóstól azt hallottuk, hogy milyen tolakodóak, de errefelé mi ezt nem tapasztaltuk. Közben megmutogatták a molákat, amelybõl mi is vettünk egyet, csak pár dollárért adják ezeket a szöveteket.
Az akkutöltés mellett egy órára azért átkirándultunk a mögöttünk levõ Tiadup nevû szigetre. Ezt a szigetet 3 tüneményes kuna család lakja. Bevalljuk, kicsit félve közelítettük a szigetet, hiszen megnézni a kuna kunyhókat olyan, mintha egy idegen besétálna a kertünkbe. Ezek az indiánok mind a mai napig pici kunyhókban élnek, melyeknek az oldala nádból készül, tetejük pedig kókuszpálmából.
Az elsõ család egy mola fejkötõvel azonnal engem is indiánná avanzsált. Az asszony tradicionális kuna öltözékben volt. A második háznál nem zavarogtunk, mert egy asszony tett-vett a ház körül, a férfiak még nem értek vissza a halászatból.
A kuna asszonyok nagyon félénkek, és általában a fényképezésnek sem örülnek, bár az elsõ családból az asszony szívesen állt a kamera elé. Tradicionális öltözetük része az orr karika és a gyöngyökbõl fûzött boka-sípcsontvédõ. A mellkasukat takarják és a lábukat is a gyöngyvédõvel. Nagy illetlenségnek számít egy szál fürdõruhában beállítani hozzájuk.
A sziget kb. 15 perc alatt körbesétálható, a lakatlan oldalon homokba rótt nevekre lettünk figyelmesek. A harmadik családnál a férfiak pont megérkeztek a halászatból és egy kenut igyekeztek a partra tenni kicsi fagörgõk segítségével. Géza is beállt segíteni. Közben ráköszöntem a legnagyobbik kuna kislányra és megkérdeztem tõle spanyolul, hogy hívják. Szégyenlõsen mondta, hogy Milenka. Kérdeztem tõle, hogy õk írták-e a neveket a homokba, aminek nagyon, megörült majd szégyenlõsen elszaladt. Ezek szerint tudnak írni.
Ricardo, a család feje odajött hozzánk beszélgetni spanyolul (egy-két szót tudott angolul is). A mi spanyolunkon azért van még mit fejleszteni, de azért azt megértettük, hogy vacsorára invitált minket másnap estére, amit mi természetesen elfogadtunk. Azt mondta kókusz kenyér lesz és sült hal. Ez elõre is jól hangzik. |
18. nap, 2007.02.01. , RicardónálReggel, a zátonyra futottak indulni készülnek. Fel is szedték a bocit, amikor úgy döntöttek mégsem merik megkockáztatni a motor nélküli horgony felszedést és kiállást. Így visszaeresztették a bocit és elmentek segítséget kérni a kunáktól, akik kikísérték a hajójukat az öbölbõl. Reméljük, épségben megérkeznek Porvenirbe.
A mai nap Rotorkával körbevitorláztuk a Hollandi-szigetek nagy részét (kb 6-6 mérföld oda vissza). Csodálatos szigeteket és fehér homokos tengerpartokat láttunk. A legjobb az, az egészben, hogy az ember akár egy egész napot eltölthet egy lakatlan szigetet anélkül, hogy bárki zavarná a pihenésben. A lakott szigeteken pedig érdekes, ahogy a kunák a pici kunyhóikban eléldegélnek. Láttunk olyan lakott szigetet is, ahol kisebb volt a sziget területe, mint egy teniszpálya.
Azért, itt is vigyázni kell, mert lehetnek olyan szigetek (folyó közelében) ahol krokodilok tanyáznak. A körülöttünk lévõ hajósok azt beszélik, hogy a Green-szigeten (ez nem a Hollandi-szigeteken belül van) az egyik hajóst meg is kergette egy, sõt a bocinak is utánaeredt.
Ricardo (a kuna család feje) kievezett hozzánk délután 4 körül és kért egy kis olajat a sütéshez. Este 5-re mentünk vacsorázni hozzájuk. Kicsit tanácstalanok voltunk, hogy mi mit vigyünk nekik. Ricardo terített asztallal várt minket. Hozott halakat, kókuszkenyeret és rizst, és lecsapott 1-1 kókuszt üdítõnek. Mi pedig átadtuk a családnak, amit a hajóról hoztunk: egy kis sört (olvastuk az egyik könyvben, hogy már elterjedt náluk), magyar fûszer paprikát, a gyerekeknek magyar szõlõ-cukrot és csokit vittünk.
