Hajónapló: Fidzsi nyugati része in English

2013.10.11 - 2013.10.30 »» 2/3 oldal »»

Ugrás oldalra:

...folytatás az előző oldalról

10. nap, 2013.10.20. , Pihenőnap

A vasárnapi pihenőnapunkat a marina melletti üdülőhely medencéjében töltöttük. Összeszámolva, a medencéhez járó hajósok száma felülmúlja a szállodából érkező vendégekét. A Vuda marinát azért nem merjük itt hagyni, mert az időjárás-előrejelzés már megint 45-50 csomós szelet jósol szerdára. A hajósok nem merik elhagyni a kikötőt (ez az egyetlen hurrikánbiztos kikötő itt nyugaton) és a hajók sorba állnak a kikötő előtt bebocsátásra várva. Érthető, hiszen nem lehet helyet foglalni a marinába rövidebb távra, hanem érkezés szerinti elsőbbség van érvényben. Ha feladjuk a helyünk és tényleg bejön az erős szél, lehet, hogy nem tudunk védett helyre menni. Ezért csak várunk és szárazföldi programokkal szórakoztatjuk magunk.

Este élőzenés táncos est volt a marina melletti bárban. Ez alkalommal mi táncoltunk, nem az előadók. Miután visszatértünk a hajóra, megismerkedtünk a szomszédos új-zélandi hajóssal egy tea mellett a Rotoron. .

11. nap, 2013.10.21. , A kikötői élet

Reggel Ding, a Chiquita nevű hajóról, köszönt be a Rotorra, természetesen felinvitáltuk a fedélzetre. A hajósok mindig találnak közös témát és órakat tudunk beszélgetni egymással. Ding hajószakértő volt és érdekes történeteket mesélt, korábbi munkájáról és arról, hogy milyen könnyű hibákat elkövetni a hajóépités közben. Ezután azt is megtárgyaltuk vele, hogy milyen munkákat kell ellátnia a hajóján és hogy kell a berohadt imbuszcsavart kiszedni. Egy ilyen hosszú beszélgetés gyakran belenyúlik az ebédidőbe, és ha már igy esett meghivtuk ebédre is. A nap hihetetlenül gyorsan elszaladt és csak egy kis sétára és süteményezésre maradt idő a marina melletti bárban (First Landing Resort). Amikor a hajósok egymásra találnak hihetetlenül gyorsan száll az idő a kikötőben. Az eső pedig zuhoghat mellette. .

12. nap, 2013.10.22. , A szezon első trópusi depressziója

Megjelent a szezon első trópusi depressziója tőlünk északnyugatra. Reméljük nem erősödik meg. Az előrejelzés szerint alacsony az esélye, hogy egy hurrikán lesz belőle az elkövetkező 48 órában. Néhány hajós azonban úgy döntött, hogy az első adandó alkalommal elindulnak Új-Zélandra, mert idén arra számitanak, hogy nagyobb lesz a hurrikán aktivitás, mint a korábbi években. Mi még mindig a kikőtőben dekkolunk és várjuk, hogy mi lesz ebből a viharból. Azért nem unatkozunk, mert jó kis kártyacsatákat vívunk a még mindig zuhogó esőben. Délután beugrottunk Lautokába, hogy vegyünk egy kis zöldség-gyümit a piacon. Taxisunk mutatott egy modern kávézót, ahol meg is álltunk egy kis sütire és kávéra. Kedd este a pizza félárú a kikötői bárban, ezért nekünk is ott volt a helyünk. A hely dugig volt hajósokkal. Dingen kivül csodák csodájára egy magyar hajóssal is összefutottunk, aki már évek óta Ausztráliában él. Úgy derült ki, hogy magyar, hogy a mellettünk levő asztalnál egyszer csak azt mondta valaki, hogy egészségetekre. Először azt hittük a fülünk cseng, majd kiderült, hogy a kapitány is és egyik legénysége is magyar. Milyen kicsi a világ!

