Hajónapló: RV4 Vissza az Atlanti-óceánon in English

     2006.05.07 - 2006.07.20                                   ««   1/4 oldal   »»

Ugrás oldalra:1234

 

A hurrikán szezont Rotor Venezuelában tölti. Közben több okból haza kell látogatnom. A repülő nekem már túl gyors. És ekkor különös szerencse folytán elszegődtem Kövesdán András Chris nevű hajójára legénységnek. Az ő hajójával fogunk Antiguáról Spanyolországig elhajózni.
A Chrissel András ősszel jött át a Karib-tengerre az ARC verseny résztvevőjeként. Hajója egy Jeannou 45-ös.
Miközben Venezuelában tartottam, a St. Luciában állomásozó hajót meglátogattam, utazó holmim nagy részét benne hagytam.
Amíg én leértem Cumanában, András megérkezett hajójához Európából. Rendbe tette a vitorlázatot és a hajó alját, majd elhajózott Antiguára. Csak rám vár, hogy indulhassunk. Sietek!
Az induláshoz fontos, hogy folyamatosan figyeljük az előrejelzéseket, és megfelelő időben induljunk. A felkészüléshez kiegészítettem a rotorman.hu-t, a NOAA-tól átvett térképeket használható formában tudom megnézni az alábbi linken.


2. nap, 2006.05.08. Hétfő, Megérkezés Antiguára

A kapitánnyal
Hajnal Jolly Harbourban
Tegnap délelőtt taxival jutottam el a cumanai kompállomáshoz. A kompjegy Margharita-szigetre viszonylag olcsó volt, kb 1600 ft. Én dőzsöltem, mert 2000-ért inkább a prémium osztályra vettem jegyet. Arra gondoltam, hogy ott nagyobb biztonságban leszek. A kompon szendvicst és kolát szolgáltak fel, illetve DVD-t vetítettek. Cumanában minden sarkon volt egy-egy utcai DVD árus, és olcsón lehetett a fénymásolt dobozú filmekhez jutni. 1-1 lemezre 3 filmet is feltömörítettek. Margarítán szintén taxival mentem át a repülőtérre. Mivel igen olcsó az üzemanyag (gázolaj 22 Ft, benzin 29 Ft), ennek megfelelően a taxik is olcsók. A komp és a reptér közötti fél órás utért 1000 forintnyi Bolivárt (az a hivatalos venezuelai pénz) fizettem. A reptéren én voltam az egyetlen utas 3 biztonsági őr örömére, akik azonnal szétpakolták a csomagjaimat, persze nem találtak benne semmit. A repülőm este 9 kor indult Grenadára. A csatlakozó járat viszont másnap reggel 6-kor ment tovább, úgyhogy az éjszakát a repülőtér előtt egy padon töltöttem. Ekkor villámlott belém a felismerés, hogy az oltási bizonyítványom a hajón felejtettem, és több országba a Venezuelában járt embereket csak sárga láz elleni oltási bizonyítvánnyal engedik be. Reméltem, hogy nem fogok fennakadni Antiguán. Szerencsére nem kérték a sárga könyvem, úgyhogy a helyi buszokkal 10 órára érkeztem Jolly Harbourba, Antiguára. Andrással közösen elmentünk bevásárolni a helyi közértbe. 11-én indul az ARC Európa mezőny Bermudára, ennek megfelelően a vízkészlet nagyon hiányos volt a boltban. Többszőri kérésünkre a raktár egy távoli polcáról végül kaptunk elegendő mennyiség innivalót.
GPS-szel egybeépített vészjelző bója - remélem itt marad a helyénA navigációs asztalVan saját fürdőszobám
A nappaliItt fogunk sütni-főzniA tulajdonosi kabin - most üresen fog maradni
Hátul a 2 használható kabin


