Hajónapló: Indonézia in English

     2015.07.24 - 2015.09.27                                   »»   5/8 oldal   »»

Ugrás oldalra:12345678

 
...folytatás az előző oldalról

37. nap, 2015.08.29. Szombat, Maataa ünnepség - Sorawolio

A reggeli piac után, ahova busszal vittek minket ismét egy hatalmas ünnepséget szerveztek a butoniak Bugi-ban, amit Maataa-nak neveznek és a Pasarwajo -i nagy evéshez hasonló élményeket szereztünk. Azt mondták, hogy az ünnepség keretében köszönetet mondanak az Úrnak az ez évi kegyességéért és közben az utolsó szultánra is megemlékeznek. Külön felhívták a figyelmünk, hogy lassan együk az ételt, mert úgy szokás. A polgármesterre sokat vártunk, de végül nem tudott eljönni. A kerületekből meghívták a helyi vezetőket, akik velünk együtt kaptak egy tálca ételt. Az ünnepesség egyik érdekessége volt, hogy egy társaság az egyik sarokban az ételeket megáldotta majd egyesével egy kis rizst összemorzsoltak a kezükben amit a válluk fölött átdobtak. A szokásos táncokon kívül martial art-ot is bemutattak a butoniak.
A délutáni szabad program keretében megmásztuk az erődöt. Jó volt végre csak kettesben sétálgatni, kísérők nélkül. A naplementekor a mecsetekből egszerre szóltak az énekek, szinte versengve egymással. Telihold van.
A szervezők estére egy zenés-táncos partit akartak összehozni, de mivel azt hitték majd mi megszervezzük helyettük, nem lett belőle semmi. Helyette elmentünk az éjszakai piacra az egyik vezetővel, ahol megkóstoltunk egy helyi tojásos különlegességet, aminek omlett íze van és alkudoztunk az árusokkal, hogy a helyi árváknak valami kis ajándékot tudjunk venni. Közben az egyik árus egy reklám fotóért cserébe adott egy hatalmas drágaköves gyűrűt, pedig mondtuk neki, hogy nem hordunk gyűrűt.
Azt észrevettük, hogy néhány muszlim még sört is fogyaszt, de mint utaltunk rá a helyi vallás itt nem olyan kötött mint más iszlám országokban, tehát saját értelmezésük van néhány dologra.


38. nap, 2015.08.30. Vasárnap, A Buton-i Almunawarah árvaház

A mai nap ellátogattunk a Buton-i árvaházba. A látogatás kicsit lassan indult, mert a sofőr akivel tegnap megbeszéltük a dolgot, nem érkezett meg. Kiderült, hogy azért, mert felvette az egyik hajóst már kora reggel akinek találkozója volt valakivel, aki nem jelent meg. Az adományok nem fértek be egy autóba, ezért jól jött, hogy a mentőcsapat is a környéken volt, akik felajánlották az autójukat a szállításra.
Útközben vezetőnk megmutatott egy nagyon különleges eukaliptusz fát amit itt a szivárványfának hívnak. A hajósokkal együtt adományoztunk nekik élelmiszert a helyi piacról (rizst, olajat, gyümölcsöt), ruhákat, matracot, könyveket és papírokat az iskolának. Az egyik hajós egy laptop-ot is küldött az iskolájuknak, amihez csak egy új kábelt kellett szereznünk. Ezen kívül vettünk a kislányoknak egy-egy hajráfot a fiúknak pedig egy-egy felhúzhatós kisautót ajándékba, hogy valamit személyesen is átadhassunk a gyerekeknek. A Buton-i árvaházban 12 leány és 17 fiú van. Két tanítójuk van. Jelenleg egy majdnem összedőlt házikóban laknak. A helyi kormány adott valamennyi pénzt, hogy építsenek egy új házat, amit tavaly szeptemberben el is kezdtek, de a pénz nagy részét, hogy elkészüljön az épület, adományokból szedik össze. A vezető tanító nagyon hálás volt és megmutatta az árvaház készülő épületét. Amikor mondtuk neki, hogy magyarok vagyunk, meglepetésünkre, rögtön megkérdezte, hogy Budapestről jöttünk-e. Itt Indonéziában azt sem szokták tudni, hogy hol van Magyarország.
Este hajóstársainkat láttuk vendégül a Rotoron egy nem indonéz babgulyásra.


