Hajónapló: RV3 II. epizód, a Szélalatti-szigetek in English

     2006.01.14 - 2006.02.06                                   ««   1/4 oldal   »»

Ugrás oldalra:1234

 

1. nap, 2006.01.14. Szombat, Megérkezett a csipet csapat

A Szélalatti szigetek
A Cohe De Lamentin öböl
Az utazashoz Miszlay Imre nagyon erdekes kepeibol lathattok valogatast itt: immi.photopians.org

Még reggel lehorgonyzott mellém egy katamarán. Elég közel. Nem értettem, hatalmas a horgonyzóhely, ráadásul majdnem üres, erre pont mellém áll. Nem zavartatta magát, bociba szállt, és kiment a partra. Végül is passzát-szél fúj, nagyjából egy irányból, talán nem lesz gond.
Kaptam egy SMS-t a fiúktól, hogy másfél órát késik a gépük. Legalább kényelmesenem mindenre jut időm.
14 óra körül jött egy nagyobb squall, a szél dél-keletire fordult, a katamarán vészesen közeledett. Ugyis ideje lett volna indulnom a reptérre, ezért felszedtem a horgonyt.
A reptérhez egészen közel lehet hajóval kerülni, a Cohe De Lamentin öbölben a Marina De Cohe szájánál dobtam horgonyt. Úgy emlékeztem, hogy 5 óra körül jönnek a vendégek, de azért megnéztem a levelezésünket: rosszul emlékeztem! 15:10-kor érkezik a gép. Ránézek az órámra, 16:30! Másfél óra késéssel mindjárt leszállnak. Bevetettem magam Rotorkába, beeveztem a Marinába. Elég érdekes kis hely, egészen vékony nyilás mangrove mocsárban, kétoldalt mindenféle hajókkal (volt köztük több elsüllyedt, leégett, sérült). Kikötöttem Rotorkát, majd elsétáltam a reptérhez. A kikötő közvetlen a reptér mellett volt, de pont a főépülettel ellentétes oldalon, kb. fél óra gyalog.
Örömmel üdvözöltük egymást, majd visszasétáltunk a kikötőbe. Közben érdekes jelenséget észleltünk: mintha egy tündérmesébe keveredtünk volna, 2-3 másodpercre fehér fénnyel felröppenő bogarak szálldogáltak.
A kikötőben Rotorkára ráállt egy motoros yacht, de olyan közel, hogy ki sem tudtunk állni. Persze fogalmazhatnánk ugy is, hogy Rotorka elfoglalta az ő helyét, ezért nem tudott teljesen beállni a helyére. A hajón nem volt legénység, eloldottuk a köteleit, kicsit hátrébb engedtük, kiálltunk Rotorkával, majd visszakötöttük a hajót. Határeset volt, de egy fuvarral (3 fő, sok csomag) beeveztünk a hajóra.
Barna el sem hitte, hogy egyedül ilyen rendet csináltam. Mondtam neki, hogy itt mindíg ilyen rend van, ehhez tartsák magukat :-) Remélem ezeket a sorokat majd csak az út végén olvassák...
Welcome drink, hajó birtokbavétele majd egy fenséges vacsora után fáradtan tértek nyugovóra a fiúk. Esős az idő, negyedóránként esik 1-2 percet.

Napi pozíciók:
13:00 14-35.00N 61-01.00W log= 7177.7
13:00 14-35.00N 61-04.00W log= 7177.7
Távolságok a Karib-tengerenEgy squall, jott, mikozben eppen a horgonyt huztam felfeleImre mindjart egy nyakatekert fenykeppel kezdett


