| 2017.04.24 - 2017.05.31 »» 3/4 oldal »»
| | ...folytatás az előző oldalról |
25. nap, 2017.05.18. , A haditengerészet Tarempa-ba látogatIndonéziához megszokott módón, már hajnali 4-kor felzendültek a mecsetek és imára hívtak, amikor pont átfordultunk volna a másik oldalunkra. Ez volt az első nap, hogy kora reggeli órákban jó levegő jött be a hajóra és nem izzadva forgolódtunk az ágyunkban. Talán most már megérkezik a délnyugati monszún. A reggelinket gyorsan fogyasztottuk, miközben a díszgyalogság a parton verte hozzá az ütemet.
Ma a haditengerészet hajóját várták a városlakók, ezért az egész város ünnepi ruhába öltözött a és díszmenet masírozott a parton, amikor a tengerészet hatalmas hajója behajózott a kikötőbe. Mi közben nyakunkba vettük a kisvárost, hogy kiderítsük igaz-e a mítosz, mi szerint ha valaki nem az Anambas-on jelentkezik be, akkor nem is tud itt kijelentkezni. Konklúzió: mindez falsnak bizonyult.
Az internet iszonyúan lassú, kicsi a sávszélesség. Alig tudunk hírt adni magunkról, az emailek csak néhány perc alatt mennek ki, ha kimennek, a napló feltöltése felejtős. A sors iróniája, hogy az internet kábel itt megy át az Anambas alatt Malajziába, de ide mégsem jutott belőle. A jó hír viszont az, hogy, hiába mondták a Nongsa-n a vámosok, hogy nem fogunk tudni itt kijelentkezni az Anambas-on, ha Nongsa-n jelentkezünk be, mert más a rendszerük- melyet az egyik korábbi ügynökünk meg is erősített, egy másik pedig megcáfolt- eddig mindegyik hivatalban megerősítették, hogy megkapjuk a papírokat a távozáshoz. Anambas, Port of Entry lett.
A karantén és a bevándorlási hivatalnál sikerült kijelentkeznünk szombati indulással. Holnapra marad a vámhivatal és a kikötőkapitányság. A bevándorlási hivatalnál megláttunk egy szűrt 20 literes gallonos vizet. Az egyik hivatalnok segítőkészen előkapta a mociját és elvitte Gézát a forrás üzletbe, ahol meg is rendeltek 360 liter ivóvizet a tartályba és ivóedényekbe. Ezt a melegben, déli órában hozták ki, ezért a forró fedélzeten kellett betölteni a hajóba. Mindezek és egy La Luna ebéd után meglátogattuk a gázolajos embert aki a zöld mecset mellett árul üzemanyagot literes műanyag üvegekben és akivel az előző nap lebeszéltük, hogy szerez nekünk üzemanyagot a hajóba. Ahogy megpillantott minket, pihenő időt sem hagyva, hogy leülepedjen az ebéd a hasunkban, már száguldott is az üzemanyaggal a hajóhoz, mi meg eveztünk utánuk. Átszürettük velük az üzemanyagot mielőtt betöltöttük a tartályba, mely nagyon tetszett nekik, olyannyira, hogy el is akarták kérni a szűrős tölcsérünket, de mondtuk, hogy arra nekünk is szükségünk van, mert utoljára Ausztráliában láttunk ilyet. Mire beöntöttük az összes üzemanyagot és elrendeztük a tartályokat, a nap már lemenőben volt. Arra volt időnk, hogy sétáljunk egyet a parton a velencésen cölöpös házak között. Szürreális volt ebben a másik világban itt a sötétben sétálgatni, ahol az emberek még békésen összejönnek, hogy a helyi kávét vagy teát együtt iszogassák, vagy az utcán közösen nézzék a TV-t. Leírhatatlanul más világ ez itt. A stabil házakon nem is lehetett látni, hogy cölöpökön állnak, csak néha-néha bukkant elő a tenger közöttük, hogy megmutassa a valóságot. A tenger felett jártunk. Megkostóltuk egyik kedvenc édességünket a Martabak-ot, melyet csokis-diós ízesítésben kértünk. Ez az édesség egy átmenet az otthoni palacsinta és gofri között. Már nem voltunk olyan éhesek, de egy csodálatos kifőzdét (warung-ot) találtunk egy csíkos sátor alatt az utcán, ahol 55 rupia volt hármunknak a vacsora, melyben 1 nagyobb hal sambal szósszal ízesítve, 3 adag rizs és egy tál kankun nevű helyi spenót volt csilivel, szójaszósszal és fokhagymával beízesítve. |
