Hajónapló: Indonézia in English

     2015.07.24 - 2015.09.27                                   »»   4/8 oldal   »»

Ugrás oldalra:12345678

 
...folytatás az előző oldalról

28. nap, 2015.08.20. Csütörtök, A hajósok fogadtatása Buton-ban

Ahogy említtetük, a sofőr oda visz minket ahova csak menni akarunk. A papírmunka után (szokásos hajópapírokat kérték), az első nap megszerveztük, hogy furikázzanak velünk egy kicsit körbe az öbölben és nézzük meg a cölöpökön álló falut közelről. A sofőr keze mindig a dudán van, úgy kormányoz, mert sok motorkerékpáron nincs visszapillantótükör.
Pasarwajo egy kisvárosias jellegű hely, de mégsem olyan kicsi, mert kb 2 millió lakosa van Butonnak (persze ez Indonéziában kisvárosias). Lenyűgöző, hogy egyik-másik ház hogy fel van díszítve és még a lépcsője is márványkövekből van kirakva. Más házak, pedig tradicionálisan fából készültek. Az idősebbek aggódnak is, hogy a fiatalság már nem akar faházakba költözni, csak a nagy kőház kell nekik, ezért a tradicionális házak néhány év alatt lehet, hogy el fognak tűnni.

Vezetőinkkel egy aranyhal telepen kezdtünk. Egy úr kitalálta, hogy aranyhalakat telepít egy forrásvízhez. Etetni lehet a halakat és teknősöket, no meg a nyulakat, mely most itt helyi látványosságnak számít. Ezután elkirándultunk egy cölöpökön álló faluhoz, melyet itt bajo-nak (ejtsd: bádzso) hívnak. Végül a Baruga (találkozóház) és Takimpo erődjéhez mentünk, mely a megszállások idején adott védelmet Buton lakóinak. Itt megmutatták a Sárkányszáj sziklát, mely egy hatalmas kitátott anakonda szájára hasonlít. Ezután megnéztük Buton parlamentjét ahol kockajátékoztak a katonák és ahonnan szép kilátás nyílik az öbölre. Visszatérve a bázisra már az ebéd csomagokkal vártak a szervezők. Erre tényleg nem számítottunk, hogy etetni és itatni is fognak minket. A csomagban csirke, hal, valami zöldség és rizs valamint csili volt. Délután összeszedték a társaságot és elvittek sznorkelezni minket a Lingee-Lingee parthoz. Itt is van egy sziklafal (drop off), ahol sűrű az élővilág, de most a láthatóság nem volt olyan jó, és tele volt medúzával, mely minket nem különösebben zavart a búvárruhában. Mivel dagály volt sokat kellett merülni, hogy lássuk is a sziklát, ezért ha jól figyeltünk akár a csikóhalakat is megpillanthattuk. Ez a vidék híres a mandarinhalról, de ezek kb 6 méter mélyen vannak és most nem láttuk őket.

Este mindenki felöltötte szép ruháját, mert hallottuk, hogy 8-kor nagy és elegáns vacsorával várnak ránk a parton. A bázison az összes hajós szuvenírként kapott egy sarong-ot (a nők csíkosat a férfiak kockásat hordanak a színtől függetlenül és másképp kötik a derekukra) és két pólót a 2015-ös Sail Indonesia és Buton felirattal. Nemcsak etetnek, hanem ruháznak is minket. Kérték, hogy a sarong-ot ha nem bánjuk akkor vegyük fel. Egy vacsorázó sátrat állítottak fel zenekarral és karaoke-val, ahol a kormány hivatalnokok már tradicionális díszöltözetben vártak ránk. Buton elnökhelyettese egyesével mindenkivel kezet fogott és mindenki bemutatkozott neki. A szervezők súgták a háttérben neki, hogy ki melyik országból jött. Olyan érzésünk volt, mintha egy fontos külföldi delegáció lennénk, pedig csak magyar hajósok vagyunk Indonéziában. Itt Pasarwajo-ban valóban úgy kezelnek minket mintha VIP vendégek lennénk és nem turisták, eddig itt kaptuk a legmelegebb fogadtatást. Az árakkal sem akarnak átverni, hanem önzetlenül, mindent igazi helyi áron adnak (pl üzemanyagot és vizet). A szervezőink vagy vezetőink pedig mindig mindenben a segítségünkre sietnek, még akkor is ha üzemanyagkannát kell cipelni. A kezeink mindig üresek mire kiszállunk a bociból, amikor a partra megyünk.
A vacsora közben ingyen indonéz sört is kaptunk a Bintangot. Mivel a lakosság muszlim, ők nem ihatják, ezért nem is tudják, hogy a sör hidegen jó vagy hogy nyitó kell hozzá. Ezért kanállal nyitottuk ki a meleg sört. Az esti műsor részeként tradicionális Linda (egy tánc finom mozdulatokkal) és Mangaro táncot (késekkel járják, mintha egészen haragosak lennének) láthattunk. Természetesen egyik hajóstársunknak karaoke-t kellett énekelnie, minket pedig táncraperdítettek. Tánc közben hullottak le a sarong-ok a hajósokról, mert nem tudtuk rendesen megkötni őket, amit mi nem bántunk, mert úgy éreztük magunkat benne, mint egy zsák krumpli. Az este fény pontja Éva tánca volt Mr Delly-vel, ezzel tuti benne leszünk az indonéz TV-ben.