2. nap, 2006.01.15. Vasárnap, St. Lucia karnivál

Fort D France a hajorol
Reggel nehezen összeszedelőzködött a társaság. Reggeli majd baleset-, biztonságtechnikai és WC kezelési oktatás következett.
A frissülő passzátszélben visszavitorláztunk Fort D' France-ba. Ebéd után eléggé elpunnyadt a társaság, még érezteti hatását a hosszú repülőút és az időeltolódás. 2 óra körül sikerült összeszedelőzködnünk, és kirotorkáztunk a partra.
Meglepetésünkre egy maszkokba öltözött csapat haladt az elkerített földúton. Néztük, hogy mi lehet ez? Tüntetés? Követtük őket a főtérre, ahol már több 100 jelmezes ember tolongott. Ma van a St. Lucia karnevál!!! Nem lehet ilyen mázlink...
20-22 különbőző látványos jelmezekbe öltözött csoport vonult körbe-körbe Martinique utcáin. Saját maguknak doboltak, a dobosok előtt általában táncosok haladtak. Voltak katonák, kókuszdió-ruhás lányok, napkorong-fejűek, tollba öltözöttek, óvszer-fejűek stb. Rettenetesen nagy volt a tömeg és jó a hangulat.
Egészesn sötétedésig meneteltek, doboltak és táncoltak. Szuper műsor volt, a vérükben van a ritmus és a tánc.
Készítettünk egy csomó fényképet, ezek itt talalhatok.

Napi pozíció:
10:00 14-35.00N 61-04.00W log= 7177.7
Barna kipiheni az utazas faradalmaitAz arbocunkAz erod
Izelito......a......karnevalbol
Nezok #1Nezok #2Jon a tomeg


3. nap, 2006.01.16. Hétfő, A Jezsuiták útja

Imre vedi a gepet
Ekkora a levelem!
Reggel fél 7-kor keltünk, hogy minél hamarabb indulhassunk túrázni. 9-re értünk ki a partra és fél 12 lett mire begyűjtöttük az információkat, hogy hogyan és hova kell mennünk. A technikánkon lesz még mit csiszolni.
A város a tegnapi karnevál után nehezen ébredezett.
Egy kommunális-taxival jutottunk el a túra kiinduló pontjához. Ezek a taxik 10-12 személyes kisbuszok és fix utvonalon járnak. A többi szigeten megismert kommunális taxikkal ennyi a hasonlóságuk. Ezek általában a 2 végállomás között nem állnak meg. Csak akkor indulnak, ha megteltek, és nincsenek túlzsufolva. A zeneszolgáltatás is az elviselhető szinten marad. Még egy hasonlóságot fedeztem fel: a női sorfőrünk hegynek fölfele az összes személyautót lenyomta.
A buszunk felkanyarogott a szerpentinen, és egy civilizációtól messzi helyen kirakott, megérkeztünk.
A túraútvonal esőerdőn keresztül kanyargott fel, le, jobbra, balra. Nagyon dús a növényzet, hatalmas levelek, sűrű avar, sár, latyak. Egy patakoton 2 helyen is át kellett kelni, a másodiknál csak mezitláb sikerült átkelni.
Késő délutánra sárosan, fáradtan kiértünk a főútra. Stoppoltunk, és szinte egyből egy házaspár fel is vett minket. Óvatosan szálltunk be, mert a cipőnk, ruhánk elég sáros volt. Ők is turisták voltak, és a bérautó koszolódásának megakadályozása nem volt elsődleges céluk. Szerencsére.
Csak egy Balata nevű helységig vittek, az ottani botanikuskertbe tartottak. Itt fél órán keresztül nem vett fel senki minket, viszont a botanikuskert zárva volt, és a házaspár messziről integetett, hogy menjünk, elvisznek. Köszönjük!!!
EsoerdoErdekes levelTarzant jatszunk
Ez jo volt...Itt ebedeltunkToltott paprika konzerv hidegen
Neha a ciponket is le kellett vennunkVissza fele Fort D France-baUtcakep
A szemetet nem osszegyujtik, hanem arrebfujjak


