Hajónapló: RV3 V. Szülők a Karibon in English

     2006.04.10 - 2006.04.28                                   ««   1/3 oldal   »»

Ugrás oldalra:123

 

1. nap, 2006.04.10. Hétfő, Megérkezés

Nagyon nagy örömömre meglátogattak szüleim. Még nem nagyon vitorláztak velem, úgyhogy csak szép lassan, kényelmesen, nyugodtan akarom őket bevezetni a sűrűbe. Remélem szép időnk lesz és a téli erős passzátszelek helyett a kellemes nyári szellők várnak majd a szigetek között.

Anikó tollából:
Április 10-én 7 óra 10-kor repülőre szálltunk Budapesten, hogy Gézát meglátogassuk és betekintést nyerjünk, mitől gyönyörűséges a hajózás, na és persze nyaraljunk egy kicsit a hosszú, hideg hazai tél után. Kicsit félek, hogy hogy fogjuk bírni a hajó ringatozását. Nem sok tapasztalatunk van erről, bár Gézával Horvát országban egy hétvégét hajóztunk és akkor nem volt semmi baj. Reméljük nem lesz rókavadászat. Karibi idő szerint háromnegyed 7-kor érkeztünk meg Guadeloupe-ra, ahova Gézával megbeszéltük a találkozást. Az út sima volt.
Megfogadva Szilágyi Karcsi javaslatát: csomagjainkat átszállítását nem bíztuk a légitársaságokra, így nem is vesztek el. A Martinique-i és Guadeloupe-i belépéskor a határőr tanácstalanul nézegette útlevelünket. Úgy látszik több magyarnak kellene ide Gézához érkezni, hogy a határőrök megtanulják: Magyarország uniós állam. Persze komolyabb probléma ebből nem volt, pár telefon után beengedtek minket az országba.
Géza már várt minket. Vicces volt, hogy a tranzitnak a galériáján volt a váró ami átlátszó üveges volt, és ahogy beléptünk egyből kiszúrtuk Géza lelkesen integető alakját. Meleg üdvözlés után taxiba szálltunk és a marinába hajtottunk. Géza elmondta, hogy ezt az utat gyalog tette meg, mert hitt a karibiaknak, hogy a távolság csak 6 km.