29. nap, 2015.08.21. Péntek, Kézzel készített sarong-ok

Reggel 9-kor gyűlt össze a hajóstársaság. Közös programként egy sarong-okat készítő Vabula nevű faluba készültünk. A söfőrök, az autók és az idegenvezetők előálltak, és ki-ki beszállt a saját autójába. Szirénázó rendőri kísérettel vonultunk végig Pasarwajo-n a sötétített üvegű kormányzati autókkal, mint egy konvoj. A kis faluban a cölöpökkel megemelt faházak alatt szőtték a nők a sarong-okat. Ebben a faluban az összes hölgy sarong-ot készít amíg a férjeik halásznak. Némelyik sarong gyönyörű fényes fonálból készül de valahogy a kész anyag kicsit nehéz és durva. Azt mondják, hogy a Jáván készített sarong-ok könnyebbek.
Délben a szervezők mondták, hogy a falulátogatás végére értünk, mert a péntek a muszlimoknál az imádság napja, és a férfiak a mecsetekbe igyekeznek, a nők pedig otthon imádkoznak.
Az indonéz nyelvben a mengerti szó azt jelenti hogy érteni. A szervezőknek meséltük, hogy a megérti magyar szó hason jelentéssel bír. Az egyik szervező (Erick) ezen fellelkesült és elhatározta, hogy naponta 2 szót megtanul magyarul. Az indonéz szavakat meglepően könnyű kiejtenünk és nekik is a magyart, csak az s betűvel van egy kis problémájuk, amiből mindig sz betű lesz, de ettől függetlenül érthetően ejtik ki a magyar szavakat.