4. nap, 2006.01.17. Kedd, St. Pierre

Anse Mitan
St. Pierre
Reggel felszedtünk a horgonyt és átvitorláztunk az öbölben szemben levő Anse Mitan településhez. Vízünk még este elfogyott, úgyhogy előszőr a La Pontoon nevű molóhoz áltunk, ahol vízet és üzemanyagot vételeztünk. A ponton nevével ellentétben nem úszik a vízen, ezért nem is követi a tenger mozgását. Messziről jött, hosszú, elnyújtott, kb 30-40 centis döghullámok suhantak át hajótestünk alatt. Mi is csak akkor vettük észre őket, amikor a kikötőkötelek hangosan recsegni kezdtek. A hajót szinte táncolt a moló mellett, a kötelek néha annyira megnyúltak, hogy attól tartottam, bármelyik pillanatban elpattannak. Ledupláztuk a köteleket és igyekeztünk minél gyorsabbak lenni. A gázolaj eddig ezen a szigeten volt a legdrágább, 90 cent egy liter (szemben a másutt megszokott 50-60 centtel).
Mindenféle víztartályt, lavórt, müanyag dobozt teli töltöttünk vízzel és beáztattam a pár hete gyülő szennyesem. Horgonyt dobtunk a település előtt, és Imrével felfedeztük a partot, amíg Barna lekaparta az algát a hajó oldaláról.
Anse Mitan Matrinique eredeti nyaralóhelye, minden a turizmusról a turistáknak szól: éttermek, bárok, szuvenir boltok.
Horgonyunk felhúztuk, és St. Pierre-be hajóztunk át. Nagyon ügyesen lehet csak lehorgonyozni a város előtt, mert a part nagyon hirtelen mélyül. Horgonyunkat 7 méteres vízmélységben dobtuk le, de mire kiengedtük a láncunkat, a hajó már 25 méter mély vízben állt. Holnap egész napos kirándulást tervezünk, úgyhogy alaposan meggyőződtem arról, hogy tart-e a horgony.
St. Pierre korábban Martinique fővárosa volt, és a Pelé vulkán lábánál fekszik. 1902-ben a vulkán oldala felrobbant, és pár percen belül a forró gőzök mindenkit megöltek a városban. 30.000 emberből egyedül egy magánzárkában levő rab éltel túl a katasztrófát.
A várost azóta újjá építették, de sok helyen látni a korábbi romokat.

Napi pozíció:
16:00 14-43.00N 61-11.00W log= 7188.2
Mar megint egy szivarvany...... es egy katamaranMarigot strand a hajorol
Megerkeztunk St. Pierrehez


