Hajónapló: Új-Kaledónia in English

     2014.10.09 - 2014.11.30                                   »»   3/3 oldal   ««

Ugrás oldalra:123

 
...folytatás az előző oldalról

20. nap, 2014.10.28. , Kilátó a Prony öbölben

Megmásztuk a Prony öblöt körülvevő hegyeket. Eddig Kuto után mindenhol egyedül horgonyoztunk, de ma utolért az osztrák hajó. Már évek óta itt élnek Új-Kaledóniában, és tudták, hogy ivóvizet keresünk (Kuto-ban volt egy csap a kikötőben, de azt elzárták), ezért szóltak, hogy a szomszédos öbölben van forrásvíz és a bocival dagályban oda lehet állni vizet vételezni.
A Prony öblöt körülvevő hegyekből gyönyörű a kilátás az öbölre és van egy világítótoronnyal egybekötött kilátó. Ezen kívül egy étterem is és egy hotel is van a hegy másik oldalán, de az osztrák hajósok szerint ma nem volt nyitva az étterem, ezért odáig nem mentünk el. A hegyre felkapaszkodva érdekes virágokat láttunk és néhány orhídeát. A hely egy természetvédelmi terület, ahonnan a bálnák vándorlását is meg lehet lesni. Erről azonban idén lemaradtunk, mert biztos forrásból tudjuk, hogy a hosszúszárnyú bálnák már Ausztráliánál járnak vándorútjukon az Antarktisz felé. Hajósbarátaink itt látták őket utoljára.


21. nap, 2014.10.29. , Forrásvíz fürdőzőknek a Prony öbölben

A Prony öblön belül egy északnyugati horgonyzóhelyre álltunk, miután néhány liter vizet vételeztünk az osztrákok által ajánlott forrásvízből. Először csak az egyikünk kóstolta meg, hogyha megbetegszünk akkor valamelyikünk talpon maradjon, de a víz tényleg finom volt. Az északnyugati horgonyzóhelyen egy patak folyik a tengervízbe és egy valaki képített egy ülőfürdős medencét, melyben meg lehet mártózni. A termálvíz lanygos volt, melegebb, mint a tenger. A patak mentén pedig van egy gép által legyalult túrautvonal. Ezen az úton a vízfolyások nyomait lehet látni, mert a föld néhány helyen beszakadt, de most tél van és száraz időszak.

A bociba beugrott egy kishal. Meg akartuk menteni, de ahogy visszadobtuk a tengerbe, egy ragadozó hal a szemünk előtt ragadta el. Hiába mentettük meg a három kívánságra nem maradt idő.


22. nap, 2014.10.30. , Visszavágtáztunk Noumea-ba

A reggeli gyönyörű napsütés arra csábított, hogy felfújjuk a paddle boardokat. A szél sem rezdült, mely elég ritka itt Új-Kaledóniában. Elindultunk a boardokkal. Az első hibát ott követtük el, hogy az apályban nem ismertük eléggé a területet, mert csak dagályban bociztunk a környéken. A második hibát akkor követtük el, amikor nem vettük fel a szörf cipőket. A paddle board uszonya beleakadt egy sziklába és elvesztettem az egyensúlyom a boardon. A lábam a víz alatti kagylóval benőtt sziklákon landolt. Az egyik lábam beszorult a kövek közé, amelyet Géza könnyen ki tudott szabadítani, de a másik lábam egy nagyon éles kőre érkezett. A többit nem részletezem, a baj gyorsan megtörténik. A boardokat összekötöttük és ráhasaltam az egyikre, Géza pedig ezerrel evezett vissza a hajóhoz, miközben a szél is beerősödött. A sebeket kimostuk, fertőtlenítettük, majd 30 mérföldön keresztül vágtáztunk vissza Noumea-ba. Szerencsére az áramlás is és a szél is velünk volt, így 8.5 csomóval délután 2-re megérkeztünk Noumea-ba. Innen taxival a kórházba, ahonnan néhány varrattal kerültem vissza a hajóra. Azt mondták 10 nap múlva varratszedés. Sajnos az Új-Kaledóniában tervezett kite szörfözés elmarad. Fogorvos barátunk javasolta, hogy kezdjünk egy antibiotikum kúrát, az esetleges fertőzés miatt. Az egyik helyi gyógyszertárban az augmentint javasolták, mely volt a hajóban készleten.