30. nap, 2015.08.22. Szombat, Aszfalt, vízesés és sznorkel kalandok

Reggel Erick köszöntött minket a parton a Jó reggelttel - élvezi a magyar nyelvleckét. A konvojjal a mai nap az aszfalt bányába mentünk.
Buton azon kevés helyek közé tartozik, ahol az aszfalt valóban aszfalt formában bányászható és nem kell külön a bitument a salakkal összekeverni. A baj csak az - magyarázták az idonézek -, hogy a minősége nem tökéletes és emiatt újra szét kell választani eredeti anyagaira, hogy újra kikeverjék a jó arányokkal és egy kis olaj hozzáadásával. Jelenleg ezen dolgoznak és külön laboratóriumot építettek hozzá, mely csak néhány hónapja működik. Az aszfalt legnagyobb felvásárlója tőlük Kína. Most már értjük, hogy mitől ennyire gazdag ez a sziget. Sorra épülnek a vadi új kormyányzati épületek és a kisváros önnmaga is virágzik. A Wakatobi régiót igazi turistaparadicsomnak akarják kiépíteni. Wangi Wangi-ban új repülőtér és egy marina is most épül. Azt mondják, ez lesz a jövő új Bali-ja.
Az aszfalt bányában vicces volt látni, hogy a hajósok gyerekei után milyen lelkesen szaladgáltak az idonéz segítők, pedig alig magasabbak náluk és ezért nehezen érik utol őket. Miután mindenkinek tiszta bitumenes volt a lába visszaültünk a tiszta autókba és elindultunk a vízesés felé. A vízesés vizét elektromos energia termelésre is használják, de jól meg is lehet mártózni benne.
A szervezők egyre jobbak és most már a 16-os csatornán kommunikálják a programokat. Mivel többen merülni szerettek volna a társaságból a kormányzó jóváhagyta a hajósok merülő programját. Egy búvárhajót bocsátottak a rendelkezésünkre palackokkal, felszereléssel és egy búvároktatóval. A hajó a parthoz kötve várt ránk, melyet a csónakokkal közelítettünk meg. Miután mindent bepakoltunk, a búvárhajó elindult, persze az összes idegenforgalmi vezető is feljött velünk a hajóra. Soha nem hagynak magunkra egy percre sem, amely néha jól jön, mert a búvárhajón senki sem beszélt angolul. Valaki megkérdezte, hogy azt értjük, hogy be kell ugrani a vízbe, de hogy fogunk kijönni belőle, mert persze kötéllétra nem volt a hajón és elég magas volt ahhoz, hogy csak úgy felkapaszkodjunk rajta. No persze erre senki sem gondolt a szervezők közül, és rögtön valaki elmesélte, hogy volt már olyan szituáció, ahol az emberek meghaltak, mert a rossz időjárási körülményekben nem tudtak visszamenni a hajóra. Gyors megbeszélés után a legénység úgy döntött, hogy hátul a motoron felmászva juthatunk vissza a hajóra. No ezt legalább tisztáztuk.
Az elindulás után már csak azt láttuk, hogy a búvárhajó hajóskapitányának megfagy az arca, ezerrel próbálja tekerni a kormányt, kiabál valamit hátra de a hajó nem mozdul egyik irányba sem. A hajó orrában állók kezdtek hátrálni és kiabálni hogy mindenki kapaszkodjon, ütközni fogunk. A búvárhajóval telibe találtak egy halászplatformot és mivel az indonéz hajók orra érdekesen kunkorodik felfelé, felszaladtuk egy pillanatra a platformra a hajóval, majd a hajó ahogy felment úgy vissza is csúszott a tengerbe. Legalább megálltunk és mindenki fellélegzett. Kiderült, hogy a gázt és féket hátul szabályozták a hajón és a kormánnyal pedig valami probléma volt. A kapitány nem tudott kormányozni, hátul pedig nem látták a hajó felépítményétől, hogy csökkenteni kellene a sebességet vagy meg kellene állni. Végül eljutottunk a kijelölt színhelyre, mely kb 5 perc hajózásnyira volt egy másik móló mellett, tehát ide a csónakokkal is eljöhettünk volna, ha előre meg tudják mondani, hogy hova készülnek velünk.
A vízben mi sznorkeleztünk, néhányan merültek kb 4 métert csak, hogy láthassák a mandarinhalat. Vicces volt látni a búvárokat egy hajó alatt, mely a mólóhoz volt kikötve és járt a motorja. A szervezők kiabáltak a hajónak, hogy el ne induljon, mert búvárok vannak alatta. A sznorkelezés egyébként meglepően jó volt, a városi szemetet a móló mellett leszámítva, még egy hajóroncs is volt a közelben. Visszafelé, a hajót nem tudták ugyanarra a helyszínre kormányozni, ahonnan indultunk, és a hajóval köteleken keresztül-kassul érkeztünk vissza a mólóra. Az egyik hajóstársunk ugrott be a vízbe, hogy leszabadítsa a köteleket a motorpropellerről, mert az indonézek csak lefagyva nézték, hogy mi történik. Szerencsésen visszaérkeztünk a mólóra, és megfogadtuk, hogy csak saját hajóval megyünk legközelebb hasonló kirándulásokra. Később egy vacsorával vártak minket az egyik ausztrál hajón, amikor azt láttuk, hogy a búvárhajó egyenesen berontott az itt horgonyzó hajók közé - szerintünk csak véletlenül, mert erre aztán biztos semmi dolga nem akadhatott. Sorra célozta a hajókat először a Rotor-t és amikor mi megúsztuk, jött a többi hajó. Végül ezt is szerencsésen megúsztuk.