2. nap, 2006.04.11. Kedd, Pointe-A-Pitre

Anikó tollából:
Az első éjszaka után korán ébredtünk az időátállás miatt. A nap a környék megismerésével, beszélgetéssel, bevásárlással, főzéssel telt el. Megcsodáltuk az egzotikus növényeket, a marina területe olyan, mint egy botanikus kert: kókuszpálma, banáncserje, datolyapálma, meg valami különleges pálma, aminek a termése nem a levéltő alól indul és hasonlít a datolyához, de nem az. Én egybe beleharaptam, keserű volt a zöld burka, de a belseje puha husos volt. A pálmákon kívül hatalmas hibiszkuszok, bouginvillea cserjék a legkülönféle színekben, lila, túzpiros, rózsaszín, narancs, fehér és más számomra sajnálatosan ismeretlen kék és rózsaszínvirágú növények pompáznak.
Este besétáltunk Point á Pitre-be. A csodálatos, tiszta és ápolt marina után megismerkedhettünk a sziget másik arcával is. Roskadozó, bádogtetős barakkok, rozsdás autóroncsok, szemét, por mindenütt a főút mentén. A házacskák fatáblái be vannak csukva, úgy néznek ki, mintha el lennének hagyva. Megálltam egy ilyen házacskát lefotózni, mert egy szép faragványt meg akartam örökíteni, erre kipattant az egyik ajtaja és kilépett a ház lakója. Nyílván a nagy meleg miatt tartják zárva. Ma 30 fok körül van. Géza szerint idáig 24-25 fok volt. Most kezdődik az itteni nyár.
Útközben megtekintettünk több autószervizt is (szakmai ártalom) és kocsmaszerű vendéglátó létesítményt, ami majdnem minden házban mükődik. Az autószervizek megtekintése után megnyugodtunk, a miénk egy kicsit szebb és korszerűbb. Persze nem nehéz túlszárnyalni ezeket a sufniszervizeket. Útközben szembejött velünk egy kókuszárus. Széles, hosszú pengéjű bozótvágó késével integetve kínálta portékáját. Ennek a kedves invitálásnak nem tudtunk ellenállni, de meg is érte nagyon finom ízletes kókusztejet szipókáztunk ki a még zöld kókuszdióból.
Közeledve a belvároshoz megváltozott a kép. Főterük, a Victória tér egy szépen kialakított és parkosított tér, játszótérrel, gördeszkázó fiatalokkal, körben éttermekkel, pizzázókkal. A tér negyedik oldala a tengeröböl. AZ épületek egy,vagy kétszintesek, jellegzetesen karibiak. Földszintjükön üzletek, amelyek már be voltak zárva fatáblákkal tekintettel, hogy már 7-8 körül járt az idő. (Itt nagyon hamar és hirtelen sötétedik, 18 órakor már sötét van.) Ezek a házak is kopottak, többnyire fából vannak építve, de látszik rajtuk, hogy valaha szebb napokat is megértek.
Az egyik kis térre hangos templomi zene csábított bennünket. Körbejártuk a templomot, minden ajtaja zárva volt, végül hátul találtunk egy kis nyitott ajtót. A templomi kórus gyakorolt. Csodaszépen énekeltek, lenyügözve ültünk le a padsorokba és hallgattuk az énekkart. Maga a templom egy háromhajós nagyon egyszerű épület. Díszítés, festmény semmi, az oszlopok vasoszlopok, tele szegecsekkel, a mennyezet bádoglemez, olyan ablakai vannak, mint bármely lakóháznak. De talán az ott hallott karibi ritmusú vallási dalok miatt sugározta a hely a szellemét. A templomból kilépve elkapott minket egy kis zápor, persze esőkabátjainkat a hajón hagytuk.
Hazafelé nem vállaltuk be a gyalogutat, miután már erősen beesteledett. Ez persze nem zavarja az itt lakókat, a társadalmi élet ilyenkor indul meg. Múanyag székeken ülve, vagy csoportokban állva esetleg gépkocsikra támaszkodva az utcán zajlik élet. A nőkről nehezen volt megállapítható, hogy csak beszélgetni álltak-e ki, vagy másért. De azt nem mondhatnám, hogy félelmetesek ezek az emberek. Mindig kedvesen, mosolyognak, szolgálatkészek. Érdekesen élnek itt a fehérek és feketék együtt. Olyan érzés, hogy itt nincs rasszizmus, teljesen érdektelen, hogy kinek-milyen a bőre. Bőrszínből pedig mindenféle árnyalat van a fehértől indulva, a karamellszínen át egészen a feketéig.


