Hajónapló: Nyugat-Indonézia in English

     2016.08.25 - 2016.11.03                                   »»   2/5 oldal   »»

Ugrás oldalra:12345

 
...folytatás az előző oldalról

9. nap, 2016.09.02. Péntek, A Madura és Jáva közötti csatorna

Csak a zászlót ne lobogtatnák
Májusfáknak is elmennek
Gázkút 1 tmf (körülötte fém bóják a hajóknak)
Szellem hajók
Madura északi részén haladtunk tovább, de a szelünk teljesen megváltozott. A keletiből északnyugatira fordult. Ráadásul a láthatóság is egyre romlott ahogy emelkedett a nap. Először azt gondoltuk, hogy a páratartalom változiik, de rájöttünk, hogy ez már Jáva hatása minden szempontból. A szelet a hatalmas vulkánok húzhatják be, ezért a passzátszél nyugatiasott. A pára pedig nem pára, hanem szmog. Ezt peddig gyakori tüsszögésünk jelezte. Mi van ebben a levegőben? - kérdeztük egymástól. Azután gázkutak mellett hajóztunk el. Az elsőt körülbelül 1 mérföldre közelítettük meg, de senki nem szólt semmit érte. Itt, úgy tűnik nem olyan szívbajosok, mint Ausztráliában, ahol már 3 mérföldnél felrádióztak minket. A mélység csak kicsit változott körülbelül 16 méter mélységben folytattuk utunkat, csak a gázmezőnél tértünk mélyebb, 28 méter körülire. A zászlókat pedig a zászlócsoportok váltották fel, úgy láttuk, mintha valmilyen platform lenne köztük. Lehet, hogy a FAD-ok helyi változata? Aztán nagy döntés elé állítottuk magunkat: Menjünk be Madurára, vagy folytassuk utunkat nyugatra. Végül Madurára szavaztunk, hogy egy kicsit megtörjük az út monotonitását, vagyis azt, hogy nappal hajózunk és kerülgetjük a zászlókat, éjszaka alszunk. Az is segített a döntésben, hogy sznite alig volt néhány csomós a szél egész nap. Sokáig időzni azonban nem tudunk a szigeten, mert a papírjaink lejárata miatt haladni kell. Befordultunk a Jáva és Madura közötti csatorna felé, ahol egy hajómezővel találtuk szembe magunkat. Olyan árván álltak itt a hatalmas teherszállítók, mintha szellemhajók volnának, melynek érzését a ködös háttér is erősítette. De a zászlókkal még a hajómezőt is megtűzdelték a halászok. Aztán egy nagyon sekélyes részen, körülbelül 5 méter víz volt alattunk befordultunk a kereskedelmi csatornába, ahol a térkép ráadásul néhány elsüllyedt hajót is jelzett. Ezekre sem lenne jó felakadni - gondoltuk. A csatorna 22 mérföld volt és bójákkal jelölt de mi már a nap vége felé jártunk ekkor, még úgy is, hogy időzónát léptünk és így nyertünk még egy órát. A lemenő napban a semmiből elözönlötték a csatornát a halászok, és ahova tudták kidobálták a hálóikat. A csatorna keresztbe-kassul hálókkal telt meg előttünk is mögöttünk is. Az egyik hálót pont elénk vetették ki és mutogatták, hogy merre kerüljük, de arra is háló volt, csak nehezen sikerült kikeverednünk belőle. A hálók teljesen kivilágítatlanok voltak. Nem akartunk a halászoknak sem kárt és a hajó propellernek sem. A fény egyre gyatrább volt, de a hullámzás még erős volt. Követni kezdtük a teherszállítókat és vontákat, mire sikerült elkerülni a halászokat. Az egyik hadihajó átgázolt a hálórengetegen. A halászok biztos szívták a foguk utána. Aztán mire teljesen sötét lett pont sikerült ledobnunk a horgonyt a csatorna egyik oldalán, ahol egy kiszélesedő részen több hatalmas hajó is horgonyzott. A látvány olyan volt a fényeikkel, mint egy hatalmas úszó város. A horgonyzóhely meglepően nyugodt volt. Maduráról csak a mecsetek énekei versenyeztek egymással és a világítótorony pásztázó fénye világított a hajóra.
Egyet közelről kerültünk, biztos útban volt egy zászlóCsatorna bejáratnálIsmered?


