Hajónapló: Indonézia folytatás

in English

     2016.07.12 - 2016.08.23                                   »»   4/5 oldal   »»

Ugrás oldalra: 1 2 3 4 5

...folytatás az előző oldalról

34. nap, 2016.08.14. , Kelet-Lombok Hajnalban befelhősödött az ég és pöffös lett a szél, de lassan az előző napi döghullámzás alábbhagyott. Reggelre szépen megerősödött a szél, ezért végre a motort leállíthattuk. Géza egy vödörrel a kezében sétára indult a hajó fedélzetén, de ezúttal nem a hajókarbantartás végett, hanem mert egy madár csúnya barna foltokat hagyott a génoánkon az éjszaka leple alatt. Nem tudjuk mit ehetett előtte, de a csúnya foltokat nem tudtuk sima vízzel kiszedni a vitorlából. Egy halász egy legalább 200 méteres hálót feszített ki előttünk egy kis alig észrevehető piros zászlóval rajta, majd a csónakjából mutogatott hogy kerüljük ki. Még jó hogy mutogatott, mert nem láttuk, hogy háló van előttünk. Délutánra ismét alábbhagyott a szél, azaz jött és ment kedve szerint. Már sötétedni kezdett amikor a kelet-lomboki szoroson beajóztunk, de mivel már nem először hajóztunk erre ugyanúgy tudtuk, hogy hol vannak a zátonyok ahogy a FAD-okat is ismertük már az utunkon nap közben. Azért bekapcsoltuk a radarunkat is, mert ebben az öbölben nemcsak a zátonyokra, hanem a halászhajókra is ügyelni kell. Az analóg radarunk szépen mutatta, hogy merre járnak a csónakok, és azt is láttuk, hogy sprintelnek el előlünk, amikor éppen feléjük fordulunk. Nemhiába, itt Indonéziában íratlan szabály, hogy a nagyobb hajónak van elsőbbsége. Sajnos ezt néha velünk szembe is alkalmazák. Idén kötelezővé tették az AIS használatát, de ez csak a külföldi hajókra érvényes. Ebben az öbölben kivételesen hatalmas volt a döghullámzás, úgyhogy hiába álltunk itt meg éjszakára, nem sokat tudtunk aludni.

35. nap, 2016.08.15. , A Medana öbölbe mintha haza járnánk Nem volt nehéz felébredni, az ágy szó szerint kirázott magából minket. Amikor a döghullámzás oldalba kapja a hajót, akkor az ember ide-oda gurul az ágyban. Szerencsére kiesni nem tudunk belőle, de nem lehet úgy szétterpeszkedni, hogy ne ringjunk jobbra-balra és hát az ember álmában nehezen támasztja meg önmagát, ezért ilyenkor nem sokat lehet aludni. De szerencsére ez elég ritkán fordul elő, jóllehet itt Indonéziában gyakran betör a döghullámzás az északi kikötőkbe a déli szigeteken. Ismét döghullámzós menet következett, de ezúttal több 15-16 csomós keleti széllel. Ezért kicsit járattuk a motort, de azért húztak a vitorlák is. Délután 3 körül érkeztünk Medana öböbe, ahova mintha már haza járnánk. Úgy is fogadtak minket a marinában, mint régi ismerősöket, még a horgonyzó díjat is lealkudtuk az előző évi árra. A vízumunk intézéséhez, pedig már elkészítették a papírokat is, ezért rögtön le is adtuk az útleveleinket.

36. nap, 2016.08.16. , Edzés a Rinjani Nemzeti Parkban Amióta Indonéziában vagyunk, kétszer tört ki a Rinjani kalderájában levő kis vulkán (a Baru Jari). Az előző évben még a vulkáni port is szívtuk, mert az útlevelünk pont akkor a bevándorlási hivatalban volt. Idén augusztus elején megint beindult a kis vulkán, de azóta már ismét járható az út a hegyen. Ezért, most vagy soha - talán most kell nekivágnunk a csúcs megmászásának. Egy kicsit edzenünk is kell erre az útra, így ismét elkirándultunk a közeli vízesésekhez (Sindang Gile -alsó vízeséshez és a Tiu Kelep -felső vízeséshez) a Nemzeti Parkon belül. A vízesésekhez lépcsős úton kell haladni, ami megmozgatja és bemelegíti az izületeinket a hegy megmászása előtt, mert a sok sétától már igencsak el vagyunk szokva. Visszafelé a Senaru faluban körbekérdezgettük a szolgáltatókat a Rinjani túrákról. Néhány dolgot be is kell szereznünk a kirándulás előtt, mert a hegyen nagyon hideg és nedves lehet a levegő. Az autóból a Medana felé vezető úton láttuk, hogy már a gyerekek gyakorolják a masírozást Tanjung-ban (közeli kisváros) a következő napok ünnepségeire.