3. nap, 2006.04.12. Szerda, Basse Terre

Anikó tollából:
Autót béreltünk, hogy azzal járjuk be Guadeloupe pillangó formájú szigetét. Ma a Basse Terre-nek nevezett részt jártuk be. Hogy jól induljon a nap a rumgyárban kezdtünk. Cukornád ültetvények között vezetett az utunk, mire elértük a Domaine de Séverin gyárba. Éppen reggeli szünetben értünk oda - rövid látogatásunk alatt ez többször ismétlődött - majd kezdetét vette a munka.
Egy nagyon régi, ma is vízhajtású malomkerékkel hajtott vas gépbe egy munkás dobálta a cukornád kévéket. A gép ledarálta és egy kádba már folyt is bele az illatos, zavaros alapanyag. Érdekes volt látni, hogy a száraznak tünő nádból mennyi folyadékot nyernek. Több nagy, nyitott tartályban folyik az erjesztés, majd egy nagyon régi ocskavasnak tünő szerkezettel történik a lepárlás.
Ugyanitt más élelmiszerek feldolgozásával is foglalkoznak. Ecetet, fúszeres olajokat állítanak elő - ezt már 21. század HACCP-jének megfelelő rozsdamentes gépekkel - és ami még érdekes volt egy kis üzemben egy fiatalember hagymát pucolt és aprított, majd ezt kis üvegekbe töltötték, egy kis olajjal feltöltötték és egy munkásnő kézzel rácsavarta a kupakot. Később láttuk ezt a terméket az üzletben, ahol négy euro volt egy kis üveg. (A hazai, munkát nem találó falusiaknak ez egy meggondolandó ötlet lehetne).
A telep mintaboltjából egy üveg rummal boldogan távozva indultunk tovább. Keskeny tekergő szerpentinen kapaszkodtunk fel Soufriére hegyre, ahol megnéztük a Chutes du Carbet vízesést, illetve annak harmadik szakaszát, majd Route Traverseé-n, amely kelet-nyugati irányba szeli át a szigetet eljutottunk egy újabb kisebb vízeséséhez, amiben a helyiek vidám fürdőztek.
Mi is vágytunk egy jó kis felfrissülésre, úgyhogy megálltunk Grande Anse-nál. Ez egy hosszú homokos partszakasz, amiből azért nincs túl sok a nyugati szigeten, mert többnyire meredek sziklás a part. Isteni volt megmártozni a kellemesen langyos tengerben és hagyni, hogy a hullámok ringassanak. Gézáék már jártak ezen a strandon - ahogy a többi, általam most leírt látnivalót is megnézték korábban - és feltünt neki egy vitorlásroncs, ami legútobb még nem volt itt. Természetesen első útja Papájával odavezetett, hogy közelebbről tanulmányozzák a szerencsétlenül járt hajót. Én ezt kihagytam, nem bírom a streszt.
Este a marina melletti turista centrum egyik vendéglőjében ünnepeltük Géza Édesapjának szülinapját. Ennek a vendéglőnek specialítása a rablóhús, azt kértünk mi is menűben, volt hozzá saláta előételként, és desszert is. Valódi kardra volt felfűzve a többféle hús. Nagyon sok volt, meg sem tudtuk enni, pedig hármunknak csak két adagot rendeltünk.

Géza folytatja:
Este meglepődve vettem észre, hogy a dupla kötélből, ami a hajót elől tartja, az egyik hiányzik. Megnéztem ... elszakadt! Ez egy vadonat új 12 mm-es műanyag kötél volt. Elöl valami sorja lehetett a karikán, és kidörzsőlte a kötelet. Szerencse, hogy mindíg minden kötelet duplán biztosítok, különben a hajó össze-vissza törte volna magát a molón.


4. nap, 2006.04.13. Csütörtök, Grand Terre

Anikó tollából:
A mai nap a pillangó másik szárnyát jártuk be. Elsőként a Fleur-d'Épée erődöt látogattuk meg. Csodaszép kilátás nyílt a hegy tetejére épített erődből. Kazamata rendszerében kiállítótermet rendeztek be. Egy festmény ottmaradhatott az előző tárlatból és valamelyik jó kritikai érzékkel rendelkező turista - véleményét kifejezendő - belevágott a 2x3 méteres förmedvénybe. Egy-két régi ágyún kivül különösebb látnivaló nem akadt az erődben. Elmenőben egy alkalmazott tájékoztató brossurát nyújtott át, amiből megtudtuk, hogy a franciák és angolok között hogyan cserélt többször is gazdát az erőd. Továbbmentünk Gosiére-be. Ez a rész tiszta, rendezett, szép házacskák, gondozott kertek sorjáznak, itt vannak a túristacentrumok. Arany homok, zöldeskék tenger, kék ég, fehér felhők - kell-e több ennél? Nekünk kellett. Következő megállónk Morne á l'Eau volt. Ebben a falucskában megdöbbentő látványosságot nyújt a helység közepén, egy domboldalon elhelyezkedő temető. Sok pici, színes és fekete-fehér csempével burkolt kripta sorakozik sűrün egymás mellett, mögött. Olyan az egész, mint egy kis város. Szívesen aklkalmazzák a sakktábla mintát. Virág helyett műanyag és kerámia virágot és márványtáblácskákat helyeznek el az elhunyt sírján.A legtöbbjük arca márványba volt gravírozva. Persze láttunk egyszerübb sírokat is, amelyek kővel voltak kirakva.
Utunkat folytatva Port-Louis-ba hajtottunk. A legnagyobb melegbe értünk oda, talán ennek is köszönhető, de az utikönyv szerint is a falucska teljesen kihalt volt. Ez egy kis halászfalu, messze a turista nyüzsgéstől, csendben éli megszokott kis lassú életét. A főutcáján régi vaskandeláberekre hívta fel utikönyvünk a figyelmet. Ott is voltak virító zöldre festve és még mindegyiken rajta volt a karácsonyi dekoráció. Igaz is minek azt levenni, mindjárt itt van megint. Ezzel együtt megfogott bennünket a település bája. Észak felé egy hurokban megy és jön vissza az út. Ezen végigmentünk, mert szélmalmokat jelölt térképünk. Sajnos már csak a maradványaik fellelhetőek, és azok sem igazán megközelíthetők. Mai napot a Point á Pitre-i főtéren, kiadós pizzával zártuk. Holnap indulunk a hajóval Les Saintes szigetre.