10. nap, 2016.09.03. Szombat, Madura: Kamal komp állomás

A 22 mérföldes csatornából, még 7 mérföld volt hátra. A csatorna utolsó részén jöttek-mentek a hatalmas teherszállító hajók és több a széles csatorna végében horgonyzott. Izgalmas volt ennyi hatalmas hajó között haladni, Gézát Gibraltárra emlékeztette a terület. Találgattunk, hogy melyik hajó honnan jöhetett és mi lehet a szállítmánya, mert ez nem mindig volt egyértelmű. Voltak fa és homok szállítók, gáz és konténereket szállító és más érdekes hajók. Egyik másik hajón, megszakítva munkájukat, a legénység lelkesen integetett, egy hajón álmosan nyitotta ki valaki az ajtót cigi felhőben úszva a Non Smoking (Nem dohányzó) felirat alatt. Majd a nagy hajórengetegben feltűnt Surabaya ipari-kereskedelmi városa hatalmas füstölgő gyárkéményeivel. Surabaya lakossága a körülötte levő kisebb településekkel kb 9 millió. Ezután ráfodultunk a kereskedelmi kikötő részre. Itt nincs jahtkikötő sem Madurán sem Surabayán . Mi voltunk az egyedüli vitorlás a kereskedelmi óriások között. Egy rossz mozdulat a hajóktól és simán összezúznak minket - merül fel az emberben a gondolat ilyenkor. Néztük, hova horgonyozhatnánk, a komp állomás mellett tűnt a legjobbnak, a parton a rendőrség épületét láttuk. Le is dobtuk a horgonyt az óriások és a komp állomás közé. Egy kicsit vártunk, hogy forognak a hajók amikor változik az áramlás (ez kb 11-kor történt meg). Az egyik nagy hajó mellettünk jó nagy ívben fordult, kicsit közel voltunk, de azért még volt hely közöttünk. Közben megjelent a kikötő rendészet és azt hittük, hogy a papírjainkat jöttek ellenőrizni. De nem ez történt. Egy fotót akartak készíteni velünk, ezért felinvitáltuk őket a fedélzetre. Majd mondták, hogy szolgálatban vannak és továbbsiettek. Madurán sincs sok turista ezen a részen.
Majd a csónakot összeszereltük és kieveztünk a partra. A madurézek nagyon kedvesen fogadtak a parton. Rögtön kávéval kínáltak és mondták, hogy kössük a csónakunkat a halászhajójukra. Így is tettünk. A szemetet is elvették a kezünkből, melyet az egyik halász vissza akart lendíteni a tengerbe, de a kávét kínáló hölgy résen volt és megakadályozta. Majd fogtunk egy minibuszt és bementünk Blangkalan városába, hogy egy autót szervezzünk másnapra a bika futtatásra. A város központi parkja nyugati rendezettségű. A városban megint celebeknek érezhettük magunkat. Olyan örömmel fogadtak minket egy pékségben, amilyenben még soha nem volt részünk, természetesen a fényképek sem maradtak el. De a túránk megszervezésével nehézségeink voltak, mert senki nem beszélt angolul, még a helyi hotelben sem és hiába kérdezgettünk a bika futtatásról (helyi látványosság) indonézül, senki nem tudott segíteni. Interneten találtunk egy autókat bérbeadó céget, amelyet felkerestünk és szerencsére az utcán előtte összeakadtunk egy angolul kicsit beszélő hölggyel, aki készségesen vállalta a tolmács szerepét. Nagy nehezen sikerült lebeszélni az autót a következő napra, miközben az egész család és a szomszédok is csodánkra jártak (a turista ritka mint a fehér holló). Amikor visszaértünk a komp állomáshoz, egy fiatal srác nagyon kedvesen szóba elegyedett velünk és kiderült, hogy egy autója is van sokkal jobb áron, mint ahogy azt korábban leszerveztük. Gyorsan szolgáltatót váltottunk, mert a fiú nem csak, hogy olcsóbban adta az autót, de beszélt is egy ici-picit angolul.
Mikorra visszaérkeztünk a hajóra, azt láttuk, hogy a mellettünk levő óriás hajó odébb horgonyzott, hogy ránk ne forogjon.