37. nap, 2016.08.17. , A függetlenség napja Indonéziában Reggel mi is kivonultunk Tanjung városába, hogy megnézzük a zászlófelvonási ünnepséget a függetlenség napján. Felkészültünk a hosszú beszédekre is, melyet az indonézek mindig jól elhúznak. Meglepetésünkre az ünnepség csúszott, de mi ezt annak tudtuk be, hogy nagyon melegen sütött a nap és ezért a hivatalnokok sátrában addig nem ültették le az embereket amíg oda nem vetődött az árnyék. A zenekar játszott, az indonéz zászlót is rendre felhúzták, ráadásul a beszédek sem bizonyultak olyan hosszúnak, mint eredetileg gondoltuk - talán megkímélve azokat akik a napon állták végig az ünnepséget. Tanjung 5-6 km a Medana öböltől, de mi ezt a kis kirándulást is gyalogosan tettük meg, hogy felkészüljünk a csúcsra.

38. nap, 2016.08.18. , Bevásárlás a Rinjani túrához Taxit hívtunk és bevitettük magunkat Mataramba. Először a Mataram Mall-ban próbálkoztunk, hogy a szükséges felszereléseket megvegyük a kiránduláshoz. Sajnos a sport boltok nem nyitottak ki, biztosan az előző napi ünnepségek miatt, ezért a taxist megkértük, hogy keressen nekünk egy boltot, ahol nagy hátizsákot, vízhatlan meleg kesztyűt és sétabotot tudunk venni a túrához. Az egy nagy hátizsákot a szervező cég kérésére kellett beszereznünk, melyet kicsit később meg is bántunk, de nem volt mit tenni, ha ezt kérték - akkor gondoltuk-, ők tudják mit akarnak. Végül sikerült mindent beszerezni a sétabotok kivételével, melyet végül a szervező cég biztosított számunkra. Ma volt telihold, jó lesz a láthatóság a hegyen is a holnapi túrához. A levegő tiszta és a hegy még egy utolsó bátorításként kivillantotta csúcsát nekünk a Medana-öbölben. A következő négy napban megkorozzánuk jelenlétünkkel a Rinjani csúcsot, egy szép búcsúzásként Lomboktól.