31. nap, 2015.08.23. Vasárnap, Kirándulás az esőerdőben és főzőtanfolyam

A szervezők valóban próbálják megszervezni minden kivánságunkat. Nincs túl sok kötött program, ha az ember akar, akkor teljesen különválhat a többi hajóstól, mivel saját autója, söfőrje és idegenvezetője van. Reggel fél nyolckor már a parton voltunk a szervezőink meglepetésére (általában 9 körül vánszorgunk partra). A söfőrünk még javában aludt, nem mennek haza, hanem itt alszanak a sátrakban vagy a kocsikban, amíg itt vagyunk, hogy bármikor a segítségünkre lehessenek. Nyolckor már úton is voltunk egy dzsungeltúrára. Erre a túrára más nem vállalkozott, csak a folyóig vitték a többieket. Delly nagy lelkesedéssel mutatta meg a helyi erdőt (a másik vezetőnk nem jött el, mert az indonézek általában nem szeretnek sétálgatni, mindenhova motorral vagy autóval mennek, azt mondják, hogy a rövid lábuk miatt). Út közben találkoztunk egy emberrel aki a vízesés környékén lakik és volt macsettéje (a vízeséshez közeli erdőbe mentünk be). Tettünk vele egy körtúrát. Eddig mindentől óvtak minket, úgy vigyáztak ránk, mint a hímes tojásra, de az erdőben számukra minden természetes és persze nekünk kellett magunkra vigyázni, mert szúrós bozótok és a piócák is voltak. Jól jött a macsette. Folyókon és vízeséseken gázoltunk keresztül. Az erdőben nagyon friss volt a levegő. Jóllehet a helyi majmokat nem találtuk, egy érdekes tehénszerű állat az anu nyomait láttuk az erdőben. Az erdő után visszamentünk a vízeséshez, hogy a gátat megnézzük. Nagyon szép kanyon nyúlik a lépcsős sétaút alatt, melyet a folyómeder képez. Nem hagyhattuk ki, hogy csobbanjunk még egyet a vízesésben, melynek a vízhozama változó és néha egész jól fel lehet rajta úszni, attól függően, hogy a hegyekben esik-e az eső - mondták a helyiek.
Délután egy közös főzőtanfolyamra mentünk (ezt is az egyik hajós találta ki) az egyik szervező családjához, ahol megtanultuk, hogy készítik az indonézek a Nasi goreng-et és a helyi halászlét.