39. nap, 2015.08.31. Hétfő, Butontól Bombanáig

Buton halászok
Sikeli
Sikeli halászok
Hatkor indultunk Kabaena szigetéhez. Semmi szél nem volt és az olajtenegeren rengeteg halász dolgozott. Délután jött egy kis szellő, amivel kihúztuk a fokvitorlát. Ötkor érkeztünk Bombána Kabaena szigetéhez, és csak nagyon lassan jöttünk át a szigetek között, úgy hogy közben figyeltük a zátonyokat. A mélység 7 méterre is lement és a hely nincs jól feltérképezve ráadásul a Google Earth sem mutat mindent.
Ahogy befutottunk a hajóval, a mólón több gyerek párhuzamosan futott a hajóval és kiabáltak, hogy hello, hello. De a horgonyt elég messze dobtuk a móló lépcsőjétől - gondoltuk, hogy kell egy kis pihenés az egész napos menet után. Ahogy ledobtuk a horgonyt, rögtön egy hajóval érkezett egy tolmács és egy katonai ruhában levő személy, aki azt mondta, hogy ő vigyáz a turistákra. Az első kérdésük az volt, hogy közelebb tudunk-e állni a hajójukhoz a hajónkkal. Mondtuk, hogy már lenn van a horgonyunk. A második kérdés, hogy feljöhetnek-e fedélzetre, amire meg sem várták a választ már fenn voltak a hajón. A harmadik kérdésük, hogy este kimegyünk-e a hotelbe aludni. Ezen már csak mosolyogni tudtunk, no meg azon is, hogy azt mondták, ne álljunk a lépcsőhöz a hajóval, mert ott kicsi a víz. Mondtuk nekik, ne aggódjanak a bocival fogunk közlekedni. Mi vagyunk az első hajó itt a Rally-ból, ezért azon is nagyon aggódni kezdtek, hogy jön-e a többi hajó. Mondtuk, nekik, hogy néhányan biztos jönnek, ne aggódjanak. Deja vu-nk van, mintha ugyanez játszódott volna le tavaly Gaua szigetén Vanuatun.
Különben szép kis látvány a falu (Sikeli), egy impozáns kétpúpú heggyel, két mecsettel és itt még minaretteket is építettek a mecsetek mellé.