5. nap, 2006.01.18. Szerda, Pelé-vulkántúra

O is a buszra vart
Rotor horgonyon St. Pierre elott
Piaci valasztek
Parti kompozicio
Ultetveny
Az osveny labanal levo terkep
Tegnap már említettem, hogy nem olyan egyszerű horgonyozni St. Pierre előtt. Tegnap este már szinte teljesen tele volt a horgonyzó hely, és bepréseltem magamat 2 charterhajó közé. Úgy helyezkedtem, hogy amikor majd enged a horgonyuk, megússzam az ütközést. Még kisért a menorcai katamarán-találkozó emléke (lásd RV1).
A tőlünk balra levő hajó szép lassan elindult a nyílt tenger felé. Csak éppen a horgonyt nem húzták fel. És senki sincs a fedélzeten. Segédcsónakot sem láttam rajta. Elengedett a horgonya, és a nyílt víz felé sodródott a hajó! Magamhoz kaptam egy hosszú kötelet, rákötöttem a Rotorra, és Rotorkával utolértem a távolódó, de még pár méteren belül levő hajót. A kötelet rákötöttem a hátsó bikájára, gondoltam, amíg előkerül a gazdi, addig a mi horgonyunk a 2 hajóval is könnyedén megbírkózik.
Miközben zörögtem, egy álmos női fej jelent meg a fedélzeten.
- Te meg mit csinálsz itt? - kérdezte meglepődve.
- Elengedett a horgonyotok!
- Szívem, gyere gyorsan! - kiáltotta, feltűnt még egy álmos fej. Hirtelen eltűnt az álmosság a szemükből.
Megköszönték, hogy szóltam, majd motort indítva el is hagyták a kikötőt. Kár, hogy ott voltak a fedélzeten, mert ha egy üres, szabadon sodródó hajót találok, a tengeri jog szerint igényt tarthatok a tulajdonjogára. Majdnem lett még egy 40 lábas vitorlásom!
Amúgy a késői indulást elkerülendő, negyed hétkor keltünk. Miután a közelben felszabadult egy kis hely, újra horgonyoztunk. Biztos akartam lenni benne, hogy estére, mikorra vissza fogunk érni az egész napos kirándulásból, a hajó ugyanott legyen, ahol hagytam.
A közeli dombok a gyenge szellőt megfordították, és a hajók a part felé kezdtek sodródni. Ezért azért problémás, mert mindenki viszonylag a parthoz közel engedte a horgonyt le, a meredeken mélyülő fenék miatt. Hogy megakadályozzam, hogy a hajónk partra sodródjon, a hátsó horgonyt is leengedtem.
Hiába a korai kelés, csak elment az idő, és 10 óra körül jutottunk ki a partra.
Egy helyi busszal és autostoppal (sofőrünk: nőgyógyász konferenciára jött doki) jutottunk el a Les Georges de la Falaise szurdokhoz, ahol a szép vízeséseket akartuk megnézni. A szurdokhoz vezető utat valaki azonban megvette, a bejáraton felirat: parkoló, pihenőhely használat, vezető 7 euro.
Nekünk nem kellettek ilyen szolgáltatások, ezért határozottam megpróbáltunk besétálni.
Egy bevert képű, nagy fekete elállta az utunkat:
- Állj fiúk! Most szépen ideálltok a pulthoz sorban, és befizetitek a 7 eurot, ha be akartok jönni - érdekes stílus.
- De mi nem akarunk sem parkolni, sem használni a sziesztázóhelyet, sem vezető nem kell. Itt a térképünk, ide szeretnék elmenni.
- Lószar a térkép! Ide nem jöttök be, csak ha fizettek - nem értettük, honnan ez a kellemes stílus és dühkitörés. Ha eddig befizettük volna a 7 eurot, akkor mostmár biztos nem. Itt van ez a szigetiekre abszolút nem hasonlító állat, aki jól lenyúlja a túristákat. Térképeink alapján elindultunk a szurdok mellett, hogy keressünk valami másik átjárót. Persze nem találtunk. Visszafelé szem és fültanui voltunk, amint a debill stílusa 10-12 turistát riaszt el, és szállít vissza a kocsijukba. Barna benézett a telke mögé, hátha átt lehet jutni.
- Kis barátom, ne keresd a bajt, gyere szépen ide és fizessél - szóltak rá. Hát én nagyon jól szórakoztam. Még megpróbálkoztunk a szomszédokkal, hátha átengednek, de nem jártunk szerencsével sem a debill feltételezett feleségével, sem a megfélemlített galambárussal.
Átstoppoltuk magunkat a Peléhoz (sofőreink: fiatal franca pár, akiknek a nagyszüleik a magasabb nyugdíj miatt ide költöztek - ha egy francia nyugdíjas ide költözik, 3x annyi nyugdíjat kap, mint otthon; helyi földműves, félig krumpliszerű zöldséggel megrakott platóján felvitt egészen a vulkánon levő parkolóhoz, pedig nem is ott volt dolga).
A parkoló 600 méteren volt, és itt már nem volt melegünk. Magunkra aggattuk minden ruhánk és elindutunk a csúcs felé. Lépcsőkön, meredek sziklákon másztunk felfelé. Sokat nem láttunk, mert az egész vulkán felhőben úszott. 3x bőrig áztunk. A csúcson, 1260 méteren elfogyasztottuk az ebédünket: hideg töltött paprika konzerv, alma, narancs, csoki.
Stoppal (sofőrünk: itt nyaraló francia pár, a hegyről pont St. Pierrbe tartottak fürdeni - nem árultuk el, hogy ott nem lehet igazán fürdeni, nehogy másfele menjenek) jutottunk vissza a hajóra.
Este 9-kor érkezett meg Charlie. Jól időzített, mert sötétedés útán 5 percenként jött zuhogó eső 30-35 csomós befújásokkal és ő pont 2 ilyen között érkezett. A csomagjait a légitársaság elhagyta, holnap érkezik.
Menetben1233 meterenA kilatas nem volt tokeletes
Rotor a lemeno nap fenyebenOtt voltunk fentA molo