32. nap, 2015.08.24. Hétfő, Indonéz Dole Dole egy fesztivál keretében

Az indonéz szervezettlenségben rengeteg szervezés van a háttérben. Buton szigete híres arról, hogy mindenből a legnagyobbat akarja bemutatni, például, itt készült a leghosszabb sarong Idonéziában, vagy a korábbi kolosszális táncnak olyan híre ment, hogy mindenki erről beszél, ha Buton nevét meghallja. Nem hiába ezeket megrendezni nem kis szervezőképességet igényel. Számunkra Buton és különösen Passarwajo olyan élményt nyújtott, amely biztosan utazásunk egyik legemlékezetesebb pontja marad. Itt Butonban még mind a mai napig élnek olyan szokások, melyeket sehol máshol már nem követnek Indonéziában, csak itt ezen a szigeten. Ezeknek bemutatását idén összekötötték a Rally-val.
A Dole Dole az öt év alatti gyerekek immunizációját jelenti. Ez egy olyan szertartás, amikor a gyerekekből elűzik a betegségeket. A hiedelem szerint, ha ezt a szertartást végigcsinálják rajtuk, akkor nem lesznek betegek. Ma már azért a szükséges inyekciókat is beadják nekik. Az immunizációt általában idősebb asszonyok végzik el a gyerekeken, akik ezt természetesen, nem veszik túl jó néven. Előszőr egy kis füstölő fölé tartják őket vagy a kezüket. Ezután egy csokor virágos vízzel megkenegetik őket, majd mezítelenül egy pálmalevélre fektik őket, amelyet először halolajjal kennek meg, majd ezt a halolajat a gyerekekre is rákenik. Közben egy kis ételt is dugnak a szájukba. Mindezt egy hatalmas tömegben, mert Buton összes kerületéből idecsődültek az emberek.
Ha valaki ki akarja próbálni, milyen celebnek lenni, az jöjjön indonéziába, mert itt minden turistát úgy kezelnek, mintha celeb lenne. Minden egyes indonéz ember köszön akivel találkozunk, be akar mutatkozni és fényképezkedni akar. A fotókat, egyesével, párosával, harmadmagukkal, csoportosan stb kérik. Az ember egyet lép és zsum jön egy csoport, majd ha nem mozdul elég gyorsan, már jön is a következő csoport. Az arcunk görcsbe állt a fotóktól, itt mindenki paparazzi. Azt mondják, Mr Turist vagy Bule (ugyanaz indonéz nyelven) és már jönnek is a selfi-jükkel. Mi mondtuk nekik, hogy valójában nem mi vagyunk a turisták, hanem ők azok, mert ők készítenek hihetetlen mennyiségű képet rólunk. Ebben a nagy forgatagban arra sincs indőnk, hogy igazi fotótémát nézzünk magunknak, mert az összes csak jön magától. Képeinken szinte az összes fotót a helyiek kezdeményezték.
Délben megkaptuk a mindennapi ebédünket (itt már csak így hívjuk a csirkés rizst), majd szóltak, hogy óvatosan együnk, mert délután nagy evészet lesz megint. Minden fesztivállal több és több kilo rakódik ránk.
Délután a Buton-i lányok nővé válásának ünnepének lehettünk tanúi.
Korábban az összes Buton-i lányt 8 napra bezárták egy szobába, ahol egy idősebb asszony a családban felvilágosító tanfolyamot adott (ma már 4 nap alatt lezavarják). Ebbe az is beletartozott, hogy mit kell tenniük, hogy jó feleségek legyenek. Az indonézek szerint ha az asszony jó feleség akkor a férfi is jó férj lesz, tehát a férfiaknak nincs ilyen tanfolyam. Amikor a lányok felkészülnek a nővé váláshoz, ezt tanusítaniuk kell. Egy tálca étellel várják a család által meghívott vendéget akit meg kell etetniük. Azt mondják, ebből már lehet tudni melyik lány lesz jó feleség. A fesztivál keretében a felállított sátrak alá érkeztek a lányok a külünböző kerületekből. A családok pedig egy-egy hatalmas tálca ételt készítttek, letakarva. Csodálatos volt a színkavalkád, hiszen az indonézek nem félnek a színektől és minden kerületnek más a tradicionális ruhája vagy fejdísze. Összeszervezni ezeket a kerületeket és ezt az ünnepséget megszervezni, nem lehetett kis feladat.
Természetesen minket, hajósokat is betuszkoltak egy sorba és választanunk kellett egy letakart tálcát, melynek másik oldalán ott ült egy leány. Amikor a régens befejezte beszédjét elhangzottak az imdáságok (az összes vallás szerint). Ezután a lányok felnyitották a tálcákat és egy hatalmas ételkavalkád tárult elénk. A vezetőnk azt mondta, hogy mindezt nekünk kell megenni. Szerencsére, amit választottunk belőle azt be is csomagolták, mert nem tudtunk volna annyit enni, inkább csak kóstolgattunk. A lányoknak szokásos egy kis borravalót adni a végén (pl tíz-húszezer rúpiát).
A fesztivál végével a búcsúzás következett. A mi szervezőinket felinvitáltuk a hajóra, és mivel tudták, hogy mézet kerestünk a városban, hoztak ajándékba egy házi készítésű mézet. Mi egy köszönőképeslapot és csokoládét adtunk nekik cserébe.
Este a szervezők kitalálták, hogy egy karaoke bárba vigyenek minket búcsúzóul. Nagyon aranyosak voltak, ahogy nekünk énekeltek és ők is és mi is könnyre fakadtunk. Végül a régenshez vittek minket, köszönetet mondani, aki éppen a színpadnál hallgatta a koncertet.


