Hajónapló: RV6 Pacific Panama

in English

Az elmúlt napok lázas vásárlással, pakolással, szereléssel teltek. Hamarosan elhagyjuk a kedvező árú Közép-Amerikát. Kint, a Csendes-óceánon vagy nem lehet kapni semmit, vagy minden 3-5x árban lesz. Ezért amit tudunk, megvettünk. 8 hónapra előre a tésztát, rizst, lisztet cukrot, feltéteket, kekszeket, savanyúságot, olajat, fogkrémet, fűszereket, műzlit, konzerveket... Ezt a mennyiséget a hajó rengeteg rekesze már nem tudta befogadni. A hátsó kabint átrendeztük. A fekhelyeken a szivacsok helyére 2 szintes rekeszek kerültek. A hátsó kabinunk lesz ezentúl a közért. Innen fogjuk a konyhát havonta 1x feltölteni. A tenger kezdi elérni az új, megemelt vízvonal szintet is... Ám mielőtt kihajóznánk a nagy tengerre, ismét nagy öröm ért minket, szüleim meglátogatnak!! Ma este érkeznek, és terveink szerint Panama csendes-óceáni partjait fogjuk bejárni.

A mai napon ellátogattunk a Panama-csatornához, ezúttal a Miraflores zsilipeket néztük meg és a múzeumokat, ami ehhez a témához kapcsolódik. Ahogy már korábban említettük a Miraflores egy 2 szintes zsilip rendszer a Panama-csatornán. Olyan szerencsénk volt, hogy épp a vitorlások vonultak át 12.30 körül a zsilipeken, így élvezettel kattintgattuk a fényképezőgépet. A helyszíni múzeum érdekes volt ellentétben a belvárosi múzeummal, ami csak spanyolul volt és jó példája volt annak, hogy lehet a semmit
hosszan kiállítani. Napközben egy kis időt szenteltünk a vásárlásnak is, hiszen itt nemcsak az élelmiszer, hanem a ruházati cikkek is nagyon olcsók.

Anikó:
A csatorna fantasztikus. Hosszasan nézegettük a zsilipelő hajókat. A múzeumban azután megtapasztalhattuk az átkelés érzését. Olyan szimulátoron vezethettünk egy hajót, amin oktatják a pilotokat is.
Egyébként a csatornát kinőtték a mai hajók, ezért bővíteni fogják, 55 m széles zsilipekkel, hiszen 1914-ben senki nem gondolt 95oo konténert szállító hajó átkelésére..

Ellatogattunk az Embera indianokhoz..

Korábban a kuna indiánokról már elég sokat írtunk. Panamának összesen 6 indián rezervátuma van és ebből a kunák csak a San Blas területét képviselik. Egy másik nagyobb indián csoport az emberák akik a Darién területén élnek Kolumbia mellett. Őszintén szólva, a Darién területe nem túl ideális turistáknak, mert Kolumbia mellett van, ahol dzsungel van, és ahol több veszélyes állat él.
Az emberák mezőgazdaságból, halászatból, vadászatból élő indiánok. Termesztenek különböző magokat, rizst és kukoricát. Tradicionális öltözéküket fokozatosan modern öltözet váltja fel, de vannak még olyan területek, ahol a hagyományokat őrzik. Itt a nők csak szoknyát hordanak ezüst nyaklánccal és karkötőkkel (nem hordanak melltartót). A férfiak csak ágyékkötőt. Még ma is festik magukat a jagua fának a gyümölcsével. A festékanyag távol tartja a szúnyogokat, ezért a csecsemőket tetőtől talpig bekenik
ezzel.
Az emberák házai 3-4 méter magasságban épül cölöpökre. A padló keskeny, hosszú darab, erős pálmafa kéregből készül, a tető pedig általában királypálma levelekből. A ház védelmet nyújt a dzsungel állatai és a folyók áradásai ellen.
Az emberák csodálatos fafaragásokat készítenek és a nők kosarat fonnak. Faragásra a sötét cocobolo fát használják és a csont színezetű tagua diót, melyekből kis állat szobrokat készítenek például boát, békát, madarakat.
Az emberák csak a Darién területén élnek, de egy részük Panama város közelébe költözött a Chagres folyó mellé a Panama-csatorna területétől nem messze.
Mi is ezen a területen látogattunk el hozzájuk a Parara Puru településen. Ebben a közösségben körülbelül 55 felnőtt és 25 gyermek él.
Érdekes, hogy ezek az emberek azért költöztek ide, hogy hagyományaikat itt folytathassák, de a kormány megtiltotta nekik mindezt, és a területet természetvédelmi területté nyilvánította. Még kókuszt sem szedhettek kereskedelmi célból. Ezért egy új foglalkozást kellett nekik találniuk, amit a kormány támogatott és ez a turizmus lett. Az új területeken a kormány segített nekik, hogy iskolákat létesítsenek, hogy kezeljék a turistákat, és hogy ivóvizük legyen, mivel korábban a folyó vizével csillapították
szomjukat.