6. nap, 2006.01.19. Csütörtök, Még egy nap Martinique-n

Mivel Charlie csomagjaira vártunk, nem indultunk. Elégge ramaty volt az idő. Süt a nap, majd 3 perc zuhogó eső, negyedóra napsűtés, majd kezdődött előlről.
Délelőtt végre világosban is körbejártunk St. Piert, megnéztük a színház maradványait, a túlélő celláját és a vulkánológiai múzeumot.
Este megérkezett Charlie csomagjai is, semmi akadálya a holnapi indulásnak..

Erdekes hazA szinhaz romjaiA szinhaz lepcsoje
AblakbanTole vettunk ananaszt


7. nap, 2006.01.20. Péntek, Vízkeresztség

Roseau
Attorunk egy hullamhegyet
Rotor orra vizbe furodva
Eltununk a hullamok kozott
Charlie tollából:

Reggel zuhogott az eső, arra gondoltunk, ha hamar felszedjük Rotorkát, akkor végre élvezni fogjuk a vitorlázást a Saint Pierre-i özönvízszerű esők után. Bőrig áztunk, nem élveztük.

Amíg a sziget takart, addig szolid élő hullámokon mentünk, Barni viszont nagyobb gondban volt a hegyek által folyton változó szelek miatt. Akkor még nevettünk azon, hogy folyton imbolygott a hajó a véget nem érő irányváltások miatt. De aztán kiértünk a nyílt óceánra, ahol a szél kiatartóan hordta arcunkba a vízet, alánk pedig embermagasságú hullámokat hozott. Először Imi hajolt át a korláton megnézni a hullámok taraját, én akkor még azt hittem, egy Dedalonnal túlélem az akciót. Höhö, nemsokára versenyt hánytunk, később pedig Barni is beugrott egy rövid vendégszereplésre.

Nemsokára megismerkedtünk a kúppal, ami a hányáson nem sokat csillapított, de rettenetesen elálmosított. Nekem a feladat nehezítve volt, mivel az előző napok hasmenése még nem múlt el nyomtalanul, de a továbbiakban eltekintek attól, hogy a Nyájas Olvasót rektális élményeimmel szórakoztassam.

Az embermagasságú hullámok később háromméteresre nőttek, és biztosíthatom az olvasót, hogy ez semmiben sem különbözött az előzőektől. Menet közben többször nyakunkba szakadtak nehéz esők, és 30 csomó körüli szelek, sóval kiverve arcunkat. Ezen a ponton egy pillanatra megállva arra emlékeztetnék, hogy az út nyolc órán át tartott. Minden pillanatát nem élveztem az utazásnak, így a cockpitban elaludtam, és már csak Dominicán ébredtem fel. A sziget napsütéssel, esővel, valamint mindkettővel egyszerre fogadott, némi bizakodásra okot adva. Epekedve vártuk, hogy végre szárazföldet érezzünk a talpunk alatt.

Első donimikai ismerősünk már a nyílt vizen elénk sietett köszönteni minket. Pancho klasszikus nyaggatós árus volt, aki addig nem hagyott békén, amíg pénzt nem látott tőlünk. Ő mooringot árult, vagyis kikötőhelyet. Őt dollárt kért, mi viszont nem kértünk belőle. Kétszáz méter múlva megérkezett a konkurencia, ő már tíz amerikai dollárt kért a kikötőbójáért. Panchó ekkor újra mellénk kanyarodott, versenytársa azonnal öt dollárra szállította le az árat. Hiába, ez a piacgazdaság, ugye. Panchónak weboldala van, meg mosodája, meg internete, és még a szigeten is végigvezet minket jutányos áron.