40. nap, 2015.09.01. Kedd, Sikeli, a helyi benzinkút megnyitója

Az új benzinkút
Az első töltés
Ebédelünk
A kormányhivatalnokok feleségei
A sok program után, még vártunk egy kicsit a partra menetellel. De 11 előtt megszólalt a VHF és nem értettük, hogy ki és kihez beszélnek, de mivel angolul szóltak bele, gondoltuk, hogy nekünk szól. Azt mondták 11 -re menjünk a partra és ebéddel várnak. A Rally programok szerint a fesztivál csak holnap kezdődik és még csak mi vagyunk itt a Rally-ból, ezért kicsit csodálkoztunk, de gondoltuk ilyen szívélyes meghívás után mégis csak kibocizunk.
Egy kicsit nehézkes volt a kimenetel, mert a felépített falépcső apálykor nem ér a vízbe és csúszós köveken kell átmászni, de azért megoldottuk. Közben egy csomó ember már várt a parton, akik megmosolyogták, ahogy kiszerencsétlenkedtük magunkat a partra. Miután kiértünk már a Rally szervezők vártak (Zainal volt a főszervező és Laila a felesége). Modták, hogy a fesztivál még nem kezdődött meg, de azért szívesen látnak egy ebédre. A hangosból már mentek a beszédek és kiderült, hogy most van a parti benzinkút megnyitója. Betessékeltek egy nagy sátorba, ahol emberek ültek és hallgatták a beszédet. Első meglepetés az volt, hogy senki nem viselt sarongot, jóllehet a hölgyek díszes hosszú szoknyában voltak.
A megnyitó után, természetesen, mindenki velünk akart fényképezkedni, és a megnyitó már nem is volt olyan fontos számukra. Kaptunk egy nagy tálat és odakísértek az ételekhez, hogy válasszunk. Mi általában mindenből megkóstolunk egy keveset, de ezen ők egy kicsit mosolyognak, mert nekik már meg van a saját preferenciájuk az ételekből. Itt Idnonéziában ez volt talán eddig a legízletesebb ebédünk. Kellemsen volt fűszerezve, és nem volt túl csípős sem. A kormyányhivatalnokok feleségein egyforma kékes szép blúz volt. Ebéd után kaptunk tőlük egy finom italt gyümölcsökből és pálmacukorból, majd újra elkezdődött a fotózkodás. Érdekes a pálmacukros italnak, kicsit olyan íze van, mint egy kellemesen édesített kávénak. Elsétáltunk a helyi halászfaluba (bajo népek élnek itt is) és útközben egy csomó gyerek körénk sereglett és kísértek bárhova mentünk. Mindaddig nagyon aranyosak voltak és lehetett velük játszani, amíg a bajo faluban egy asszony el nem kezdte nekik mondani, hogy kérjenek pénzt tőlünk.
Ebéd után befutott a többi Rally hajó is, összesen 6 hajó áll Sikeli előtt, a többiek már lementek délre. A szervezőknek megtanítottuk, hogy beszéljenek a rádióba. Mondtuk nekik, hogy meg kell hívniuk a hajó nevét akivel beszélni akarnak és mondják be utána a hívót is. Ettől fogva Guide Station-nek vagy Shore Station-nek hívták magukat és mindig minket hívtak. Így lettünk a Rally vezető kapitányai Sikeli-ben. Este egy beszéddel készültünk a következő napi ünnepségre és a Rally megnyitóra, mert ez a vezető kapitányok egyik feladata.
SétálunkBajo falu életképSzárított halak
Én is jöhetek?Heló!Viszlát holnap!


