Rotorfilm: Adria 2000 in English


Készült 2000-ben

Ez a film életem első önálló tenger vitorlásútját örökíti meg. Még nem volt tapasztalatom, nem volt gyakorlatom, de volt bátorságom és elméleti tudásom, hogy nekivágjak.

Első vitorlázás - első egészestés film. A film vágása, utómunkálatai alatt tanultam meg a videó szerkesztő program használatát, kísérleteztem a különbőz technikák hatásaival, bajlódtam az interlaced videóval. Ez érezhető a film menetén is. Az első jelenetek döcögősen indulnak, majd fokozatosan belendül, és meg sem áll a film végéig.

A film elején bemutatom a szereplőket, a film végén jönnek a feliratok. Utólagosan szöveg nem került a film alá, ezért a teljes érthetőséghez szükséges hozzá szólnom vetítés közben. Ilyen jelenet például mindjárt az első éjszakai horgony-csúszási kaland, ahol a filmen csak sejtelmes hangokat, villanásokat lehet érzékelni.

Az alapanyag, amiből dolgoztam, helyenként igen gyenge minőségű (nem a képpontok száma, hanem ahogy a film lett forgatva). volt, és ez nagyban lassította a munkát. Mindesetre baráti körben olyan sikerrel és elismeréssel fogadták a többiek, hogy a tapasztalatokra alapozva a következő filmemnek még nagyobb lelkesedéssel álltam neki.

Technikai okokból egyenlőre nem tölthető le filmrészlet.

Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2027745