33. nap, 2015.08.25. Kedd, Passarwajo-ból Bau-Bau-ba

Korán húztuk fel a horgonyt Passarwajo öblében és még megvártuk az egyik hajóstársunk, mert elakadt a horgonya, hátha kellene neki a búvárpalackunk. De végül mégis feljött a horgonyuk. A reggelink után megjött a szél és egész nap kellemes szélben haladtunk. Annyira élveztük a menetet, hogy nem kapcsoltuk be sem az autopilotot sem a szélkormányt, saját magunk kormányoztuk végig a majdnem ötven mérföldes napi szakaszt. Közben előzgettük és fotózgattuk egymást a többi hajóval, attól függően, hogy ki, melyik szélben volt gyorsabb. Csak az utolsó szakaszt kellett motorozni, mert szembefordult a szél és a csatornában nem akartunk manőverezni a nagy hajók mellett. Bau-Bau a Buton sziget észak-nyugati oldalán fekvő legnyagyobb város. Már a mecsetek is hatalmasak, csak a tengerről nézve.
Amióta itt vagyunk eddig egyszer sem esett az eső, minden nap erősen süt a nap, ma egy kicsit befelhősödött ugyan. Milyen luxus ez az éghajlat a Csendes-óceánhoz képest, ahol a konvergencia zóna gyakran hoz esőt.

Indonéziában van egy olyan mondás, hogyha megközelítesz egy másik hajót akkor akármilyen szerencsétlenség átugrik a megközelített hajóra. Ezért az összes helyi hajó üldözőbe veszi a hajókat és ezért sokan megijednek, hogy kalóztámadás éri őket, főleg úgy, hogy a fejüket közben be is takarhatják a helyiek a nap ellen. De Indonéziában már régóta nincs kalózkodás Szumátra egy részét leszámítva. Minket is megcélzott egy nagy kékvitorlájú hajó és olyan közel jöttek, hogy azt hittük, nekik is rossz a kormányuk az előző napok búvárhajójához hasonlóan.

Bau-Bau különben csak 1-2 órányi autóútra van Passarwajo-tól. A különböző városok versengenek, hogy melyik legyen az Indonézia Rally megállója. Korábban csak autóval hozták át a hajósokat ide egy napra, azóta az egyik megállója lett a Rally-nak. Érdekesen állnak a horgonyzóhelyen a hajók, mert az áramlás nem olyan irányú, mint a szél. Ezért kétszer horgonyoztunk, hogy jól állítsuk be a hajót. Amikor 25 métrről húztuk fel a horgonyt azt éreztük, hogy horgonycsörlő nagyon lassú és meleg. Később megmértük és nyolcvan fok volt.
Az egyik hajóstól kaptunk egy kis wahoo-t amit sikerült út közben fogniuk, mi csak zacskót fogunk Kupang óta.


34. nap, 2015.08.26. Szerda, Vacsora Bau-Bau polgármesterével

Horgonycsörlő
Szerelünk
Kihasználtuk az alkalmat, hogy a csónak kijárót, még mindig építik és szétszedtük a horgonycsörlőnk.
Egy napos projekt volt hogy kitisztítsuk és összerakjuk, de egy szimeringet még mindig kell hozzá valahonnan szereznünk. Szerencsére nem tűnik úgy, hogy komolyabb probléma lenne vele. Kicsit aggódtunk, hogy innen Baliba kell vágtatnunk alkatrészért és ha rendelni kell valahonnan a vámolás itt nem egyszerű.
Este 7-kor már vártak ránk a buszok, amiről lemaradtunk, mert visszamentünk bocit igazítani a labilisnak tűnő csónak kijárón (csak egy kis vékony kötél tartotta a 12 csónakkal), és ezért minket külön egy személyautóval vittek a vacsorára.
A vacsorázó hely az erőd egyik kerti helyiségében volt. A polgármester kicsit késett a vacsoráról, ezért azt mondta, hogy a beszéde előtt vacsorázzunk meg. Ez jó is volt, mert a hajósok kisebb gyerekei már el is aludtak. A beszéd után átadta a Rally egyik kijelölt kapitányának a 2015-ös Bau-Bau városának emlék plakettjét. Ezután minden hajós kapott egy ajándék sarong-ot.
A műsor különböző táncokat mutatott be (katiba tánc, kampurui sálas tánc, maludu dobos tánc), néhányat már Passarwajo-ban is láttunk, de a legérdekesebb a gambusa ének volt, amelyhez kanalakkal és üveggel adták az aláfestő zenét.
A polgármester átadja az emlék plakettetDobokkalA zenekarral
A 2015-ös emlék plakettCsoportképBenne voltunk a helyi újságban


