|
A rotorman.hu webmotorja
2005 év elején készültem el a rotorman.hu új webmotorjával. A korábbi statikus oldalakat
teljesen dinamikus tartalom váltotta fel. Ez azt jelenti, hogy minden egyes oldal akkor
készül el a szerveren, amikor valaki megnyitja a böngészőjében.
A menűrendszer és az oldalak kapcsolódás egy MySQL adatbázisban van eltárolva. Ezáltal
ha kiegészítem egy oldallal a honlapot, elég megadni az adatbázisban, hogy hova szeretném
illeszteni, és a menü attól kezdődően automatikusan magába foglalja. A gombokra is, amelyeket
körben látsz, most, futásidőben kerültek fel a feliratok.
Az online hajónapló 100%-ban szintén egy adatbázisból
érkezik. Így lehetővé vált, hogy hajózás közben mindössze egy email, SMS vagy MMS segítségével el tudom
küldeni, hogy mi történik velünk, és pár perc átfutási idő után ez már látszódik is
a hajónaplóban! A miniatűr képek automatikusan generálódnak, az oldal tördelése, a képek elhelyezése
a szövegben teljesen automatikus. Például itt.
Újdonságok
Az adatbázis jellegből adódik, hogy újabb, látványos elemekkel egészült ki a honlapom, például:
- A legénységem egy tagjára kattintva megjelennek azok az utazások, amelyeken az illető részt vett.
Például: Péter Attila.
- Hasonlóan egy oldalon
megjelenik az összes eddigi hajóstársam
- Ezentúl lehet a hajónak menet közben a honlapon keresztül lehet üzenetet küldeni
- Minden utazásnak van saját vendégkönyve
- A főoldalon egy térkép látható, hogy mi a hajóm utolsó ismert helyzete. A hajóba épített
navigációs számítógép egy SMS-sel megadott időközönként automatikusan tudja frissíteni a
térképet
- Hamarosan a hajó összes műszere által rögzített érték és a hajónapló bejegyzései (pld.
szélírány, tenger állapota stb.) is láthatóak lesznek, a jelenlegi állapottól akár évekig
visszamenőleg
- Az egész weboldal mobiltelefonról is vezérelhető, SMS-ek segítségével
- Végre felkerültek a honlapra a kedvenc háttérképeim.
Már régóta fel akartam tenni őket, de az ezzel járó sok munka miatt mindíg volt fontosabb
dolgom. Az új motornak köszönhetően feltöltés után minden menű,
előnézet, különbőző képernyőmérethez a különbőző képfájlok automatikusan elkészülnek.
- Az hajó és az honlap digitális kapcsolatáról részletesen is olvashatsz a
RotoTrans oldalon.
- Az egyes utazásoknál a képsorozatok külön képnézegetőben is végignézhetők, nem csak külön-külön.
Persze a fejlesztés méreteiből adódik, hogy a valószínűleg pár gyerekhiba még elő fog
jönni, de az oldal ezekről jelentést küld számomra, úgyhogy ezek kijavítása nem sokat
fog várni magára.
|