39. nap, 2016.08.19. , Rinjani túra - 1. nap Hajnali 5-kor érkezett a taxi a Medana-öbölbe, hogy elvigyen minket a túra szervező irodájába Senaru-ba. A csónakunkat addigra már kihúztuk a partra, és mindent gondosan vízhatlan csomagokba csomagoltunk. A négy napi ruhaneműt külön-külön tasakokban felcimkézve, hogy ne kelljen sokáig keresgélni és mindig mindent kipakolni a nagy hátizsákból. A szolgáltató azt ajánlja, hogy ne legyen nálad több mint 5 kilo, mert ez a túra nehéz (kategóriában 8-as egy 10-es túra skálán). Nekünk csak a kameráink nyomnak legalább 8 kilot, ezért egy külön teherhordozót fogadtunk a nagy táskánkhoz, mely 18 kilo lett. Ráadásul ennyi hajózás után, hiába vagyunk kondicióban, a hegyi menethez nem vagyunk hozzászokva. A hegyre a következő felszerelésekkel indultunk: - 2 kabát (egy könnyű és egy meleg széldzseki) - vízhatlan és kiránduló nadrágok - thermo és rendes pulóverek - sapkák (napellenzős és meleg), sálak, vízhatlan kesztyűk és napszemüveg - pormaszkok - kiránduló botok (ezt a szolgáltatótól kaptuk) - masszázs krém - rovarriasztó (melyet végül nem használtunk) - fürdőruhák és sortok - két pár túra cipő fejenként (ha elázna, vagy feltörné a lábunk) és egy-egy szandál - és persze a napi ruháink. A kis hátizsákokba pakoltuk a fényképezőgép felszereléseit és vittük a tripodot meg a vizet magunkkal no és persze a váltó ruhákat, melyre gondoltuk szükségünk lesz a mászás alatt. A 4 napos túra a Sembalun faluból indult és Senaru faluban végződött. Az első nap elején füves területeken haladtunk fölfelé a hegyen, árnyék nem sok volt. Előttünk a három teherhordó gyors léptekkel papucsban haladt. Mi pedig a vezetőnkkel szedtük utánuk a lábunk. A teherhordók bambuszra akasztják a terheket, mely a megerősödött csuklyás izmukon pihen miközben a baloldalról a jobbra lendítik azt. Ők hozzák fel a sátrakat, matracokat, hálózsákokat, élelmiszert és a folyadékot a hegyre. Lenyűgözően könnyedén teszik a dolgukat még a legnehezebb terepen is. A kezdő teherhordók nem visznek 20 kilonál többet, de a tapasztaltak akár 30 kilot is cipelnek magukon. Mi azt gondoltuk, hogy a hátizsákot a hátukra veszik majd, de nem így történt, mert a 18 kilos hátizsákot az egyik oldalra kötötték és a másik oldalt pedig más terhekkel egyenlítették ki a bambuszon. Ekkor bántuk meg, hogy nem több kis hátizsákot vittünk, mert teherhordónk, akik a nagy hátizsákot cipelte, láthatóan küzdött a súllyal, de minden zokszó nélkül feljutatta a hátizsákot a sátorozó helyre, jóllehet másfél órával utánunk és a többi hordozó után érkezett csak meg. Ebédre a teherhordók bevártak az egyik kempingező helyen, ahol szintén nem volt sok árnyék, de ott a hegyen egy csodálatos indonéz ebédet varázsoltak elénk rizzsel, csirkével és zöldségekkel. A túra következő részén megváltozott a terep, a füves területet felváltotta az erdős rész és miközben emelkedtünk lassan elértük, majd áthaladtunk a felhőkön. Mellettünk megkövült lávafolyás, alattunk egy-egy helyen árkok, ahol korábban megnyílt a föld, melyet hidakkal kötöttek össze. A szó szoros értelmben a fellegekben jártunk. Nem bántuk a hűs párás levegőt, csak akkor fáztunk kicsit amikor leizzadva megpihentünk egy-egy megállónál. Ekkor még csak egy sort és egy poló volt rajtunk. Az út egyre meredekebb lett, lassan a fák gyökerei közé lépkedtünk, melyek támasztották a lábunk, hogy ne a gyenge talajon csúszkáljunk vissza. Fél ötkor értünk fel a Sembalun kráter tetjére 2639 méterre, ahol életünk legszebb látványa fogadott minket. Fölöttünk a Rinjani csúcsa, alattunk a tejfehér felhők úsztak. A kráter peremén már sorakoztak a sátrak az éjszakára. A mi teherhordóink is kerestek egy helyet, ahova felállították a miénket. Mellettünk a szomszédos sátrakban már fogyott a sör és önfeledten napoztak az emberek a szikrázó napsütésben a sátrak előtt kiterülve. Amikor lebukott a nap a felhők alá a levegő gyorsan hűlt, olyan 10 fok lehetett az éjszakai hőmérséklet a peremen, de az idő kegyes volt hozzánk és nem volt erős szél. Hosszú nap volt, de a holnapi hosszabb lesz.