5. nap, 2006.04.14. Péntek, Les Saintes

Anikó tollából:
Koraira terveztük az indulást, mindent elintéztünk, bérkocsi leadás, de előtte még lemostuk és feltankoltuk, Géza a kikötői dolgokat és úgy 10 óra tájban elindultunk. Gézára hagyom a szél és a hajó paramétereit, csak annyit tudok elmondani, hogy Géza nem volt elégedett a szél erejével és a hajónk sebességével.
Nekünk megfelelt. A tengeribetegség is elkerült egészen addig, amíg Géza meg nem kínált egy finom ebéddel és le nem ültem a kokpitba. Miután egy kicsit émelyegni kezdtem megkaptam vigasztalásul a kormányosi posztot, és ez lekötötte figyelmemet, úgyhogy a halak is meg én is megúsztuk a dolgot.
Kora délután megérkeztünk Les Saintes (Szentek) szigetére. És most végre tanui lettünk Géza híres horgonyzásának. Még búvárfelszereléssel is utánanézett a horgonynak, hogy rendesen viselkedik-e odalent.
Egy könnyú, finom vacsora után partra szálltunk Rotorkával (csak evezőt vittünk, Gézával megbeszéltük, hogy fölösleges felszerelni a motort, hiszen közel a part) és elvegyültünk a turisták között. Egy tündéri, bájos, tiszta kis hely ez a sziget. Elsősorban a turistákból él, vannak is itt szép számmal, és a hajók is hozzák a látogatókat délelőtt, majd délután elviszik őket. Látnivalók között itt is szerepel egy erőd, de ezt kihagytuk. Az internetes kávézó és a fagylaltozó elcsábított.


