Hajónapló: Új-Kaledónia in English

     2014.10.09 - 2014.11.30                                   ««   1/3 oldal   »»

Ugrás oldalra:123

 

A front olyan sok esőt hozott, hogy a szomszéd hajó bociját ki kellett mernünk, mert megtelt vízzel és az utakon is nagy áradást okozott. A front elvonultával a nap olyan erősen sütött, hogy az áradásnak egy napon belül semmi nyoma nem maradt.

Miután kijelentkeztünk Vanuatuból (24 órán belül kell elhagyni az országot), adómentes üzemeanyagot vettünk, feltöltöttük a vízkészleteket és bevásároltuk a duty free alkohol készleteket, köztük Tamás ajándékát, mely egy üveg gin volt. Ezt ismét köszönjük a Norvik legénységének. A kikötői díj első hónapra 7000 vatu volt, utána napi 100 vatu (200 ft), melyet a kikötői parancsnokságon kellett befizetnünk. A gázpalack csapját a Port Vila Hardware bolt meg akarta venni tőlünk, mert csak ezzel tudták feltölteni a francia hajósok palackjait is. De sajnos ez részünkről nem volt eladó, mert mi is csak ezzel tudjuk a palackokat töltetni.

A konvergencia zónát az időjárás modellek nem tudják jól kezelni. A térképek minden nap teljesen mást mutatnak. Változó szelekben fogunk Új-Kaledóniába hajózni. Indulás holnap reggel.

.


1. nap, 2014.10.09. , Kihajózás Port Vila-ból

A szél és az idő valóban egész nap változó volt. Port Vila-ból szikrázó napsütésben hajóztunk ki nem sokkal 9 óra előtt. Efate-től távolodva az észak-nyugati szél 16 csomóig erősödött, melyben kellemesen vitorláztunk egész délelőtt. A konvergencia zóna miatt gyorsan befelhősödött az ég és kis viharcellák húztak el felettünk záporokkal. Az egyik viharcella után a szél szembefordult déli, majd délkeleti irányba, melyben a hullámokat vertük kb egy óran keresztül. Ezután a szél fokozatosan elállt, ezért motort indítottunk. A naplemente érdekesen izzó csíkot varázsolt az égre. Ezután nem sokkal feljött a narancsosan izzó telihold (október 8-án pont holdfogyatkozás volt, ezért az apály-dagály hatalmas volt az elmúlt pár napban és a Port Vila boci moló hídja víz alá került). Ez most minket csak annyiban érint, hogy az áramlás is az apály-dagály szerint alakul. Napközben 1-1.5 csomós szembeáramlasunk volt, melyben nem tudtunk csak 4 csomó körül haladni. Ez az áramlás éjszaka megszűnt, mely segítette a haladásunk.

Az éjszakai pozíció szerint 236 mérföld van hátra Noumea-ig a 315 mérföldből..


2. nap, 2014.10.10. , Elértük a Loyalty szigeteket

A szél ma is elég változékony volt. A vitorlákra kellett a motorrásegítes. Láttuk az előrejelzésen, hogy erős déli szél lesz és éreztük, hogy jó lenne még azelőtt megérkezni. A hajnali szinte semmi szélből lassan megint délkeleti, majd délnyugati szél lett és később ezek a szelek váltogatták egymást. Egy-egy frontvonalat elhagyva a konvergencia zónában a szél szinte másodpercek alatt megváltozik. A Lifaou szigetet már jóval naplemenete előtt megpillantottuk. Ez a terület már Új-Kaledóniához tartozik, de most egyenesen Noumea-ba tartunk, mert itt van az egyetlen hivatalos bejelentkező hely. (Lifaou-nál lehet ideiglenest kérni, amely most 2 napra szól, ezért a hajósok általában elrepülnek innen Noumea-ba bejelentkezni, hogy tovább maradhassanak ezen a szigeten.) Szeretjük, amikor a delfinek elénk jönnek egy gyors üdvözlésre, Lifaou előtt egy csapat el is látogatott a hajónkhoz. Ezután kapásunk is volt, de a hal akkorát rántott, hogy elszakadt a damilunk (mahimahi lehetett). Itt be is fejeztük a pecázást, mert az Új-Kaledóniát környező vizekben is lehet halmérgezés. Végül a konvergencia zóna lassan elvonult, a szél stabil 15 csomós dél-délkeletire váltott. Ezzel szemben motorláztunk. Szerencsére a hullamok is kegyesek voltak velünk, csak az 1-1,5 csomós szembeáramlás tért vissza.

Reggelre a Havannah csatornához érünk, melyhez már előre táblázatot készítettünk, hogy tudjuk, mikor van pangó víz. Innen már csak egy ugrás (40 mérföld) Noumea a védett vizeken keresztül az atollon belül.