40. nap, 2016.08.20. , Rinjani túra - 2. nap Hajnali kettőkor ágyba kaptuk a reggelit a sátorban. Vezetőnk már 1-kor felkelt, hogy elkészítse. Összekészülődtünk a sötétben és háromnegyed háromkor útnak indultunk, hogy meghódítsuk a csúcsot, még több mint ezer méter volt előttünk a kráter peremétől. A Rinjani, Indonézia második legmagasabb vulkánja, 3726 méter. A hirtelen magasságtól kicsit fájt a fejünk. A sötétben csak az emberek elemlámpái világítottak, ahogy felfele haladtak a csúcsra, olyan volt, mint egy hatalmas zarándoklat, különben csak azt láttuk, hogy mi van közvetlenül előttünk. Az első szakasz egészen meredek volt és szállt a vulkáni por. Örültünk, hogy hoztunk pormaszkokat. A második hosszú szakasz kicsit lankásabb volt, de egyre több volt a por és határozottan hűlt a levegő. Két nadrág volt rajtunk egy thermo és egy szélálló. Ahogy emelkedtünk felvettük a dzsekit a pulóvereket és kesztyűket. A peremen jéghideg szél fújt, kb 1-2 fok lehetett a hegyen. Az utolsó szakasznak még sötétben vágtunk neki. Itt már rengeteg vulkáni homok volt sziklakövekkel. Egyre nehezebben vettük a levegőt és ahogy kettőt léptünk, egyet csúsztunk vissza. A napfelkeltében szinte elérhetetlennek tűnt a csúcs, mert hiába volt csak pár száz méterre előttünk, vagy 2 órába telt míg felküzdöttük magunk az utolsó szakaszon. Itt többen is visszafordultak. De mi makacsan eldöntöttük magunkban, hogy mi erre a csúcsra femegyünk. És persze ami a fejünkben az a szívünkben is érvényesül, reggel 7-kor, ha kicsit kimerülten is, már fenn voltunk a csúcson, 3726 méteren. Innen egész Lombok, a Gili szigetek, a kalderában a kráter tó (Danau Segara Anak, melynek jelentése: a sóstó gyermeke) és a tó közepén levő kis működő vulkán (a Baru Jari) is teljes pompájában látható volt. Gyönyörű látvány volt a tiszta levegőben. De ha már egyszer feljöttünk, vissza is kellett ereszkedni, a homokban csúsztattuk lefele a lábunk, a cipőink tele lettek homokkal és kaviccsal. Mindkettőnket nyomott a cipő, de másoknak még a lábát is feltörte. A homok irdatlanul szállt, de a levegő szépen melegedett. Körülbelül 11 órakor a sátrainknál már mosolyogva vártak ránk a teherhordók egy újabb reggelivel, akik nem jöttek fel a csúcsra velünk. Ez volt az ő pihenőjük. Reggeli után összepakoltunk, a nagy táskát pedig több darabra pakoltuk, hogy könnyebb legyen a teherhordónak, melyet a szemtelen majmok nehezítttek. Minden egyes zacskót próbáltak elszerezni tőlünk, abban a reményben, hogy étel van benne. Az összeeszkábált sátor budit is felszedtük. Mert itt persze ez az összkomfort. A hegyen különben rengeteg a szemét mert nem mindenki szedi össze maga után, mi igyekeztünk olyan szervezettel menni, akik erre is ügyelnek. Nekiindultunk, hogy leereszkedjünk a kráterbe. Másfél órán keresztül ereszkedtünk le sziklákon és lépcsőkön. Ismét áthaladtunk a felhőkön, de ezúttal lefele menetben. Itt megint melegedett a levegő és már egy két fa is volt. Az volt az érdekes, hogy eső nem esett, de a felhőket a fák összegyűjtötték, és alattuk egy-egy csíkban esett az eső. Eső fáknak neveztük őket. Így érkeztünk meg a Rinjani kalderájában levő kráter tóhoz, amely további másfél órás kellemes lankás menet volt, de a lábunk már nagyon sajgott a cipőben. A tónál a kráter előtt a teherhordók már felállított sátrakkal vártak minket. Ezek az alacsony, vékonydongájú emberek hihetetlen szívósak és erősek. A vezetőnk szerint már 40 éves korukban kiöregednek, de néhányan még továbbra is folytatják a munkát, ha jó egészségnek örvendenek. Az ebédünket 3 óra után költöttük el. Ezután Brian az egyik teherhordó megmutatta a forró forrást. itt dagonyáztunk néhány órát a naplementés vacsoráig. A naplementében a Rinjani csúcsa vörösen izzott. Majd elég korán elaludtunk és örültünk, hogy nem a három napos túrát választottuk, mert akkor még három órát mászhatunk volna a következő kráterre és nem lett volna időnk sokat dagonyázni a forró fürdőben. Itt körülbelül 15 fok lehetett a kráter tó sem volt nagyon hideg, fűtötte a vulkán és a helyiek pedig pecáztak benne.