41. nap, 2015.09.02. Szerda, Üdvözlő ceremónia, Bombana

Reggel 8-kor kinn gyülekeztek a hajósok a parton. A szervezők már előálltak az autókkal, sajnálkoztak, hogy csak 4 idegenforgalmi vezető van. Nekünk Aimed lett a veztőnk, aki Buton-ról jött, ezért azt mondta, hogy inkább csak tolmálcsol, de nem ismeri a kultúrális szokásokat Bombana-ban. Mondtuk neki, ne aggódjon, legalább együtt fogjuk felfedezni Bombana-t.
Az autókkal felmentünk a Tangkeno hegyi faluba, ahol egy rövid séta után folytattuk utunk egy kis fennsíkra a hegyek között. Itt már állt egy színpad és néhány találkozóház, ahol árnyék volt. Vezető kapitányokként részt vettünk az üdvözlő ceremóniában, Tangkeno tradicionális királya, Bombána régense és feleségeik fogadtak minket. Egy-egy falevéllel áldottak meg minket, melyet utána a homlokunkhoz dörzsöltek. Ezután helyet foglaltunk. Jöttek a felszolgáló lányok és bambuszból öntöttek egy kókuszos-pálmacukros italt kókuszpoharakba a hajósok üdvözlésére és kaptunk egy nagy tálca ételt a helyi édeségekkel. Ezután a régens emelte poharát az egészségünkre és mi is az övére, majd minden hajós egyesével bemutatkozott a hangosbemondóba, hogy minden helyszínen gyülekező hallhassa, honnan jöttünk.
Ezután helyi táncok és zenék következtek, melyet egy hatalmas ebéd követett. A hegyek között, fantasztikus látványt nyújtott az egész ceremónia, mintha egy spirituális helyen lettünk volna. Ebéd után egy sátor alá tereltek minket és miután minket díszvendégként az első sorba ültettek, megkezdődtek a beszédek. A régens mondott egy hosszú indonéz beszédet az üdvözlésünkre, melyet angol fordításban kinyomtatva megkaptunk. Ezután a mi beszédünk következett, melyet Laila (Zainal felesége) tolmácsolt. A beszédben kifejeztük hálánkat azért, hogy ennyit készültek a Rally-ra, megemlítettük az indonézek vendégszeretetét és kedvességét és reményünk, hogy a turizmusuk egyszer majd fellendül. Megígértük, hogy amit mi látunk és tapasztulnk itt, azt elmeséljük ismerőseinknek és barátainknak.
A beszédek után minden hajós kapott egy a helyi kövekből készült ajándék gyűrűt. Éva keze még az indonéz viszonylatban is olyan pici, hogy egyik gyűrű sem passzolt a kezére. Látva ezt, Laila neki ajánékozta a saját gyűrűjét is. Ezeket a köveket itt bányásszák Kabaena szigetén, mely még a nikkelbányászatról is híres. Az ajándék mellé még egy fonott kis ajándékkosaras élelmiszerellátmányt is kaptunk vízzel és helyi édeségekkel, arra az esetre, ha megéheznénk. Közben megkezdődtek a tradicionális táncok. Különleges, eddig nem látott táncokat mutattak be. Az egyiket a Sandokan című filmsorozatban láttuk évekkel ezelőtt, amikor bambuszok között ugráltak, miközben a bambuszokat ritmikusan csapkodták össze. Csak arra kell vigyázni, hogy az ember bokáját ne csapják oda. Ezt mi is kipróbáltuk, de nem sok sikerrel, mert elsőre nehéz megjegyezni az ütemet, de azért a mi bokáinkhoz nagyon kegyesek voltak. Ezután egy táncosnő szalagokkal táncolt, mint egy hatalmas páva. A nap egyik fénypontja volt a helyi kisiskolás bambusz fúvós zenekar. Nekünk, nem sikerült megszólaltatnunk ezt a hangszert, de biztos csak többet kellett volna próbálkozni vele.
Délután felsétáltunk a Tawulaagi erődhöz, de ez már nincs olyan jó állapotban, mint a Bau-Bau-i erőd, visszafelé vadlovakat láttunk. Utána már csak mindenki pihengetett és vendéglátóink is leheveredtek a találkozóház hűs padlójára. A régens közben jóváhagyta a holnapi kirándulásunkat a hegyekbe.


42. nap, 2015.09.03. Csütörtök, Kirándulás a Kamonsope hegyre

Kamonsope hegy a háttérben
A legmagasabb falu
Kamonsope hegycsúcs
Kabaena sziget legmagasabb csúcsa az 1550 méter a Sabampolulu. A szomszédos hegycsúcs a Kamonsope. Mítoszok terjengenek a hegycsúcsok kialakulásáról, és a helyiek óvakodnak a hegyek szellemeitől. Azt mondják, ha valaki felmegy a hegyre ne viseljen pirosat, mert azt nem szeretik a szellemek. Reggel 7-kor indultunk az autókkal a legmagasabb faluhoz, ahonnan 9-en megmásztuk a Kamonsope-t (fejenként húsz dollár volt a napi túra). A legmagasabb faluból két óra alatt jutottunk fel a csúcsra, ahol már csak egy meredek sziklafal tartott vissza attól, hogy továbbmenjünk. Tettünk egy kis félkörtúrát a csúcs körül, majd visszaindultunk a 4 fiatal vezetővel. Eredetileg csak 2 vezetővel számoltak, de aztán rájöttek, hogy több vezetővel biztonságosabb, mert sok helyen sziklákon kell átmászni.
Visszafelé az egyik jól szituált házikóban vártak minket a sofőrök, az egyik vezető családja lakott itt. Vizet és grapefruitot kaptunk tőlük. Itt volt egy kis félreértés, mert azt hitték, majd itt kifizetjük nekik a túrát, de aztán tisztáztuk, hogy a pénzt már odaadtuk Zainal-nak, aki majd elintézi az anyagiakat velük. Innen nem tudtuk Zainal-t felhívni, mert nem volt térerő, de mondtuk, hogy a sofőrök majd közvetítik amit Zainal mond.
Úgy látjuk, hogy a hajósok kezdenek egy kis pihenésre vágyni a sok program mellett és emiatt ahol lehet különböző indokok miatt lemondjuk a programokat. A holnapi napra csendes pihenőt szerveztünk, megköszöntünk mindent és elbúcsúztunk vendéglátóinktól. Zainal felesége még egy kókuszból készült kelyhet küldött ajándékba. Amikor ennyire kedvesek velünk az emberek mi is próbáljuk viszonozni és egy karkötőt küldtünk neki viszonzásul.