26. nap, 2017.05.19. , Sikerült kijelentkeznünk IndonéziábólReggel Géza olajat és szűrőt cserélt. Mikor, ha pont nem akkor jön egy squall amikor nem lehet beindítani a motort? Hát pont akkor, ez már csak Murphy törvény. Elkezdett zuhogni az eső, mi meg pont szét voltunk pakolva, de sikerült még az első cseppek alatt gyorsan a műveletet befejezni és mindent bedobálni a hátsókabinba. Ekkor vártunk kicsit miközben azt vettük észre, hogy a navigátor asztalra az ablak alatt két cseppben szivárog be a víz. Hű, ennek fele sem tréfa, valahol ázunk be. Eső után Géza nekiállt szétvésni a hajót belülről, hogy megtaláljuk a szivárgás pontját, melyet úgy sejtettünk, hogy a dodzser egyik csavarja alól jön. Mivel a nedvesség a kárpit és burkolat alól szivárgott, nem láttuk, hogy pontosan honnan jön. Végül kívülről kitömítettük az összes csavart, hogy megfékezzük. A szivárgás meg is állt, amit abból láttunk, hogy tengervizet öntögettünk az ablakra és a dodzserre vödörrel és nem jött be több víz. Ekkorra már elszaladt az idő, kb 11 óra lehetett. Kiszaladtunk, hátha elérjük a hivatalnokokat az ebéd előtt. A határőrségnél kicsit vakarták a fejüket és sokáig keresgéltek valamilyen információt - miközben drukkoltunk, hogy ne most találják ki, hogy innen mégsem lehet kijelentkezni-, de végül megkaptuk a papírokat a távozáshoz. A kikötőkapitányság, pont bezárt az ebéd miatt, ezért inkább a piacra mentünk bevásárolni. Az utolsó rúpiánkat költöttük, így próbáltuk csak a legszükségesebb élelmiszert beszerezni. Elég jómódúak ezen a szigeten (szuper motorokkal furikáznak, némi indonéz jellegzeteséggel, pl hogy húzzák utána a talicskát), mely abból is kitűnik, hogy drágább az élelmiszer, mint más indonéz szigeteken (pl a mangó kilója 40000, amit máshol legrosszabb esetben is 25000-ért vettünk meg). Persze az is nehézség, hogy a sok gránit miatt itt csak néhány kert van és valószínűleg az élelmiszer nagy részét hajókkal szállítják ide más szigetekről, pl Java-ról, mely nem teszi olcsóvá az árut. A kikötőkapitányság csak 2 előtt nyitott ki. Jóllehet korábban gondolkodtunk egy mai napi induláson, de ez ezzel meg is hiúsult. Mindenestre a kikötőkapitány is zöld jelet adott az indulása (7000 rúpiát kért csak a kikötőhasználatért, mely kb 100 Ft és ebben az árban a papírmunka is benne volt) és így a korábban lehetetlennek tűnő kijelentkezésünk lehetségessé és megvalósulttá vált. Összepakoltunk a másnapi indulásra és egy naplementés italozás során a hajóról kiszúrtunk egy kis keresztény templomot az egyik domb tetején. Egy utolsó sétára indultunk az Anambason a templom felé. Felértünk a templomhoz, ahonnan az utolsó fényekben a dombtetőről láttuk a hajót, amikor egy helyi párra köszöntünk rá. Indonéziában gyakran gyorsan megy az ismerkedésés. Beszédbe elegyedtünk velük, mert elég jól beszéltek angolul. Kiderült, hogy a hölgy Jakartából jött, a helyi kormánynak dolgozik és a befektetésekért felelős a szigetcsoporton belül. Miközben a házába invitált minket egy frissítőre, érdekes volt megtudni tőle, hogy a turizmust, a halászatot, az olaj üzletet és a távközlést promótálják a szigeteken és erre keresnek befektetőket. Elmondása alapján sok az érdeklődő. Említettük, hogy a távközlést érdekes, hogy említi, mert még a városban is nagyon gyenge az internet a szigeteken meg semmi nincs, jóllehet a maláj kábelek itt mennek a szigetek alatt. Mesélte, hogy sokan panaszkodnak a helyi internetre, és a fejlesztések már megkezdődtek a gyorsítására. Ha még maradtunk volna pár napot, akkor szívesen megmutatta volna a környéket, így csak az email címét kértük el.