Napi pozíció:
16:00 15-52.20N 61-35.40W log= 7834.3


6. nap, 2006.04.15. Szombat, Kijelentkezés Guadeloupe-ról

Anikó tollából:
Amikor az ember szabadságon van, nem törődik az idővel, nem tudja milyen nap van, és bizony meglepődik, ha zárt ajtajú hivatallal találkozik, amikor neki sürgős intéznivalója akad. Na, így jártunk mi ma reggel. Tegnap este megnéztük a rendőrség épületén kifüggesztett nyitvatartási időt, amelyen szerepelt, hogy szombaton 8-kor kinyit, így korai kijelentkezést terveztünk és továbbindulást Dominika felé.
Reggeli után ketten Gézával Rotorkába ültünk és kieveztünk a partra elintézni a hivatalos ügyeket. A rendőrségen elirányítottak bennünket a polgármesteri hivatalba, de a kedves rendőr még hozzátette, hogy szerinte nem lesz nyitva és miután Húsvét előtt állunk keddig ki sem nyit. Igaza volt. Ott álltunk Gézával, mint a partra vetett halak, hogy mit tegyünk, három nap túl sok erre a szigetre és még annyi dolgunk van.
Jött az ötlet: Géza visszamegy komppal Point á Pitre-be, a marinába, ahol a kijelentkezést ma még el tudja intézni. Jó, akkor nézzük mikor megy járat oda, 8-kor- ez már elment és este fél ötkor- de az ma vissza sem jön. Érdeklődésünkre elmondták, hogy vannak még más hajók is amelyek jönnek-mennek, menjünk a kikötőbe. Éppen beérkezett egy hajó csomó turistával. Hova megy tovább? kérdésünkre Bass Terre volt a felelet. Mikor indul? -ra Azonnal volt a válasz. Mi legyen, gyorsan kellett dönteni. Basse Terre-ből busszal el lehet jutni Point-á Pitre-be.
- Ok, felszállok - döntött Géza. Kezembe nyomta Rotorka evezőlapátjainak kulcsát és miután megállapítottuk, hogy egyikünknél sincs telefon, így értesíteni nem tudjuk egymást, bízzunk a másikban és várjunk türelemmel. Géza elviharzott a nagy hajóval, én pedig elindultam Rotorkához. Miután nagy nehezen megtaláltam a lakatba illő kulcsot, csak azután jöttem rá, hogy a villák Géza táskájában maradtak. Igaz eveztem én már egy evezővel is a Dunán édesapám ladikját, de ott nem voltak ekkora hullámok és szembeszelek, meg az evező is más formájú volt, olyan jól kézbeillő.
Visszazártam az evezőket és felkéredzkedtem a motoros bociba, akivel haza fuvaroztattam magam Rotorhoz. Férjem riadt arccal meredt rám, mi történt, hol hagytam Gézát, úgyhogy mielőtt infarktust kapott volna kiabáltam, hogy nincs semmi baj. Telt-múlt az idő, főztem, ebédeltünk, Géza apukája szét szedte, majd összerakta a távcsövet, de aggódtam a parton hagyott Rotorkáért. Szegény Géza, egyszer jövünk hozzá és mindjárt kárt teszünk, féltem, hogy elviszik, vagy felborul meg minden. Aggodalmamat látva párom ebéd után kibontotta a felfújhatós bocit, összeraktuk, felpumpáltam. Kerestük a motortartó állványt is, de nem találtuk meg. Így evezőt ragadtunk és elindultunk Rotorka megmentésére.
Kifelé szépen vittek a hullámok, bár az már az elején kiderült, hogy nem elég keményre pumpáltam, mert ahogy ketten beleültünk az ülések nem tudtak megtartani és a csónak fenekére huppantunk. Nem baj, végülis nem kéjutazásra, hanem gyors mentésre indultunk. Közeledve a parthoz megláttam Rotorka fenekét, fel volt borulva. Úristen, szegénykém, mi lehet az evezőkkel, meg volt benne egy piros tarisznya is horgonnyal és egyéb kütyüvel.