4. nap, 2006.05.10. Szerda, Indulás

Reggel András kifizette a Marina számláit. Mint kiderült ez a karib-térség legdrágább kikötője, a 45 lábas Chrisért napi 60 US$ számoltak fel. A gázolajtartályokba löttyintettünk még egy kevés üzemanyagot, közben megérkeztek a feltöltött gázpalackok, minden rendben az induláshoz! Miután elhagytuk a kikötő száját a kellemes szélben vitorlákat bontottunk és egészen késő estig tudtunk vitorlázni. András hajója egy Jeannou 45.2-es. A lomha Rotor után mintha egy versenyautóba ültem volna át! Egész nap negyedszelen haladtunk, és az 5-8 csomós szélben 6-8 csomóval mentünk. Gyakran alakult ki az az érdekes helyzet, hogy pld. a 6 csomós szélben 7.5 csomóval haladtunk. Hiába, András versenyző múltjából adódóan a hajón is minden apróságra komoly hangsúlyt fektet, minden tized-csomót kihasználunk. Éjszaka a szél enyhűlt, hajnalig motorláztunk. Első állomásunk a Bermuda-szigetek (kb. 900 mérföld). De csak akkor állunk meg, ha fogyóban az üzemanyagunk, amúgy csak majd az Azori-szigeteken szállunk majd partra. Amikor a Kanári-szigetekről a Karib-tengerre hajóztunk, előszőr délre kellett haladnunk, hogy megtaláljuk a keletről fújó passzát-szeleket.
Most ugyanezen passzátszeleket szorítjuk, miközben észak felé haladunk, ahol a nyugatias szeleket fogjuk kihasználni a visszatérésre. Ha egyenesen az Azori-szigeteket céloznánk, bekerülnénk az Azori-High szélcsendes övezetbe, ahol a hírhedt növényzetben dús Sargasso-tenger is található. Annyira sok benne a növény, hogy Kolombusz, amikor előszőr hajózott erre, azt hitte szárazföld közelében jár. A nyugatias szelek birodalma a szakirodalom szerint már nem olyan kellemes, mint a passzát-szél. A Hudson-öböl pár naponta ontja ki magából a északi viharokat, amik végigsöpörnek az Atlanti-óceánon. A mi helyezkedési feladatunk az lesz, hogy északabbra legyünk a szélcsendes övezettől, de délebbre a viharok centrumától.

Napi pozíció:
07:00 19-30.00N 61-54.00W log= 8831.2


5. nap, 2006.05.11. Csütörtök, Száguldás

Éjszaka viharzónába kerültünk, egymást érték a magasan tornyosuló cumulonimbusz felhők, gyakran villámlott. A szél hol megjött, hol elment. 5x reffeltem majd növeltem a vitorlázatot. A hol hol erre, hol arra forgott. Tiszta Balaton!
- Sóhajtozik - írta le találóan András. Hajónkkal hol balra, hol jobbra tértünk el a menetíránytól, hogy a sűrűn villámló részeket elkerüljük. Reggelre kiderült az ég. A szél lecsökkent, pár órát motoroztunk, majd ismét vitorlát bontottunk. Ha nem kell túl sokat motoroznunk, meg sem állunk Bermudán, megyünk egyenesen az Azori-szigetekre.
Pár órát spinakkerrel is jöttünk.
Motorozásnál lehetett hallani, hogy zörögnek az anódok a csavartengelyen. Amikor kicsit alábhagyott a szél és a hullámzás, András beuszott a hajó alá és meghúzta a piciny csavarokat. Közben a hajó hátulja másfél métereket emelkedett és süllyedt. Én aggódva figyeltem a kapitányt, nehogy agyonvágja a hajó.
A tengeren rengeteg növény úszik, a Sargasso-tengerből sodródik errefelé. A növények mellett láttunk egy nagy rozsdás hordót, egy vödört és egy bálnát! Utóbbi elég messze volt tőlünk és csak éppen hogy észrevettük, ahogy alábukik. A farka méltóságteljesen kiemelkedett majd eltűnt a tengerben.
A legénység és a hajó is kitünő formában van. Eddig tartjuk a napi 150 mérföldet.
Az előző napról kimaradt egy sztori: az induláskor sokat kellett várnunk - foglalt volt a benzinkút. Közben a töltőállomás mellett a hajódaruhoz beparkolt egy 70 láb körüli, koros vitorlás ránézésre 70 év körüli kapitányával. Leemelték a daruval a hatalmas árbócot a hajóról. Ám rossz helyen fogták meg, és tágra nyílt szemekkel néztem, ahogy az árbóc gyorsuló ütemben átfordul, a kötélzet szakad le róla és iszonyatos erővel nekicsapódik a hajó oldalának. Még szerencse, hogy nem talált el senkit!!! Túlságosan lent kötötték a daruhoz, a súlypontja jóval fentebb volt, ezért amint egy kicsit megbillent, a fizika törvényei ellen már nem volt mit tenni.
Szolgálati közlemény Meder Áronnak: add meg az email címed, anélkül nem tudok válaszolni!

