| 2006.01.14 - 2006.02.06 «« 1/4 oldal »»
|
1. nap, 2006.01.14. , Megérkezett a csipet csapat | | A Szélalatti szigetek |  | | A Cohe De Lamentin öböl |
Az utazashoz Miszlay Imre nagyon erdekes kepeibol lathattok valogatast itt: immi.photopians.org
Még reggel lehorgonyzott mellém egy katamarán. Elég közel. Nem értettem, hatalmas a horgonyzóhely, ráadásul majdnem üres, erre pont mellém áll. Nem zavartatta magát, bociba szállt, és kiment a partra. Végül is passzát-szél fúj, nagyjából egy irányból, talán nem lesz gond.
Kaptam egy SMS-t a fiúktól, hogy másfél órát késik a gépük. Legalább kényelmesenem mindenre jut idõm.
14 óra körül jött egy nagyobb squall, a szél dél-keletire fordult, a katamarán vészesen közeledett. Ugyis ideje lett volna indulnom a reptérre, ezért felszedtem a horgonyt.
A reptérhez egészen közel lehet hajóval kerülni, a Cohe De Lamentin öbölben a Marina De Cohe szájánál dobtam horgonyt. Úgy emlékeztem, hogy 5 óra körül jönnek a vendégek, de azért megnéztem a levelezésünket: rosszul emlékeztem! 15:10-kor érkezik a gép. Ránézek az órámra, 16:30! Másfél óra késéssel mindjárt leszállnak. Bevetettem magam Rotorkába, beeveztem a Marinába. Elég érdekes kis hely, egészen vékony nyilás mangrove mocsárban, kétoldalt mindenféle hajókkal (volt köztük több elsüllyedt, leégett, sérült). Kikötöttem Rotorkát, majd elsétáltam a reptérhez. A kikötõ közvetlen a reptér mellett volt, de pont a fõépülettel ellentétes oldalon, kb. fél óra gyalog.
Örömmel üdvözöltük egymást, majd visszasétáltunk a kikötõbe. Közben érdekes jelenséget észleltünk: mintha egy tündérmesébe keveredtünk volna, 2-3 másodpercre fehér fénnyel felröppenõ bogarak szálldogáltak.
A kikötõben Rotorkára ráállt egy motoros yacht, de olyan közel, hogy ki sem tudtunk állni. Persze fogalmazhatnánk ugy is, hogy Rotorka elfoglalta az õ helyét, ezért nem tudott teljesen beállni a helyére. A hajón nem volt legénység, eloldottuk a köteleit, kicsit hátrébb engedtük, kiálltunk Rotorkával, majd visszakötöttük a hajót. Határeset volt, de egy fuvarral (3 fõ, sok csomag) beeveztünk a hajóra.
Barna el sem hitte, hogy egyedül ilyen rendet csináltam. Mondtam neki, hogy itt mindíg ilyen rend van, ehhez tartsák magukat :-) Remélem ezeket a sorokat majd csak az út végén olvassák...
Welcome drink, hajó birtokbavétele majd egy fenséges vacsora után fáradtan tértek nyugovóra a fiúk. Esõs az idõ, negyedóránként esik 1-2 percet.
Napi pozíciók:
13:00 14-35.00N 61-01.00W log= 7177.7
13:00 14-35.00N 61-04.00W log= 7177.7
 |  |  | | Távolságok a Karib-tengeren | Egy squall, jott, mikozben eppen a horgonyt huztam felfele | Imre mindjart egy nyakatekert fenykeppel kezdett | | | | | | |
|
2. nap, 2006.01.15. , St. Lucia karnivál | | Fort D France a hajorol |
Reggel nehezen összeszedelõzködött a társaság. Reggeli majd baleset-, biztonságtechnikai és WC kezelési oktatás következett.
A frissülõ passzátszélben visszavitorláztunk Fort D' France-ba. Ebéd után eléggé elpunnyadt a társaság, még érezteti hatását a hosszú repülõút és az idõeltolódás. 2 óra körül sikerült összeszedelõzködnünk, és kirotorkáztunk a partra.