A fûszerpaprikát nehéz volt elmagyarázni Ricardo-nak, mert mindig azt hitte paradicsom. De mondtuk neki, ha máskor süt halat ahhoz jó lesz, kóstolja meg. A vacsora fenséges volt. A rizst egyébként érdekesen készítették el, mert megfüstölték.
A kókuszkenyérhez az elõkészületeket az elõzõ nap láttuk az egyik kis kunyhóban. Írtunk Ricardo vendégkönyvébe, (az is volt neki). Ezután jól elbeszélgettünk Ricardo-val és a gyerekekkel (spanyolul!). A feleség nagyon félénk volt, a rizs elkészítése után el is tûnt a szemünk elöl. Nem is fényképeztük le, pedig tradicionálisan öltözött és ki is volt festve (az egyik fa festékanyagát használják bõrükre).
Ricardo-nak 5 gyereke van és egy unokája a legnagyobbtól (õ nem volt a háznál, csak az unoka). Egész nap halászik, mert az 5 kicsit etetni kell, és van kapacitásuk.
Azt láttuk is, a cukorkával is gyorsan végeztek, sõt amit meghagytam rizst, azt az egyik kislány egybõl megette.
A gyerekek tanulgatnak spanyolul és kicsit írni és olvasni is. Kérdeztük tõlük, hogy hol az iskola. Ricaro mondta, hogy még 3 évig itthon tanítják õket, ezután mennek majd iskolába egy távolabbi szigetre, mert itt a közelben nincsen. Az egyik kislány (10 éves) megmutatatta a rajzait nekünk, illetve, azt, hogy a turisták hogy tanítgatják angolul. A füzetében pár spanyol szónak benne volt az angol megfelelõje. Mondta is az apja, hogy menjen velünk gyakorolni, mert õ azt szeretné, ha gyerekei beszélnének angolul is. Sok errefelé a hajós...
A gyerekek kenut építettek a parton, és azt játszották, hogy kimennek a vízre és halásznak.
Tökéletesen imitálták még a damilrángatós mozdulatot is.
A kunák rendkívül jó halászok és jól eveznek, már gyerekkorban is, férfiak és nõk is. Életük a kereskedelembõl és halászatból áll. Kókusszal kereskednek, amelynek árát évente egyszer egy törzsfõnök határozza meg. A fix áras kókuszeladás elõnye, hogy megakadályozza a törzsek közötti árháborút és ezzel egyes kuna családok kirekesztését az értékesítésbõl.
A szigeteken az indiánok vigyáznak a kókusztermésre és többször egy család nem is csak egy szigeten lakik egyszerre, hanem vándorolnak az egyik szigetrõl a másikra.
A San Blas szigeteken a kuna indíánok teljes önnállóságot kaptak Panamától. Ezzel élve évekkel ezelõtt eldöntötték, itt csak kuna birtokolhat földet. A pár idegen szigettulajdonost megfosztották birtokától. Még a Panamai parti õrség sem jöhet be a területükre. Különleges hely ez.
A látógatóknak díjat kell fizetni, 5 USD-t 1 hónapra, de a díjat csak akkor szedik, ha éppen nem fogytak ki a bizonylatokból. |
19. nap, 2007.02.02. Éva írja:
Mai nap snorkelzésre és horgászatra adtuk a fejünket, mert Géza megérdeklõdte az elõzõ nap Ricardo-tól, hol érdemes halászni.
Azt nem mondanám, hogy nem fogtunk semmit, mert 3, színre gyönyörû halat kaptunk el, de mégsem voltak olyan nagyok, hogy az ebédünk legyenek.
Egy francia hajós nem messze tõlünk megjegyezte, hogy amikor szigonnyal vadászik a barrakúdákra, akkor gyorsan úszik a boci felé, mert állítólag rögtön jönnek rá a cápák.
Köszi, most már én is bátrabban megyek be a vízbe.
Nem messze tõlünk van egy zátonyra futott hajó, amit ott hagytak, mert már senkinek nem kell, ezt is lencsevégre kaptuk.
Délután kieveztünk Ricardo-hoz, mert kérte, hogy látogassuk meg õket, mielõtt tovább indulnánk innen. Útközben összefutottunk egy finn hölggyel a Sofia nevû hajóról, aki szintén az indiánokhoz igyekezett.