Napi pozíciók:
04:00 21-43.20N 61-56.39W log= 8964.4
20:30 23-30.00N 61-21.41W log= 9076.0


6. nap, 2006.05.12. Péntek, Horse Latitudes - ismét!

Nem sok szél fújdogált, 3-4 csomó, ráadásul hátulról. Pár órát motor nélkül haladtunk, de aztán a hullámok egyre gyakrabban rázták ki a szelet a vitorlákból. A passzát-szél és a nyugatias szelek közötti váltózékony szélcsendes részen jártunk. A Horse-Latitudes! (Ha nem emlékeznétek az RV2-re: régen a hajók gyakran hetekig rostokoltak ezen a vidéken szélre várva, ahogy fogyott a víz, kénytelenek voltak a lovakat a vízbe dobni. Ezen a szélességen, novemberben, a Kanári-szigetek után hasonló szélcsendes időjárást tapasztaltunk).
Leszedtük a vitorlákat és elővettük a vasgenakkert. Sebességünk mindjárt megugrott 7 csomóra!
Ebédre András felturbózott egy babfözeléket: hagyma alap, piros paprika, tészta és Erős Pista voltak a kellékei. Jami!
Egész éjszaka motoroztunk az enyhén döghullámos tengeren. Az őrséget főleg a radar tartotta, bekapcsoltuk a riasztó funkcióját, mi pedig szenderedtünk.

Napi pozíció:
09:30 24-45.00N 60-39.00W log= 9160.4


7. nap, 2006.05.13. Szombat, Hol a szél???

Vitorlás medúzák
Közelről
Továbbra is tartjuk a napi 150 mérföld átlagot. Hétfő óta 4 nap telt el, a mérföldszámlálónk reggel 600 mérföld felett járt.
Beüzemeltük a vízkészítő berendezést (mert ezen a hajón ilyen is van!). Óránként 24 liter édesvizet készít tengervízből.
Pecázni is probáltunk, de csak a Sargasso tenger jellegzetes növényei akadtak az ólmunkra és a horogra.
Pár óra vitorlázást leszámítva motorral jöttünk, jó lenne már megtalálni a nyugatias szeleket. A szél előre-jelzés szerint - amit számítógéppel töltünk le RH rádión keresztül - még kb. másfél napot kell motoroznunk. A hajó nagyon kevés üzemanyagot fogyaszt, reméljük ki fog tartani.
Röviden a hajóról: Jeannou 45.2 típusú. Az árbóca másfél méterrel magasabb, mint a széria modell, a vitorlázata nem rollgrószos, hanem hagyományos telelatnis. A propeller vitorlázás közben összecsukódik. A fedélzet nincs telepakolva mindenféle menetteljesítményt rontó cuccal (mint a Rotoron). A futókötélzet nagyon jól van kialakítva, a kokpitból könnyedén lehet mindent kezelni. Az alját András indulás előtt rendbe tette. Mindezek eredménye, hogy nagyon könnyedén halad a hajó vitorlákkal és gyakran tudunk gyorsabban haladni, mint ahogy a szél fúj.
Már ha fúj a szél, mert ma nem sokat fújt. Délelőtt volt egy gyenge kisérletünk, kitámasztottuk a génoát a spinakker bummal (kevlár, mindössze 2 kg!) és egy darabig pillangóztunk. De nagyon lassan haladtunk, úgyhogy a vitorlák lekerültek, motor indult.
A hajót András a nyílttengeri vitorlázáshoz szerelte fel: GPS-szel egybeépített EPIRB (műholdas vészjelző bója), RH rádió (DSC-vel) Pactor modemmel (emailezési lehetőség a nyílt vízen), Radar, navigációs számítógép, mentőtutaj, vízkészítő, automata kormány, szélgenerátor, tengervízes mosogatási lehetőség, hütő, hüvős tároló stb.
A navigáció nem túlságosan terhel meg minket. Naponta 1x ellenőrizzük a pozicíónkat, az automata kormány precizen tartja a kijelölt irányt.
Hajóval utoljára hétfő éjszaka találkoztunk.