Anikó:
Nagyon vártam a mai kirándulást. Igazi indiánokkal találkozni - mindannyiunkban él a vágy, akik indiántörténeten nőttünk fel.
Reggel Iguwa jött értünk. Iguwa kuna indián, arcán fekete festékkel minták voltak rajzolva. Turisták vezetésével foglalkozik, jól beszél angolul. Egy öreg terepjáró taxival jött, így hatan indultunk az útnak. Útközben Iguwa megállt, hogy részünkre gyümölcsöt és vizet vegyen. Hosszas zötykölődés után érkeztünk meg a Chagres folyó partjára, ahol már vártak bennünket a hagyományos öltözetet viselő indiánok.
Rézbőrű, izmos, arányos testükön gyöngyből készített szoknyaszerű lágyékkötő,- később láttuk, hogy nem minden férfi viseli a gyöngyszoknyát, van aki csak ágyékkötőt - felsőtestükön gyöngysor átlósan átvetve, csuklójukon fémkarperec. Büszke tartásuk, tekintetük pont olyan volt, mint amit a regényekben olvastunk. Fatörzsből kivájt kenujuk dögerős motorral volt felszerelve.
Rövid csónakázás után megérkeztünk falujukba. Érkezésünkre az egész indián család a partra sereglett, megszólaltak a dobok, furulyák, csörgődobok és pont úgy érezhettük magunkat, mint valamikor a spanyol hódítók. A nők fején piros hibiszkusz koszorú, derekukon rikító színes kendő, fedetlen felsőtestükön vastag gyöngysor, vagy fém melldísz, csuklójukon fém karperec. Szép arcú, kissé molett testalkatú emberek. Mindenki mezítláb jár. A kedves fogadtatás után az egyik nagy méretű kunyhóhoz vezettek,
ahol a család feje hivatalosan üdvözölt bennünket, elmondta történetüket, hogy 1999. óta élnek ezen a területen és próbálják megőrizni hagyományaikat, már csak azért is, mert egyetlen megélhetési forrásuk a turizmus.
Nem egységes az indián társadalom sem ennek az életmódnak a megítélésében, vannak akik ragaszkodnak a teljes elzártsághoz. A törzsfőnök ezután átadta lányának a szót és megértésünket kérte, ha nem elég gördülékeny az előadás, mert még csak most tanulja. A leány annyiban különbözött a többiektől, hogy fején lila bougainvillea koszorút viselt. Beszélt kézművességükről, megmutatta, hogyan készítik a dísztárgyaikat, mit viselnek. Közben gyakran tanácstalanul tekintgetett atyjára, aki súgott neki, amíg
Iguwa nekünk fordított.
Ezután a nők tánca következett, a méhek táncát, majd valami repülős táncot, végül rumbát jártak. Ez utóbbira a nők felkérték a vendég férfiakat, a fiú gyerekek meg a bennünket Évával. A tánc abból állt, hogy zeneszóra mentünk körbe-körbe egy-két sasszé-lépéssel. A tánc után két indián leányzó fekete festékes tégellyel, amiben a hennához hasonló anyag van Éva és Géza karjára indián motívumot rajzoltak.
Ezután szabad program következett, szabadon nézegethettünk, sétálhattunk a kb 8-10 házból álló faluban. A házak, ahogy Éva írta cölöpökön állnak, tetejük pálmalevél, oldaluk általában nyitott, vagy csak egy oldalon zárt. A kormány támogatásának eredményeként vízvezetékkel el van látva a falu, több zuhanyzófülkét is láttunk, pálmafalevéllel körülvéve. A központi téren állították ki az általuk készített ajándéktárgyakat, gyöngyfűzéseket, faragásokat, fonott tálakat, magukból készített karpereceket
stb. Mindegyiken rajta volt az ár is. Hagyták, hogy nézelődjünk, nem voltak erőszakosak. Közben befutott egy nagy létszámú csoport, az emberák újra feltették fejükre hajdíszüket és futottak üdvözlésükre. Ekkor kellett rádöbbenem, hogy ez már ipar és a kedves fogadtatás nem kizárólag nekünk szólt.
A tömegtől menekülve újra kenuba szálltunk. Uticélunk egy vízesés megtekintése és fürdőzés volt. A Chagres folyón felfele haladtunk, azt hogy milyen erős az emelkedés csak visszafele észleltük. Egy helyen az alacsony vízállás és a sodrás miatt percekig csak turáztatták a motort, egy helyben álltunk. Már azt hittük ki kell szállnunk, de végül csak sikerült ezen a szakaszon is tuljutni.
A vízesésnél jót fürödtünk és a velünk jött indián gyerekeket megtanítottuk halacskázni. Ők meg megtanították, hogy a köszönöm emberául bia-bua. Ezt később kamatoztattuk, amikor visszamentünk ebédelni a faluba. A konyha az egyik cölöpház emeletén volt, négy középkorú indián asszony főzött. A tűzhely kb. 10 cm vastag agyagrétegből kialakított tűztér volt, amin négy vastag fatörzs égett, végükkel összefordítva és azok tartották a sütőedényt, amiben lisztben megforgatott halat és platanast, sütnivaló
banánt sütöttek. Mindezt banánlevélből kialakított tasakba tették, majd fatálra. Desszertnek, sárga és görögdinnye, ananász volt, amit mi vittünk. Nagyon ízletes volt a hal és a platanas is, kicsit emlékeztetett a sült krumplira.
Közben újabb csoportok jöttek, így újra élvezhettük az emberák táncát, és megint rophattunk egyet. Kora délután vettünk búcsút az indiánfalutól, ami akármennyire is színház volt, csak adott egy kis bepillantást az életükbe.

Az ügynökünk reggel helyett csak délben hozta a papírokat.
Gyorsan elpakoltuk Rotorkát, már csak vízet kellett vételeznünk, meg a gázolajtartályokra rátankolni.
A horgonyzóhely mólójánál drága volt a víz (20 dollár egy feltöltés), inkább visszamentünk a Balboa Yacht Club-hoz. Sokat kellett várni, és mire megitattuk a szomjas hajót, már szinte lement a nap. Éjszakára még itt maradunk. Vitorláztunk visszafele a csatornában, majd lehorgonyoztunk eredeti helyünkön.
Legalább este átjöttek Do It! legénysége, és megtanították a maxikói dominót. Kezdők szerencséjével jól el is vertük őket..