Egyre jobban aggódva közeledtünk a stég felé, amikor már megláttam a felborult csónak kötelét, zöld volt. Akkor ez nem is Rotorka, hiszen neki piros a kötele. De akkor hol van a mi kis bocink. És egyszercsak megláttam: ott volt teljes valóságában, épen, vidáman, benne az evezőkkel és tarisznyával. Boldogan másztam ki a stégre, eloldoztam és megtalált kincsünkkel már indultunk is vissza a hajóhóz, ami úgy 300 méterre állt a parttól. Kifelé jövet nem is vettük észre, hogy elég nagy hullámok és szél van kifelé a part irányába. Akkor nekünk jó volt, de nem úgy visszafele. Géza apukája evezett és minden erejét megfeszítve kellett húzni, hiszen a Rotorka plusz ellenállást fejtett kis és a puhára fújt boci sem volt könnyen vezethető.
Abban a pillanatban, amikor egy kicsit lazított már öt méterrel kijjebb kerültünk. Ráadásul a hátulról jövő hullámok mind bejöttek a bociba és betakarták a hátát. Folyt róla a víz, duplán, én meg aggódtam érte, mert nincs ilyen terheléshez szokva. Az út kétharmadánál egy bólyánál megkapaszkodtunk és ott pihentünk pár percet, majd folytattuk az evezést. Egy közeli hajóról, úgy látszik figyelték kinlódásunkat és a francia hajós megkérdezte segítsen-e. Bár már nem voltunk túl messze, elfogadtuk a segítséget.
Beugrott bocijába, beindította a motort és jött. Hát ő is elég nehezen, lassan tudott bennünket behúzni a hajóhoz, de végül is sikerült. Megköszöntük a segítségét és megnyugodva kifújtuk magunkat. Telt az idő, eljött a négy óra. Kb. ekorra vártuk Gézát vissza. Jöttek a hajók, hozták-vitték az utasokat. Mindegyiknek már messziről integettem a hajó orrából, gondolván, ha Géza rajta van vissaz fog integetni. De senki nem integetett, itt ez nem szokás, annyira természetes közlekedési eszköz a hajó. Hogy nézne ki, ha a pesti utcákon vadidegenek integetnének a buszok után. Vártunk, vártunk. Elmúlt öt óra. Semmi.
A molóról elfogytak a hajóra várakozó turisták. Sötétedni kezdett. A látóhatáron semmi. Hat óra körül feltünt egy közeledő hajó. Na talán ezen. Közeledik, szememet meresztem a szürkületben és ekkor meglátom Gézát a fedélzeten, illetve még nem tudtam, hogy ő, csak azt láttam, hogy vadul integet valaki. Boldogan integettem vissza és másztam be a bociba, hogy érte menjek. A szél és a hullámzás ugyan kicsit enyhült, de a francia hajóról aggódva figyelték, hogy újra vízre szállok. Mondtam nekik, hogy erősítést hzozok. Gézát felvettem a stégen, aki persze csodálkozott, hogy hogy került elő a boci. Ő átvette az evezést és így
hamar visszajutottunk a hajóra. Volt nagy öröm és élmény mesélés. Gézának is kalandus útja volt, amig eljutott Point á Pitre-be, de ezt majd ő elmeséli. Mindenesetre dupla rumot kaptunk este (kókuszos,isteni!) Ja, a lényeg: el tudta intézni a kijelentkezést, így holnap reggel indulhatunk Dominikára.