Meglepetésünkre egy maszkokba öltözött csapat haladt az elkerített földúton. Néztük, hogy mi lehet ez? Tüntetés? Követtük õket a fõtérre, ahol már több 100 jelmezes ember tolongott. Ma van a St. Lucia karnevál!!! Nem lehet ilyen mázlink...
20-22 különbõzõ látványos jelmezekbe öltözött csoport vonult körbe-körbe Martinique utcáin. Saját maguknak doboltak, a dobosok elõtt általában táncosok haladtak. Voltak katonák, kókuszdió-ruhás lányok, napkorong-fejûek, tollba öltözöttek, óvszer-fejûek stb. Rettenetesen nagy volt a tömeg és jó a hangulat.
Egészesn sötétedésig meneteltek, doboltak és táncoltak. Szuper mûsor volt, a vérükben van a ritmus és a tánc.
Készítettünk egy csomó fényképet, ezek itt talalhatok.
Napi pozíció:
10:00 14-35.00N 61-04.00W log= 7177.7
 |  |  | | Barna kipiheni az utazas faradalmait | Az arbocunk | Az erod |  |  |  | | Izelito... | ...a... | ...karnevalbol |  |  |  | | Nezok #1 | Nezok #2 | Jon a tomeg | | | | | | |
|
3. nap, 2006.01.16. , A Jezsuiták útja | | Imre vedi a gepet |  | | Ekkora a levelem! |
Reggel fél 7-kor keltünk, hogy minél hamarabb indulhassunk túrázni. 9-re értünk ki a partra és fél 12 lett mire begyûjtöttük az információkat, hogy hogyan és hova kell mennünk. A technikánkon lesz még mit csiszolni.
A város a tegnapi karnevál után nehezen ébredezett.
Egy kommunális-taxival jutottunk el a túra kiinduló pontjához. Ezek a taxik 10-12 személyes kisbuszok és fix utvonalon járnak. A többi szigeten megismert kommunális taxikkal ennyi a hasonlóságuk. Ezek általában a 2 végállomás között nem állnak meg. Csak akkor indulnak, ha megteltek, és nincsenek túlzsufolva. A zeneszolgáltatás is az elviselhetõ szinten marad. Még egy hasonlóságot fedeztem fel: a nõi sorfõrünk hegynek fölfele az összes személyautót lenyomta.
A buszunk felkanyarogott a szerpentinen, és egy civilizációtól messzi helyen kirakott, megérkeztünk.
A túraútvonal esõerdõn keresztül kanyargott fel, le, jobbra, balra. Nagyon dús a növényzet, hatalmas levelek, sûrû avar, sár, latyak. Egy patakoton 2 helyen is át kellett kelni, a másodiknál csak mezitláb sikerült átkelni.
Késõ délutánra sárosan, fáradtan kiértünk a fõútra. Stoppoltunk, és szinte egybõl egy házaspár fel is vett minket. Óvatosan szálltunk be, mert a cipõnk, ruhánk elég sáros volt. Õk is turisták voltak, és a bérautó koszolódásának megakadályozása nem volt elsõdleges céluk. Szerencsére.
Csak egy Balata nevû helységig vittek, az ottani botanikuskertbe tartottak. Itt fél órán keresztül nem vett fel senki minket, viszont a botanikuskert zárva volt, és a házaspár messzirõl integetett, hogy menjünk, elvisznek. Köszönjük!!! |  |  | | Esoerdo | Erdekes level | Tarzant jatszunk |  |  |  | | Ez jo volt... | Itt ebedeltunk | Toltott paprika konzerv hidegen |  |  |  | | Neha a ciponket is le kellett vennunk | Vissza fele Fort D France-ba | Utcakep |  | | | | A szemetet nem osszegyujtik, hanem arrebfujjak | | |
|
4. nap, 2006.01.17. , St. Pierre | | Anse Mitan |  | | St. Pierre |
Reggel felszedtünk a horgonyt és átvitorláztunk az öbölben szemben levõ Anse Mitan településhez. Vízünk még este elfogyott, úgyhogy elõszõr a La Pontoon nevû molóhoz áltunk, ahol vízet és üzemanyagot vételeztünk. A ponton nevével ellentétben nem úszik a vízen, ezért nem is követi a tenger mozgását. Messzirõl jött, hosszú, elnyújtott, kb 30-40 centis döghullámok suhantak át hajótestünk alatt. Mi is csak akkor vettük észre õket, amikor a kikötõkötelek hangosan recsegni kezdtek. A hajót szinte táncolt a moló mellett, a kötelek néha annyira megnyúltak, hogy attól tartottam, bármelyik pillanatban elpattannak. Ledupláztuk a köteleket és igyekeztünk minél gyorsabbak lenni. A gázolaj eddig ezen a szigeten volt a legdrágább, 90 cent egy liter (szemben a másutt megszokott 50-60 centtel).