A napot egy csodás halas-csirkés vacsorával végeztük 110 rúpiáért a kedvenc helyünkön, egy helyi dzsúzzal a La Luna-ban és még egy Martabak-ra is futott a maradék aprónkból. Csodás lezárása volt ez kis indonéz kiruccanásunknak és a híreket csak megerősíteni tudjuk. Az Anambas szigetek melyek kb 250 szigetből állnak és mi csak ezekből 12 nap alatt egy ízelítőt nyertünk, gyönyörűek és valóban Ázsia rejtett gyöngyszemei, mert korábban nem sokat hallottunk róluk. |
27. nap, 2017.05.20. , Elindultunk Malajziába a Tioman sziget feléReggeli közben egy halász érdeklődve nézegette horgony bójánkat. Vajon kihez tartozhat? - látszott rajta, hogy tanakodik. Mi titokban mosolyogtunk rajta a fedélzeten, mert nem is sejtette, hogy a hajónkhoz tartozik, olyan sok láncot engedtünk ki a 25 méteren, hogy távol volt a hajónktól. A legénység a hajó alatt a napok óta itt úszkáló kalaúz halat etette, mire fél kilenckor felhúztuk a horgonyt. Elindultunk Malajziába a Tioman szigethez, mely kb 130 tmf-re van, egy éjszakai menettel. A délnyugati monszún valóban megérkezett és a délkeleti előrejelzés ellenére délnyugati szél fogadott minket. Kiengedtük a vitorlákat, beállítottuk a szélkormányt (szél erő kb 10-12 csomó). Végre vitorláztunk! Jóllehet délután kettőkor elállt a szél és a motort is be kellett indítanunk, ez nem tartott sokáig, stabil délnyugati szél jött, mellyel negyedszélen a hullámokon kicsit dobálózva száguldottunk. Délután 5 körül azt vettük észre, hogy a fürdőszobában víz van. Először azt hittük, hogy a túltöltőből jött, amikor feltöltöttük a víztartályt és most a dobálózásban verődött fel a víz, de benézve a csap alá azt láttuk, hogy a csöveken jön be a sós víz. A fürdőszobában elengedett az egyik tömítés. Úgy tűnik, elég vizes menet ez a szakaszunk és a dobálózó hajóban a szerelés nem is tűnik egyszerű feladatnak. Elzártuk a csapokat, szétszedtük a csövet és ideiglenesen rögzítettük, hogy ne follyon belőle a víz. Még szerencse, hogy idejében észrevettük!
