Hajónapló: Elzász

in English

Ma hajnalban volt a legmelegebb, már 7 előtt felkeltünk, hogy elinduljunk visszafele a csatornákon. A reggeli 7 órás nyitásról azonban a csatornaüzemeltetőt elfelejtették tájékoztatni, ezért 9-ig kellett várnunk a nyitásra, pedig mi be is telefonáltunk, hogy most mi a helyzet. Egy másik német hajós pedig a zsilip másik oldalán türelmetlenkedett, de mondtuk neki, hogy várnia kell 9-ig, azaz kicsivel utána, mert minket engedtek először át a zsilipen.
Egy kis nehezítésként most lentről fölfele zsilipeltünk. A nehézség csak az volt, hogy a falon nem mindenütt volt rögzítő a zsilipben, csak a zsilip tetején, a peremén. Ide kellett vagy fellasszózni a kötelet lentről vagy csáklyával felsegíteni. Egy idő után ez a művelet is rutinosan ment. Csak ebédelni álltunk meg de egyébként folyamatosan haladtunk a hajóval. Valahogy a fedélzeti ernyőnk is magasabb lett a csatonán visszamenet, mert néhányszor felakadt egy-egy hídon, de mindig az utolsó pillanatban sikerült elkapnunk, mielőtt végleg lesodródhatott volna a fedélzetről. A nap tűzött továbbra is. Eső nem esett már amióta elindultunk. A vizünk gyorsabban fogy mint vártuk, de szerintünk azért mert kisebb a tartály, mint mondták, ezért kétnaponta tankolnunk kell.
A nap végére 18 csatornán keltünk át és az utolsó zsilippel 16 métert emelkedtünk, de a csatorna egyik balra forduló ágánál elfordultunk egy tavacska felé, melyet már Nancy-ba menet kinéztünk és egy kisebb marinánál kikötöttünk. Itt egy keves férfi német szóval segítségünkre sietett és mondta-mondta, hogy mit csináljunk, hogy kössünk ki. Először azt hittük, hogy egy erre túrázó hajós és nem értettük miért rendezgeti a hajónkat. Később kiderült róla, hogy a marinában dolgozik, pedig még friss bagettet is ígért a következő napra - így ki gondolta volna róla, hogy a marinához tartozik.
Kikötés után a strandot kerestük, de a strand a képzeletünket alulmúlta, mert két rövid köves partszakaszon tudtunk csak bemenni a tóba, ahol a hínáros növények szúrták a hasunkat. Azért a víz frissítő volt és elmondhatjuk, hogy fürdőztünk egyet az elzászi vizeken, melynek hőmérséklete egész meleg volt. A kártyapartink után tértünk nyugovóra.

Az útnak ezen a részén sokkal frisebb a levegő, mint a városoknál. Nemcsak a 2 hűs alagút miatt, melyeken ma keltünk át, hanem a minket körülvevő erdők miatt is. Egy megállót tartottunk egy kevésbé turistás kis településen, melynek nyelvtörő francia neve van, Xouaxange. Itt egy korabeli kis templomot látogattunk meg márvány és gránitköves temetőjével és kivételesen a templomba is bejutottunk, ahol egy lelket sem találtunk, ahogy a kis településen sem láttunk az utcákon sok embert. Mindenki a házában pihent vagy dolgozott valahol, de az utcák üresen pangtak a nyári melegben. Megtaláltuk a várromot is, melyet az egyik utikalaúzunk ajánlott. A rom igazán rom volt, mert egy növényzettel már benőtt negyed falra akadtunk csak. Ezután az éhes társaság nagy meglepetésére egy madagaszkári kis étteremre akadtunk, itt távol Afrikától. A tulajdonos hölgy valóban Madagaszkárról származott és ezért az ottani különlegességek is megtalálhatóak voltak az étlapján, ahogy az étlapot is saját kezével készítette el - ez egy igazi művészeti alkotás volt.
Folytatva utunkat elérkeztünk a lifthez, ahol most sorbanállás volt, mert kicsit nagyobb volt a hajóforgalom és három hajó várakozott előttünk. Eddig meglepő módon nem igazán volt nagyobb hajóforgalom és általában szabadok voltak a zsilipek. Szerencsére mindhárom hajó egszerre utazhatott előttünk, mire mi is sorrakerültünk, így az egész művelet bő egy órácskát tartott. A lift alján a kristálygyárat látogattuk meg és közel a 7 órához sajnos már a bobpályát is bezárták. Ezért az utolsó 3 zsilipen körülbelül negyven perc alatt haladtunk át, versenyt futva az idővel, mert tudtuk, hogy ezek zsilipek 7-kor zárnak. Loutzelburgba érkezve kihasználtuk utolsó esténk a hajón és a maradékokból elkészített fennséges vacsorát fogyasztottuk el, melyet a zsilipelések közben készítettünk. Ezután megmásztuk a várat (kb 20 perc volt a hajótól) melyhez a vasútállomást is útba ejtettük. Ez a várrom egészen jó állapotban volt, még néhány korabeli díszítőelem, boltíves kapuk és díszes ablakok is megmaradtak belőle és innen jól ráláttunk Loutzelburgra is. Itt kellemesen szitálni kezdett az eső, de azért a kerülőutat választottuk visszafelé a hajóhoz.

Reggel visszaadtuk a hajót és csak egy pufferünk sérült rajta, de azt mondták ez nem gond benne van az árban. Ez a puffer egyébként már átadáskor félkötéllel lógott a hajón. A taxik kicsit késtek, de megvárhattuk őket a hajón, mert aznap nem jött ra másik társaság. A következő két napot strasbourgi városnézéssel töltöttük és egy kicsit sajnáltuk, hogy ilyen gyorsan vége lett a csatornahajókázásnak. De persze ekkor még nem tudtuk, hogy kalandjaink tovább fognak folytatódni a repülőtársaság jóvoltából, akik miatt lekéstük a frankfurti gépünket és ezért kompenzálniuk kellett egy csomó embert akik a buszukkal futottak be Frankfurt a.