Mindenféle víztartályt, lavórt, müanyag dobozt teli töltöttünk vízzel és beáztattam a pár hete gyülõ szennyesem. Horgonyt dobtunk a település elõtt, és Imrével felfedeztük a partot, amíg Barna lekaparta az algát a hajó oldaláról.
Anse Mitan Matrinique eredeti nyaralóhelye, minden a turizmusról a turistáknak szól: éttermek, bárok, szuvenir boltok.
Horgonyunk felhúztuk, és St. Pierre-be hajóztunk át. Nagyon ügyesen lehet csak lehorgonyozni a város elõtt, mert a part nagyon hirtelen mélyül. Horgonyunkat 7 méteres vízmélységben dobtuk le, de mire kiengedtük a láncunkat, a hajó már 25 méter mély vízben állt. Holnap egész napos kirándulást tervezünk, úgyhogy alaposan meggyõzõdtem arról, hogy tart-e a horgony.
St. Pierre korábban Martinique fõvárosa volt, és a Pelé vulkán lábánál fekszik. 1902-ben a vulkán oldala felrobbant, és pár percen belül a forró gõzök mindenkit megöltek a városban. 30.000 emberbõl egyedül egy magánzárkában levõ rab éltel túl a katasztrófát.
A várost azóta újjá építették, de sok helyen látni a korábbi romokat.
Napi pozíció:
16:00 14-43.00N 61-11.00W log= 7188.2
 |  |  | | Mar megint egy szivarvany... | ... es egy katamaran | Marigot strand a hajorol |  | | | | Megerkeztunk St. Pierrehez | | |
|
5. nap, 2006.01.18. , Pelé-vulkántúra | | O is a buszra vart |  | | Rotor horgonyon St. Pierre elott |  | | Piaci valasztek |  | | Parti kompozicio |  | | Ultetveny |  | | Az osveny labanal levo terkep |
Tegnap már említettem, hogy nem olyan egyszerû horgonyozni St. Pierre elõtt. Tegnap este már szinte teljesen tele volt a horgonyzó hely, és bepréseltem magamat 2 charterhajó közé. Úgy helyezkedtem, hogy amikor majd enged a horgonyuk, megússzam az ütközést. Még kisért a menorcai katamarán-találkozó emléke (lásd RV1).
A tõlünk balra levõ hajó szép lassan elindult a nyílt tenger felé. Csak éppen a horgonyt nem húzták fel. És senki sincs a fedélzeten. Segédcsónakot sem láttam rajta. Elengedett a horgonya, és a nyílt víz felé sodródott a hajó! Magamhoz kaptam egy hosszú kötelet, rákötöttem a Rotorra, és Rotorkával utolértem a távolódó, de még pár méteren belül levõ hajót. A kötelet rákötöttem a hátsó bikájára, gondoltam, amíg elõkerül a gazdi, addig a mi horgonyunk a 2 hajóval is könnyedén megbírkózik.
Miközben zörögtem, egy álmos nõi fej jelent meg a fedélzeten.
- Te meg mit csinálsz itt? - kérdezte meglepõdve.
- Elengedett a horgonyotok!
- Szívem, gyere gyorsan! - kiáltotta, feltûnt még egy álmos fej. Hirtelen eltûnt az álmosság a szemükbõl.
Megköszönték, hogy szóltam, majd motort indítva el is hagyták a kikötõt. Kár, hogy ott voltak a fedélzeten, mert ha egy üres, szabadon sodródó hajót találok, a tengeri jog szerint igényt tarthatok a tulajdonjogára. Majdnem lett még egy 40 lábas vitorlásom!