Napi pozíció:
00:00 19-13.09S 167-56.80E log= 128845.8


3. nap, 2014.10.11. , Érkezés Új-Kaledóniába (Noumea)

Hiába siettünk a szembeszelet bekaptuk 8 órával előbb, mint azt vártuk. De legalább a hullámok még nem tudtak nagyon megnőni és tudtunk egy kicsit a motorral haladni. Reggel elértük a Havannah csatornát, a víz még befele áramlott es több helyen kis örvények alakultak ki, de a szél lassan enyhült. Egyszerű volt a behajózás a széles csatornába. Új-Kaledónia látványa azonban más volt, mint amire számítottunk. A csendes-óceáni szigetektől merőben különböző vöröslő hegyek és hatalmas keskeny fenyők fogadtak itt minket. Ezek a fenyők 30-40 méterre is megnőnek és csak két méter hosszú ágaik vannak. A szigetek ezekkel a fákkal úgy néznek ki messziről, mintha cölöpök lennének leverve a partokon. A Havannah csatorna bejárata körülbelül 40 mérföldre van Noumeától. Ebből is látszik, hogy egy hatalmas fő szigetről beszélünk. A radióban a 16-os csatornán pedig folyamatos diskura megy franciául.
Ami pedig nagyon furcsa számunkra, hogy csak 2 napot hajóztunk délnyugatnak, és a klíma mégis nagyon más, mint Vanuatun. A frissítő passzát szél folyamatosan fúj és csak 23 fok volt amikor lehorgonyoztunk. Hihetetlen! Megint itt vagyunk egy nagyváros előtt és hatalmas hajók jönnek-mennek előttünk. Az autók zaja és a város élénk fénye (távolban a katolikus templommal) szokatlan még.

A marinát a 67-es csatornán hívtuk. Megtudtuk, hogy hétvégén nem lehet bejelentkezni, ezért egy könnyű pihenő napot tartunk holnap a hajón és elfogyasztjuk a friss élelmiszereket, annak ellenére, hogy azt mondják, itt lazán kezelik a bejelentkezést.


Napi pozíció:
00:00 21-36.30S 167-16.20E log= 128994.0


5. nap, 2014.10.13. , Bejelentkezés - Noumea

A marinába bociztunk, ahol 2000 frank letétért (kb 2700 Ft) kaptunk egy három napra szóló boci számot. Ezzel használhatjuk a marinát (zuhanyzót is). A hajóval nem álltunk be a marinába. A marinában szintén kaptunk egy térképet, amivel felkerestük az útlevélvizsgálót, a vámost és végül a karantén hivatalnokot. Ez egy jó kis sétát eredményezett a városban. Minden simán ment, elvileg 90 napot maradhatunk Új-Kaledóniában. Nem kaptunk igazoló papírt sem a bejelentkezésről sem a vámosoktól és az útlevelünkbe sem pecsételtek be. A karantén hivatalnok pedig felsoroltatta velünk a friss élelmiszereket a hajón. De már csak vöröshagymánk, fokhagymánk és gyömbérünk maradt. Ezekre azt mondta, egy zacskóban hozzuk be neki délután. Amikor visszavittük neki a frissárut, ő volt az egyetlen aki, adott igazolást róla.

Közben összefutottunk a Mares és a Tiger (őket tavaly Fidzsin ismertük meg) legénységével, később pedig az előzőleg Vanuatun hajózó három német hajóval. A városba pedig éppen egy hatalmas hajó érkezett turistákkal, akiket már a partról helyi műsorral szórakoztattak.

A legnehezebb dolgunk a pénzfelvétellel volt, mert az automaták egyik kártyánkat sem fogadták el, ezért csak váltani tudtunk. Ezután vettünk egy Liberté telefonkártyát, mely nem engedi használni a skype-ot. Lassú internet 24 órára kb 1000 Ft, gyors internet 4 órára kb 5000 Ft.




6. nap, 2014.10.14. , Francia barátaink meglátogattak

Francia barátaink meglátogattak. Vanuatun ismerkedtünk meg velük és kiderült, hogy a hajójuk itt áll a mellettünk levő öbölben. .


7. nap, 2014.10.15. , Noumea városnézés

Noumea-ban úgy érezzük magunkat, mintha a francia riviérán lennénk, éttermekkel, múzeumokkal, történelmi épületekkel és természetesen a tengerparttal. Csak a kanak lakosok láttán (a szigeti ruhájukban) ébredünk fel, hogy még mindig a csendes-óceáni térségben vagyunk.