Szinte egész éjszaka alig kellett állítani a szélkormányon, szépen vitte a hajót miközben 11-14 csomós szél között ingadozott a délnyugati szél, bár egy kicsit csúsztunk le az útvonalunkról, mert a szél kicsit élesebben jött, mint ahogy a szélkormányt be tudtuk állítani, de ez nem volt vészes. Csak a kereskedelmi hajókat kellett figyelni, amelyek nagyjából olyan irányba mentek, mint a tenger alatti lefektetett kábelek, mert forgalom az volt bőven. |
28. nap, 2017.05.21. , Érkezés a Tioman szigethez, MalájziaHajnali 2 előtt jött fel a vörösen izzó félhold. Az éjszakai őrséget ismét a 3 fő kényelmével váltogattuk, ami ezúttal csodás menet volt és végig vitorláztuk. A kereskedelmi hajók lassan tovatűntek, előjöttek a halászhajók. Reggel egyszer csak azt vettük észre, hogy a sósvíz pumpából fekete víz jön, de ekkor még nem esett le a tantusz, hogy igazából mi is történik a hajóban. Amikor beindítottuk a motort, mert már annyira lenyomott egy szembejövő erős áramlás a szigettől, hogy a vitorlákkal nem tudtuk tartani az irányt, akkor a motor hőfok jelző túlmelegedést jelzett. Nem ment a hűtés a motoron, leállt a keringés a hűtőrendszerünkben. Jöhettet a szerelés a tűző napon egy erősebb hullámzásban. Az impeller valamitől szétdarálódott és a darabkák bekerültek a hőcserélőbe. Szerencsére mindenféle pótalkatrészünk volt a hajóban. A szerelés kb másfél óráig tartott és ez idő alatt 4.5 mérföldet sodródtunk el a rottánktól olyan erős volt az áramlás. Ezután már kénytelenek voltunk veretni motorral a legközelebbi horgonyzóhelyig. A sziget csúcsánál gondolkodtunk, hogy a sziget keleti vagy nyugati oldalára parkoljunk. Erős délnyugati szél volt, az előrejelzés azonban délkeletit jósolt. Így legyünk okosak! Juara-hoz a nyugati partra indultunk egy B tervvel, mely szerint, ha bejön a délkeleti szél akkor könnyebb a nyílt vízre kimenni és esetleg ott tölteni az éjszakát a horgony helyett.
A horgoynzóhelyen 4 hajót találtunk. Valószínűleg már a Sail Malaysia Rally hajói járnak itt. Hat órakor egyszerre tettük ki az első és a hátsó horgonyt, ismét kihasználva a 6 kezet a művelethez (az első horgonynál, a hátsó horgonynál és a kormánynál). Ezután beugrottunk a vízbe. Hű, itt sokkal hűvösebb volt a víz, mint Indonéziában. A hajó egyik oldalán 26 fok a másikon pedig 27.5 fok volt a víz (Indonéziában 29-30 fok volt a tengervíz). Először azt hittük, hogy áramlás miatt, de aztán olvastuk, hogy itt Juara-nál 3 folyó ömlik be a tengerbe, melyek frissé teszik a tengervizet.
A fridzsidert még mindig nem kapcsoltuk ki. Jól is tettük, mert a hajó mozgásától beindult és lefagyott a bemenő cső. Jó hideg lett a sör! |
29. nap, 2017.05.22. , Tekek városa, TiomanReggeli után felszedtük a horgonyokat és körbemotoroztuk Tioman északi felét (2.5 óra), hogy Tekek városába jussunk, ahol a bejelentkezést el lehet intézni. A keleti oldalon most segítő áramlásunk volt. Az északnyugati oldalán a szigetnek a Sail Malaysia hajói kóricáltak körülöttünk, jó horgonyzóhelyet kerestek, de nehéz volt, mert 10 csomós volt a délnyugati szél (a továbbra is délkeleti előrejelzés ellenére). Tekek pont a nyugati oldalán van a szigetnek. Érkezésünkor jó ötletnek tűnt benézni, hátha találunk helyet a kis marinában, de teljesen tele volt hajókkal és általában más hajók sem tudnak nagyon bejutni - a leírások alapján. A kikötőnek azonban nem adják meg a telefonszámát (tehát nem lehet előre helyet foglalni), mert ezen a helyen nem akarnak ezzel bíbelődni. Maradt tehát a nyitott öböl, melynek kis déli zugába bújtunk be 3-szori újrahorgonyzás után. Először a horgonyunk nem tartott, mert valamilyen törmelékes talaj lehetett alattunk. Végül sikerült mégis egy jó helyet találni, ahol miután kitettük a farhorgonyt, a hullámok sem csavargatták többé a hajót és mi kényelmesen tudtunk tevékenykedni a fedélzeten. Mire partot értünk már csak a bevándorlási hivatal volt nyitva, ezért a vámot és a kikötőkapitányságot másnapra kellett halasztanunk. Ehelyett ittunk egy dzsúzt egy helyi kis kifőzdében. Teljesen más Tioman, mint azt először elképzeltük. Mi egy nyüzsgő kisvárost képzeltünk el telis tele turistákkal. Ehelyett egy laza, nyugodt, kicsit falusias környezetet találtunk csupán néhány házzal, melyek mögött hegyek és buja esőerdő van. Már a régi repülőtér sem működik, csak hajóval lehet a szigetre eljutni.