Géza kiegészítése: Guadeloupe-on minden vámhivatalt zárva találtam, de szerencsére a Pointe-A-Pitre marinának az irodájából el tudtuk faxolni a kitöltött nyomtatványt, és lebélyegezve visszafaxolták.


7. nap, 2006.04.16. Vasárnap, Dominika

Anikó tollából:
Boldog Húsvétot kívánunk minden olvasónak!
Reggel horgonyt szedtünk és elindultunk Dominika felé. Fátyolfelhős volt az ég. Az előrejelzés szerint szél nem lesz. Nem sok volt. Motorláztunk. Dél felé értünk Dominika partjához, Pourthmouth-hoz. Még jó messze voltunk, amikor egy motorcsónakkal, aminek Albert volt a neve, megérkezett Albert, aki felajánlotta szolgálatait. Megbeszéltük vele, hogy elvisz bennünket az Indián folyón egy túrára. Az öbölbe érve Géza örömmel fedezte fel angol ismerőseit, Ruth és Agnus hajóját és a közelükbe horgonyzott. Ahogy lehorgonyoztunk már megjelent egy újabb karib sárc surfdeszkáján állva és gyümölcsöt kinált. Meg is alkudtunk és vártuk, hogy adja a gyümölcsöt, mert a deszkáján volt egy zsák. De nem. Elevezett és csak késő este érkezett meg a banánnal és mangóval, amikor nem is voltunk a hajón. Ott találtuk a csomagot amikor a kirándulásról visszatértünk. Persze nyílván figyelte a hajót, mert nem sokkal később megjelent a pénzért. Szóval horgonyzás után Géza átúszott Ruthék hajójához üdvözölni őket. Ebédet főztünk (bacon píritva, főtt tésztával összekeverve, reszelt sajttal, tejföllel.) és négy órakor megjelent Albert akinek átszálltunk a motorcsónakjába. Dominika ezen a részen kókuszpálmákkal szegélyezett, fekete homokos partja mögött bádogviskókban élnek az itt élők. A tengerparton több hatalmas, rozsdás, növényekkel benőtt hajóroncsot láttunk, amelyeket 1979-ben a David hurrikán sodort partra. Albert elmondta, hogy ezeknek a hajóknak rossz volt a motorja, javítás miatt voltak a kikötőben és nem tudtak elmenekülni a hurrikán elől. Az Indián folyó egy természetvédelmi terület a szárazföld belsejében. Motorcsónakkal nem lehet bemenni, Albert evezőkre váltott, miután Géza kiszállt és megvette a belépőket. Kellemes volt már a levegő és a csendes laguna a buja növényzetével és gazdag madárvilágával üdítőleg hatott ránk. Albert bemutatta a különleges növényeket, van belőlük pár száz, megmutogatta a 160 féle madárból azokat, akik meg akarták mutatni magukat nekünk. Az egyik fán iguána rejtőzködött. Elég nehezen, de végül is megláttuk. Az egyik legkülönlegesebb fa a mocsári vérfa (ha jól mondom). Ez a fa a laguna mentén él, különlegesen növekvő törzse, vízből kilátsző gyökérzete mesebeli hangulatot kelt. A fa piros nedvét használták az őslakosok testük diszítésére. A folyó gazdag rákban, ők többször is megmutatták magukat. Albert mondta, hogy ezek nagyon finomak a csirkehúsra hasonlít az izük.
Érdekes állata Dominikának a hegyi csirke, ami nevével ellentétben nem csirke, hanem úgy 30 cm-es béka. De az íze hasonlít a csirkéhez. A laguna végében volt egy kis büfé, ahol kiszálltunk, tettünk egy kis sétát, fotóztunk, de a személyzet legnagyobb szomorúságára nem fogyasztottunk. Ja, itt volt egy érdekes momentum. Amikor megérkeztünk a büfé stégjéhez, éppen akkor szállt be csónakjába egy amerikai társaság. Az egyik férfi odaszól Gézának: Hello, te vagy a magyar fickó! Géza csak nézett, nem emlékezett rá. Mi meg nevettünk, hogy már így ismerik Gézát. A büfénél tett sétán fedeztem fel az ananászt természetes környezetében, meglepődtem, hogy milyen kis növény neveli ezt a gyümölcsöt.
Estére Ruth-ék meghívtak a hajójukra bennünket egy italra. Nagyon kedvesek voltak, Ruth-tal franciául tudtam beszélgetni. Holnapra mi hívtuk meg őket gulyásra, de lehet, hogy paprikáskrumpli lesz belőle, mert nem tudjuk, hogy kapunk-e holnap húst.