Amúgy a késõi indulást elkerülendõ, negyed hétkor keltünk. Miután a közelben felszabadult egy kis hely, újra horgonyoztunk. Biztos akartam lenni benne, hogy estére, mikorra vissza fogunk érni az egész napos kirándulásból, a hajó ugyanott legyen, ahol hagytam.
A közeli dombok a gyenge szellõt megfordították, és a hajók a part felé kezdtek sodródni. Ezért azért problémás, mert mindenki viszonylag a parthoz közel engedte a horgonyt le, a meredeken mélyülõ fenék miatt. Hogy megakadályozzam, hogy a hajónk partra sodródjon, a hátsó horgonyt is leengedtem.
Hiába a korai kelés, csak elment az idõ, és 10 óra körül jutottunk ki a partra.
Egy helyi busszal és autostoppal (sofõrünk: nõgyógyász konferenciára jött doki) jutottunk el a Les Georges de la Falaise szurdokhoz, ahol a szép vízeséseket akartuk megnézni. A szurdokhoz vezetõ utat valaki azonban megvette, a bejáraton felirat: parkoló, pihenõhely használat, vezetõ 7 euro.
Nekünk nem kellettek ilyen szolgáltatások, ezért határozottam megpróbáltunk besétálni.
Egy bevert képû, nagy fekete elállta az utunkat:
- Állj fiúk! Most szépen ideálltok a pulthoz sorban, és befizetitek a 7 eurot, ha be akartok jönni - érdekes stílus.
- De mi nem akarunk sem parkolni, sem használni a sziesztázóhelyet, sem vezetõ nem kell. Itt a térképünk, ide szeretnék elmenni.
- Lószar a térkép! Ide nem jöttök be, csak ha fizettek - nem értettük, honnan ez a kellemes stílus és dühkitörés. Ha eddig befizettük volna a 7 eurot, akkor mostmár biztos nem. Itt van ez a szigetiekre abszolút nem hasonlító állat, aki jól lenyúlja a túristákat. Térképeink alapján elindultunk a szurdok mellett, hogy keressünk valami másik átjárót. Persze nem találtunk. Visszafelé szem és fültanui voltunk, amint a debill stílusa 10-12 turistát riaszt el, és szállít vissza a kocsijukba. Barna benézett a telke mögé, hátha átt lehet jutni.
- Kis barátom, ne keresd a bajt, gyere szépen ide és fizessél - szóltak rá. Hát én nagyon jól szórakoztam. Még megpróbálkoztunk a szomszédokkal, hátha átengednek, de nem jártunk szerencsével sem a debill feltételezett feleségével, sem a megfélemlített galambárussal.
Átstoppoltuk magunkat a Peléhoz (sofõreink: fiatal franca pár, akiknek a nagyszüleik a magasabb nyugdíj miatt ide költöztek - ha egy francia nyugdíjas ide költözik, 3x annyi nyugdíjat kap, mint otthon; helyi földmûves, félig krumpliszerû zöldséggel megrakott platóján felvitt egészen a vulkánon levõ parkolóhoz, pedig nem is ott volt dolga).
A parkoló 600 méteren volt, és itt már nem volt melegünk. Magunkra aggattuk minden ruhánk és elindutunk a csúcs felé. Lépcsõkön, meredek sziklákon másztunk felfelé. Sokat nem láttunk, mert az egész vulkán felhõben úszott. 3x bõrig áztunk. A csúcson, 1260 méteren elfogyasztottuk az ebédünket: hideg töltött paprika konzerv, alma, narancs, csoki.
Stoppal (sofõrünk: itt nyaraló francia pár, a hegyrõl pont St. Pierrbe tartottak fürdeni - nem árultuk el, hogy ott nem lehet igazán fürdeni, nehogy másfele menjenek) jutottunk vissza a hajóra.