Elmesélte, hogy már kb 2 éve itt hajóznak a férjével San Blas és környékén. A kunák sorsát pedig nagyon a szívén viseli és mindennap fél órát spanyolról angolra tanítja õket. Így szemtanúja voltunk a kuna oktatásnak is. A kuna gyerekek nagyon mozgékonyak és nagyon szabadok a szigeteken, ezért fél óránál többre nem is lehet lekötni õket, minden eltereli a figyelmüket: kistestvér, kiskutya stb. De úgy tûnt érdekli õket, amit tanultak és ebben a fél órában odafigyeltek, ismételgették, amit a tanítójuk elõírt nekik. Még házi feladatot is kaptak.
Ricardo búcsúzóul indián szavakat tanított nekünk. Egy papírra leírta azokat a szavakat és mondatokat spanyolul és kuna nyelven, amelyeket õ fontosnak tartott és még amit mi bónuszként kértünk. Mondta, ha legközelebb erre jövünk, akkor majd az õ nyelvét is beszélhetjük. Azt is mondta, hogy egy hét múlva õk is egy másik szigeten lesznek és lerajzolta melyiken, hátha ott is összefutunk velük. |
20. nap, 2007.02.03. , Chicimi CaysReggel korán keltünk, elindultunk Colon felé. Elõ kell készítenünk a csatorna-átkelést, és legénységünk is érkezik Magyarországról!
Felhúztuk a horgonyt és elindultunk. Elsõ megállonk a San Blas egyik másik szigetcsoportjánál, a Chichime-szigeteknél (a Nyugati-Citrom-Szigeteken belül, Porvenirtõl nem messze) található.
A szellõ csak fújdogált egész nap, de így is több mint 4 csomóval haladtunk, mert a szigeteket övezõ zátonyok felfogták a hullámokat és a hajózáshoz ezen a részen szinte hullámmentes tengert biztosítottak. Azt hiszem az Adria óta nem volt ilyen kellemes sima a tenger.
Délben le is horgonyoztunk az Uchutupu Pippi és Dumat szigetek között. Ez a hely az elõzõhöz képest felkapottabb, a vitorlázók többen látogatják.
A horgonyzó hely két lakott szigettel van körülvéve és van egy mini sziget is csupán fürdõzõknek pálmafákkal. A kuna gyerekek már érkezésünkkor megrohamozták a hajót, és valamilyen magazint szerettek volna tõlünk. Elõ is bányásztunk nekik valamit a gyûjteményünkbõl. A magazinokat, képes újságokat imádják lapozgatni.
Sajnos spanyol nyelvû nem volt nálunk. Elég közel horgonyoztunk az egyik lakott szigethez, így láttuk, hogy tesznek-vesznek egész nap szomszédaink az indiánok, és a lemenõ napban a madarak érdekes énekét is meghallgattuk.
A kuna férfiak dél körül sziesztát tartanak, majd visszatérnek kicsit halászni. A családjukhoz korán hazamennek minden nap, mert a családi együttlétet nagyon fontosnak tartják.
Mai nap a bocit vízre sem tettük, hiszen holnap korán indulunk tovább Colón irányába és egy 2 napos út áll elõttünk úgy, hogy egy éjszakai pihenõt is beiktatunk.
Napi pozíció:
15:00 9-35.30N 78-52.89W log= 16745.5
|
21. nap, 2007.02.04. , Isla LintonReggel a napsugarakkal keltünk és magunk mögött hagytuk San Blas csodálatos színeit. Szó szerint így történt, mert Panama szárazföldjéhez közeledvén egyre szürkébbé vált minden, a magas hegyek, a messzi erdõk, a tenger és az ég is, ugyanis a szárazföld és a hegyek önmaguk köré rendezték az esõfelhõket. Ennek kevésbé örültünk.
A hullámok is nagyobbak lettek, ahogy kikerültónk a jól védett zátonyos szigetek menedékébõl.
Egy katamarán száguldott el mellettünk a nap folyamán, mi pedig egy kisebb vitorlást elõztünk, amely úgy tûnt meglepõen gyorsan száguld a nagy hullámok ellenére. Estére a Linton-szigetnél horgonyoztunk le, ahova kicsit késõbb a megelõzött vitorlás is megérkezett. A kis hajó kapitánya bevallotta, hogy a vitorláit a motorja segítette, ezért viccelõdtünk vele, hogy akkor így nem fair a verseny.
Jó volt végre ismét dombokat látni.