Arról még nem írtunk, hogy a parton itt van egy hatalmas bálna csontváz kiállítva, amit itt ezen a szigeten mosott partra a víz. Nem semmi példány! Amikor a Sikeli faluban sétálunk mindig egyre többen csatlakoznak a sétánkhoz és azt nézik, hogy mit is csinálunk. Egy-egy séta végére tucatnyi ember és gyerek vesz minket körül. Hihetetlenül kedvesek, kiváncsiak, mindent tudni akarnak, de a séták így néha kimerítik az embert.
Fenn a hegyenVérző faSikeli bálna csontváza


43. nap, 2015.09.04. Péntek, A csendes pihenő nem túl csendes

Mivel nem mentünk partra a helyi gyerekek jöttek el hozzánk a kenuikkal. Jóval bátrabbak, mint a csendes-óceáni gyerekek és persze felugrálnak a hajóra vagy kiváncsiságból leskelődnek a hajó ablakon (a mi hajónk egyébként is nagyon alacsony). Sajnos a kenuikkal a hajóról leverik a festéket is, ezért ezekre a vidékekre nem ildomos frissen festett hajóval jönni. Mi addig szívesen szórakoztatjuk őket, amíg nem kezdenek el kéregetni és egyikük-másikuk igen cselesen testbeszéddel elmutogatja, hogy nagyon fázik, adjunk neki ruhát. Persze fázni nem fázhat, a 28-30 fokban. Ilyenkor nagyon nehéz eldönteni, mi a helyes és milyen képet festünk magunkról nekik, mert ha adunk valamit kis vártatva megjelenik a többi gyerek is és persze akkor nekik is kell adni valamit, de az egész falut nem tudjuk ellátni, tehát csak próbálunk ott adni, ahol tudjuk, hogy valóban szükség van rá. Az indonéz ételek pedig tele vannak cukorral, ezért a csokoládé sem megoldás. Ami nekünk bejött, hogy azt adjuk ami a szigeten is kapható. Pl az egyik kisfiú azt mondta, hogy nagyon szomjas, persze tudtuk, hogy cukros kólát vagy hasonlót kér, amit egyébként mi sem iszunk. Adtunk neki helyi palackozott vizet. Ezt persze az egész gyereksereg látta és jót szórakoztak rajta, de többet már nem mondták, hogy szomjasak. Ha egy-egy gyerek evezős versenyre kel velünk akkor szigeti narancsot kapnak a verseny díjaként. Szomszédaink pedig zenével szórakoztatják őket. Ha jól értettük ma nem volt iskola, mert a muszlimoknál a péntekek az imádság jegyében telnek, de ez úgy tűnik itt szigetenként változó és valahol van fél napos tanítás. Mindenesetre itt Bintang sört nem lehet kapni a szigeten, az idegenvezetőink azt mondták, betiltották és nem láttunk kínai árust sem, akik ezt általában árulni szokták.
Ma már három hajó elhagyta a szigetet és feleződik a Rally létszám, az egyik hajón megint torokfájós betegség ütötte fel a fejét, reméljük nem kapjuk el tőlük.