13. nap, 2013.10.23. , Hegyi falu

Mama tollából:

Éva és Géza mai napra egy hegyi falu meglátogatását szervezte meg. Ebéd után egy órakor jött értünk egy terepjáró, amit Ahmed vezetett és kisérője volt egy fidzsi lány, Szeti. A programban szerepelt egy fidzsi iskola meglátogatása is. A kanyargós szűk hegyi utakon lassan elfogytak mellőlünk a települések és csak a kietlen, kopár dimbes-dombos hegyek vonulatai kisértek bennünket. Időnként egy-egy elkóborolt tehén, vagy bika csodálkozott ránk az út széléről. Az iskola volt első állomásunk. Földszintes épületekekkel körülvett terület az iskola, amelyhez tartozik az óvoda és a középiskola is. Az iskola egy tanára, egy indiai fiatal lány lett a kisérőnk, ő vezetett körbe bennünket. Az első osztályosoknál kezdtük az ismerkedést. Már korábban is feltünt, hogy az iskolások egyenruhát viselnek, minden iskola meghatározza a szinét. Találkoztuk már lila, fehér, zöld színű ruhát viselő fiatalokkal. Az itteni gyerekek ciklámen színű ruhát viseltek, illetve csak a lányok, a fiukon fehér ing és keki nadrág volt. A teremben u alakban helyezkedtek el a padok és jöttünkre felálltak a gyerekek és hangosan köszöntöttek, majd énekeltek nekünk. Az persze elég nagy fejtörést okozott, hogy kitalálják, hogy honnan, melyik országból érkeztünk.Közös fényképezéshez beállt az osztály. Feltünt, hogy egy gyerek a terem közepén, a földön ül egyedül. Hát persze, ő volt a rossz gyerek. Megnézhettük a füzeteiket, amibe india irásjeleket is véstek. Az iskola tanulóinak 70 százaléka indiai gyerek. A tanárok mind hinduk. Kicsit csalódva tapasztaltuk ezt, hiszen egy igazi fidzsi iskolát szerettünk volna látni, de Fidzsinek ez is az igazi arca, hiszen a lakosság fele indiai. A gyerekek nagyon szépek, nagy fekete szemük van. Maga az iskola egyszerüen felszerelt, de van kis könyvtáruk és számítógépes termük is. A tanítási idő 8-tól délután háromig tart, százalékban állapítják meg a tanulók teljesitményét, de az osztályismétlést nem ismerik. A felső tagozatosok szombaton is járnak iskolába. Az udvaron egy kis templomuk van, ahol kérhetik isteneik valamelyikének segítségét. Az iskolában vallásoktatás is van és a különböző vallású gyerekek a vallásuknak megfelelő oktatásban részesülnek.
Látogatásunk végeztével beírtunk az iskola vendégkönyvébe és indultunk tovább. A hegyi utak minősége egyre romlott, egyre magasabbra kapaszkodtunk fel. Egy széles folyóban nagymosást tartó asszonyt és fürdőző gyermekét láttuk. Itt már nincs se víz,se villany. Nagyon szép kilátás volt a hegytetőről, kb. hatszáz méter magasan jártunk, a hőmérséklet nemhogy csökkent volna, de emelkedett, a hőmérő időnként 37 fokot mutatott.