11. nap, 2016.09.04. Vasárnap, Madura: Bikafuttatás

A bikafuttatásoknak (karapan sapi) nagy hagyománya van Madurán és minden évben fesztiválok keretében rendezik meg az eseményt augusztustól októberig. Vasárnapoként tartják őket a különböző tartományokban és van egy záró fesztivál október végén vagy november elején, amikor a legjobb bikák mérkőznek meg. A madurézek a harmadik legnagyobb etnikai csoport Indonéziában és egykor a nagy szegénységben levő túlnépesedett szigetről, először a hollandok, majd az indonézek, kitelepíttték az embereket Indonézia többi részére, mely több feszültséget is szült később más etnikumokkal. A szigeten a termőföld nem olyan jó, mint Jáván vagy más szigeteken, ahol löszös a talaj. Az itteni földművesek először a szántás keretében versenyeztek, hogy ki műveli meg előbb a földjét, majd többen áttértek az állattartásra. Innen ered a bikafuttatás verseny, amelyet ma már - nem véletlenül - sokan rossz szemmel néznek az állatokkal való bánásmód miatt. Noha a madurézek az állataikat nagyon nagy becsben tartják, a versenyek megnyeréséért mindent megtesznek, praktikákat bevetnek. A versenyeken nagy fogadások történnek. Ezekre a bikafuttatásokra nincs belépő, a helyiek maguknak rendezik az éves fesztiválok keretében és minden nagyobb városban füves pálya vagy stadionok épültek Madurán erre az alkalomra. A bikák mindössze 10 másodpercig futnak végig a pályán és 8-10 éves fiúcskák a hajtóik, akik egy eke utánzaton állnak két bika között a farkukba kapaszkodva és akiknek bika sürgető eszköz (ez egy vas amiből tűk állnak ki - hát ezért sem nézik jó szemmel a versenyeket) van a kezükben a futás alatt, amellyel bökdösik a bikát. Egyszerre általában két versenyző indul a pálya két szélén és a célnál a tömeg egy része középen vár, míg a bikákkal a pálya szélein futnak be. Nagyon bátran viszik a bikákat a tömegben, néhányukat láttuk megbokrosodni, amikor a körülöttük levő motorokat öklelték fel, míg meg nem fékezték őket.
Az interneten levő program szerint a 40 km-re levő Blega-ban volt a verseny, de mi a pályát egy 20 perccel arrébb fekvő településen Galis-nál találtuk meg, a vezetőnknek köszönhetően, aki egyébként még sofőrt is szerzett, hogy elvihessen minket az eseményre és szerzett egy amerikai tolmácsot, akit fel-fel hívott, ha nem tudott mindent elmagyarázni nekünk. Ez Indonézia, itt rugalmasnak kell lenni és kell a helyi ismeret, és amiért mi hálásak voltunk, hogy összeakadtunk a helyi vezetőnkkel.
A versenyen csak mi voltunk idegenek, ezért annyira örültek nekünk, hogy a hangosban köszöntöttek minket a szervezők és bemondták, hogy Magyarországról jöttünk. A versenyen a régens is jelen volt. Több sem kellett a helyieknek, mindenki meg akart ismerkedni velünk és a saját sátor istállójukba vonszoltak, hogy a bikáikat mutogassák nekünk, miközben minden jóval, süteményekkel és vízzel is kínálgattak. Délután egykor azonban megléptünk a versenyről, mert végeláthatatlanul fotózkodni akart mindenki velünk és ezt valahogy nem tudták abbahagyni. Nem 2-3 fotót hanem több százat kellett készítenünk velük és aki már fotózott jött megint, hogy egy másik szögből is. Így mi nemcsak a bikákat sajnáltuk, hanem az igazi celebeket is, akiknek ezt minden nap végig kell csinálniuk.
Visszaérkezve a komphoz, gyümölcsöket vásároltunk a kis bódékban és elbúcsúztunk maduréz barátainktól. Felhúztuk a horgonyt, tettünk egy kört Indonézia leghosszabb hídjához, mely Jávát és Madurát köti össze, majd egy kört a haditengerészet felé Surabayán, és visszahajóztunk a világítótoronyhoz a csatornába, amely sokkal csöndesebb helynek bizonyult, mint a komp melletti zajos horgonyzóhely. Egy halász jött oda hozzánk, hogy vigyázzunk a csónakunkra, de megnyugtattuk, hogy mi mindig vagy felvesszük az orrba szétszerelve, vagy felhúzzuk egy kötéllel oldalra. Lehet, hogy csak mi vagyunk mindig zavartalanul nyugodtak, mert itt elég gyakran figyelmeztetnek, hogy vigyázzunk erre meg arra?