Este 9-kor érkezett meg Charlie. Jól idõzített, mert sötétedés útán 5 percenként jött zuhogó esõ 30-35 csomós befújásokkal és õ pont 2 ilyen között érkezett. A csomagjait a légitársaság elhagyta, holnap érkezik.
 |  |  | | Menetben | 1233 meteren | A kilatas nem volt tokeletes |  |  |  | | Rotor a lemeno nap fenyeben | Ott voltunk fent | A molo | | | | | | |
|
6. nap, 2006.01.19. , Még egy nap Martinique-nMivel Charlie csomagjaira vártunk, nem indultunk. Elégge ramaty volt az idõ. Süt a nap, majd 3 perc zuhogó esõ, negyedóra napsûtés, majd kezdõdött elõlrõl.
Délelõtt végre világosban is körbejártunk St. Piert, megnéztük a színház maradványait, a túlélõ celláját és a vulkánológiai múzeumot.
Este megérkezett Charlie csomagjai is, semmi akadálya a holnapi indulásnak..  |  |  | | Erdekes haz | A szinhaz romjai | A szinhaz lepcsoje |  |  | | | Ablakban | Tole vettunk ananaszt | |
|
7. nap, 2006.01.20. , Vízkeresztség | | Roseau |  | | Attorunk egy hullamhegyet |  | | Rotor orra vizbe furodva |  | | Eltununk a hullamok kozott |
 |
Charlie tollából:
Reggel zuhogott az esõ, arra gondoltunk, ha hamar felszedjük Rotorkát, akkor végre élvezni fogjuk a vitorlázást a Saint Pierre-i özönvízszerû esõk után. Bõrig áztunk, nem élveztük.
Amíg a sziget takart, addig szolid élõ hullámokon mentünk, Barni viszont nagyobb gondban volt a hegyek által folyton változó szelek miatt. Akkor még nevettünk azon, hogy folyton imbolygott a hajó a véget nem érõ irányváltások miatt. De aztán kiértünk a nyílt óceánra, ahol a szél kiatartóan hordta arcunkba a vízet, alánk pedig embermagasságú hullámokat hozott. Elõször Imi hajolt át a korláton megnézni a hullámok taraját, én akkor még azt hittem, egy Dedalonnal túlélem az akciót. Höhö, nemsokára versenyt hánytunk, késõbb pedig Barni is beugrott egy rövid vendégszereplésre.
Nemsokára megismerkedtünk a kúppal, ami a hányáson nem sokat csillapított, de rettenetesen elálmosított. Nekem a feladat nehezítve volt, mivel az elõzõ napok hasmenése még nem múlt el nyomtalanul, de a továbbiakban eltekintek attól, hogy a Nyájas Olvasót rektális élményeimmel szórakoztassam.
Az embermagasságú hullámok késõbb háromméteresre nõttek, és biztosíthatom az olvasót, hogy ez semmiben sem különbözött az elõzõektõl. Menet közben többször nyakunkba szakadtak nehéz esõk, és 30 csomó körüli szelek, sóval kiverve arcunkat. Ezen a ponton egy pillanatra megállva arra emlékeztetnék, hogy az út nyolc órán át tartott. Minden pillanatát nem élveztem az utazásnak, így a cockpitban elaludtam, és már csak Dominicán ébredtem fel. A sziget napsütéssel, esõvel, valamint mindkettõvel egyszerre fogadott, némi bizakodásra okot adva. Epekedve vártuk, hogy végre szárazföldet érezzünk a talpunk alatt.
Elsõ donimikai ismerõsünk már a nyílt vizen elénk sietett köszönteni minket. Pancho klasszikus nyaggatós árus volt, aki addig nem hagyott békén, amíg pénzt nem látott tõlünk. Õ mooringot árult, vagyis kikötõhelyet. Õt dollárt kért, mi viszont nem kértünk belõle. Kétszáz méter múlva megérkezett a konkurencia, õ már tíz amerikai dollárt kért a kikötõbójáért. Panchó ekkor újra mellénk kanyarodott, versenytársa azonnal öt dollárra szállította le az árat. Hiába, ez a piacgazdaság, ugye. Panchónak weboldala van, meg mosodája, meg internete, és még a szigeten is végigvezet minket jutányos áron.