Napi pozíciók:
15:00 9-39.76N 79-32.88W log= 16785.2
17:00 9-36.82N 79-34.86W log= 16788.7
|
22. nap, 2007.02.05. Ma a szél éppen csak fújdogált kicsit, így a hullámok is alább hagytak.
Lassú, de kellemes menet volt egészen Colón-ig, a Panama csatorna bejáratáig.
Hajónkat ismét delfinek és egy öreg teknõs kísérte.
Colón elsõ jelei voltak, hogy megsokasodtak a teherszállítók körülöttünk. Majd megpillantottuk a csatornából kijövõ teherszállítók teljes láncolatát, mintha egy kötélen húzták volna õket ugyanazon az íven kifelé a csatornából.
Ezúttal, mi nem a fõbejáraton közelítettünk, hanem a színész bejáraton (egy szûk bejárón keresztül, amit a teherszállítók nem használnak) jutottunk el a védõgáttal védett kikötõhöz.
A marinában ezúttal nem tudtunk kikötni, mert hiába hívtuk õket rádión, senki nem válaszolt és kívülrõl úgy tûnt nincs több szabad hely benn. A marina mellett ugyanakkor volt egy szabad horgonyzóhely, ahova mi is lehorgonyoztunk.
Azt hiszem, nem kell elmesélnünk, hogy San Blas csendes vizei után egy forgalmas kikötõben elég nehéz elaludni. A gyárban reggeltõl estig munka folyik, a hatalmas hajók kipakolnak-bepakolnak, jönnek-mennek mellettünk, néha fél méteres hullámokat kavarva maguk körül.
Kieveztünk a partra, de már minden hivatal zárva volt, csak egy Tito nevû rámenõs srác próbálta meg szolgáltatásait eladni nekünk - olcsó bejelentkezés, kötelek a csatorna-áthajózáshoz, papírmunka stb... Egy kicsit meglepõdtünk, amikor azt sugallta, hogy csak akkor lesz szabad kikötõhely, ha az õ egyéb szolgáltatásait is igénybe vesszük. Pedig kellene a hely, mert a vendégeket a sok csomaggal holnap után éjszaka nem Rotorkával szeretnénk belogisztikázni a nagy hullámok között a fedélzetre.
Napi pozíció:
13:00 9-21.71N 79-54.65W log= 16813.4
|
23. nap, 2007.02.06. Két napunk maradt összesen arra, hogy felkészüljünk a további utazásra két magyar vendégünkkel, akik 7-én este érkeznek Magyarországról, hogy átkeljenek velünk a Panama csatornán. Az átkeléshez saját ügynököt szerveztünk, akivel eddig folyamatosan e-mail kapcsolatot tartottunk és már telefonon is beszéltünk. A mai nap a bejelentkezést intéztük, és megbeszéltük az ügynökkel a hajó felméretést is. Ez azért kell, mert a 15 méter feletti hajók más tarifával mehetnek át a csatornán, de a Rotor csak 13 méter, és errõl õk is meg akarnak gyõzõdni. Az átkelés idõpontját pontosan még az ügynökkel kell egyeztetni.
Addig is, egy kicsit mesélünk arról, mit is láttunk mi Colón-ban. A megérkezésünk után utcai demonstrációk voltak a fõvárosban, a munkanélküliség miatt. Azt mondják, a bûnözés óriási a városban és taxi nélkül turistaként nem is nagyon szabad utazgatni. Azért, be kell vallanunk, a taxi szolgáltatás elsõ rangú, hiszen ha egyszer beültünk egy taxiba, akkor a vezetõ úgy furikáz minket egyik helyrõl a másikra, mintha személyes sofõrünk lenne, a boltokba is bekísér minket, és szívesen segít a spanyol nyelv rejtelmeiben is (akár fordít is angolról spanyolra).
Az itteni házak egykoron, valószínûleg, stílusosak voltak, mára már az omladozó falak és elszegényedett utcákon kívül nehéz mást találni itt. A buszok szín kavalkádja azonban feldobja az ember kedvét, amit pedig az utcákat ellepõ szemét ellensúlyoz, sajnos.
Mai nappal Géza pattogatott kukoricát alkotott a Rotor konyhában. Kicsit túl méretezte a serpenyõ kapacitását, ezért a kukorica tényleg az egész konyhában pattogott, alig tudtuk leállítani. Ízre azért kiváló volt, már csak egy mozi film hiányzott hozzá.
|
24. nap, 2007.02.07. .. | . |
Folytatás a következõ oldalon... |
| | |
|