12. nap, 2016.09.05. Hétfő, Weru

Csalóka a térképen, de valójában 40 mérföldet hajóztunk ma. Szerencsére nagy részét sikerült vitorlázni, mert 11-14 csomós volt az északkeleti szél. A levegő is tisztább volt ebben a szélben. A csatorna szélén haladtunk, hogy a nagy hajókat elengedjük, ahol 7-16 méter volt a mélység. Ezen a területen tudják mire való a 16-os csatorna, ezért nem nagyon voltak zavaró rádióhívások, mint azt korábban az utunk során tapasztaltuk. Amikor kiértünk a csatornából, újra előkerültek a halászok hálóinak a zászlói. Rengeteg van belőlük, alig győzzük kerülgetni őket és a pici zászlók csak közelről látszódnak a hullámzásban. Igazából az egymástól távol levőket nem tudjuk, hogy összekötik-e, mi ezek között minden baj nélkül elhaladtunk, csak az egymáshoz közel levőket kerülgettük. A kijáratnál Jáva felé folytattuk utunkat és a csatorna után egy homokpad megkerülésével, mely kb 20 km-re benyúlik a tengerbe, horgonyt dobtunk a halász farmok között Weru öbölben. Valószínűleg polipot és rákokat halásznak ezen a részen. A halászok minden egyes négyzetmétert kihasználnak a tengeren. Azon gondolkodtunk, hogy már alig lehet hal ezeken a részeken, ezért mi meg sem próbálunk pecázni. Ma csak hajnalra állt meg a szél, ezért eléggé dülöngélős volt az éjszaka.


13. nap, 2016.09.06. Kedd, Jáva északi partja mentén haladunk

Megint arra ébredtünk, hogy a halászok körbeszőtték a hajót hálóikkal. Nehezen tudunk kinavigálni belőlük, mert alig lehet látni, hol a háló vége. Miután ez a művelt sikeres volt, halász zászlók és csónakok között folytattuk utunkat. Nagyon kell figyelni, folyamatosan résen kell lenni, mert a hálók kb 100 méterről látszódnak csak, a nagyobb zászlók természetesen messzebbről is. Többször fordulót kellett fújnunk, miközben kerülgettük őket, ráadásul döghullámzás is maradt az előző napi széltől, amely méginkább nehezítette a vizi tárgyak láthatóságát. Jóllehet délelőtt 10-16 csomó közöt változott a szél, teljesen hátulról kaptuk (keleti, majd gyengülő északkeleti), ezért nem tudtunk motor nélkül sokáig haladni benne. A genakkert sem tudtuk felhúzni, mert a szél eléggé kiszámíthatatlan volt, döghullámok voltak, melyek rázták a vitorlát és a halászhálókat is nehezebb egy genakker vitorlával kerülgetni.
Jáva északi partja mentén a gáztornyok, tengerbe nyúló gáztöltő állomások (platformok) a nagy szállító hajóknak, gyárak és kéményeik tűntek fel. Az ég felettünk tiszta volt, Jáva felett szürke köd jelezte a levegő szennyezettségét. Alattunk csak 19 méter van a part mentén. Szűz területen járunk, ahonnan nincs pilot könyv vagy más hajósok leírása, utoljára Medana öbölben Lombokon láttunk külföldi vitorláshajókat és az utolsó helyi vitorlást pedig Lovina öbölben Balin.
Estére egy nyugodt kis öbölbe értünk egy nagy erőmű és 2 tolóhajó mellé.