Az esti sétánkkal egészen Air Batang-ig jutottunk, a következő településig, ahol kis hátizsákos üdülők voltak. Itt egy tengeri teraszos BBQ-t kínáló étteremben költöttük el köris vacsoránkat, vagy levesünket, mert a köri inkább egy nagy adag híg leves volt, mint egy szósz, de ettől függetlenül isteni íze volt.
Itt sikerült gyors internetet venni (Maxis). A vicces, hogy a havi 3 gigás adathoz jár napi 1 giga happy hour, amit napközben aktiválni kell és onnantól számítva 1 órán keresztül 1 gigabite ingyen van. |
30. nap, 2017.05.23. , Tekek város felderítéseEbben a nyugodt kisvárosban szinte csak éttermek és kifőzdék vannak egymás után. A boltokban kevés a friss áru, de azért papaját, ananászt, banánt és kókuszt lehet kapni. Piac nincs, a zöldségek többségét hűtőpultban árulják és az import gyümölcsöt is, mint például az almát, körtét és szilvát.
Messzire nem lehet jutni közlekedési eszközzel (motorral, sima autóval vagy négykerékmeghajtásúval), mert utak csak Tekek környékén vannak és van egy út Tekek és Juara (a sziget keleti oldalán van) között is. A falvak és kisvárosok között vizi taxival és komppal lehet csak közlekedni. Az egész szigetet magas hegyek és gránit sziklák borítják, sűrű esőerdővel. Gyönyörű látvány és érdekes egy hely! |
31. nap, 2017.05.24. , Gyűjtjük az esővizetFelhőszakadásra ébredtünk. Sajnos mire az esőponyvát kitettük addigra egy kicsit alább hagyott, de a tartályba így is sikerült kb tíz liter vizet gyűjtenünk. Mikor délután elállt az eső kibociztunk egy mesterséges koralzátonyhoz az öbölben. A hajóval tőle nem messze horgonyzunk. Meglepően sok hal volt és még barrakúdát és teknőst is láttunk. Az utikönyvek azt írják, hogy nincsenek korálok, de mára már a korálok is megtelepedtek ezen a helyen. . |
32. nap, 2017.05.25. , Sznorkelzés Rengis szigetnélA Rengis sziget szintén itt van az öböl sarkában, bocival kb húsz percre a hajónktól. Egy csomó bóját leraktak és megengedték, hogy az egyikre rákössünk. Ide hozzák a turistákat búvárkodni és sznorkelezni és úgy hirdetik, hogy vannak néha cápák is. Lehet, hogy ez csak mítosz, de nem tudjuk sem megerősíteni, sem cáfolni, mindenesetre mi egyet sem láttunk. Láttunk ellenben rengeteg tűhalat és olyan halakat is, melyeket korábban még nem. A sziget Tioman felöli részén gyönyörű korálok vannak és olyan sok a hal, hogy az embert mosolyra fakasztják, miközben csípkednek is minket. Ugyanakkor a víz elég hideg, hidegebb mint az Anambas-on volt, ezért túl sokáig neoprén ruha nélkül nem bírjuk a vízben.