Cukornádat arató munkásokkal és a nádat szállító tehereautóval találkoztunk. Majd megérkeztünk Nausori magaslati faluba. Egy egyszerű, betontéglából épült ház előtt állt meg autónk. A házból egy mosolygós, fiatal nő, Mary jött elénk, hajában lila hibiszkusz virággal. Bevezetett a házába, amelyben alig volt bútor, a föld pálmalevélből készített szőnyeggel volt beborítva. Mary egy nagy tál, a káva tál mögött ült, mi vele szemben foglaltunk helyet. Megkezdődött a sevusevu szertartás, amely nélkül a vendégfogadás náluk elképzelhetetlen. Papa kivételével mindanyian elfogadtuk a felénk nyújtott kávapoharat a szertartáshoz tartozó tapssal kísérve, ő paszi szóval jelezte, hogy nem kéri az italt. A káváról Évi már korábban sokat írt. A fidzsiek életének fénypontja a káva, ezt isszák minden alkalommal, tekintettel, hogy alkoholt többnyire nem fogyasztanak. Itt a faluban is termesztik,a növény gyökerét feldarabolják, három-négy napig szárítják, majd egy vasmozsárban egy kb. húsz kilós rúddal porrá törik. Az ital elkészitése egyszerű, vízzel textilen keresztül oldják ki a kávatálba. Mary elmondta, hogy településük kétszáz éves, már a kannibál korszakban is létezett, az első törzsfönök sírját is megmutatta. A faluban kb kétszázan élnek, teljesen önellátók, szombati napon beviszik a terményeiket a városba, ahol annak az árából megvásárolják a szükséges élelmiszert. Vizük a hegyi forrásból van, amit csővezetéken hoztak a faluba. Villany nincs, a gazdagabb családoknak van generátora, amit akkor tudnak üzemeltetni, ha van pénzük gázolajra. Rengeteg gyerek van a faluban, van saját iskolájuk, ha betegek egy egészségügyi nővér látja el őket. Az egész falu egy nagy család, mindenki rokona mindenkinek, ezért, ha férjet, vagy feleséget keresnek csak másik faluból lehetséges. Metodista vallásuak, templomukban minden vasárnap tartanak istentiszteletet, amin az egész falu népe részt vesz. Maga a templom egy dísztelen épület, egy dobogón, egy asztalon petróleumlámpa égett. Mary elmondta, hogy a lámpa négy éve egyfolytában ég, mert akkor határozta el a falu papjuk ösztönzésére, hogy abbahagyják a marihuána termesztését és fogyasztását, amit azóta be is tartanak.
Mary-ék állatot is tartanak, disznót, tyúkot láttunk és egy kicsi vadmalacot, amit az erdőben fogtak be. Mi is elmeséltük neki Samu, a dedesi vaddisznó történetét. A séta után a konyhát kerestük fel, ami a ház melletti épületben volt. Nyitott tüzhelyen készül az étel, a füst egy oldalsó kéményen távozik. Régen bambuszba töltötték az ételt úgy sütötték meg. Most is volt olyan fogás, ami bambuszcsőbe lett csömöszölve. A menü spenót, sült hagyma, tápióka, valamint a bambuszba töltött fokhagymás spenót volt. Inni limonádét kaptunk, a faluban sok citromfát láttunk. Étkezés közben az asszonyok, és Mary édesapja dalokkal szórakoztatott bennünket, amit Mary ütemes dobjátékkal kisért. Addigra a ház eleje megtelt kiváncsiskodó, érdeklődő gyerekhaddal. A zene és a káva hatására Géza táncraperdült. Példáját követte még egy asszony, a többiek pedig jókedvűen kacagtak rajtuk. A búcsúdal eléneklése után adományunkat egy kis dobozkában elhelyezve hagytuk el a falut.