14. nap, 2016.09.07. Szerda, Érkezés Karimunjawa-ra

Reggel még a zászlókat és halászhajókat kerülgettük. A szél sem volt ideális, hátulról fújt gyengén, az oldalról kapott erősebb döghullámzásban. Motorláztunk. Kicsit féltettük a vitorlát, mert néha be-belobbant. Ahogy távolodtunk Jávától egyre erősödött és mire kiértünk Jáva árnyékából, 16-18 csomós szelünk lett (20 csomós befúvásokkal). Ebben már lehetett vitorlázni. Kitettük a spinakker boomot, hogy pillangózhassunk a hátszélben. Repültünk 7-7.5 csomóval! Egy-egy hullámon volt, hogy 10 fölötti csomóval száguldottunk le, mert ekkorra már a hullámok is megnőttek 2-3 méteresre. A delfinek is utánozták a hajót, beleúsztak a hullámokba és siklottak benne, majd visszakanyarodtak a következő hullámhoz a hajó mellé és megismételték a mutatványt. Láthatóan élvezték, játszottak benne. Hiába közelítünk az Egyenlítőhöz, ezen a részen még a passzátszél érvényesül és valószínűleg felerősödve ahogy ez is elhagyja Jávát. Azt mondják, ezen a részen akár 40 csomós is lehet a szél és gyakran marasztalja a látogatót az időjárás, mert ilyen szélben senki nem akar tovább indulni. Mindenesetre csak 82 mérföldet tettünk meg és itt már nem érvényesül a szárazföldi hatás. Teljesen más az idő: frissebb a levegő (Jáva körül 30 fok feletti volt a hőmérséklet) és jó szél van. A szigethez közeledve majdnem sikerült átgázolnunk egy halász bóján, nem lehetett látni a nagy hullámzásban, pedig már napok óta meresztgetjük a szemünket az ilyen tárgyak elkerülése végett és ezrért már a szemünk is ráállt, hogy ki tudjuk szúrni ezeket. Amint megérkeztünk egy halászhajó kísért a horgonyzóhelyre. Itt ismerik a hajósokat, mert ez egy Sail Indonesia megálló is. Hasim ült a hajón, aki általában a Rally szervezését is itt asszisztálja, de a Rally még jóval mögöttünk jár, valahol Balin lehetnek most. Karimunjawa hegye mögött egy-egy erős széllökésben horgonyoztunk, a horgonyzóhelyre is bejött egy kis döghullámzás, de nem volt erős.


15. nap, 2016.09.08. Csütörtök, Karimunjawa: Menjangan Besar és Kecil szigetek

Karimunjawa egy 27 szigetből álló szigetcsoport és nemzeti park a Jáva tengeren. Ez a második legnagyobb atoll Indonéziában a Takabonerate után. Karimun és Kemujan a 2 legnagyobb sziget, melyek mangrove erdővel vannak összekötve. Karimun magas hegye több mint 500 méter, a lábánál egy város is létesült, de csak 10.000 a lélekszáma. Ez előtt horgonyzunk. Van egy reptér a sziget északi részén és kompok is mennek a szárazföldre (Jávára).
Hihetetlen, hogy csupán egy napi hajózásra Jávától egy ilyen kis gyöngyszem, mint Karimunjawa létrejöhetett. Atoll színű türkiz víze, kellemes éghajlata és búvár és sznorkell helyei vonzzák a látogatókat. Nevét is így kaphatta, melynek jelentése: Jáváról eldobott kő.
Reggel Hasim jött a hajóhoz, és kedvesen megkérdezte, hogy segítségünkre lehet-e valamiben. Rendeltünk tőle vizet, üzemanyagot és leadtuk a mosást. Kapva-kaptunk az alkalmon, hogy itt mindent házhoz hoznak, azaz a hajóhoz. Nem kis kényeztetés, azoknak, akik hozzászoktak, hogy mindent maguk csinálnak a fedélzeten. Ezután körbjártuk a környéket. A Menjangan Besar szigeten van egy a tengerből elkerített úszó létesítmény. Itt szirticápákkal lehet úszkálni. Ennyi cápa között rég nem voltunk, talán utoljára Francia Polinézián, de ott természetes környezetükben. Az a gondolat járt a fejünkben közben, hogy évekkel ezelőtt Budapesten is volt egy ilyen attrakció a Sugár parkolójában, ahol cápákkal lehetett úszni. Ott volt egy balaeset, amit lehoztak az újságok, hogy megharapott valakit egy cápa. Nem is időztünk túl sokat, elmentünk sznorkelezni inkább a közeli Menjangan Kecil fehérhomokos szigetre. Itt minden szigetre van belépő, de ezt már megszoktuk a nemzeti parkoknál. De ezeken a szigeteken csónak parkolódíjat is kérnek,mert kikötöttük a kiscsónakot egy zéro forgalmú helyre. Mondtuk nekik, hogy akkor inkább horgonyzunk, erre aztán gyorsan elengedték a díjat és maradt a sima belépő. Vagy ők is érezték, hogy ez nevetséges, vagy csak ennyire kedvesek.
Hasim délután 3-ra, ahogy megígérte már hozta is a vizet (10.000 rúpia gallononként) és az üzemanyagot (10.000 literenként). Odaadtuk nekik a szűrőnket az üzmanyaghoz, hogy szűrjék át. Minden utasításunk készségesen követtek. Ennek eredményeként egy csomó sár és fémalakatrész maradt a szűrőben. Odaadtuk a szemetet is nekik. Kicsit óvatlanok voltunk, mert az egyik sörös doboz kikandikált a szemetesből. Rögtön kértek egy sört tőlünk, amit most a kedvességük miatt nem tudtunk visszautasítani. Általában nem itatjuk a helyieket, mert a vallásuk miatt nem is ihatnának, de Hasimékat már láthatóan elrontották a korábbi Rally versenyzők. Különben itt Indonéziában vannak akik betartják az alkohol mentességet, de vannak akik nem és ehhez már mi is hozzászoktunk.