Napi pozíció:
11:00 27-04.20N 59-25.79W log= 9314.3


8. nap, 2006.05.14. Vasárnap

A műhal
Nincs nagy szél
Szép napsütésben motoroztunk, miközben a fejünk feletti magasan felhők száguldoznak jobbra-balra. Kár, hogy ide lentre nem juttatnak a szélből.
Üzemanyagunk kezd fogyni, jó lenne már vitorlákkal haladni. A hajó üzemanyagtartájába átfejtünk 66 liter üzemanyagot kannákból, 1 kannánk van még tartaléknak - 22 liter.
A levegő érezhetően hűvösebb, a tenger mindössze 20 fokos. Hol van már a karibi 28 fokos tengervíz!
Nagyon ritkán látunk élőlényeket körülöttünk. Néha 1-1 repülő hal katapultál a hajó elől, néha egy madár köröz felettünk. Viszont a tengerben sok eldobott üditős flakon uszkált. Közelebről megnéztünk egy ilyen flakont. Nem flakon ez, hanem medúza! Az élőlénynek a víz felett keményre felfújt vitorlája van, messziről mintha fél literes üditős üveg lenne. Ebbe kap bele a szél, és bal vagy jobb csapáson, félszélen tud vitorlázni.
Ebédre a kapitány isteni paprikás krumplit készített, nyammm...
Folyamatosan töltjük le a szélelőjelzéseket, számolunk, prognosztizálunk, hogyan kellene helyezkednünk. Ha egyenesen mennék az Azori-szigetek felé, pont kereszteznénk az azori magasnyomású (Azores-high) területet, ahol gyakran szélcsendes az idő. Északabbra vonulnak el a Hudson öbölben keletkező alacsony nyomású viharok, az amerikai kontinens 2-3 naponta ontja magából az energiával teli légtömegeket. A kedvező körülményekhez el kell kerülnünk a déli magasnyomású területet, de nem szabad túlságosan északra sem mennünk, mert akkor az északi atlanti viharok tépáznák a hajót. A középutat kell megtalálunk...

Napi pozíció:
06:30 29-02.40N 58-42.00W log= 9438.7
De haladunkFrissítő saláta készülFelhős naplemente


9. nap, 2006.05.15. Hétfő, Frontvonalban

Víztölcsér - tornádó a víz felett
Reggel végre megjött a szél, vitorlákat bontottunk, a motort leállítottuk. Minden írányból sötét fekete felhők érkeztek. Vége a meleg karibi napoknak!
Egész nap záporokon, viharfelhőkön keresztül haladtunk. Az előrejelzésünk szerint most vonult át felettünk egy melegfront. Ránéztem a nyomásmérőre: tényleg!
A szél erősődésével csökkentettük a vitorla felületet, estére már a 2. reff volt a fővitorlában, a génoából pedig alig látszott ki valami.
A szelet élesen kellett szorítanunk, a gyors hajó egy-egy nagyobb, szembe jővő hullámon felszaladt, katapultált, majd hatalmas dörrenéssel, tajtékot vetve szakad bele a következő hullámba. Szegény!

Napi pozíció:
06:00 31-19.02N 57-27.00W log= 9589.9


10. nap, 2006.05.16. Kedd

A szél egyenlőre keletről fúj, pont abból az írányból, amerre haladni szeretnénk. Szerencsére nem túl erős, nincsenek hullámok, úgyhogy kellemes negyedszeles menetben haladunk észak felé.
Holnapra megközelítjük azt a navigációs pontot, ahol terveink szerint elfordulunk az Azori-szigetek felé. A szél-előrejelzés szerint a szél velünk együtt fordul déliesre és erősödik. Lehet, hogy jól fogunk tudni haladni?
Ebédre finom tonhalas spagettit készítettem.
A szél nagyon változékony, éjszaka folyamatosan változtatnom kellett írányunkon, hol reffeltem, hol kiengedtem a vitorlákat.

Napi pozíció:
10:00 34-07.98N 56-27.00W log= 9766.3
.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:1234

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2086984