44. nap, 2015.09.05. Szombat, Indulás Selayar-ba

Nem túl korán mi is felhúztuk a horgonyt a La Passarola nevű hajó mögött. A Lombok előtti utolsó Rally megálló Selayar, a Sulawesi alatti pici keskeny észak-déli irányú sziget. Rövid motorozás után befordult a szél és kihúztuk a vitorlákat. Azt mondják, Indonéziába nem vitorlázni jön az ember, de nekünk eddig szerencsénk volt a széllel (vagy az El Nino hatás). Kellemes menetben haladtunk hullámok nélkül 10-12 csomó körüli szélben, amikor megláttunk egy szökőkutat mellettünk. Bálnák! A Sikeli bálnacsontvázra gondoltunk, ha csontváz van akkor persze bálna is van és most itt a bizonyíték.
Este felé nőtt a szél de olyan sok FAD (Fish Attracting Device) volt a vizen, hogy nem mertünk éjszaka menni, amíg éjfélkor fel nem jött a hold, még úgy sem, hogy úgy tűnt ezek a FAD-ok ki vannak világítva. Bálnák, FAD-ok és egy átmenő hajóforgalom a csatornában, ezek várhatók, inkább csak parkolóállásba tettük a hajót..

BálnákMég egy spriccNaplemente


45. nap, 2015.09.06. Vasárnap, Selayar szigete

FAD (pedig több ezer méter van alatta)
Egy rövid dülöngélés után amikor a 20 csomós szélből csak 8 lett, hajnalban ismét kellemes vitorlázó idő lett, mivel a hold is fenn volt már a haladásunkat a láthatóság sem korlátozta. Azért így is meresztettük a szemünk, nehogy valamilyen kivilágítatlan tárgy kerüljön elénk. Azután a nagy teherszállítók is jöttek mentek. Egyik másik csak néhány száz méterre ment el mellettünk, ezért a biztonság kedvéért bekapcsoltuk az AIS-t. Az Open CPN program veszi és értelmezi az AIS jeleket és megjeleníti, hogy mennyi idő múlva és milyen pozicióban leszünk egymáshoz képest, ha az adott irányt tartja mindkét hajó. Nem mentünk be a kikötőbe, hanem a sziget nyugati részén dobtunk horgonyt délben a másik hajó mellett. Elég nehéz volt homokos részt találnunk a horgonynak, és miután sznorkeleztünk, láttuk, hogy néhány kövön keresztül megy a horgonyláncunk. Reméljük az esti könnyű szélben nem fog beakadni semmibe.
Az ebédünket költöttük el amikor az egyik halász felugrott a hajónkra nézelődni. Itt ezen a részen könnyedén veszik a hajóra feljövetelt, valószínűleg a kultúrájukból adódóan és biztosak vagyunk benne, hogy egymás otthonába is ki-bejárnak kötetlenül, csak ehhez mi még nem vagyunk hozzászokva. De az indonézek olyanok, hogyha szükséged van valamire akkor rögtön megosztják azt veled és nem tudják elképzelni, hogy más országokban esetleg másképp gondolkoznak az emberek vagy hogy kell egy kis élettér számunkra, ami nekünk ugye a hajó. A nyelvi nehézséget ráadásul az is tetézi, hogy rengeteg nyelv van használatban Indonéziában és bár egyes balinéz szavakat vagy mondatokat megértünk, a helyi akcentusokat egyáltalán nem értjük és ezért sokszor nem is tudjuk megkérdezni tőlük, hogy mit szeretnének. Úgy tűnik szeretnek nézelődni és kiváncsiak.
A sznorkel a sziget mellett nem olyan látványos, mert a korálok halottak, inkább kövesek, de azért rájákat, hatalmas tengerikígyókat és szép halakat lehet látni. Este a La Passarola hajó vendégei voltunk.
Eddig nem sikerült halat fogunk Indonéziában és az ismerős hajók közül is csak egynek sikerült. Lehet, hogy a vizeket itt teljesen lehalásszák a FAD-ok segítségével, ráadásul Sulawesi-n a korálrobbantásokat is még mindig alkalmazzák, amivel teljesen tönkreteszik a környező élővilágot.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:12345678

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2886370