A kórházban különben nagyon kedvesek voltak, és a sürgősségi ellátás meglepően olcsó volt. Tetanuszt nem adtak, mert 2005-ben beadadtuk magunknak és azt mondták az előző oltás 10 évig jó.

A naplót ez alatt az idő alatt szüneteltetjük, mivel semmit nem tudunk csinálni csak lááábaaadoozni...
Családnak üzenjük, hogy a körülményeket leszámítva jól vagyunk. A skype sajnos nem működik, csak email-t tudunk küldeni.


29. nap, 2014.11.06. , Izgalmas események

Jóllehet azt mondtuk, most nem írunk naplót, de a tegnap esti és mai eseményeket érdemes megörökíteni. Horgonyon állunk Noumea előtt, ahol egy csomó hajó áll körülöttünk horgonyon is és bóján is. Tegnap este a sötétben egy francia vashajó motor nélkül, vitorlával száguldott be a hajók közé és közben kiabáltak, hogy nincs motorjuk. Egyensen a Rotort célozták, és hajszálon múlott csak és a gyorsaságunkon, hogy nem törték össze a hajó oldalát , a hozzátartózó bocit és a kiálló napelemeinket. Mutattunk nekik egy bóját, amin egyébként a sötétben áthajtottak volna, és sikerült rákötniük a hajót, miközben behuzattuk velük a szakadt vitorlát. Egész a mai napig nem értettük, hogy jutott eszükbe beszáguldani így a hajók közé, amikor egy hatalmas kikötői szabad terület van körülöttünk és csak le kellett volna valahova dobniuk a horgonyt, anélkül, hogy kockáztatták volna más hajósok biztonságát.

Ma átjöttek bocsánatot kérni és hoztak ajándékba egy üveg francia bort. Nagy szerencsére a Rotoron nem történt károkozás. Kiderült, hogy életükben nem ültek ezelőtt vitorláson, ennek ellenére vettek egy olcsó vitorlást 5 nappal ezelőtt, mellyel a sziget északi részéről Noumea-ba hajóztak (5 napon keresztül). Út közben tönkerement a motorjuk és szanaszét szaggadták a vitorlájukat.

(Jelenleg hízókúra van a Rotoron, mert még mindig nem tudunk sehova se menni. Pizzát a kedvenc olasz pizzázónkból rendelünk. Fogorvos barátunk is meglátogatott, mielőtt Új-Zélandra indultak volna. Tudni akarta, hogy minden rendben van-e a sebesülttel. A seb gyógyul, a kedély jó.)


39. nap, 2014.11.16. , Vége a lábadozásnak

A Sürgősségi osztály előtt
Összefoglaló:
Mivel messzire nem tudtunk menni, a hajó projektek kivételével társasjátékoztunk hajósismerőseinkkel. Az új projektek egy sütőt is tartalmaztak, mert a régit már nem lehetett szabályozni. Francia hajósszomszédaink (akik pár nappal ezelőtt majdnem nekünk ütköztek) örültek a kiselejtezett sütőnek, mert nekik nem volt a hajójukban (a hajójuk egyébként sűllyed, de rendszeresen jönnek és lelkesen szivattyúznak). Tíz nap után elmentünk varratszedésre és mivel nem tudtuk hova kell menni, a sürgősségi hátsóbejáratához vitt a taxi. Mivel valahogy bejutottunk az ambulanciára az orvosok már nem akartak elküldeni (pedig szerintük vagy 200 orvos van Noumeában ahova mehettünk volna), ezért gyorsan kikapták a varratokat és humorosan megjegyezték, hogy remélik élvezzük Új-Kaledóniát.

A lábadozás utáni első nap:
Az első kisebb utunk az Új-Kaledónia Múzeumba vezettet. A múzeum érdekes volt és a francia mellett volt angol felirat is a tárlatok alatt. Új-Kaledóniáról azonban csak keveset tudtunk meg belőle, mert a múzeum nagyobb része más csendes-óceáni térséségeket, jórészt Vanuatut mutatta be. Mi legalább jót nosztalgiáztunk. Az egyik videón ráadásul egy ismerősünket véltük felfedezni Ambae szigetéről és a pandanus szoknyákat itt a múzeumban vitrinben őrzik, amíg Vanuatun mind a mai napig viselik.