35. nap, 2015.08.27. Csütörtök, A Bau-Bau-i Keraton erőd

Itt hangosbemondó is van
Népviselet
Buton történelme rendkívül érdekes. A butoniak Dzsingisz kánig vezetik vissza gyökereiket, az uralkodói családfát az erőd múzeumában lehet megtekinteni (itt még reggelit is kaptunk). Az első butoni királyság uralkodója egy királynő volt és másik két nagy királyság között egy hatalmas erődöt építettek a butoniak, hogy megvédjék magukat, mert nagyon fontos szerepet töltöttek be a szigetek közötti fűszer, rabszolga és más kereskedelem lebonyilításában. Azt mondják tojásfehérjét és korált használtak a kövek közötti kötőanyagként. Ez az erőd ma a világ egyik legkiterjedtebb erődje, a kiskapukon Buton jelképével az ananásszal díszítve. A bástyákból ágyuk figyelmeztették egykor az ellenséget, az ágyukat a hollandoktól szerezték, amit aztán ellenük is fordítottak. Az iszlám terjedésével a királyokat szultánok váltották fel, az utolsó hivatalos szultán 1960-ban húnyt el, de nem hivatalosan még ma is jegyzik ki lenne a következő, a jelképes szultán. Buton nemcsak történelmileg játszott jelentős szerepet, hanem vallásilag is nagyon érdekes, mert itt az iszlám keveredik a miszticizmussal a tradicionális szokások miatt és sokan mind a mai napig hisznek a lélekvándorlásban is.
A Keraton falai között zenés-táncos műsoros ebédet készítettek nekünk. Ezután néhányan egy masszázs-szalonban kötöttünk ki (külön a hölgyek és az urak), ahol nem kevésbé fájdalmas masszázsnak tettek ki minket, mindezt 50.000 rúpiáért. Bau-Bau-ban most épült egy új hatalmas bevásárlóközpont. Itt mindent lehet kapni (alkoholt kivéve), még import vajat és tejfölt is Új-Zélandról.
Itt buszokkal furikáznak minket a városban. De van néhány személyautó és vezető akiket megkérhetünk, hogy vigyenek el minket valahova. A vezetők angol tanárokból állnak és nem kapnak fizetést ezért a munkáért. Azt mondják azért vállalták el, mert jó móka és fejleszteni tudják az angol nyelvtudásuk. Az egyik vezetőt megkértük, hogy segítsen szimeringet és ó-gyűrűt találni. Sajnos a boltok már 4-kor bezárnak.
Helyi táncÜdvözlő ceremóniaA vendéglátókkal
Kovács műhelyMunkavédelmi bakancsKovácsok?
Keraton erődnélKeraton erődA hypermarket tavaly épült


36. nap, 2015.08.28. Péntek, Sulaa falu szövései, Nirwana part és rumos kókusz

Beöltöztünk
A csoportos városnézés 9-kor kezdődött, melynek keretében ismét a sarongok és sálak szövését tekinttettük meg. Itt gyönyörűen csillogó sálakat készítenek, melyeket meg is lehet venni. Itt megint reggelit tálaltak elénk. Ezután a kiegészítő ékszerek műhelyébe mentünk, ahol fel is próbálhattuk a helyi esküvői ruhákat.
Az ebédet a Nirwana part türkiz víze mellett költöttük el. A helyiek megmutattak néhány helyi játékot a Pebudo volt az egyik, amikor kókuszdiót kell eltalálni egy kagylóval, pl a homlokon egyensúlyozott kagylóval a földön fekvő kókuszt kell eltalálni. Délután sikerült ó-gyűrűt venni az egyik műhelyben, de szimeringet nem lehetett az egész városban kapni, azt mondták Jávára kell érte menni. Azért sikerült összeraknunk a horgonyt, csak egy kicsit csöpög az olaj belőle, de legalább működik, amíg nem érkezünk Jávára.
Este rumos-kókusz parti volt az egyik ausztrál hajón.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:12345678

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2884354