Martinique az esõzéseivel üldözött minket, Dominica pedig zárt vámhivatallal várt minket. Vagyis éppenhogy nem várt minket. A hivatal négykor bezárt, így fél ötkor már a partra se tehettük a lábunkat. Ennyí viszontagság után azonban már nem hagytuk, hogy bármi letörje a hangulatot. Felfedeztük, hogy Roseau tengerpartja gyönyörû kék vízzel teli, meredek hegyoldalait pedig buja zöld növényzet borítja. Fejest ugrotunk a vízbe, élvezettel néztük a parton sárgálló banánfákat, a meleg tengervizet és a partról behallatszó karibi zenét. Mire visszamásztunk a hajóra, meleg trópiusi esõt kaptunk a nyakunkba. Esküszöm, ezért megérte végigszenvedni a napot. A Paradicsomba érkeztünk, bár a parton még nem tudtuk, mi vár.
Napi pozíció:
16:00 15-19.90N 61-24.19W log= 7227.2
 |  |  | | Errol a hajorol fotoztak minket | Ok is eltuntek neha | A legenyseg |  |  |  | | A kormanyos | Jo az ido! | Pnacho, a segitonk | | | | | | |
|
8. nap, 2006.01.21. , A Kiázott Talpak Napja | | Ismet patakokon kellett atkellnunk |  | | Rak vedekezoallasban |  | | Vizeses |  | | Erdekes noveny |
Charlie tollából:
Ha a Paradicsomban az ember bõrig ázik, akkor mi vitán felül megtaláltuk. Ma elindultunk felfedezni a szigetet, trópusi erdõkön átvágva jutottunk el hatalmas vízesésekhez; olyan helyekre, ahova csak jó kondiban érdemes neki indulni. Az esõ ma sem állt el, így az út nemcsak fárasztó volt, de teljesen el is áztunk. Eleinte próbáltunk száraz lábbal átkelni a hírtelen megáradt patakokon, kisebb-nagyobb köveken egyensúlyozva átjutni vagy tucatnyi vízfolyáson.
Természetesen nem sikerült. Mindannyian vízbecsúsztunk egy pár alkalommal, a meleg trópusi esõ pedig felülrõl áztatott el. Az elsõ, nagyjából 40 méter magas vízesés után már nem volt száraz ruhadarabunk, így már gyorsabban, a patakokon vizes cipõvel átgázolva haladtunk tovább.
A Midleham vízesés lélegzetellálító magasságból hatalmas robajjal hullik alá, így is fenséges látvány, napsütésben pedig egészen gyönyörû lehet. A Stinking Hole viszont egy szimpla gödör, viszont nevéhez méltó módon büdös. Vulkáni eredetû gázokat ereszt magából, és a benne lakó denevérek guánóját is remekül lehet érezni. Laudatba érve ismerkedtünk meg Philippel, a nemzeti park erdészével, aki nagy szeretettel beszélt a vadvilág megõrzésérõl és az ökoturizmus fontosságáról. Tovább mentünk a Trafalgar vízesésekhez (három is van belõlük egyszerre). Ezt is érdemes megnézni, és biztos a Boiling, valamint a Boeri tó is csodálatos, de nekünk már idõnk se volt, és az esõhöz ekkor erõs szelek is csatlakoztak, így a tüdõgyulladást megelõzendõ inkább visszatértünk a fõvárosba, Roseau-ba.
A húszezer lakosú fõváros apró, egyemeletes házakkal van tele, a legváltozatosabb színekre festve, noha ezek a színek valószínûleg egyetlen londoni klub falán se jelenhetnének meg. Rengeteg fényképet készítettünk ezekrõl a házakról, tessék megnézni õket a galériában. Amit a képek nem adnak vissza: ha rámosolyogtunk a járókelõkre, nagyon kedvesen köszönt valamennyiük. Barninak ugyan eleinte voltak fenntartásai a helyiek jószándékát illetõen, de végül õ is nyugodtan sétált velünk. A legnagyobb gondot a koldusok jelentették, akik kitartóan, de nem tolakodóan kértek pénzt. Ahogy esteledett, egyre több szétcsúszott arc kérdezte, hogy keresünk-e valamit, de mi köszöntük, nem kértünk füvet.
Vacsorázni - rengeteg keresgélés után - egy elég lepukkant Pizza Palace nevû krimóba ültünk be, ahol a koszt ugyan pocsék, de legalább olcsó volt. Elõtte a vámhivatallal szemben söröztünk, a hely kellemes volt, de túl tiszta Gézának, így a város minden utcáját és minden kifõzdéjét végigmértük, utána ültünk be a pizzériába csirkét enni.