16. nap, 2016.09.09. Péntek, Robogózás a szigeten

A szigeten nincs taxi, a legegyszerűbb robogót bérelni. Általában óvatosak vagyunk ezekkel a járgányokkal, mert őrület, hogy Indonéziában hogy vezetnek és az utak mindig telítettek. De ezen a szigeten nincs nagy forgalom, ezért mi is robogót béreltünk. Először meg kellett tankolni. Érdekesek a háztáji benzinkutak, ahol fantás vagy kólás üvegben árulják a benzint. Ellátogattunk a sziget nyugati felére, ahol a reptér van. Kezdeti lelkesedésünk, hogy aszfalt van alattunk, gyorsan alábbhagyott, mert ezt a feltöredezett aszfalt majd a köves út követte. Ahogy száguldottunk a szigeten, élveztük a körpanorámát a robogóról és a sziget illatait. Egy mecset, ahova emberek igyekeztek, csatornát építettek és halakat szárítottak az út mentén, iskolások integettek, a mangófákat színes zacskók díszítették, hogy gyorsabban érjen a gyümölcs, pálmafák és mangrove, ezek a képek váltották egymást. A mangrove sétára nem mentünk el 155 ezer rúpiáért, mert ez egyébként is látható a szigeteken.
A repülőjáratok olyan telítettek, hogy nehéz rájuk jegyet foglalni és általában jobb megoldás a komp. Azt mondják, hogy be is akarták tiltani a külföldiek lehetőségét a jegyvásárlásra, mert a helyieknek sincs elég hely rá, de aztán inkább az emelt árral próbálkoztak. Egy másik pletyka szerint október 7-től egyenes járat lesz ide Singapore-ból. Ez valósznűleg jelentősen meg fogja változtatni a szigetet, mert jelenleg elég nehéz ide jönni, ezért főleg a hátizsákos turisták látogatnak ide. Vagy Semarangból lehet repülni az egyébként mindig telített járatokon, vagy Jeparából lehet kompozni, mely néhány óra busz utat vesz igénybe Semarangból.
Délután a kompállomás mellett sétáltunk. A város sokkal rendezetebb, mint máshol és a legtöbb ház frissen festett színesen díszítve, csempézett teraszokkal. Kifele a városból egy sétáló útvonalat találtunk a keleti tengerpart mentén.

Az előző nap kaptunk egy emailt az ügynökünktől, hogy a vámosok mégis meghosszabbítják az ideiglenes vámmentességi engedélyünket a hajóra, melynek jelenlegi lejárata szeptember 30. Ezt már többször kérvényeztük és most egy hosszú kérvényben újra próbálkoztunk. Ez azt jelentené, hogy a Rotorral tovább maradhatunk Indonéziában, mint azt eredetileg terveztük. A díját azonban nem tudtuk befizetni, mert a bank ajtaja tárva nyitva volt ugyan, de egy alkalmazott sem volt ott, csak az irodai papírok és az ügyfelek rohangáltak be az ATM-ekhez. A szigeten valóban nagy a bizalom.


17. nap, 2016.09.10. Szombat, Takarítunk

Takarítás közben a nyomás az egyik vízcsövet lelőtte a csatlakozójáról. Elárasztotta a víz az alsó tárolóinkat, melyet szorgalmasan kitakarítottunk. Így a kis takarításból nagy takarítás lett.

 
Folytatás a következő oldalon...
Ugrás oldalra:12345

 
Látogatók ezen az oldalon 2009.04.13. óta:   2087064