A városnézés közben nem sokáig jutottunk, mert a városi múzeum után, ahol a pincét leszámítva csak francia feliratok voltak (mondták, hogy a jövőben lesz angol nyelvű audió is), a főtéren egész napos programok voltak zenével és tánccal. A főtér mellett pedig utcai break-táncos fiatalok produkálták magukat órákon keresztül, amíg valaki a hangosbemondón keresztül le nem fújta a zenét. A Szt József katedrálishoz is felmásztunk a dombra (Noumea is 7 dombra épült, mint Róma). Itt kiszúrtuk, hogy este 8 órától a katedrálisban orgona koncertet adnak. Próbáltunk is gyorsan megvacsorázni, de az éttermekben vagy azt mondták, hogy csak este 7-től vagy 7:30-tól van vacsora. Szerencsénkre, találtunk egy olasz éttermet, olasz tulajdonossal ahol mi voltunk az első vendégek és ezért nagyon gyorsan elkészült a pizza is és a tiramisu is (ilyen jó pizzát rég nem ettünk). Így éppen odaértünk az esti orgona koncertre, mely igazán szép volt a katedrális gótikus boltozata alatt.


9. nap, 2014.10.17. , Noumea - Akvárium

Még néhány napig folytatjuk a városnézést Noumeában. Mai nap az Akvárium-ba látogattunk el. A napok nagyon gyorsan szaladnak el, mert sok hajós van körülöttünk és amikor váratlanul ismerősbe botlunk akkor nehéz az előre megtervezett programhoz tartanunk magunk. Ráadásul amikor ismerőssel vagyunk, akinek az ismerősébe belebotlunk, akkor megkezdődik az ismerkedés. Hajósok révén azonnal sok közös témánk akad és ilyenkor az előre eltervezett program csúszik.

A Rotorról indulva felvettük Mares legénységét és együtt mentünk a zöld jelzésű busszal az Akváriumba. Miután leszálltunk a buszról már ebéd idő volt, ezért gyorsan beültünk egy étterembe harapni valamit. Életünkben most először kóstoltuk meg a csokoládés pizzát banánnal. Belegondolva, egészen furcsa volt ezt látni a menün, de végül mégis megrendeltük és kellemesen csalódtunk a bizarrnak tűnő ételben.
Az Akváriumban néhány órát eltöltöttünk. Annak ellenére, hogy mindig a tenger közelében vagyunk, a nem természetes környezetükben is érdekesnek látjuk a tenger élővilágát. Már öt óra volt, mire visszaértünk a kikötőbe, de beugrottunk ausztrál ismerőseinkhez, akik számítógépes segítséget kértek. Ezután a Mares-re mentünk vacsorázni, ahol saláta és fondu volt a menü, helyi francia likőrrel.







10. nap, 2014.10.18. , A terv változott - Citrom öböl

A passzátszél mára teljesen legyengült és az előrejelzés szerint holnap alig lesz egy kis szellőcske. Ezért a városnézős programot elvetettük és jött a B terv. Gyorsan kiszaladtunk a piacra ahol egy kis frissárut és croissant-t vettünk. Az áruk minősége sokkal rosszabb, mint Vanuatun volt és ráadásul drágább is. A narancs keserű, a hagyma nagyon apró, a répa hibás stb, de mivel frissárut nem lehet behozni Új-Kaledóniába, ezért sikerült elkölteni a frankunkat. Majd beszaladtunk a Casino-ba. Ez nem az amire mindenki gondol, hanem így hívják a szupermarketet. Itt, mivel a sajt olcsó, csak sajtokat és bagettet vettünk. A kártyánkat továbbra sem fogadják el az automaták és a pénzváltók nem működnek a hétvégén. Ezután beszaladtunk ausztrál ismerőseinkhez elbúcsúzni (nekik az email rendszerük nem működik, de sajnos nem tudtunk segíteni rajta). Utoljára vizet vételeztünk a marinában, majd a boci rendszámát vissza akartuk adni a recepciósnak (ezzel lehetett beállni a marinába), de mivel a marina korán zárt, azt kérték, hogy tömködjük be az automata ajtó alá, amikor végeztünk. Így is tettünk.

Mire összepakoltunk és elindultunk Noumea elől, addigra a szél kicsit beerősödött (20 csomó teljesen szemből), ezért nem jutottunk sokáig. A B terv szerint amikor gyenge a passzátszél, lemotorozunk szembe vele a déli szigetekhez. Addig pedig horgonyt dobtunk a Citrom öbölben kb 4 mérföldre előző horgonyzóhelyünktől. Itt van az Akvárium is és a turisták korzója, az árak is ezt mutatják. Egy naplementés sétával mi is korzóztunk. Itt találtunk egy bankot, ahol volt pénzváló automata volt. Végre váltottunk egy kis pénzt! Beültünk egy kávézóba, hogy végre a családdal skype-oljunk, de miután leadtuk a rendelést, közölték, hogy sajnos itt nem működik az internet. Este elállt a szél, de a diszkókat felhangosították a parton.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:123

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   4853515