Vacsora után hazagyalogoltunk, mivel Pancho barátunk - akitõl a moooringot és az idegenvezetést vettük - nem vette fel a telefonját, így nem tudtuk megkérni, hogy a terveknek megfelelõen vigyen haza minket. Végül a kikötõben találtunk rá, onnan pedig készségesen a hajóhoz fuvarozott minket.
Most is salsa hallatszik a partról, de mi nemsokára lefekszünk, mivel hajnalban indulunk Guadalope-ra. Mivel egyre kevesebb száraz ruhánk van, egyre jobban reménykedünk a napsütésben.
|
10. nap, 2006.01.23. , Guadeloupe | | Basse Terre |  | | Basse Terre marina |
Reggel mindent elpakoltunk. A fiúk most már kezdik elhinni, hogy ami nincs elpakolva, az veszélyben van. A Szentek-szigetekrõl Guadeloupe-re szerettünk volna áthajózni. Már a kikötõbõl láttuk, hogy erõs szél lehet a nyílt vízen, és a célunk fõvárosához lehet, hogy széllel szemben kellene krajcolni a hatalmas óceáni hullámokon, miközben mögöttünk hullámverte, veszélyes part vár ránk.
A fõvitorlába bekészítettem az I. refft, majd kihajóztunk a nyílt vízre. A szél 25-35 csomós volt, az erõs-szeles fokot I. reffig kiengedtük, és kipróbáltuk, elférünk-e a sziget mellett. Nem fértünk el. Ez azt jelentette, hogy az erõs szélben és hullámokban cikk-cakkban tudtunk volna haladni Guadeloupe fõvárosáig. Hogy kiméljük a gyomrunkat, hajót stb. ezért a sziget szélvédett oldala felé fordultunk, és háromnegyedszélben száguldottunk a csücsök felé. Ahogy közeledtünk a partokhoz, a szél a magas hegyek miatt torlódott, úgy tért ki a széljelzõ is: 40 csomó, 50 csomós befújásokkal.
A csücsöknél nehezedett a helyzet, befordultunk, a háromnegyedszélbõl negyedszél lett. Ráadásul nem kerültünk szélárnyékba sem, helyette a lejtõs domboldalon felgyorsult a szél, 50 csomóra erõsõdött és gyakran - a 60 csomóig méretezett skálán - kiakadt a mutató. Ilyen erõs szélben tartósan most hajóztam elõszõr, és nagy megelédeséremre a bõ negyedszelet tudtuk tartani. Néha a széllel ellentétes fedélzet elérte a vízfelszínt és a kormánnyal is sokat kellett bírkózni.
Megközelítettük Basse Terre város kikötõjét, a partról pár méterre sem csökkent a szél 30 csomó alá. Kiraktuk a puffereket, kikészítettük a kikötõköteleket és óvatosan, de határozottan behajóztunk. A kikötõ száját hurrikán tépázta meg, a külsõ moló vége beleomlott a csatornába, a jelzõfény hiányzott. A megmaradt szûk csatornában sikeresen behajóztunk a nagyon szûk kikötõbe. Teltház. Vissza kihajóztunk, minden puffert egy oldalra tettünk, visszahajóztunk, és egy bent álló hatalmas katamarán oldalára rákötöttünk.
A katamarán tulaját ismerõsként üdvözöltük, már találkoztam vele Martinique-n.
Sajnos a kikötõ vezetõjét nem tettük boldoggá, hogy nála kerestünk menedéket, mert a molót - amihoz a katamarán volt kikötve - szintén megrongálta a hurrikán (és a kikötõben elsüllyedt hajók is foglalták a helyet). Felajánlott a kikötõ mélyén egy szûk helyett. Manõverezésre elegendõ hely hiányában az erõs szélben lesodródtunk. Egy kötelet dobtunk egy motorosra, és rögzítettük a hajót, majd két hosszú kötél segítségével a kikötõhelyre vontuk át a vitorlást. |
Folytatás a következõ oldalon... |
| | |
|