14. nap, 2013.10.24. , Ismét Malolo Lailai (Musket Cove)

Felkeltünk, megettük, beindítottuk, kormányoztuk, megfeneklettünk, kormányoztuk, sütöttünk, főztünk, leállítottuk, ettünk, felpumpáltuk, eleveztünk, megfürödtünk, eláztunk, vártunk, meggrilleztük, leejtettük, behomokoztuk, lemostuk, meggrilleztük, megettük, megbeszéltük, begépeltük, nevettünk, lefeküdtünk..

15. nap, 2013.10.25. , Érkezés a Robinson szigethez

Az érkező ciklon két részre szakadt az ereje jelentősen legyengült. Gyenge szellőben indultunk tovább a Robinson szigethez.
A védett öblöket a Navula szoroson keresztül hagytuk el. Megérkeztünk a Likuri Kikötő bejáratához. A rossz láthatóság miatt felhívtuk a recepciót, hogy jöjjenek ki értünk egy csónakkal és mutassák az utat a lagúnába. Körülöttünk zátonyok, amelyeken nagy robajjal törtek meg az óceán hullámai. A csónak bevezetett a védett lagúnába a szakadó esőben.

16. nap, 2013.10.26. , A Robinson sziget műsorai

Mama tollából:

A Robinson sziget nem véletlenül kapta nevét (eredeti neve Likuri sziget), pont úgy néz ki, ahogy elképzeléseinkben, filmbeli élményeink után képzeljük. Egy félnapi sétával körbejárható az aranyszínű homokpart, ami a sziget egyik szakaszán mangrove erdőbe megy át. Hatalmas pálmafák és buja trópusi növényzet, amelyek közül bungalók pálmafedeles tetejei kandikálnak elő. A parton színes kajakok, jetski-k és egy felfújhatós vizijáték látványa hoz vissza a mába. A parton hangulatos faépítmény fogadott bennünket, a marina recepciója, büfé, padok, asztalok amelyek körbevesznek egy játékteret. A szigetlakók iszogattak és a szokásos fidzsi kedvességgel fogadtak bennünket. Egy dollár és egy sör elfogyasztásáért örökös tagságot kaptunk a szigeten. Rövid sétánkról visszatérve láttuk, hogy mindenki a parton áll és énekelve figyeli az óceánt, ahonnan egy kis hajó közeledett, hozta a szárazföldről a turistákat. Mi is beálltunk a fogadóbizottságba és tapsoltuk velük a dal ritmusát. A partraszállók örömmel vették a fogadtatást. De hirtelen a bozótból két vadember rohant elő, kezükben falándzsával és éktelen üvöltéssel támadtak az érkezőkre. Az első rémület után nagy nevetések között közös fotózkodás oldotta a feszültséget. A sziget fél és egésznapos programot szervez a turistáknak. A programok között szerepel horgászat, sporttevékenység, kosárfonás bemutatása, fafaragó, kókuszdió felnyitás és feldolgozás, növényismertető séta, teknősbéka les, rákverseny, ebéd, vacsora, ami a helyi lovó, a földbe ásott sütési mód szerint készül, esti táncbemutató, tűztáncosok, tűzönjárók, tűznyelők. Mi részt vettünk az egész napi programon. Nagyon színvonalas volt minden egy-két vicces átverést kivéve. Nagy élmény volt a teknős les. Egyébként sok teknőst láttunk hajózás közben az óceánban. A rákverseny is vicces volt. A jelentkezők sorszámot kaptak, hogy mi lesz a feladat nem tudtuk. A játékvezető koncentrikus köröket rajzolt a homokba, majd a kör közepére egy csomó remeterákot borított ki egy edényből. A rákok egy-egy kagylóval a fenekükön futkostak a homokban. A kagylókon szerepeltek a sorszámok. Sajnos nem a mieink voltak a legfürgébbek.
Az ebéd és vacsora is nagyon ízletes és bőséges volt. Az esti program után későn tértünk vissza a hajóra.

17. nap, 2013.10.27. , Kedvenc fidzsi üdülőnk (Malolo Lailai)

Visszahajóztunk kedvenc fidzsi üdülőnkhöz a Malolo Laila-hoz. A teljes szélcsendet 15 csomós szél váltotta fel. Útközben a repülőhalak szórakoztattak bennünket. Elhajóztunk a Cloud 9, tengeren úszó bár mellett is, de kikötni a hullámzásban nem tudtunk.

Már napok óta érdeklődünk a balolo iránt, amely a férgecskék felszinre jövetelét jelenti és egy fidzsi természeti jelenség. Ma kiderült, hogy októberben csak kis balolo van, amely azt jelenti, hogy csupán kevés férgecske emelkedik fel és ezért a helyiek nem különösebben izgatják magukat vele. Úgy mondják: Balolo Lailai van a Malolo lailai-n. A lailai kicsit jelent fidzsiül. A nagy balolo csak novemberben vagy decemberben jelentkezik, amikor a fidzsi szigetlakók kis szitákkal gyűjtik a férgecskéket hajnalban és azt mondják ez a Pacifik kaviárja.