41. nap, 2016.08.21. , Rinjani túra - 3. nap Hajnali 5-kor ébredtünk, mert jóllehet itt a kráter közepén se város se mecset nincs, egy helyi társaság imádságot zengett a kora hajnali órákban. Azért még volt időnk lustálkodni és egy gyors reggeli után visszamentünk dagonyázni a forró fürdőbe. Ismét dícsértük magunkat, hogy nem a három napos túrát választottuk. Délben megebédeltünk és egykor már ismét úton voltunk a következő kráter perem felé. Itt meredek sziklafalakon kellett felkapaszkodnunk, többször négykézláb öleltük a sziklákat. Az egyik kanyarban a vezetőnk megnyugtatott minket, hogy itt egy thai hölgy lezuhant az előző évben és életét vesztette. Volt egy furcsa kidőlt korlát a kanyarban. Ezután már tényleg megnyugodva folytattuk a kapaszkodást fölfelé és még erősebben öleltük a sziklákat és kerültük a korlátokba való kapaszkodást. Egy jó három órás kapaszkodás után ismét fönn voltunk a következő kráter peremén, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a csúcsra. Természetesen hűséges teherhordóink ismét megelőztek minket. Nem is tudjuk, hogy a hatalmas batyukkal hogy mászták meg ezeket a sziklákat. Már ők is szemfülesebbek voltak, mert felváltva vitték a nagy táskát, bár a túra nehezén már túl voltunk. A peremen a sátrunk fel volt állítva mire megérkeztünk és örültünk, hogy nem teljesen a peremre, hanem egy kis domb mögé építették fel, mert jéghideg szél fújt a peremen. Innen is szép volt a kilátás a csúcsra és a pöfékelő kis vulkánra. Az idő meglehetősen lehűlt, két kabátban és a pulóvereinkben is fáztunk, de a vacsora, a rizsbor amit kaptunk és a hazai pálinka felmelegített minket. A teherhordóink is láthatóan fáztak, ezért őket is kínáltuk, de csak az egyikük ivott alkoholt a többiek nem. Miközben vacsoráztunk láttuk a három napos túrával érkező embereket, akiknek ez a második napja volt. Nem sok mosoly tükröződött az arcukról, és a legtöbbjüknek ez kínszenvedés volt, voltak akik csak sötétedés után érkeztek meg a peremre. Mi még mindig jól éreztük magunkat, bár a sok mászás nekünk is igen terhes volt az izmainkon és az izületeinken. Nagy mulatságot okozott a sok egér a sátrak körül, csak a vezetőnk beszélt angolul, de a teherhordók is jól megértették magukat velünk. Ők Jerry-nek becézték az egereket. Igyekeztünk mindig behúzni a sátrat, nehogy bejussanak, de a főzősátor nyitott volt, ezért onnan merészen lopkodták az ételt.

42. nap, 2016.08.22. , Rinjani túra - 4. nap Reggel 6-kor keltünk. Hűvös volt. A peremre még nem érkeztek meg a napsugarak. Megint összepakoltunk és a majmok is megérkeztek a reggelire. Szemtelenül nyúlkáltak be a főzősátor alá, de kísérőinket nem nagyon zavarta ez a szokásuk. Nyolc előtt indultunk le a peremről. Először durva köveken, poros meredek lejtőkön ereszkedtünk alá. Hideg szél fújt a peremen. Egy-két hordár megszenvedte ezt az utat, mert többen nagyot csúsztak a lejtőkön. Még Brian is becsúszott az egyik bozótba a csomagokkal, de szerencsére nem lett semmi komoly baleset. Az út egész kellemes lett, amikor bejutotunk az erdőbe. Összesen 6 órán keresztül ereszkedtünk. De azért éreztük a térdünket, mert többször nagyokat kellett lépni lefelé és több helyen csúszott is a talaj. Az erdő nagyon szép volt, rengeteg pandanus fa nőtt benne, egyik-másik hatalmasra nőtt és rengeteg fának egy kis táblával ráírták a nevét, mint egy botanikus kertben. Itt végig árnyékos részen haladtunk. Egy gyors ebédet ejtettünk meg az alsó táborban (bolognai spagetti volt ebédre) és siettünk is tovább a faluig. Rendkívül változatosan főztek a fiúk az út során, volt mie goreng, curry, nasi goreng, gado-gado, hamburger, omlett, sült csirke stb. Mindezeket frissen előttünk készítették el egy kis gázfőzőn. Ahogy kijutottunk az erdőből az arabica kávéültetvények bódító virágillata ütötte meg az orrunkat (olyan erős az illata, mint a jázminnak). Ez sokkal jobb érzés volt mint a fekete orrfolyás, melyet a vulkáni por miatt észleltünk az előző napokban. Amikor megérkeztünk Senaru-hoz egy autóval visszavittek az irodába, ahol egy kis borravalót adtunk vezetőinknek, jóllehet, úgy éreztük, hogy ez a kemény munka, amit a hegyekben végeznek megfizethetetlen. Ezután autóval visszahoztak minket a Medana-öbölbe, ahol a helyiek meglepetésére nem sántítottunk, nem tűntünk túl fáradtnak sem és nem is panaszkodtunk, ahogy mások szoktak - szerintük. Mi egyszerűen élveztük az egész túrát, a megpróbáltatást, a látványt és a pihenést is benne, bár bevalljuk, életünkben nem voltunk még ennyire fárasztó túrán.

Folytatás a következő oldalon...

Ugrás oldalra: 1 2 3 4 5