Rengis után jól esett egy ebéd. Kibociztunk, hogy keressünk egy megfelelő éttermet. Egyik-másik étterem már zárva van, mert készülnek a holnap kezdődő Ramadán-ra, sajnos a kiszemelt BBQ helyünk is zárva volt, így a mellette levő kínai étterembe tévedtünk. Itt nemcsak étterem volt, hanem mellette egy ital bolt is behűtött sörrel. Ráadásul jégkrém is volt a hűtőpultjukban. Gyorsan be is ültünk. Az étel amit kihoztak ízletes volt, nem túl nagy adag, de legalább ők nyitva voltak. Ebéd után továbbsétáltunk Paya irányába, miközben a majmok kísértek minket a vezetékeken sétálva. Tiamon-on vannak a hosszúfarkú makákók. Út közben láttunk golf pályát, üdülőket, tengerpartokat homok legyek veszélytáblákkal és egy másik érdekes állatot a fekete mókust. Paya-ig nem jutottunk el, fél órával előtte fordultunk vissza. Az egyik üdülő kisbusza pont arra járt és felajánlotta, hogy visszavisz Tekek-be. |
33. nap, 2017.05.26. , Kirándulás Mutuk faluba Összeszedtük magunkat a fedélzeten, nagy chill-el készültünk az előre láthatatlanra. Megettük a reggelinket és műanyag dobozokba elkészítettük az ebédet a napos túrára. Kibociztunk a kikötőbe, ahol átszálltunk egy helyi vizi taxiba, mely 300 rúpiáért oda-vissza elvisz minket Mutukba. Amíg Paya-ig jutottunk addig sima vizen száguldottunk a negyven lóerős motorral, de amikor befordultunk a sziget déli része felé nagy hullámzás fogadott minket (pedig csak kb 5 csomós délies szél volt). Keményen pattogtunk a kis vizi taxiban. Mutuk még Tekek-nél is jóval csendesebb kis falu. Emberekkel alig találkoztunk, csak egy-egy motorossal. Az egykor fénykorát élő kis falu kiadó bungallói most szomorúan állnak az utca szélén, egy-két szebb turista ház maradt csak meg és tartják őket karban. Még a rendőrség épületét is lebontották. A mólóról láthatóak voltak az elhíresült iker gránit csúcsok, de a felhők úgy jöttek-mentek, hogy mögöttük mindig csak az egyik villant meg. Az Asah falu felé vettük az irányt, mely kb fél óra sétaútra vezet Mutuk-tól az esőerdőn keresztül. Asah mólójánál is meg-meg villant a két csúcs. Majd innen elsétáltunk a tíz percre levő Asah vízeséshez, melynek friss vizében megmártóztunk és itt el is időztünk egy kicsit.
Amikor visszaindultunk elég csúnya felhők húztak el felettünk és kicsit csöpögött az eső. A csúcsokból már semmit nem lehetett látni. Egy kis Mutuk-i séta után visszamentünk a vizi taxihoz, mely erősen pattogott a tengeren. A 15-16 éves fiatal vezető mondta, hogy elég zord a tenger. Sajnos a szél is befordult nyugatira, tehát teljesen szembe kaptuk a hullámokat megint. Durván dobált minket a tenger a taxiban, erőből tartottuk magunkat, hogy ne repüljünk benne ide-oda. Arra gondoltunk, ha beborulunk akkor a homokos part felé kell elkezdenünk úszni, nem a sziklás felé, mert bizony a motor is fulladozott. Máris jobban éreztük magunkat a kb két méteres hullámzásban. Jó érzés volt megérkezni Tekek kis kikötőjébe. Mikor visszajöttünk, megtudtuk, hogy a viharfelhők amiket mi láttunk elhaladni és már csak a hullámait kaptuk a taxiban az valójában egy 30 csomós szél volt és egy hajó majdnem molóra futott a mellettünk levő hajók közül, mert nem tartott a horgonya és melyet a szomszédunk mentett meg. Furcsa is volt, hogy a mesterséges zátonytól nem messze 2 hajó volt bóján, melyet aznap tettek le nekik. Nekünk meg szerencsénk volt, hogy meghúztuk a horgonyt az első horgonyzó helyünkön és továbbálltunk onnan, mert az a hajó is ott kezdett el csúszni, ahova mi először akartunk horgonyozni, de mi észrevettük, hogy a koráll törmelékeken csúszik a horgonyunk. |
Folytatás a következő oldalon... |
| | |
|