Martinique az esőzéseivel üldözött minket, Dominica pedig zárt vámhivatallal várt minket. Vagyis éppenhogy nem várt minket. A hivatal négykor bezárt, így fél ötkor már a partra se tehettük a lábunkat. Ennyí viszontagság után azonban már nem hagytuk, hogy bármi letörje a hangulatot. Felfedeztük, hogy Roseau tengerpartja gyönyörű kék vízzel teli, meredek hegyoldalait pedig buja zöld növényzet borítja. Fejest ugrotunk a vízbe, élvezettel néztük a parton sárgálló banánfákat, a meleg tengervizet és a partról behallatszó karibi zenét. Mire visszamásztunk a hajóra, meleg trópiusi esőt kaptunk a nyakunkba. Esküszöm, ezért megérte végigszenvedni a napot. A Paradicsomba érkeztünk, bár a parton még nem tudtuk, mi vár.


Napi pozíció:
16:00 15-19.90N 61-24.19W log= 7227.2
Errol a hajorol fotoztak minketOk is eltuntek nehaA legenyseg
A kormanyosJo az ido!Pnacho, a segitonk


8. nap, 2006.01.21. Szombat, A Kiázott Talpak Napja

Ismet patakokon kellett atkellnunk
Rak vedekezoallasban
Vizeses
Erdekes noveny
Charlie tollából:
Ha a Paradicsomban az ember bőrig ázik, akkor mi vitán felül megtaláltuk. Ma elindultunk felfedezni a szigetet, trópusi erdőkön átvágva jutottunk el hatalmas vízesésekhez; olyan helyekre, ahova csak jó kondiban érdemes neki indulni. Az eső ma sem állt el, így az út nemcsak fárasztó volt, de teljesen el is áztunk. Eleinte próbáltunk száraz lábbal átkelni a hírtelen megáradt patakokon, kisebb-nagyobb köveken egyensúlyozva átjutni vagy tucatnyi vízfolyáson.

Természetesen nem sikerült. Mindannyian vízbecsúsztunk egy pár alkalommal, a meleg trópusi eső pedig felülről áztatott el. Az első, nagyjából 40 méter magas vízesés után már nem volt száraz ruhadarabunk, így már gyorsabban, a patakokon vizes cipővel átgázolva haladtunk tovább.

A Midleham vízesés lélegzetellálító magasságból hatalmas robajjal hullik alá, így is fenséges látvány, napsütésben pedig egészen gyönyörű lehet. A Stinking Hole viszont egy szimpla gödör, viszont nevéhez méltó módon büdös. Vulkáni eredetű gázokat ereszt magából, és a benne lakó denevérek guánóját is remekül lehet érezni. Laudatba érve ismerkedtünk meg Philippel, a nemzeti park erdészével, aki nagy szeretettel beszélt a vadvilág megőrzéséről és az ökoturizmus fontosságáról. Tovább mentünk a Trafalgar vízesésekhez (három is van belőlük egyszerre). Ezt is érdemes megnézni, és biztos a Boiling, valamint a Boeri tó is csodálatos, de nekünk már időnk se volt, és az esőhöz ekkor erős szelek is csatlakoztak, így a tüdőgyulladást megelőzendő inkább visszatértünk a fővárosba, Roseau-ba.

A húszezer lakosú főváros apró, egyemeletes házakkal van tele, a legváltozatosabb színekre festve, noha ezek a színek valószínűleg egyetlen londoni klub falán se jelenhetnének meg. Rengeteg fényképet készítettünk ezekről a házakról, tessék megnézni őket a galériában. Amit a képek nem adnak vissza: ha rámosolyogtunk a járókelőkre, nagyon kedvesen köszönt valamennyiük. Barninak ugyan eleinte voltak fenntartásai a helyiek jószándékát illetően, de végül ő is nyugodtan sétált velünk. A legnagyobb gondot a koldusok jelentették, akik kitartóan, de nem tolakodóan kértek pénzt. Ahogy esteledett, egyre több szétcsúszott arc kérdezte, hogy keresünk-e valamit, de mi köszöntük, nem kértünk füvet.

Vacsorázni - rengeteg keresgélés után - egy elég lepukkant Pizza Palace nevű krimóba ültünk be, ahol a koszt ugyan pocsék, de legalább olcsó volt. Előtte a vámhivatallal szemben söröztünk, a hely kellemes volt, de túl tiszta Gézának, így a város minden utcáját és minden kifőzdéjét végigmértük, utána ültünk be a pizzériába csirkét enni.