Ezután a nagyobb utunk a Tjibaou Kultúrális Központba vezettet, ahol kiderült, hogy nincs nyitva a kávézó vasárnap. Ezért a kiállításokat éhezve végigjárva, két kedves szintén éhező francia hölgy autójában találtuk magunkat. Vasárnap csak óránkét járnak a buszok és pont lekéstük a járatot.
Noumea éjszakaA lemenő nap színeiÚj-Kaledónia Múzeumban
Kanak tradicionális házikóEgy kanak ház előtt Tjibaou Kúltúrális Központ (Renzo Piano tervezte)


40. nap, 2014.11.17. , Kijelentkezés

Hajnalban arra ébredtünk, hogy az édesvízpumpával történt valami (lehet, hogy egy cső elszakadt) és az összes vizünk a hajófenékbe folyt. Felkeltünk, hogy kipumpáljuk a vizet, még egy projekt a listára került.

Új-Kaledóniát nem volt alkalmunk olyan részletesen megismerni, ahogy szerettük volna. De nyakunkon a hurrikánszezon, amely elméletileg December 1-től kezdődik. Az elmúlt héten nagyon változó szelek voltak és akik el is indultak az átkelésre visszafordultak és újra visszajelentkeztek. Azonban a hétvégén megnyílt a lehetőség az átkelésre és Noumea teljesen kiürült. Több hajós ismerősünk elment, köztük Mares is. Mi még vártunk egy kicsit a baleset miatt, mert látni akartuk, hogy az antibiotikum kúra után nem áll fenn továbbra sem a fertőzésveszély.
Az időjárás-előrejelzés szerint a holnapi semmi szél után várhatóan egy kicsit erősödni fog a szél. Új-Kaledóniában a szabályozás szerint a kijelentkezés után az időjárás függvényében kell elhagyni az országot. Ezért ki is jelntkeztünk, hogy felkészüljünk az indulásra (vám, útlevélkezelés és kikötő kapitányság). Az útlevél ellenőrzésnél megkérdezték, hogy kérünk-e pecsétet (érdekes, hogy választani lehet), ezért bepecsételtettük az útlevelünk.

Idén egy könnyebb átkelésre készülünk és a Rotor Ausztráliában fogja tölteni a hurrikánszezont. A könnyítés annyit jelent, hogy trópusokról, trópusokra megyünk, de igyekszünk december elejéig kikerülni a ciklonok övezetéből. Van egy-két off-shore sziget délre Új-Kaledóniától, de a kijelentkezéskor azt mondták, hogy 16 nappal előre kellett volna bejelentkezni ezekre a részekre, ezért csak szükség esetén lehet ezeken a helyeken megállni. Néztük Chesterfield-et de nem igazán esik útba a mostani tervezett útvonalunk szerint.


41. nap, 2014.11.18. , Az indulás előtti pillanatok

Tankolás - Port Moselle, Noumea
Ajándék Ambrym-ról a falon
Vámmentes üzemanyagot vettünk és újra feltöltöttük az édesvíz tartályunkat. A vízpumpa rendben volt, csak egy cső durrant ki, amelyet gyorsan kicseréltünk. Semmi szél, ezért várunk.

Az ausztrál vízumot mindketten gyorsan megkaptuk, on-line lehetett kérni. Az ausztrál hatóságoknak megküldtük, hogy megyünk, erre egy oldalas anyagot átküldtek, hogy milyen tisztának kell lennie a hajónak és miket vesznek el. Pl a hajó fafelületének nagy részéhez hozzá kell tudni férniük, hogy átvizsgálják, hogy állatoktól mentes stb. Semmilyen friss élelmiszert, mézet, tojást stb nem lehet bevinni. Ezen kívül a már megfőzött ételt is elveszik, ha ezekből bármit is tartalmaz. A szemes élelmiszerekről nem is beszélve, ezért az összes lencsét és babot ami a hajón volt lefőztük. Vettünk húst is pörköltnek és ezt is előre lefőztük, hogy útközben eszegessük. Ezen kívül a hajó alját is letakarítottuk. A fafaragásokat amelyeket ajándékként kaptunk a különböző országokban a hajó részévé tettük vagy felcsavaroztuk a falra és a polcokra, vagy felkötöttük valahova. Így ezeket is átvizsgálhatóvá tettük, mert nem a különböző rekeszekben vagy fiókokban bújnak el. Kijelentkeztünk a marinából és visszaadtuk a boci rendszámot (a hajóval továbbra is horgonyon állunk a marinán kívül). Egy orvossal még megnézettük Éva lábát. Azt mondta viccesen, hogy a beteg most már ne szimuláljon, mehetünk. A következő fuvallattal indulunk.

Ugrás oldalra:123

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   4853733