Roseau

xx

Napi pozíció:
14:00 15-33.60N 61-28.19W log= 7854.2
.


8. nap, 2006.04.17. Hétfő, Húsvét hétfő

Anikó tollából:
Reggel 6 órakor Géza édesapja kölnivel, Géza pedig ásványvízzel locsolva ébresztett. Hiába a hagyomány az hagyomány!
Korán kellett kelnünk, mert túrára indulunk Dominika belsejébe Martin dzsipjén. Martin és Albert is rendelkezik egy hivatalos igazolvánnyal, hogy turistákat vezethet. Ők ebből élnek, mert itt nagyon kevés a munkalehetőség . Mindketten egyébként nagyon kulturáltak és jól tájékozottak voltak. Martin grapefruit-tal kedveskedett nekünk, amit útközben szedett.
Amit megtudtunk Dominikáról: Vulkánikus eredetű, ezért fekete a homok, kevés a fürdőzésre alkalmas partszakasz, talán ezért nem alakult ki itt nagyobb idegenforgalom. Természetesen ezt is Kolombusz fedezte fel. Lakóinak száma: 80 ezer és kb 3000 őslakos él a sziget belsejében rezervátumban. Az őslakosok világosbarna börűek, hosszú sima hajat viselnek, ívelt szemük van. Félmeztelenül, ágyékkötőben járnak és ajándék tárgyakat készítenek. Sajnos velük nem találkoztunk. A karibiak, akik a behurcolt rabszolgák leszármazottjai földműveléssel, vendéglátással - már ha annak lehet nevezni a majd minden második bodegát, ahol italt lehet kapni - kereskedelemmel foglalkoznak. Láttunk egész meredek domboldalt frissen felszántva. Martin elmondta ezt a munkát kézzel, ásóval végzik.
Egy érdekes palánta volt elültetve, ami megnő úgy 60-80 cm-re. Minden része fogyasztható: a föld alatti gumója, a szárából saláta, leveléből leves készül. Egyébként ezen kivűl túl sok mezőgazdasági területet nem láttunk. A gyümölcsfák maguktól nőnek, nem ültetik őket, kivéve talán a banánt. Láttunk mandulafát (a mandulák egy tőről csomóban nőnek), avokádó fát, természetesen kókuszt, mangót, grapefruitot, breadfruit fát (kenyérgyümölcs - ezt főzik, sütik), csokifát, aminek a gyümölcse egy hosszúkás sárga dinnyére emlékeztet, levágva a tetejét fehér nagy magok vannak benne, amelyeket szopogatva savanykás csoki ízt éreztem. A magokat szárítják, pörkölik és ebből készítenek csokoládét. Martin azt mondta, hogy bármilyen gyümölcsöt le lehet venni bárhonnan. Na, ennél a csokigyümölcs levételnél egy asszony nagyon mérgesen veszekedett vele. Övé volt a fa és kicsit rossz néven vette, hogy megrövidítettük. Kávét is termelnek, de csak annyit, amennyi az országnak szükséges, exportra nem jut.
Útközben sok férfival találkoztunk, akik mind hatalmas bozótvágó késsel felszerelkezve járnak. Náluk ez a bugylibicska - minden karibi férfi tartozéka. Természetesen kókuszárus is utunkba akadt. Be nem állt a szája, egyfolytában mintha futballcsapatok nevét mondta volna. Martin sem értette, hogy mit mond, de a kókusztej megint isteni volt. Miután megittuk markába helyezte az üres diókat és a nagy jatagánjával négy felé hasította. Kérdeztem, hogy nem vágta-e még meg a kezét, de ezt meg ő nem értette.
Martin szinte minden növényről tudott valamit mesélni, mit mire használnak. Fűben-fában orvosság.
A vulkáni tevékenységnek hideg, meleg és forró nevezetű maradványai vannak. Következő állomásunk a hidegen bugyogó, kénes szagú tócsák megtekintése volt, majd a tengerparton holdbéli vulkánikus vörös sziklákat és szakadékokat néztünk meg.
Az utak a szigeten nagyon keskenyek, meredekek, kanyargósak. Ennek ellenére a dzsipek szálgudoznak, kanyarban dudálnak. Martin jól vezet, de szerinte itt mindenki és kevés a baleset. Martin annyit árult el magáról, hogy tizenkét lánytestvére és négy fiu testvére és egy négyéves kislánya van. (Nem értette el kérdésünket, hogy TV-ét szoktak-e nézni?) Dominikán csak alapfoku iskola létezik, aki tovább akar tanulni, annak Kubába kell menni. Dominikán, mint a többi karibi szigeten a franciák és angolok felváltva uralkodtak. Az utolsó angol uralom alól 21 éve szabadult fel. Azóta önálló. Több óriásplakáton találkoztunk a jelenlegi miniszterelnök fotójával, aki egy fiatal ember és nagy reményt fűznek tevékenységéhez. Martin elmondta, hogy tárgyalások folynak Kinával, utakat és repülőteret, stadiont ás kórházat építenek már itt kinaiak. Én már látom a jövőt, sok kis kinai üzletet sok kis, szorgalmas kinaival.
Kirándulásunk befejezéseként megkértük Martint tegyen ki bennünket a város elején és majd hazasétálunk. Útközben vásároltunk, mert estére meghívtuk Ruth-ot és Ágnust egy jó kis magyar vacsorára. Sikerült mélyhűtött csirkét vennünk egy üres polcokkal teli üzletben. Hát a városka döbbenetes volt. A korábban látott paradicsomi állapotok és az itt tapasztalt szegénység és piszok éles ellentétben áll egymással.

A hajón finom csirkepörköltet készítettünk, vendégeinknek nagyon ízlett. Nekünk is. Géza konyhája és kamrája fantasztikusan jól felszerelt.
A vendégek távozta után Géza különös halakat vett észre a hajó körül. Hosszúkás testük fluoreszkált a hajó körül. Kedvet kaptunk a pecázáshoz, de nem apróztuk, merítőhálóval próbálkoztunk. Sikerrel jártunk és kifogtunk egy húsz cm hosszúságú, nyújtott, hegyes orrú halat.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:123

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2086967