Vacsora után hazagyalogoltunk, mivel Pancho barátunk - akitől a moooringot és az idegenvezetést vettük - nem vette fel a telefonját, így nem tudtuk megkérni, hogy a terveknek megfelelően vigyen haza minket. Végül a kikötőben találtunk rá, onnan pedig készségesen a hajóhoz fuvarozott minket.

Most is salsa hallatszik a partról, de mi nemsokára lefekszünk, mivel hajnalban indulunk Guadalope-ra. Mivel egyre kevesebb száraz ruhánk van, egyre jobban reménykedünk a napsütésben.
TajRoseau #1Roseau #2


10. nap, 2006.01.23. Hétfő, Guadeloupe

Basse Terre
Basse Terre marina
Reggel mindent elpakoltunk. A fiúk most már kezdik elhinni, hogy ami nincs elpakolva, az veszélyben van. A Szentek-szigetekről Guadeloupe-re szerettünk volna áthajózni. Már a kikötőből láttuk, hogy erős szél lehet a nyílt vízen, és a célunk fővárosához lehet, hogy széllel szemben kellene krajcolni a hatalmas óceáni hullámokon, miközben mögöttünk hullámverte, veszélyes part vár ránk.
A fővitorlába bekészítettem az I. refft, majd kihajóztunk a nyílt vízre. A szél 25-35 csomós volt, az erős-szeles fokot I. reffig kiengedtük, és kipróbáltuk, elférünk-e a sziget mellett. Nem fértünk el. Ez azt jelentette, hogy az erős szélben és hullámokban cikk-cakkban tudtunk volna haladni Guadeloupe fővárosáig. Hogy kiméljük a gyomrunkat, hajót stb. ezért a sziget szélvédett oldala felé fordultunk, és háromnegyedszélben száguldottunk a csücsök felé. Ahogy közeledtünk a partokhoz, a szél a magas hegyek miatt torlódott, úgy tért ki a széljelző is: 40 csomó, 50 csomós befújásokkal.
A csücsöknél nehezedett a helyzet, befordultunk, a háromnegyedszélből negyedszél lett. Ráadásul nem kerültünk szélárnyékba sem, helyette a lejtős domboldalon felgyorsult a szél, 50 csomóra erősődött és gyakran - a 60 csomóig méretezett skálán - kiakadt a mutató. Ilyen erős szélben tartósan most hajóztam előszőr, és nagy megelédeséremre a bő negyedszelet tudtuk tartani. Néha a széllel ellentétes fedélzet elérte a vízfelszínt és a kormánnyal is sokat kellett bírkózni.
Megközelítettük Basse Terre város kikötőjét, a partról pár méterre sem csökkent a szél 30 csomó alá. Kiraktuk a puffereket, kikészítettük a kikötőköteleket és óvatosan, de határozottan behajóztunk. A kikötő száját hurrikán tépázta meg, a külső moló vége beleomlott a csatornába, a jelzőfény hiányzott. A megmaradt szűk csatornában sikeresen behajóztunk a nagyon szűk kikötőbe. Teltház. Vissza kihajóztunk, minden puffert egy oldalra tettünk, visszahajóztunk, és egy bent álló hatalmas katamarán oldalára rákötöttünk.
A katamarán tulaját ismerősként üdvözöltük, már találkoztam vele Martinique-n.
Sajnos a kikötő vezetőjét nem tettük boldoggá, hogy nála kerestünk menedéket, mert a molót - amihoz a katamarán volt kikötve - szintén megrongálta a hurrikán (és a kikötőben elsüllyedt hajók is foglalták a helyet). Felajánlott a kikötő mélyén egy szűk helyett. Manőverezésre elegendő hely hiányában az erős szélben lesodródtunk. Egy kötelet dobtunk egy motorosra, és rögzítettük a hajót, majd két hosszú kötél segítségével a kikötőhelyre vontuk át a vitorlást.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:1234

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2084554